Új holokauszt-emlékművet avatnak Pesten. Fölösleges, de legalább nem néz ki rosszul

2014.10.02. 10:40
30 hozzászólás

Új holokauszt-emlékművet avatnak a Dohány utca 32. alatt, s mivel egy PR-ügynökség már napok óta azzal bombáz, hogy írjak róla előre a látványtervek alapján, hát írok. Lássuk akkor három szempontból az alkotást, aztán írjátok meg ti is róla a véleményeteket.

Mármint az alkotásról légyszi!

1. Szükség van rá?

Nem. Egyáltalán nincs rá szükség. Mint ahogy újabb 56-os, meg Trianon-emlékműre sincs szükség.

Valami egészen fura kép él a ma emberének a fejében az emlékezésről. Egy emlékműnek az a dolga, hogy mindennap emlékeztessen, esetleg jeles évfordulón odamenjünk és emlékezzünk előtte. Nem az a lényege, hogy minden jeles évfordulón állítsunk egy újat.

140919 latvany az utcaban an2

A szexista megkülönböztetés ellen sem az a legjobb harcmód, ha minden évben bevezetünk egy új nőnapot a régi mellé, amíg be nem telik az év. Mondjuk a Dohány utca szerencsére még nincs ugyan túlterhelve, de vannak részei a városnak, ahol az építési tilalom mintájára emlékmű-állítási tilalmat vezetnék be. Mondjuk a Corvin közben vagy a Szabadság téren.

Én a magam részéről például jobban örülnék, ha a meghurcolt és elárult pesti zsidó eleink emlékét azzal őriznénk, hogy nem romboljuk le, amit felépítettek. Persze az bonyolultabb, mint emlékművet állítani.

Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról sem, amit a Bosnyák téri templom tornyának visszaállításáról írtam, ami amúgy nekem nem nagyon tetszett. Idézem is:

nem akarok abba a hibába esni, mint a pesti művészettörténészek, akik "lemennek" egy kis falu Árpád-kori templomába és ott számon kérik a híveken, hogy miért van műanyag virág a vázában és neobarokk szobor az oltáron. Ez ugyanis nem egy kiállítási darab vagy utcadíszlet: a hívek használják, az ő épületük, s ha nekik így tetszik, hát állítsák helyre.

Annak idején az volt a bajom a Regnum Marianum helyreállításával, hogy ott nem lett volna kinek újjáépíteni. Itt viszont vannak hívek, s ha pénzük is van rá, építsenek csak tornyot maguknak. S a „maguknak” kifejezés beszúrásában ezúttal semmi pejoratív nincs - épp ez igazolhatja az építést.

Ezt az emlékművet az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) állítja, s ha nekik, meg az ott élőknek fontos ez, akkor én nem ellenkezzem a partvonalról. Csak elmondom a véleményem.

2. Hogy néz ki?

Ha magában nézzük az alkotást, akkor egyáltalán nem rossz. Egy üres grundot határoló palánk helyére kerül, vagyis semmit nem változtat az utcaképen. Ráadásul a fal nagyon erős szimbólum. Az egyetemes zsidóságnak is, itt meg aztán, a gettó határán pláne.

Ilyen összefüggésben talán senkit nem zavar a rozsdabarna szín, a szürkével pedig tökéletes simul az utcaképbe. Úgyhogy akár egy kortárs épület elemeként is megállná a helyét.

Jó hogy kerül rá térkép, nem csak azért, mert az hiányzott eddig, hanem mert azt mindig szeretik az arra járók. Ha hinni lehet a sajtóközleménynek, interaktív lesz – hogy ez a gyakorlatban mit jelent, az csak délután kettőkor derül ki.

Az biztos, hogy nyomogatós, kivilágítós térkép lesz, amilyeneket imádtam gyerekkoromban mondjuk a Mezőgazdasági Múzeumban, szóval ezért nagy piros pont a tervezőknek.

3. Mi lesz a tartalma?

Ha tényleg az a szöveg kerül a falra, amit a sajtóanyaghoz csatoltak, akkor elég vegyesek az érzéseim. Azt már írtam, hogy a térképnek örülök. Egy zsoltár mellett a halál krónikáját veszi sorra a szöveg: dátumok arról, milyen út vezetett a deportálásig. Ilyet már láttunk. Mellette szerintem sokkal fontosabb az élet krónikája elnevezésű felsorolás. 

Szörnyű, hogy ha megkérdezünk bárkit a pesti zsidóság történetéről, akkor az alighanem kapásból a holokausztot említi, meg hogy szegények – oké, az izomból zsidózni kezdő nácikkal most ne foglalkozzunk. De könyörgöm, pesti zsidóság nem egyenlő holokauszt. Azért történt itt még egy, s más ezzel a néppel. Épp azért szeretem a Budapest Beyondtól a Nyócker csillagai túrát, vagy Szolga Zsófi Zsidónegyed könyvecskéjét, meg a Zachor zsebkönyvét, mert helyrebillentenek valamit ebből az egyenlőtlenségből. 

Ezért is tetszik, hogy ez az emlékmű legalább egy rövid felsorolás erejéig megemlékszik arról, mi is történt itt, amikor épp élni hagyták negyed lakóit. Nem vagyok benne biztos, hogy ezek a legfontosabb kiemelnivalók, de ez már túlmutat e blog keretein.

Kár, hogy a fal jelentős részét az foglalja el, hogy ki is állította. Nagyjából akkora felületen közlik ezt, mint a pesti zsidóság történetét élet- és halálkrónikástól. Kicsit olyan érzésem van, mint a netet bejárt Várbazár-emléktáblánál, ahol a miniszterelnöktől a kormánybiztosokon át a kerületi polgármesterig mindenki kapott egy kis reklámfelületet.

De hát mint az elején írtam, erős a PR.