Föld alá terelt Dózsa György út, lóvontatású járművek az Andrássyn, s más csudák. Lássuk melyik jó ötlet, melyik nem!

2011.09.16. 07:33

Bevallom, még életemben nem hallottam a Liget Köztársaság Egyesületről, pedig érdekes társaság lehet, hisz a közgyűlésein Szőcs Géza Bojár Iván Andrásként viselkedik. Csak míg egy arculati tanácsnokot azért fizetnek, hogy vad és eredeti dolgokat mondjon, hogy aztán leszűrjék belőle a használhatót a többiek, addig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkárának nem kellene feltétlenül nagyközönség előtt brainstormingolnia. Még akkor sem, ha nem minden vad dolga használhatatlan, csak ki kellene szűrni belőle a használhatót. A teljes MTI-hírből lássuk a legfontosabb pontokat szemezgetve - hozzáfűzve egy-egy rövid értékelést is.

 
  • hatalmas gyalogos zóna az Andrássy út környékén: "a személyi közlekedés legnagyobb részét a hosszanti tengely mentén a földalatti biztosítaná. Ezt ingyenes vagy minimális összegért igénybe vehető kerékpár-lehetőség, konflisok, fiákerek, lovas fogatok és más környezetbarát megoldások egészítenének ki."

Vegyük ketté a kérdést.

Az Andrássy és a Városliget környékének forgalomcsillapítása nem hangzik feltétlenül rosszul, bár nem érzem túl megalapozottnak a koncepciót. Olyan, mintha elirigyelné az állam, hogy minden kerületi és városi önkormányzat megcsinálja a maga sétaterét, utcáját anélkül hogy komolyabban figyelembe venné annak következményeit. Nekem kevés az, hogy "az M3-as autópálya és annak szakaszai, a Hungária körút a hosszanti irányú forgalom jó részét elnyelné". Ha van mögötte részletes számítás, akkor persze oké, de tartok tőle, hogy nincs.

Ami a lovas elképzelést illeti, akármilyen szürreális, nekem tetszik. Vannak elavult dolgok, amelyeket idővel újra felfedeznek, hogy nem is volt feltétlenül hülyeség, kár volt elfelejteni: barna liszt, vályog, rock and roll stb. De ha azt szeretnénk, hogy valóban közlekedési eszközként használják (használjuk) a lóvontatású járműveket, akkor ahhoz komoly infrastrukturális fejlesztésekre van szükség. Néhány kósza konflis elmegy a Várban, de ha nagyobb kapacitással számolunk, akkor ahhoz kell egy csomó citrompofozó (így hívták régen az utcaseprőket, akik a lócitromot "pofozták" seprűjükkel), meg istálló, meg takarmány, kocsiszín stb. Ezzel vajon számoltak?

  • föld alá terelt Dózsa György út: "Ezt a Podmaniczky úti vasúti hídtól legalább a Dembinszky utcáig, de jobb esetben az Ajtósi Dürer sorig terveznék. Az egyetlen problémát Szőcs Géza szerint a földalattival való találkozási pont jelentené."

Szőcs mérnök úr helyesen látja hogy vannak itt problémák, bár ez nem csak a kéregvasút, amelyik alig megy mélyebben mint a vakondok. Irdatlan költségről van szó, bár egy szakaszon racionálissá lehet tenni. Az 56-osok tere alatt már régóta érik egy mélygarázs építése, hogy az az óriásparkoló eltűnjön a Liget széléről. Ha ezzel együtt föld alá lehetne varázsolni egy szakaszt akkor tényleg klassz lehetne a Városliget pereme, ráadásul hirtelen hatalmas és nagyon értékes terület szabadulna fel. Na persze akkor ezt értékesíteni is kellene, lásd alább...

  • új Nemzeti Galéria: "az Andrássy-negyed Városligeti szélénél tervezett múzeumi soron vagy “múzeumligetben” a Szépművészeti Múzeum és Műcsarnok páros kiegészülne a Magyar Nemzeti Galériával, amely a tervek szerint a liget és a Felvonulási tér peremsávján felépülő új otthonba költözne a Várból." "Az új épületet úgy terveznék, hogy belső tereiben helyet kapjanak a liget fái – jegyezte meg, hozzátéve ugyanakkor, hogy az építkezés részletei még kevéssé tisztázottak."

Ööööö. A múzeumi negyed nem is lenne rossz ötlet, ha rengeteg elköltésre váró pénzünk lenne. De nincs. Akkor sem, ha Szőcs szerint az alagút és a múzeum együtt nem is olyan drága, "összevissza" 20 milliárd. Hacsak... Hacsak nem épül mellé egy MNG Point vagy Art Liget Center vagy Andrássy Office Corner. Bár ha megnézzük, hogy egy Nemzeti Színházra és egy Müpára hány irodaház jut, vagy mennyi épült a Millenárisba, akkor nem biztos, hogy megúsznánk egyetlen ilyen létesítménnyel. (Hogy mit keres egy MTI-hírben a Felvonulási tér kifejezés, abba ne menjünk bele).

  • a Fővárosi Nagycirkusz régi fényének visszaállítása és elnevezése Harry Houdiniról, akinek szobrot is emelnének.

Oké. Úgy látszik nem csak a főterezést irigyli az állam az önkormányzatoktól, hanem az átnevezést is, de persze ez nem olyan nagy baj. Ha a "megújulás" mögött valami koncepció is van, akkor hajrá, de végül is egy táblacserével, meg szoborral sem vesztünk sokat. 

Bár Krikovszky Péter, Zugló főépítésze szerint a Városligetben “bontani, nem építeni kell. A terület 70 százalékának kellene zöldnek lennie, ez jelenleg szűken 62 százalékot tesz ki. Még egy illemhelyet is nagyon nehéz lenne felépíteni a területen, nemhogy két új múzeumi épületet”.

Ám biztos ő is megnyugodott, amikor elhangzott, hogy "ha a felmérések idén ősszel elkezdődhetnek, akkor a jelenlegi választási ciklus végéig megtörténhetne a tervezés, de a befejezés és a megvalósítás már a következő kormányra hárulna". Ezzel szépen idézőjelbe is került az egész.

Pedig szerintem voltak jópofa elemei a tervnek.

A teljes összefoglalótitt, Földes Andris beszámolóját pedig itt olvashatjátok. 

Az oldalról ajánljuk

  • Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést

A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést

Árvízveszélyes helyzet alakult ki.

március 4., 08:39

  • Tudomány
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

4 perce

  • Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal

Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal

Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.

március 4., 08:53

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát

Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát

A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.

március 4., 07:23

  • Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért

120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért

Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.

március 4., 08:18

  • Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett

Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett

Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.

március 4., 08:58

  • Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben

Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben

Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.

március 4., 08:35

  • Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika

Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika

Bemutatjuk a két politikust.

március 4., 08:32

  • Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát

Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát

Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.

március 4., 08:18

  • Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását

Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását

Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.

március 4., 06:06

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot

Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot

Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.

március 4., 06:59

  • Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban

Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban

Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.

március 4., 09:11

  • Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes

Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes

Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.

március 4., 09:12

  • Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit

Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit

Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.

március 4., 07:03

  • Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk

Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk

Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.

március 4., 05:54

  • Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta

Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta

A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.

március 4., 07:04

  • Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?

Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?

A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.

március 4., 09:28

  • Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik

Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik

Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.

március 4., 06:18

  • Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben

Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben

A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.

március 4., 06:51

  • Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe

Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe

A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.

március 4., 06:14

  • Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak

Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak

A többség még mindig folytatná a harcot.

március 4., 06:30

  • Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton

A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton

A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.

március 4., 06:16

  • Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai

A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai

Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.

március 4., 06:15

  • Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából

Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából

Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.

március 4., 06:12

  • Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére

Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére

Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.

március 4., 06:16

  • Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni

Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni

Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.

március 4., 06:18

  • Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját

Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját

A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.

március 4., 07:46