Alfréd
-2 °C
2 °C

Miért káros az ország mészárosizálódása?

D KOS20170306002
2018.01.24. 05:10
Kapcsolódók (9)
Akinek ma Magyarországon remek projektötlete, szaktudása, cégkezdeményezése van, könnyebben érvényesül, ha nem versenypiaci partnert keres, hanem egy államközeli üzletemberrel szövetkezik. Ez azonban hosszabb távon káros. Ha lehet, ne is használjunk hamis kifejezéseket, ne hívjuk a NER-lovagokat üzletembereknek, vállalkozóknak.

Ha külföldiként Szaúd-Arábiában szeretnénk üzletelni, be kell vennünk egy herceget is a vállalkozásba. Szerencsére akad belőlük jó néhány, és minden külföldi üzletember tudja, hogy Rijádban ez a boldogulás útja. Ha akad hercegi partner, akkor lesz majd engedély, támogatás, megrendelés. Ebben az országban eredeti szaúdi vállalkozó gyakorlatilag nincs is, mindenki helyi állami hivatalokat visz, vagy alanyi jogon járó jövedelemből él.

Magyarországon a NER-világban is azt látni, hogy aki mostanában érvényesülni szeretne, az megpróbál egy herceggel, vagyis egy ismert NER-lovaggal partnerségre lépni.

Nemrég olvashattuk: Mészáros Lőrincnek 2010-ben két cége volt, majd lett tíz, ötven, száz, idén már több mint kétszáz. Vajon miért? Biztos ő is keresi a célpontokat, de rengetegen ajánlkozhatnak fel maguktól Mészáros Lőrincéknek.

Egy pillanatra fussuk át a Magyarországon működő gazdasági vállalkozások szerkezetét.

  • Létezik egy multinacionális társaságok meghatározta világ, amely valamiképpen harcra kényszerül, vagy kiegyezik és megbékél, de megtalálja a szerepét a magyar gazdaságban. Ez a kör definíciószerűen apolitikus (azt hiszem még senki nem hallhatta a Mercedest, vagy az Audit felemelni a szavát), az az érdekük, hogy alacsony legyen az adó, olcsó a munkaerő, a kormány adjon adókedvezményeket és más támogatásokat. Kicsit olyan ez, mint amikor az Egyesült Államok évtizedekig jóban volt az arab olajállamok autoriter vezetőivel, a gyarmatosítóknak mindig jó, ha rendet tart egy erős helyi vezető.
  • A multik mellett léteznek hazai cégek. Vannak erős bástyák, pár évtizede működő társaságok, amelyek piaciak, sikeresek, exportképesek, nem szorulnak állami kapcsolatokra, mégis kedvelik őket. Senkit nem akarunk kellemetlen helyzetbe hozni, de legyen a mintapéldánk a Richter Gedeon, vagyis egy tőzsdén jegyzett hazai döntésközpontú gyógyszergyár.
  • És végül van egy olyan, hazai tulajdonú része a gazdaságnak, amelyik politikafüggő, vagy azért, mert ilyen iparágban dolgozik (építőiparban például), vagy azért, mert gyorsan szeretne megnőni.

Ez utóbbi robbanásra váró szegmens minden normális országban széles. Törzsfejlődése sokféle lehet. Vállalkozó szellemű fiatalok kiválnak a multikból, négyen-öten maguk használnák a már elsajátított tudást, talán el is lopnak ügyfeleket, fogásokat, sales-technikákat, esetleg valakik eleve maguk kezdik, startupokat hoznak létre. Mindenesetre így vagy úgy, de piaci alapon felnőnek hazai tulajdonú vállalatok, amelyek tőkét keresnek, együtt élnek, versenyeznek a multikkal, vagy éppen beszállítanak nekik a gazdaságban.

Egy út áll előttem, azt választom!

A magyar tulajdonú gazdaság csomópontjait egyre inkább nem a szabad piac, nem a verseny határozza meg, hanem mindenki egy NER-piaci mentorral, támogatóval, vagy keresztapával próbál összebútorozni.

Tételezzük fel, hogy van egy remek termékötlete két fiatal vállalkozónak. A következőket kell átgondolniuk:

Ha piaci alapon indulnak,

  • akkor küzdhetnek a kellemetlenkedő hivatalokkal, önkormányzatokkal, az állammal,
  • próbálhatnak hitelt szerezni, a kezdő vállalkozásokkal szemben még bizalmatlan kereskedelmi bankoktól,
  • éles versenyben kísérelhetik meg a piac meghódítását, az első referenciák megszerzését.

Ha azonban ott van a cégben a jól ismert NER-es partner, akkor

  • az önkormányzat, illetve a hivatal nem szemétkedni fog, hanem pillanatok alatt nyílnak az ajtók, villannak fel a zöld lámpák, sőt, ha kell a neves mentor még a szabályozást is képes megváltoztatni,
  • a pénzre, a hitelre nem lesz gond, a NER-vállalkozó olcsón hoz tőkét, vagy saját forrásból, vagy a számtalan baráti bank segítségével,
  • a vállalkozásnak azonnal lesz állami megrendelése, bevétele, cash-flow-ja, referenciája.

Igazi tudást nem hoznak

Egy valami azért nem oldódik meg: piaci siker, főleg exportbevétel nem adódik azonnal, hiszen a nemzetközi gazdaság is olyan, mint a sport, ott már teljesítmény kell, nem elég a hazai politikai hátszél.

Állításunk szerint ugyanis ebben a rendszerben, egy NER-lovag társaként nem könnyű megtanulni vállalkozni, vagy legalábbis úgy megtanulni, hogy az a nemzetközi versenypiacon is értelmezhető legyen.

Az ismert helytartók, rengeteg cég neves tulajdonosai ugyanis valójában egyáltalán nem vállalkozók, hanem inkább járadékvadászok. Akik szabályozás, vagy állami vevő, esetleg állami beszállítók meghatározta iparágakban rá tudják tenni a kezüket cash-áramokra, stratégiailag fontos iparágakban (bank, energia, média, reklám, mezőgazdaság, szállodaipar) tudnak kontrollpontokat elfoglalni, kizárólagos, vagy meghatározó piaci szelethez jutni.

Csak közben a vállalkozók fő tevékenységeivel nem foglalkoznak. Nem fejlesztenek termékeket, optimalizálnak termelési folyamatokat, építenek márkákat. Nem kell piaci értékesítéssel bajlódniuk, nem vállalnak kockázatot, nem menedzselnek finanszírozást. Vagyis valamennyire mindegyiket csinálják, de igazán egyiket sem kell csinálniuk.

De akkor mit csinálnak Magyarországon azok, akik a politikai rendszer kegyelméből lettek „nagyvállalkozók”, mint például 2010 és 2014 között Simicska Lajos, vagy 2014 óta Mészáros Lőrinc, illetve kevésbé emblematikus társaik? Telefonálnak. Kávéznak. Aláírnak. Beszélgetnek és ilyenkor megkérdezik mire lesz szüksége a jövőben az államnak? Útra? Csatornára? Sok plakáthelyre? Oké, akkor lesz majd ilyen cégünk. Aztán megint telefonálnak, hitelt kérnek. És az állami, államközeli bankoktól kapnak is.

Ez nem vállalkozói feladat, de még az oligarcha kifejezés is túlzás rájuk. Általában az oligarchák (például az oroszok) bizonyos képességeikben nagyon erősen vállalkozói, üzleti szereplők voltak a gazdaságnak. Viszonylag sok kvalitással (és persze kevés önmérséklettel) építettek monopóliumokat, volt termékük, bár jellemzően az csak valami árupiaci termék volt, amelyet Nyugaton is el tudtak adni.

A független gátak hiányoznak

Abban, hogy a NER-hátszél ne adjon ekkora előnyt akár arra érdemteleneknek is, a versenypiaci szemlélettel szemben, a független intézmények (versenyhivatal, médiahatóság, közbeszerzési hatóságok, számvevőszék) tudnának segíteni. Aki azt gondolja, hogy ma Magyarországon a független intézmények valóban elfogulatlanul működnek, boldog ember, mert erős hite van. Nem merült fel benne soha olyan kétely, hogy miért nem akad fenn soha a hatósági vizsgálatokon a NER-lovag? Miért nem torzít versenyt a terebélyes kormánypárti médiavállalkozás és miért nem közeledhet egymáshoz két független cégcsoport? Miért gazdálkodik szabályosan a kormánypárt és miért szabálytalanul minden kihívója?

Aligha vitatható, valójában Magyarországon a verseny őrei nem védik meg a gazdaságban az egyenlő esélyeket.

Nem tiszta verseny

E cikk terjedelmi kereteit túlfeszítené, hogy miért alakulhatott ki, hogy azok a szervezetek, hatóságok, amelyek a verseny tisztaságát lennének hívatottak védeni, miképpen vállalták azt, hogy inkább a hatalom beosztottjai, képviselői, támogatói lesznek. Természetesen a fenti elnagyolt képnél azért összetettebb a magyar gazdaság, a NER-világban is lehetnek csírái a versenynek. A szállodákat meg kell tölteni, az újságokat meg kell próbálni eladni és így tovább. Csakhogy hiába mondható versenypiaci szereplőnek egy szálloda, ha a NER-lovag kezében automatikusan jár uniós forrásból a szálláshely-fejlesztési támogatás, a NER-en kívülieknek pedig nem jut pénz, akkor az nem verseny.

Amúgy is az lenne a legjobb, ha nem szervezeteknek kellene garantálni, hogy ne lejtsen a pálya, hanem a nemtelen előnyszerzés egyszerűen nem lenne illendő a gazdaságban. De itthon a rendszer legfőbb kedvezményezettjei nem morális számkivetettek, éppen hogy mindenki hozzájuk igyekszik, velük barátkozna.

Nemzeti építkezés

Örök visszatérő értékelése Orbán Viktor kormányzásának, hogy a miniszterelnök a problémákat jól azonosítja, de a megoldások esetiek, előkészítetlenek. Igen, ez a gazdaságban is így van. A rendszerváltás után kialakult gazdasági szerkezet valóban reformra szorult, mondhatjuk úgyis, hogy jogosan volt kuka. A szabad piacra bízott, korlátozások nélküli multivilág az energetikában, a közüzemi szolgáltatásokban, a cafeteriában valóban csődöt mondtak. Reformra szorultak. A multik mellett kiépülő nemzeti tulajdonban levő vállalkozások,

a nemzeti tőkésosztály kiépítésének támogatása több mint üdvözlendő elképzelésnek mondható.

Igen ám, csakhogy a nemzeti tőkésosztály megteremtése nem ugyanaz, mint a „mészárosizálódás”, a kapitalizmust a verseny viszi előre, és nem a bizalmi embereknek leosztott feladatok, mert az a „tervgazdaság”. Orbán Viktor érezhette azt, hogy amennyiben a hazai gazdasági elit politizálni próbál, akkor neki is gazdálkodnia kell, sőt, uralnia kell a gazdaságot. Ám a verseny elpusztítása biztosan nem szolgálta az ő céljait sem.

Borítókép: Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester papírmasé figurája, amelyet jobbikos képviselők állítottak fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. március 6-án. Középen Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és L. Simon László fideszes képviselő (b-j), jobbra Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd