Mit keres itt az Urbanista?

2014.07.31. 16:50

Szeretettel köszöntök minden drága Urbanista-olvasót a megújult blogon, mely sokkal szebb, sokkal jobb és sokkal letisztultabb lett mint a korábbi volt. Mondjuk őszintén szólva még nem olvastam olyan szerkesztői beköszöntőt, amely szerint az új dizájn kicsit csúnyább, bénább és bonyolultabb lett, mint az elődje, de majd megszokjátok, ám higgyétek el, nem csak sablonduma, hogy ez most tényleg nagyon tuti lesz.

Elmondom miért!

Ha pökhendin ferdítő politikus lennék, azt mondanám, hogy kemény tárgyalások után

sikerült az Urbanistához csatolni az Indexet.

A népszerű portál kap egy kis ikont ott a bal felső sarokban, cserébe korlátlanul önti majd a blogba a híreket, témákat, cikkeket, posztokat.

Na jó, nem egészen így történt, de a végeredmény valami hasonló.

Eddig ugyanis az volt a legfőbb baj az Urbival, hogy egy csomó téma mellett szó nélkül mentem el. Vagy mert nem volt időm-erőm foglalkozni vele, vagy mert mire észbe kaptam, már nálam sokkal gyorsabban és jobban megírta azt az Indexen mondjuk a Tenczer Gábor vagy a Földes Andris.

Na, innentől másként lesz!

Az Urbanista az Index belső blogjává vált, ahová mások is posztolnak majd, és egy csomó hír is itt jelenik majd meg. Természetesen abban a stílusban és hozzáállásban, ahogy azt az elmúlt hat évben megszokhattátok a bloghus címen.

Ide kerül minden, ami

  • építészet, vagyis ha építenek egy új plázát, lebontanak egy régi irodaházat vagy látványtervre álmodnak egy teret;
  • közterület, legyen az térkövezés, emléktábla, szobor, street-art vagy utcabútor;
  • lazább ingatlanos dolog: cicaharcok, mókás hirdetések és társaik.

Lesznek viszont témák, amelyekkel ezentúl nem az Urbanista foglalkozik, azokat a speciális blogokban, rovatokban keressétek. Például:

  • kerékpárutak, bringatárolók, Bubi - Kerékagy,
  • komolyabb ingatlanpiaci elemzések - Gazdrovat,
  • önkormányzati és közösségi közlekedési hírek - Budapest blog,
  • ingatlan- és köztérfejlesztések, vagy akár szoborállítások politikai háttere - Belföld.

Ne ijedjetek meg, nem fog fájni.

A következő napokban tesztelgetjük, reszelgetjük a rendszert. Sikerült mindent átmenteni vagyis összesen több mint 3200 posztot képekkel, linkekkel, és ami a legfontosabb, kommentekkel együtt. Ha bármi döcög, hiányzik, fáj - jelezzétek.

Meg persze kattintgassatok, olvasgassatok, élvezzétek, mennyivel szebbek a régi posztok is az új dizájnban. És majd meglátjátok mennyivel szebbek lesznek az újak, ahol már kihasználhatunk egy csomó frankó megoldást!

Elérhetőségeink részben a régiek: a facebook.com/urbanistablog és a twitter.com/urbanistablog tovább él. A megszokott gmail-es mellett ezentúl az urbanista@index.inda.hu címre is jöhetnek a leveleitek. Új lett az RSS is: http://index.hu/urbanista/rss na meg persze a nyitóoldal:

index.hu/urbanista