Kitiltanák az autókat a Hősök teréről
Idén májusban kezdődik a Szépművészeti Múzeum bővítése a Hősök tere alatt, ami gondolom elég nagy felfordulást, meg forgalomkorlátozást jelent majd. A múzeum főigazgatója most azzal állt elő, hogy mi lenne, ha ez így is maradna - mármint nem a felfordulás, hanem a forgalomkorlátozás. Baán László azt nyilatkozta a Figyelőnek, hogy szerinte
Jelenleg a Hősök terét az autóforgalom három szigetre bontja: a Műcsarnokéra, az emlékműére és a Szépművészetiére. Ha megszűnne itt a forgalom, akkor ezek a szigetek is újra egyesülhetnének, ami különösen kívánatos volna, hiszen ez a tér a megépítésekor sétatér volt és a a budapestieknek vissza kellene kapniuk a főváros egyik legszebb terét, amit ő Budapest Szent Márk terének tart.
A Dózsa György út forgalmát nem érintené a lezárás, de a Városligeten nem vezetnék át az M3-asról érkező forgalmat. Mindezt az elkészült M0-s körgyűrű is lehetővé teszi, amely a Hungária körgyűrű forgalmát már jelentősen tehermentesítette.
A tervek szerint a Szépművészeti közel 4 milliárd forintos, 90 százalékában uniós forrásból induló térszint alatti építkezése idén májusban indulhat el, és 2011 szeptemberében fejeződhet be. Ekkorra várhatóan már a Margit híd lezárása sem bénítja Budapest közlekedését, így a Hősök tere keresztforgalmának kiesése sem jelentene majd nagy érvágást.
Hogy mennyiben függ össze a Margit híd és a Hősök tere azt nem tudom, de végül is mindegy. Nekem tetszik az ötlet. Bár nem olyan durva az autók jelenléte a Hősök terén, mint mondjuk a Kossuthon, egy akkora lépcsőhöz, mint a Szépművészetié nagyon suta egy olyan kis "kifutó" rész, mint amit mostani járda "ad".
A Kós Károly sétány meg amúgy is le van zárva hétvégenként. Arról nem is beszélve, hogy az Állatkerti körút és az 56-osok tere alá is mélygarázs épül, vagyis keringőbogarakként bolyongó parkolóhely-keresők is kevesebben lesznek.
Apropó Szépművészeti. Ti mit szólnátok hozzá, ha Szépnek hívnák?
[tipp:@budapestjovoje fotó:mufracsek]
Rovataink a Facebookon