- Urbanista
- svábhegy
- svábhegyi szanatórium
- kórház
- budapest
- xii. ker
- jakab dezső
- sós aladár
- hajós alfréd
- eötvös utca
Négy és fél milliárd forintért árulják a Svábhegyi Szanatóriumot
2010-ben 1,68 milliárdért privatizálták. Húsz éve üresen áll
Olyan hirdetést kaptunk, hogy elsőre azt hittem elütötték benne a számokat. Az eladó ház adatai:
- 99 szoba és 51 félszoba,
- alapterülete 4430 m²,
- a telekméret 35150 m²,
- az ára pedig 4457,7 millió forint,
vagyis durván 4,5 milliárd. A galéria képeit elnézve azonban nagyon úgy tűnik, hogy teljesen reális számokról van szó, ez ugyanis a Svábhegyi Szanatórium.
A Svábhegyi Szanatórium egy hatalmas területen elnyúló, különféle rendeltetésű és minőségű épületekből álló komplexum - a jelenlegi állapot részletes leírása a hirdetésben olvasható.
Már a 19. században is működött itt vízgyógyászati létesítmény, de igazi szanatóriumot csak 1927-ben alakítottak itt ki Horthy Miklós közbenjárására. A kor fontos tervezői dolgoztak az egyes elemein, az úszómedencét például Hajós Alfréd tervezte, aki a később róla elnevezett uszodát is. Legfontosabb és leglátványosabb eleme az a tornyos, sárga gyógyszálló, mely klasszicizáló stílusában a néhány évtizeddel korábbi grand hotelekre emlékeztet, de magán hordozza a kor stílusjegyeit is.
A helyi védettséget élvező épület tervezője Jakab Dezső és veje, Sós Aladár volt, mindketten Lechner Ödönnél tanultak. Kettejük közül Jakab az ismertebb, első társával Komor Marcellel számos magyaros szecessziós házat terveztek Szabadkán – köztük a huszadik század egyik legfontosabb magyar épületét, az ottani zsinagógát –, de nevükhöz fűződik a híres nagyváradi Fekete Sas palota a gyönyörű átjáróval, és az első magyar "felhőkarcoló", a Fiumei úti OTI székház is.
A szanatórium története nem valami fényes. Természetesen államosították, igaz kórházként működött a későbbiekben is. A hetvenes évektől 1998-ig ez volt a SOTE III. számú belgyógyászati klinikája. Akkor bezárták és azóta üresen áll.
2010-ben botrányos körülmények között adták el, a választások után két nappal, 1,68 milliárd forintért, jóval az akkoriban becsült érték alatt. Az ügyletről és a vásárló hátteréről a Magyar Narancs írt egy alapos összefoglalót néhány éve. Arról volt szó, hogy egészségügyi intézmény kerül ide, de nem lett belőle semmi. Hébe-hóba rendeztek ide eseményeket, de ezen kívül csak pusztult az együttes.
Kíváncsian várom, gazdára talál-e pár évvel ezelőtti ár két és félszereséért, és hogy mi lesz a sorsa a páratlan adottságú ingatlan.
Érdekel a budapesti épületek sorsa? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!
Rovataink a Facebookon