Megnéztük, milyen a kibelezett Petőfi Csarnok

Bár az Új Nemzeti Galériának még az alapkövét se tették le a Városligetben, az első osztálykirándulás már meg is történt a helyszínén.  Egy rakás újságíró jelent meg ugyanis ma a kibelezett épület bejárására, pedig azt hittem, hogy egy ilyen épületcsonk csak a hozzám hasonló fanatikusokat érdekli.

Az egésznek tényleg iskolai múzeumlátogatás hangulata volt: az emberek a belépés után szétspricceltek, mindenféle helyekre bemásztak, ahová nem illett volna, fényképezőgépekkel lökdösődtek, aztán úgy hangoskodtak, hogy végül az osztályfőnök néninek a sajtósnak kellett rászólniuk, hogy kérem kicsit halkabban, mert nem halljuk a Sági urat.

Igaz, kiállítva csak egyetlen kép volt (saccra 90x50 centis, vászon, vegyes technika), amin a múzeum legújabb látványterve volt látható. Na de ne szaladjunk előre. Lássuk inkább sorra, hogy mit is bontanak a következő hetekben, miért, és mi épül majd a helyére.

A Pecsa és az Ipacs

A mai Pecsa helyén már 1885-ben állt egy épület a Városligetben, az Iparcsarnok, amit nagyon remélem, hogy eleink hasonló logikával Ipacsnak becéztek. Kiállítási csarnoknak épült eredetileg is, aztán hol állandó múzeumként, hol nagy országos kiállítások helyszíneként működött. 1925-től, amikor elindult az évenként megrendezett Budapesti Nemzetközi Vásár, ez lett a BNV legfontosabb helyszíne. Ilyen impozáns építmény volt, kőből, vasból, üvegből:

Aztán jött a világháború, ami nagyon elbánt a házzal. Ám az azt követő években, mintha mi sem történt volna, folytatódtak a vásárok a Ligetben. Az egykori Iparcsarnok alapjára sebtiben felhúzták a Kohó- és Gépipari (KGI) Csarnokot. Na, ez már nem volt olyan impozáns. Ott van a háttérben:

Aztán 1974-ben a BNV elköltözött Kőbányára, az egykori vásárcsarnokokat meg lebontották. Az akkori épületek közül egyedül a hullámzó tetejű Pántlika Bisztró éri meg a jövő évet. A Hungexpo irodáit (ahol a Kertem is volt) idén bontották le, míg a képen is látható, gömb alakú turisztikai csarnokot évtizedekkel ezelőtt elvitték Balatonboglárra kilátónak.

Na meg persze mostanáig megmaradt a már emlegetett Kohó- és Gépipari Csarnok, csak kicsit átalakult. 

Miután a Budapesti Nemzetközi Vásár elköltözött, egy darabig áruházi raktárként működött, ami azért elég luxus volt a Városliget közepén. Aztán amikor a Várkert Bazár életveszélyes állapotba került, és az Ifiparkot be kellett zárni, az elvtársak kitalálták, hogy itt ez a remek épület a Ligetben, kicsit felpimpeljük és jó lesz a fiataloknak. El is nevezték Petőfiről, mint akkoriban mindent, ami fiatalos volt.

Száz évvel az Iparcsarnok után, 1985-ben megnyílt a Petőfi Csarnok.  Halmos György és Tihanyi Judit (építészet és belsőépítészet), valamint Geblusek Antal (belsőépítészet) szép munkát végzett, már amennyire a lehetőségeik engedték. Egyrészt ugye be kellett valahogy foglalni az épületbe a már meglevő csarnokot, másrészt menet közben durván át kellett tervezniük a házat. Aki felnézett valaha is a Pecsa nagytermében, az láthatta, hogy egy sátortető van a feje felett. Ugyanis az épület eredetileg így nézett volna ki:

Na igen, szebb lett volna. Akkor még Városligeti Táncház munkacímen futott a projekt. Aztán kiderült, hogy nem csak új helyszín építésére nincs pénz, de még ennek a régi csarnoknak az átalakítására is csak úgy, ha befogadják a Közlekedési Múzeum gyűjteményét, és ők is beszállnak a fejlesztésbe. Hogy mennyire zseniálisan sikerült gyakorlatilag két épületet egymásba csomagolniuk, az nekem csak most, a teljesen kiürített csarnokot bejárva tűnt föl. Pedig nem volt könnyű a dolguk. Csoda, hogy kívülről egy egységes épület benyomását kelti az egész.

Visszanézve nagyon szocialistának hathat a frissen átadott Pecsa, de egyáltalán nem volt az. Egy ilyen posztmodern épület bárhol máshol a világon megállta volna a helyét. Ehhez hasonló homlokzatdíszeket, korlátokat, ajtókat és persze színeket ugyanis máshol is alkalmaztak. Igaz, nálunk jó tíz évvel később is simán tolták őket, sőt, akkor jött el csak igazán a fénykoruk. A Petőfi Csarnokban már benne van a rendszerváltás utáni, feltűnésre vágyó irodaházak és üzletközpontok előszele, ám az akkor még nem ciki volt, hanem friss és menő.

Ilyen most a Petőfi Csarnok

Számtalanszor jártam már a Petőfi Csarnokban, rengetegféle programon, de soha nem gondolkoztam el azon, hogy mennyire egyszerű a szerkezete. Viszont most, az utólag elfalazott kistermek, öltözők, ruhatárak, ilyen-olyan leválasztások és betoldások nélkül kifejezetten szellős volt az egész. És jóval logikusabb. Így az is egyből feltűnt, hogy a nagyterem körül mennyire elképesztően alacsony a belmagasság. Egy hatalmas központi csarnok az egész, amit egy alacsonyabb épületrész ölel körben U alakban.

Az igazi rácsodálkozás azonban a repüléstörténeti gyűjtemény hűlt helye volt. Az a helyzet, hogy ez gyakorlatilag nagyobb teret foglalt el, mint a koncertterem a kiszolgáló helyiségekkel együtt. Ám olyan ügyesen simogatták bele az épületbe a tervezők, hogy szinte fel sem tűnt a földszinti látogatóknak, hogy valahol lehet még valami a következő szinten.

Persze akár ez is lehetne az oka annak, hogy az emberek többsége egyáltalán nem tudott a gyűjteményről, és bár a téma nagyon izgalmas volt, elképesztően kevesen látogatták a kiállítást, miközben ott volt a fejük felett. Pedig hát mégis, hol legyen egy repüléstörténeti gyűjtemény, ha nem a fejünk felett. Visszagondolva egészen szomorú, mennyire nem volt semmi marketingje az egésznek.

Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy kár ezért a sok izgalmas helyiségért és szellemes megoldásért, mégis csak a budapesti posztmodern egyik legizgalmasabb húzása ez a nyolcvanas évek derekáról. Szerencsére gyorsan el is hessegettem a gondolatot.

Ugyanis a nagy anyagtakarékosság nem csak ott jelenik meg, hogy a belsőépítész kénytelen volt lemondani egy csomó jó ötletről. Az eredeti terveik szerint például sehol nem kellett volna látszani a zsaluzott betonnak, ami akkoriban még nem volt olyan menő dolog. (Hopp, frissítve! Mint az építészek felhívták rá a figyelmemet: " a nagyterem körüli részeken a fal- és a mennyezetfelület eredetileg, szándékunk szerint is nyersbeton volt, csak a mennyezet volt fehérre festve" Ejha, tényleg haladó épület volt ez a Pecsa.) Hanem, hogy mondjuk soha nem volt szigetelve rendesen a felső szint. A szimpla üvegek mögött nem lehetett kifűteni a teret, ezért sem lehetett látogatni egész évben a repüléstörténeti gyűjteményt.

Elhiszem, amit a bejáráson mondtak: ha szigetelni és korszerűsíteni kellene a házat, annak a költsége annyiba kerülne, mint maga az épület.

Az Új Nemzeti Galéria

Bár néhány éve, a Liget-projekt kezdetekor még felmerült, hogy a Pecsa helyére valamiféle gyerekliget kerül (hogy ez mi lett volna, azt nem tudom), hamarosan az elbontása mellett döntöttek. A helyére az Új Nemzeti Galéria kerül majd.

A galéria tervei eléggé kiverték a biztosítékot sokaknál. Ugyanis bár hivatalosan kisebb alapterületű lesz, mint a Petőfi Csarnok, annál jóval magasabb és nagyobb tömegű. Sági Attila a Városliget Zrt. vezérigazgató-helyettese a helyszínen azt mondta, hogy a Pecsa összesen 11 700 négyzetmétert foglalt el szabadtéri színpadostul, hidastul, mindenestül, míg az új épület csak 9 ezret. Igaz a bruttó összterülete közel 50 ezer négyzetméter lesz. A földszintjét ingyen lehet majd látogatni - ez elvileg minden új múzeumra igaz lesz a Közlekedésire épp úgy, mint a Zene Házára -, s ha minden a tervek szerint halad 2019-ben adják majd át.

A most bemutatott hivatalos látványterv szerint így fog kinézni. Állítólag külön kérték az építészeket, hogy ragaszkodnak a fehér színhez. 

Az biztos, hogy az épület továbbra is egymásra pakolt dobozokból áll majd, melyekben a kiállítótermek lesznek. Ezeket rámpákon lehet majd megközelíteni, a köztes terekben pedig rengeteg üveget ígérnek. Ám ez némiképp módosult változata az előzőnek. Hogy mennyit változtattak az épület kinézetén, azt nem tudom megítélni, mert a korábbi látványtervek más szögből készültek.

De nagyon gyanús, hogy egy csomó vagány elem eltűnt a homlokzatról.

Nagyon bízom benne, hogy nem herélik ki az eredeti házat. A japán SANAA terve ugyanis egy tök jó ház volt. Más kérdés, hogy semmi keresni valója egy ekkora épületnek a Ligetben - főleg nem ekkora látogatóforgalommal.

Most már csak annak drukkolok, hogy ne valami olyan kompromisszum szülessen, ami miden szempontból rossz: addig egyszerűsítgetik az épületet, míg a végén egészen unalmas nem lesz, miközben az ami zavaró volt benne (a méret és a generált forgalom) ugyanúgy megmarad.

Szóval kíváncsian várom a további látványterveket. Elvileg néhány héten belül megjönnek!

A NAK fotóit itt tudjátok végigböngészni a bontás előtt álló házról. Akit pedig továbbra is érdekel, mi épül a Ligetben, kövesse az Urbanistát a Facebookon!