Amikor szalvétára fért egy budapesti lakótelep terve

A fenti képen egy pecsétes szalvéta látható, rajta egy budapesti lakótelep később első díjat nyert tervpályázatának skiccével. A rajzot Tenke Tibor (1924-1984) építész vetette papírra, illetve szalvétára 1966-ban, a TTI (akkor: Típustervező Intézet) ebédlőjében, miközben a ma leginkább balatoni házairól ismert Callmeyer Ferenccel beszélgettek arról, hogy milyen tervvel indulnak a lakótelep tervezésére kiírt pályázaton. (A fotót Tenke fia, ifj. Tenke Tibor készítette és küldte el nekem, amit ezúton is köszönök.) 

A felvázolt lakótelep a káposztásmegyeri volt, ami végül nem így, és nem akkor épült meg. A különös dokumentumot azért most tesszük közzé, mert éppen 35 éve, 1983. március 28-án tették le az alapkövét. Vagyis 17 évvel a tervpályázat után.

Építészek mondják, hogy a legtöbb ötlet közös beszélgetések során születik, ezek pedig gyakran az irodák konyhájában zajlanak. Ez történt 1966-ban is, amikor Callmeyer és Tenke indultak a Káposztásmegyeri lakótelepre kiírt országos tervpályázaton, akkor épp Mester Árpáddal közösen. Kettejük pályázati aktivitásáról a Lechner Tudásközpont Fehér köpeny és rajzasztal című beszélgetésén emlékezett meg Callmeyer Ferenc tavaly decemberben (a teljes beszélgetést itt lehet megnézni.)

Számos magyar és külföldi tervpályázaton indultak ebben az időben, többet meg is nyertek. Gyakran Tenke Tibor zuglói, Semsey utcai lakásában találkoztak munkaidő után, hogy megbeszéljék koncepciójukat, de munkahelyükön, a TTI-ben is sokat ötleteltek. Így született meg többek között a Káposztásmegyeri és az Újpalotai lakótelep elképzelése is.

A Budapest folyóirat 1967 májusában számolt be a tervpályázat tanulságairól. Ebben közlik a nyertes tervpályázat makettjét is (fenti kép), amit érdemes összevetni a szalvétán szereplő ábrával. Heim Ernő, a cikk szerzője – maga is építész – leírja, hogy 18 tervpályázat érkezett, közük voltak kifejezetten rosszak és útkeresők is. Az első díjas – a szalvétán és a makettfotón is látható –megoldást méltatva kiemeli, hogy a főútra felfűzött sávházak a városias, ingergazdag környezetet teremtik meg, míg az oktatási egységek, illetve a sportolási lehetőségek a beépítetlenül maradt, de parkosított eredeti környezetbe olvadva működhetnek.

Erre nincs egyértelmű válasz, mert igen változatosan alakult a lakótelep meg nem építésének, cirka másfél évtizedes időszaka 1966 és 1983 között. Az 1966-os pályázatot az Építésügyi Minisztérium és a Fővárosi Tanács végrehajtó-bizottsága (vb) írta ki, az ekkor még 70 ezer lakosra méretezett lakótelepre. Összehasonlításul: a 15 ezer lakásos Újpalotán a "csúcsidőben" kb. 60 ezren laktak. A telep – Újpalotához hasonlóan – Budapest beépített területeitől távol kapott volna helyet, nem volt szükség bontásra, mai szóval zöldmezős beruházást terveztek. Ez azonban azt is jelentette, hogy a város "belakott" területétől távol, mindenfajta infrastruktúra nélküli környéken kellett felépíteni a telepet.

1967-től néhány évente előkerült a kérdés a vb ülésein, elsősorban a lakótelep alapközművesítése és a főgyűjtőcsatorna megépítése, valamint a vízrajzi rendezés. 1967-ben 23 millió, 1973-ban már 200 millió forintot kellett (volna) mindezekre fordítani, de a munkálatok (sőt, a tervezés) megkezdését a tanács csak halogatta. Az első közlekedésfejlesztési koncepció is csak 1972-re készült el.

Az elsődleges problémát tehát a víz, villany, gáz, távfűtés hiánya és a csatornázatlanság okozta, ami nélkül neki sem lehetett állni a gondolat továbbformálásának. Ráadásul a környéken három patak csordogál (Szilas, Csömöri, Mogyoródi), mely vízfolyásokat rendezni kellett. Ráadásul közel van a főváros vízbázisa (Káposztásmegyeri vízműtelep a Duna partján) és a szomszédos Rákospalotán egy szemétlerakó volt - melynek helyén évek múlva épül majd fel Budapest egyetlen, máig működő hulladékégetője. A környékre nem vezet út, nincs tömegközlekedés, a kezdeti 70 ezres lakószámtervezet pedig később százezerre (és 28 ezer lakásra) nőtt, vagyis az elvárások jócskán meghaladták a Tenke-Callmeyer-Mester-féle terv lehetőségeit.

Így az építkezés megkezdése egyre csak tolódott. Árnyalja a képet az is, hogy 1970-re fejezték be Budapest általános beépítési tervének (ÁBT) felülvizsgálatát, melyben számos fővárosi lakótelep megépítését irányozták elő: Újpalota, Zugló (Füredi utca), Békásmegyer, Óbuda, Újpest központ szerepelt a tervben, de Káposztásmegyer nem.

Káposztásmegyer ekkor "tartalék lakóterület" besorolást kapott, vagyis a lakótelep felépítése lényegében "tervszerűen" tolódott a következő ötéves tervre. 1967-ben a tervpályázat lezárultával tehát csak egy koncepció és egy makett született, részletes beépítési terv (melyben a házak, közművek, utak stb. az építők számára precízen meghatározott helye, paraméterei szerepelnek) nem készült, vagyis a lakótelep tényleg nem volt több egy elképzelésnél.

Fordulatot jelez ugyanakkor, hogy egy forrás szerint 1973-ra mégiscsak elkészült a részletes rendezési terv (rrt), de az építés  előkészítésére további lépések nem történtek. Rejtély, miért rendelték meg az rrt-t, ha tudták, hogy három éven belül – az ötéves tervidőszak végéig – hozzá sem kezdenek az építkezéshez.

Érdekes, hogy a ma ismert (részben csak vágyott) közlekedési infrastruktúra már tulajdonképpen ebben az időben körvonalazódott. 1972-ben(!) a tanácsi iratok már említik

• a Szilágyi utcai közúti felüljáró megépítését (amit csak 2005 végén adták át),
• a 14-es villamos meghosszabbítását (pedig akkor még ez a villamosjárat csak az Istvántelki Főműhelyig járt, a szárnyvonal az Újpest-központi lakótelep építésekor szűnt meg és csak 1990-re lett kész a káposztásmegyeri hosszabbítás),
• a MÁV váci vonalán egy káposztásmegyeri megállóhely építését (amit aztán a rendszerváltás után is emlegettek, de sosem készült el), sőt,
• a 3-as metró vonalának meghosszabbítására több elképzelés is született: szerepelt mint szárnyvonal, de mint fővonal is, ám mint tudjuk, ez máig nem készült el.

1973-ban például úgy számoltak, hogy 1983-ra lesz kész a M3-as metró Rákospalota-Újpest MÁV állomásig megépülő harmadik szakasza, és csak ezt követően látnak neki a káposztásmegyeri szárnyvonalnak.

A 3-as metró vonalvezetésére számos terv született (a fenti, 1977-es képen csak az egyik látható), de a lakótelep víziója is többször változott.  Részben ezért 1979-ben újabb – ezúttal meghívásos – tervpályázatot írtak ki, melyen öt állami tervezővállalat hat kollektívája vett részt, de Tenke és Callmeyer munkahelye, a TTI nem szerepelt a meghívottak közt. 1981 januárjában hirdettek eredményt, a lakótelep végleges beépítési tervét nem az első, hanem a második díjas kollektíva készíthette el. Ez a terv még abban az évben kész lett a LAKÓTERV építészgárdája jóvoltából, Zoltai István építész vezetésével (aki egyébként Ybl Miklós-díjas, de azt még 1976-ban kapta a Kispesti lakótelepért).

Érdekes, hogy már ez a terv is előrelátó volt: a csatornázást úgy oldották meg, hogy egy átemelőtelepet terveztek, ami a máig el nem készült metróalagút fölött juttatta volna át a szennyvizet a csatornába, illetve már akkor,

aminek az első, déli szakaszát majd csak 1990-ben adták át, és csak 2008-ra jutottak el a Káposztásmegyeri lakótelep térségéig (egyébként más vonalvezetéssel, mint ahogy a lakótelep tervezői számoltak vele).

Hogy jobb lett volna-e a Tenke-Callmeyer-féle lakótelepet megépíteni? Nos, nem tudjuk. Feltehetően a házgyári technológia 1960-as évek végi és 1980-as évek eleji különbségéből adódóan a ma ismert lakótelep jobb minőségű, mint az akkori lett volna. A tervezői koncepció más, de hogy az ebből adódó különbözőségek jobbá tették volna a lakótelepet, vagy sem, ez talán a történelmi "mi lett volna, ha..." típusú kérdések közé tartozik, amiket nem érdemes megválaszolni.

Érdekel a lakóhelyed története? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!