- Urbanista
- budapest
- felújítás
- látványterv
- móricz zsigmond körtér
- műemlék
- xi. ker
- lágymányos
- szentimreváros
Ilyen lesz a Móricz Zsigmond körtér. Volt tervben üvegtorony és korcsolyapálya is, de a nyertes óriás napraforgók sem rosszak
A héten már felbukkantak a neten a Roosevelt tér, illetve a Március 15-e tér és a Károly körút látványtervei, most a Móricz Zsigmond futurisztikus megoldásai kerültek elő. Mint arról korábban szó volt, ötletpályázatot írtak ki a Gomba hasznosítására, ami akkoriban az Urbanista-olvasók agyát is megmozgatta. Most pedig megszületett a végeredmény. Az átadóra sajnos nem tudtam elmenni, de innen-onnan összevadásztam a megfejtéseket.
Az első díjat megosztva két terv kapta. A Mérték fenn látható napraforgós terve szerintem pofás, vidám, egyedi - ha megvalósul, tele lesznek a képével a blogok, mikor felkerül a GMaps-ra. Mondjuk azt már kevésbé értem, hogy mégis hogyan párosul ehhez a másik látványterv:
Ez egyrészt szerintem elég béna, egy teljesen semleges angol szöveggel. Arról nem is beszélve, hogy most akkor melyik valósul meg? Vagy néha ez lesz odavetítve, néha más? Esetleg a tér digitális kövezete közvetlen összeköttetésben lesz Molnár Gyula hivatali PC-jének háttérképével és amit reggel beállít, az lesz itt is látható? De nem ez a legnagyobb rejtély és még csak nem is az a nagy fehér Junoszty, amit a Gomba tetejére raktak, hanem ez:
A fenti kép az Építészfórumon került fel a nyertes pályázat mellé vagy tévedésből, vagy tényleg egy ilyen földalatti kéjbarlang leplezésére szolgál majd az egykori BKV-létesítmény. Esetleg az is elképzelhető, hogy - a Gomba elnevezéshez méltón - az egész épületet valami hallucinogén gázzal töltik ki, amitől a belépők ilyeneket fognak látni. Ennek egyébként határozott előnye, hogy meg lehet spórolni a belső tér helyreállítását, mégis mindenkinek tetszeni fog.
A másik első helyezett (a Hetedik terve) valamivel kevésbé összetett:
Ezek pedig a többi pályázó látványtervei üvegtoronnyal, korcsolyapályával miegymással:
Forrás: ingatlanmenedzser, építészfórum, hg.
Rovataink a Facebookon