Mi zajlik a Brüsszel–Berlin–Budapest háromszögben?

December 7-én volt pont két éve, hogy a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a hamburgi kongresszusán Annegret Kramp-Karrenbauer akkori CDU-főtitkárt, a kis délnyugati Saarland tartományának volt miniszterelnökét választotta meg pártelnöknek. A politikusnő győzni tudott a konzervatív párttagok kedvence, Friedrich Merz ellen, de olyan kis aránnyal, hogy Merz azóta is mindenhol jelen van. Bő egy évvel később Kramp-Karrenbauer bejelentette, hogy nem indul újra. 2020 áprilisában azt is jelezte, köszöni szépen, kancellárjelölt se kíván lenni. 

De mit történt azóta?

A meghatározó német kormánypárt kurzusa nagy befolyással bír az európai politika irányra, de bizonyára a magyar–német kapcsolatokra is. Az e tekintetben a teljesen német–francia kapcsolatokban élő és mozgó Kramp-Karrenbauernek – egy négynapos kelet-közép-európai úttól eltekintve – alig volt érkezése, hogy mélyebben foglalkozzon térségünkkel. Nem is nagyon volt ideje, hisz a pártügyek mellett 2019 júliusától szövetségi védelmi miniszterré léptették elő. Bár a kormányzati tisztség számára kellő szakapparátust biztosít, a szakpolitikai teendők még az ő esetében is teljes embert kívánnak. Ennek tudható be, hogy a pártügyeket, többek között a CDU új programja körüli teendőket, fiatal főtitkárára, Paul Ziemiak lengyel származású képviselőre delegálta. Ziemiak járt már Magyarországon, kiválóan érti régiónkat, s a jövőben is fontos szerepe lehet.

A néppárti kapcsolat

A német kormánypártnak mint az Európai Néppárt (EPP) egyik alapítójának jelentős beleszólása van a pártcsalád ügyeibe. 

Ennek szellemében volt jelen Kramp-Karrenbauer a Néppárt 2019. március 20-i politikai gyűlésén, s közvetítő álláspontjának köszönhetően egy mindenki által elfogadott kompromisszum születhetett. Ekkor itthon is sokan kezdtek felfigyelni az akkor még a pártelnöki pályája elején álló Kramp-Karrenbauerre. Az is világossá vált, hogy a néppárti vezetés értelemszerűen a későbbiekben is igényt tartana némi német iránymutatásra. Az útbaigazítás aztán elmaradt, részben a német kormánypárton belüli széles véleményspektrum, részben az új pártvezetés vonakodó álláspontja és nem utolsósorban a ma már egyértelműen látható CDU-s belső vezetőségi válság miatt.

Érdemes megjegyezni, hogy pont 

Ma már csak kevesen tudják, hogy ez a pártcsalád – a Néppárttal ellentétben – konzervatív, és nem tagállami pártok (pl. osztrák ÖVP, brit Konzervatív Párt) előtt is nyitva állt, s egészen a kilencvenes évekig több tagja volt a Néppártnál. Ez a filozófia vissza is köszönt az 1999-ben megalakuló Európai Néppárt–Európai Demokraták frakciószövetség (EPP–ED) révén az Európai Parlamentben a német Hans-Gert Pöttering frakcióvezetősége alatt. Ebbe a politikába illeszkedett egyébként a sok évig EPP-elnök, Wilfried Martens munkássága is, aki tényleg naggyá tette pártját, s fontos volt számára a Fidesz tagsága s Orbán Viktor támogatása is. Pont 

Hogyan alakultak a magyar–német kapcsolatok?

Kramp-Karrenbauer hivatali elődje, Ursula von der Leyen (CDU) voltaképp pont a perdöntő magyar szavazatoknak köszönheti megválasztását az Európai Bizottság elnöki tisztségére, s ez bizonyult egyben sorsfordulónak is. A magyar kormánypártok voksa nélkül nem Ursula von der Leyen lenne ma a bizottság elnöke, ennyi biztos. Miután a magyar szavazatokra igényt nem tartó Manfred Weber (CSU) megbukott, (a csúcsjelöltből még hivatalos, az állam- és kormányfők által javasolt jelölt se lett), pártszövetségtársa, 

Ennek fényes bizonyítéka Merkel kancellár látogatása a Páneurópai Piknik 30. évfordulóján, 2019. augusztus 19-én Sopronban. Az ott elmondott beszéd pozitív üzeneteket hordozott, sőt dicsérte Magyarországot az EU-pénzek hatásos és jó felhasználásáért. Minden szereplő elégedetten távozott Sopronból, s sikerült ezt a fontos történelmi eseményt a bilaterális kapcsolatok javítására is felhasználni. 

Kramp-Karrenbauer hivatali minőségében végül 2020. július 16-án járt Budapesten. Védelmi miniszter kollégájával folytatott tárgyalások után azt a nyilvános kijelentést tette, hogy védelmi területen nincs még olyan ország, mellyel ilyen jó és szoros kapcsolatai lennének Németországnak, mint Magyarország. Ezen a napon egy pártelnökök közötti eszmecserére is sor került Orbán Viktor miniszterelnökkel. A téma többek között a néppárti tagság volt, melyet a németek szerint a megfelelő néppárti fórum hivatott eldönteni. A szeptemberre tervezett összejövetel a vírus miatt elmaradt, a döntéshozatalt elnapolták. Egyes vélemények szerint 

Az EPP  a kérdésben teljesen megosztott, de a vezetősége – a kritikusai szerint – követi a balliberális narratívát. 

A CDU-nak viszont jelenleg minden idejét a tisztújító kongresszus körüli események kötik le. Miután Kramp-Karrenbauer 2020 elején egy türingiai belpolitikai csörte következtében bejelentette visszavonulását, áprilisra terveztek rendkívüli tisztújító kongresszust. Ezt a koronavírus miatt lemondták, a tisztújítást az eredetileg mindenképpen megrendezendő rendes decemberi kongresszusra hagyva. De ezt az eseményt is elhalasztották – jelen állás szerint 2021. január 16-án tarthatják meg. 

Ki lesz az új CDU-elnök, s mit jelent ez nekünk?

A három aktuális jelölt közül Armin Laschet észak-rajna–vesztfáliai (NRW) miniszterelnököt tartották sokáig esélyesnek, de győzelmi reményei napról napra csökkennek. Talán

Ez egyben jó és rossz is, de Laschetnek – ha egyáltalán van hozzá kedve és ereje – meg kellene még küzdenie Markus Söderrel a kancellárjelöltségért. 

Norbert Röttgen már érdekesebb személyiség, 2012-ben addig csak egyszer látott, s azóta is hallatlan módon vesztette el miniszteri tisztségét a szövetségi kormányban: Merkel kancellár egyszerűen kirúgta, miután Röttgen a CDU miniszterelnökjelöltje volt NRW-ben, s nemcsak hogy elvesztette a választást, de a választást megelőző megnyilvánulásában kizárta azt a lehetőséget, hogy veresége esetén is – ami egyébként Németországban szokás – a helyi CDU-s ellenzék vezéreként megküzdjön az akkori baloldali kormánnyal a düsseldorfi parlamentben. Azóta visszaküzdötte magát a politikai színtérre, jelenleg a Bundestag külügyi bizottságának elnöke. Jelöltségét az elején megmosolyogták, de Röttgen az esélytelenek nyugalmával végigkísérte másik két riválisa hadakozását, hogy aztán december elején annál több elánnal szervezzen maga köré csapatot a CDU rajna-pfalzi üdvöskéjével, a fiatal Ellen Demuthtal az élen. Röttgen igazi külpolitikus, s értelmiségi fellépését sokak üdítő megújulásként nyugtázzák. Hazánk vonatkozásában Röttgen nem fogalmazott meg éles kijelentéseket, bár tavasszal ő is áldozata lett annak a tévedésnek, hogy Magyarországon a járvány alatt felfüggesztették volna a parlament működését.

Sokan arra tippelnek, hogy Röttgennek külügyminiszteri ambíciói vannak, ami bizonyára jót tenne a pártnak és nemzetközi szakapparátusának, hisz CDU-s külügyminiszter a hatvanas évek óta nem volt. 

S marad végül Friedrich Merz. A veterán politikus már 2002-ben is összetűzésbe került  Merkellel, aki akkor kirántotta Merz kezei közül az éppen csak két éve birtokolt frakcióvezetőséget. Azóta karriert csinált a gazdaságban, s várta a lehetőséget a visszavágásra. Ez csak 16 év után jött el, amikor Merkel lemondott a párt vezetéséről, s megnyílt előtte az út 2018-ban. Merz akkor már kilenc éve nem politizált aktívan, mégis begyűjtötte a kongresszusi küldöttek szavazatainak 48 százalékát. Ha Merznek most sikerül nyernie – s esélyei egyre csak nőnek –, akkor a CDU egyes szakpolitikáiban igazi váltás következhet be, és bizonyára magának igényelné a kancellárjelöltséget is. Ez a CDU jelenlegi 35-37 százalékos népszerűsége mellett gyakorlatilag kancellárságot is jelent a szövetségi parlamenti választások után. A jelöltségről a CDU és a CSU közösen dönt, s bár Markus Söder bajor miniszterelnök igen népszerű, Merz is az, s akad bajorországi támogatója is. 

Az új könyvét olvasva a szakpolitikák felől nagy rokonság látszik kibontakozni a magyar állásponttal. De persze kérdés, hogy Merz, aki egyes feltételezések szerint erősebben ragaszkodna Helmut Kohl hagyományaihoz, mennyire lenne képes újrakalibrálni a német CDU politikai irányvonalait a 2021 szeptemberében esedékes parlamenti választás fényében. S persze kérdés az is, hogy hazánk szempontjából inkább a kooperáció vagy a konfrontáció irányába menne. A legvalószínűbb, hogy ezt talán ő sem tudja. Ez egyszerre lehet esély és kihívás is egyben.

A szerző a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézetének igazgatója