Keresztény mágnásnegyed épült a szemétdombon

DSC 6301
2018.04.21. 12:53
2 hozzászólás

Józsefváros, a legszolidabb”– írta Babits a Mikszáth Kálmán térről és környékéről a harmincas években. Az arisztokratikus és konszolidált atmoszféra viszonylag újkeletű, az 1820-as években még egészen vadregényes volt itt az élet. A városi paloták és a „kis Vatikán” decens épületei mocsaras tó, rozzant viskók, vágóhíd és szemétdombok helyén nőttek. A Mágnásfertályt pedig – ahogy a mai Palotanegyedet becézték akkoriban leginkább botrányfészekként emlegették. Akkor is őrizte kissé vidékies hangulatát, amikor a közeli körutakon már régen villamos járt.

A mágnásfertály három tere nyit az idei Budapest100-ra. A Gutenberg térről és a legkorábban nyíló pesti pálinkásbolt boglyas, sűrű hajú, éjszemű kisasszonyairól írtunk korábban, most jöjjön két sokáig névtelen, de annál kedvesebb: a Mikszáth Kálmán és a Lőrinc pap tér.

Gyönyörű kilátás a budai hegyekre

A régi térképeket nézegetve rengeteg kis zöld sziget ugrik a szem elé. A még nem teljesen beépített környék bájos magánkertjei ezek, melyekről az egykori lakó Takács Éva, Karacs Ferenc térképmetsző lánya is beszámol a régi Pestről írott emlékezéseiben. Az 1820-as években az Ősz (ma Szentkirályi) utcában eltöltött gyerekkorára visszatekintve írja, hogy házukból „gyönyörű kilátás nyílt a budai hegységre”: akkor még az emeletes épületek nem zárták el a kilátást.

A mai Mikszáth és Lőrinc pap tér környéke az 1860-1870-es években
A mai Mikszáth és Lőrinc pap tér környéke az 1860-1870-es években
Fotó: mapire.eu

Karacsék nagy és gondozott kertje az akkori értelmiség egyik találkozóhelye volt, Katona József a kerti lakban írta a Bánk bánt. De azért „még igen pongyola képe volt ennek az egész környéknek. Ahol most nagy paloták emelkednek, akkor ronda házacskák dísztelenkedtek. Az utca kövezetlen, sáros vagy poros, este minden világítás nélkül.”

Az Ősz utcát belengte a helyi vágóhíd bűze, több házának „minden lakója rendőri gond alatt állt”, a biztonság kedvéért a lakbért naponta szedték. A Zerge (ma Horánszky) utcában kecskék legelésztek a békákkal teli nagy mocsaras tó partján, a Mária utca helyén mély csatorna futott. A Nemzeti Múzeum melletti Két Pisztoly félelmetes hely volt, „szemétdombokkal borítva, rongyszedőnők, csirkefogók menhelye”. A botrányfertály felszámolását az 1838-as árvíz indította el.

Anonim, Reviczky, Mikszáth

Az 1900-ig névtelen tér előbb Reviczky Gyula, majd Mikszáth Kálmán nevét viselte. Utóbbi Kosztolányihoz és Krúdyhoz hasonlóan végiglakta a Józsefvárost a Mária és a Csepreghy utcától a József körútig, de legtovább ( 1902 és 1910 között) a tér egyes számú házában élt.

Az egyik első emeleti, erkélyes lakás volt Mikszáthé. Az Uj idők tudósítója „egy darab igazi vidékre” ismert benne a tízes években.

Nem is tudnám hamarjában megmondani, hogy mi teszi kimondottan vidékivé ezt a szép és kényelmes otthont. Alkalmasint csak a levegője, mely teli van a házigazda erős, bölcs és konzervatív, igénytelenségében is szemkápráztatóan színes egyéniségével. Ez az egyéniség itt mindent betölt és a maga képére formál, nemcsak az embereket, hanem a tárgyakat is. A pesti szobaleány, aki Mikszáthékhoz szegődik, nagyhamar tisztes és kedves gyarmati leányzó benyomását teszi, a régi kredenc pedig, amit tegnap vettek az antikvárnál, holnap már úgy fest, mintha a nagyapjától örökölte volna a költő.”

Az épület ma a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyik karának ad otthont, de eredetileg bérháznak építtette a báró Révay család. 1917-ben költöztek be a Szent Szív (Sacré Coeur) Szerzetesnők, akik leánygimnáziumot működtettek (Sophianum), majd 1953-tól 2011-ig a Piarista Gimnázium használta a falakat.

Kocsis András Mikszáth szobra 1961 óta áll a téren. Eleinte nem volt ennyire magányos, ott volt mellette Kovács Ferenc Olvasó lánya is – de a szoborszépségnek mennie kellett, talán túl kihívóan viselkedett – száját többször kirúzsozták a talán éppen a Kálvária térről erre tévedő józsefvárosi jasszok.

Mikszáth utálta, ha a dolgozószobájában takarítanak. „Ne dúljanak, kérem!"– mondta ilyenkor.
Mikszáth utálta, ha a dolgozószobájában takarítanak. „Ne dúljanak, kérem!"– mondta ilyenkor.

Mikszáth után is volt élet a téren. Babits 1916 és 1931 között a Reviczky utcában lakott. Szerette.

Szeretem. Mit mondjak róla? Józsefváros, a legszolidabb: de van valami benne a Belvárosból is. A város közepe; szomszédságában az életveszélyes Kálvin térnek; és mégis: arisztokratikus csönd. Kocsik nemigen járnak erre: csak autók. Villanyos se. Napos időben egy öreg grófnő sétáltatja két apró kutyáját. Nemcsak a csönd arisztokratikus. A házak is azok. Csupa grófi palota, csak egy vagy két bérház […] A sarkon a Sacré Coeur leánygimnázium, abban a házban, melynek erkélyén valaha Mikszáth pipázott. Az egész [Reviczky] utca alig egypár ház. Délben kedves, barnasipkás leánycsapat csicsereg át rajta, főkötős apácák vezetésével. Az apácák most templomot építenek. Messzebbről a jezsuiták harangját is hallom. Üzlet nincs ebben az utcában. Kávéház se. A Mikszáth téren van egy kiskocsma meg egy könyvkereskedő, aki inkább csak imakönyvet árul és szentképet. […] Ha kihajolok az ablakomon, jobbra a Mikszáth teret látom, ecetfáival, melyek tavaszon oly jó illatúak, és a várkastélyszerű vörös házzal, mit egész Pesten ismernek.”

A Mikszáth tér 4. az a bizonyos vöröstéglás, tornyos-bástyás épület. A „kis Vatikán (vagy „kis Róma” – így hívták a környéket a két világháború között, a környező utcákban megtelepedett rengeteg katolikus intézmény miatt) egyik ikonikus helye, évtizedekig itt működött a legendás Korda könyv- és kegytárgykereskedés a környék legszebb rózsafüzéreivel és kézifestésű szentképeivel. A nagy sztorikat őrző Adalékok a Belső-Józsefváros történetéhez (1985) című könyvből tudjuk, hogy a lakók emlékezete szerint a negyvenes években az első emeleten volt Czapik Gyula egri érsek pesti rezidenciája, háztartását az egyik harmadik emeleti lakásban kis cellaszerű szobákban élő apácák vezették. 

Feltűnő előkelő mágnásfodrász ismerkedne

Apróhirdetések a Budapesti Hirlapból.

hird

A mai kávézók és bárok abszolút elődje a legendás Ivkoff-féle bormérő volt, ahol megfordultPetőfi Zoltán és Krúdy Gyula is. Ennél többen emlékezhetnek a Bakony étterem helyén 1989 szilveszterén megnyílt Tilos az Á -ra, ahol a legavantgárdabb koncertektől a hagyományos dzsesszig minden előfordult. Innen indult a Tilos Rádió és a TÁP Színház is. A rendszeres rendőrségi razziák után a Tilost hatóságilag bezárták 1995-ben.

A kis Vatikán szíve, a Nagybotú Lőrinc tere

A tér, amióta nem névtelen többé, egyházi ember nevét viseli: előbb Scitovszky János hercegprímásét, majd 1951-től, Dózsa György egyik alvezére után Lőrinc papét. Az egyházi befolyást növeli a katolikus néppárt-alapító, a téri templom- és palotaépíttető Zichy Nándor szobra is.

A Jézus Szíve jezsuita templom és a vele egybeépült rendház 1888 és 1909 között készült el, Kauser József tervei szerint. A második világháború idején az altemplomban és a tér négyes számú (akkoriban egyházi leánykollégiumként működő) épületében zsidó menekültek, katonaszökevények és kibombázott családok találtak menedéket. 1950 és 1986 között plébániatemplomként működött, a jezsuita rend 1989-ben kapta vissza.

Zichy gróf nemcsak a jezsuitáknak teremtett otthont a téren, de családjának is. A ma hotelként működő Lőrinc pap tér 2. a grófi család eklektikus városi palotája volt, ahol Zichy grófnét, a jótékonyságáról és nemeslelkűségéről ismert királyi palotahölgyet állítólag Ferenc József és Erzsébet királyné is többször meglátogatta.

A Lőrinc pap tér 3. regényes lakóiról és történetéről az egyetemen hallottam először, Rónay László óráján. Dédszüleié volt réges-régen a bérház, a kakucsi Liebnereké: Liebner József, császári és királyi asztalnok monogramját ma is őrzi a bérház öntött terazzo belépője. Az unoka, Rónay György A nábob halálában (1957) említi a Lőrinc pap teret.

A földszinten [...] zenéltek, a kocsmában. Erre is emlékezett: egyszer átjött a templomból a pap és arra kérte az édesapját, mondjon föl a vendéglősnek; megbotránkoztatja az embereket, hogy az Isten házával szemközt, egy jó hírű lányintézet szomszédságában, az 'Urak kongregációja' tagjának házában éjszakánként dorbézolnak. De az öreg Werner [LiebnerJózsef] elutasította a kérést. Ez a Vöcsök veszi meg jó áron a boromat, és én nem vagyok hajlandó új vevőt keresni, amikor a régivel meg vagyok elégedve. A templomban éjszaka nincs senki, a kisasszonyok pedig húzzák le a redőnyt és aludjanak, punktum.”

Az ezredfordulón a régi lakók emlékeztek még a bérház utolsó tulajdonosára, a tragikus sorsú Darányi családra és egy tengerészkapitányra, aki Izrael megalapításakor szállította a bevándorlókat az újhazába.

A korabeli cikkekhez az Arcanum adatbázisát használtuk forrásként.

Még több történet, nyitott terek és kapuk várnak május 5-6-án, a Budapest100-on.  Ha pedig többet olvasnál Budapest történetéről, kövesd az Urbanistát a Facebookon!