Zelma, Rajmund
-4 °C
3 °C

A propagandamédia maga a kormány

2017.12.08. 05:04

Néhány héttel ezelőtt Vissy Beatrix-szel együtt vitasorozatot kezdeményeztünk az Indexen megjelent véleménycikkünkkel a propagandamédiáról. A TASZ munkatársaiként arról írtunk, hogy a kormányzati propagandamédia nem az ellenőre a hatalomnak, hanem az eszköze. A sajtószabadság funkciója viszont nem az, hogy a kormányzatnak és a kormányzat érdekében eljáróknak nyújtson védelmet, hanem épp ellenkezőleg, mindenki másnak, velük szemben. Ebből viszont az következik, hogy a propagandamédiát nem kezelhetjük úgy, mint a sajtószabadság alanyát. Ennek pedig ki kell hatnia arra, hogy milyen kötelezettségei vannak a hatalmon lévőknek és az ellenzéki pártoknak a sajtó és a sajtónak látszó kormánypropaganda irányában. 

Kormánypropaganda vs. független sajtó

A vitát kezdeményező Társaság a Szabadságjogokért cikke szerint a kormánypropaganda nem tudja betölteni a sajtó alkotmányos szerepét, ezért a jogi megítélése is különböző.

Elsőként Koltay András, a Médiatanács tagja reakcióját közöltük. Szerinte a sajtószabadság nem csak a demokrácia szolgálatát jelenti, sőt, ha mást nem jelenthet, nincs is sajtószabadság.

A jogszociológus Fleck Zoltán amellett érvelt, hogy a kormánypropaganda a hatalom megtartása érdekében, annak pénzéből működik – külsőre olyan, mint a sajtó, de éppen a lényege hiányzik.

Bátorfy Attila médiakutató arról írt, hogy a szólás- és sajtószabadság csak akkor érvényesül maradéktalanul, ha a különböző tartalmak ugyanakkora eséllyel jutnak el mindenkihez, tehát a médiában tisztességes piaci verseny érvényesül. Csakhogy a piacot eltorzítja az állami beavatkozás, a médiahatóság pedig asszisztál ehhez.

A szintén médiakutató Urbán Ágnes szerint az állam a finanszírozás mellett jogszabályokkal is támogatja a kormánypárti médiateret, holott a beavatkozásra se piaci igény, se legitim indok nincs, a médiahatóság pedig  segédkezik torz viszonyok konzerválásában. Urbán úgy véli, aki elfogadja, hogy a kormány médiapolitikája a szólásszabadság alkotmányos védelméről szól, saját magát csapja be.

A hat állítást megfogalmazó és magyarázó vitacikkünkre négy válasz érkezett, viszont a miénktől alapjaiban különböző álláspontot sajnos csak egyvalaki, Koltay András fogalmazott meg. Pedig biztos vagyok abban, hogy rajta kívül sok tollforgató ember van az országban, aki tőlünk alapvetően különbözően ítéli meg a propagandamédia jogi helyzetét. Rengetegen dolgoznak ilyen médiumoknak, akik mindennapi munkájukban, de még a bíróság előtt is igényt tartanak a sajtószabadságból fakadó jogokra. Ez persze egészen abszurd helyzeteket eredményez.

Nemrég például egy kormánypropaganda-lap munkatársa perelte be a TASZ-t, és a perben egy olyan jogot, a közérdekű adatok megismerésének jogát akarta érvényesíteni a TASZ-szal mint egy egyesülettel szemben, amit a valódi, a közhatalmat kontrolláló sajtó használ a közhatalom ellenőrzésére. Itt viszont egy magánszervezet ellenőrzésére használta volna a magát sajtónak álcázó, de a kormány eszközeként működő propagandalap. (Ebben az ügyben a bíróság helyesen mérte fel a helyzetet, az első fokon született ítélet a propaganda-munkatárs keresetét elutasította, mert egy nem közfeladatot ellátó szervezettől nem követelhetőek ilyen adatok.) A közhatalmat szolgálók szabadságjogokra hivatkozása magánemberekkel és magánszervezetekkel szemben nevetséges, mégis veszélyes jelenség.

Kevesen vállalták a vitát

Az, hogy ennek ellenére vitát ilyen kevesen vállalták, és alapjaiban eltérő nézeteket csak egyvalaki képviselt, az egymástól elszigetelődés jele: már olyan közéleti kérdésekről sincs vita, amelyekről tudjuk, hogy sokaknak van véleménye. Talán azért, mert túl gyakran látjuk már a közéletben, hogy érvekre nem érvekkel válaszolnak, hanem azzal, hogy kétségbe vonják a vitapartner vagy a vita létjogosultságát. A mi vitánkban szerencsére az előbbi nem történt meg, utóbbi is csak Koltay András címadásában, amely szerint a  felvetésünk értelmetlen volt. 

Koltay Andráson kívül Fleck Zoltán, Bátorfy Attila és Urbán Ágnes szólt hozzá a vitához. Urbán Ágnes az addig jogi, elvi és fogalmi szinten folyó vitát értékes médiapiaci adalékokkal egészítette ki, látszólag egyetértve velünk, mégis – bővebb kifejtés nélkül – azt írta: „A kérdés tehát nem az, hogy működhetnek a médiatérben a kormánypropagandát közvetítő médiumok és megilleti-e ezeket is a sajtószabadság védelme, mert nyilvánvalóan így van.” Nagyon érdekesnek tartom, hogy ezt írta, mert ezek szerint, bár első látásra egyetértünk, ebből a mondatból az következik, hogy szerinte éppen a legfontosabb állításunkkal tévedünk.

Éppen azért kezdeményeztünk vitát erről, mert úgy látjuk, hogy ez korántsem nyilvánvaló. Az állításnak a látszólagos nyilvánvalóságát tömören azzal igyekeztünk kétségbe vonni, hogy a propaganda nem a szabadság megnyilvánulása, hanem a hatalomgyakorlás eszköze. A szabadságjogok funkciója pedig éppen a közhatalom korlátok közé szorítása, a közhatalom gyakorlói ennélfogva nem hivatkozhatnak szabadságjogokra azokkal szemben, akik felett a hatalmukat gyakorolják.  

A kormány számára a hazugság nemcsak morális, hanem jogi alapon is tilos

Bátorfy Attila – sok más, alapvetően a vitaindító cikkünk álláspontjával összeegyeztethető állítás mellett – azt is írja, hogy „a mindenkori kormánynak ugyanolyan joga van nézeteit a közvéleményhez eljuttatni, azokat a nyilvánosságban érvényesíteni, mint a vele szemben kritikus, vagy a hatalmát ellenőrző ellenzéknek, sajtónak, állampolgárnak.” Azt hiszem, ezzel is egyetértenék, ha Bátorfy nem az „ugyanolyan joga” szavakat használta volna. Mert szerintem a kormánynak ugyan van joga, de az nem ugyanolyan. Mert ez a jog nem szabadságjogokból fakad, hanem a kormány tájékoztatási kötelezettségéből, és mindegy, hogy ezt a kormány a saját felületein vagy közvetítőkön keresztül teszi.

A kormány tájékoztatása is lehet ideológiailag elkötelezett (ahogy a kormányzás maga is az), de szemben mindenki mással, a kormány számára például a hazugság nemcsak morálisan, de jogi értelemben is tilos, és a kormány a tájékoztatás során sem lépheti át a közhatalomgyakorlás alkotmányos korlátait. Amikor valaki a választásokon közhatalmat nyer, egyúttal felelősséget és korábban őt nem terhelő korlátokat vesz a nyakába.  

A kormánypárti média nem azonos a kormány propagandamédiájával

Koltay András a válaszcikkében úgy tesz, mintha mi egyenlőségjelet tennénk a kormánypárti média és a kormány propagandamédiája közé. És ebből kiindulva felteszi a kérdést: Hogyan is vonhatnánk meg a sajtószabadságból fakadó jogokat a kormánypárti médiumoktól, ezzel szűkítve annak a lehetőségét, hogy súllyal vegyenek részt a demokratikus nyilvánosságban? Vagyis álláspontunkat antidemokratikusnak tartja. A kormánypárti és a kormánypropaganda-médium azonosságát viszont csak Koltay állítja, mi nem.

Mi azt valljuk, hogy létezik olyan, a kormánytól független sajtó, amely történetesen világnézetileg közel áll a kormányhoz, de amely ezzel együtt is tükröt tart a közéleti valóságnak. Az ettől különböző kormánypropaganda viszont átfesti ezt a tükörképet azzal, hogy a tényeket és információkat szelektíven, a kormány érdekei szerint használja. A kormánypárti sajtó, amelyet igenis megillet a sajtószabadság, világnézeti alapon ért egyet a kormánnyal. A propagandamédia pedig azért, mert az a kormány. Ha változik a kormány álláspontja, a kormánypárti sajtóé nem feltétlenül követi le ezt, a kormánypropaganda viszont biztosan.  

A bíróságoknak érzékenyebbnek kell lenniük az alapjogi szempontokra

Hálás vagyok azért, hogy Fleck Zoltán felhívta a figyelmünket az ismert bírói reflexre, amely szerint az átpolitizált ügyekben a bíróság a jogszabály látszólag objektív szövege mögé bújik. Észben kell tartanunk, hogy ez az önvédelmi reflex éppen annak a képességétől fosztja meg a bíróságot, hogy felismerje, hogy a kormánypropaganda csak külsőre olyan, mint a sajtó, éppen a lényege hiányzik. Így pedig ezekben az ügyekben a bíróság saját csapdájába eshet:  nem tud jogállami módon, vagyis függetlenül ítélkezni.

Egy, a szabadságjogokat stratégiai pereken keresztül érvényesítő szervezet számára – mint amilyen a TASZ is – napi szinten jelentkező kihívás a bíróságokkal elfogadtatni azt, hogy a szabadságjogok a jogszabályok szövegének ellenében is védelmet kell, hogy élvezzenek, és ebben a bíróságokra is nagy felelősség hárul. A bíróságoknak ugyanis képesnek kell lenniük arra, hogy jogorvoslatot nyújtsanak az alapjog-sérelmekre, nem tárhatják szét a karjaikat, mondván, hogy őket ebben egy alapjogot sértő jogszabály akadályozza.

Bár korábban azt írtam, hogy a vita fájóan rövid volt, mégsem állítom, hogy haszontalan. A vita lehetővé tette alapvető kérdések újragondolását. Abban az évi többtucat sajtóval kapcsolatos perben, amiben a TASZ munkatársai dolgoznak, az ilyen viták után tisztább, a bíróságok meggyőzésére egyre alkalmasabb jogi érveket tudunk megfogalmazni. Jobban értjük, hogy jogi értelemben mi a sajtó és mi a propaganda, és ebből mi minden következik a jogvitákra nézve. Mi ezeket a fogalmakat és érveket is használjuk, használtuk például abban a már említett perben is, amelyet a kormánypropaganda munkavállalója indított éppen ellenünk, és amelyet legalábbis elsőfokon így megnyertünk.

Ebben a perben fontos szempont volt, hogy a felperes olyan jogát akarta érvényesíteni, amely ebben a viszonyban őt nem illette meg, ö nem volt jogosult, mi nem voltunk kötelezettek. A fogalmak és érvek ezeken a pereken keresztül épülnek be a jogrendszer szövetébe, és alakulnak át véleménycikkek következtetéseiből íratlan, de a bíróság által alkalmazandó és alkalmazott jogi normák alkotóelemeivé.