Jobb jövőnk kulcsa az új atlantizmus

Az ismeretlen hátterű, minden jel szerint Oroszország által támogatott honlap (Magyar Békekör) szerint „Kína a világgazdaság vezető hatalmává válik 2028-ra, öt évvel előbb veszi át az amerikai gazdaság vezető szerepét, mint azt korábban jelezték.” Bátor jóslat, a jövő kifürkészhetetlen, aki ezt szeretné, el is hiheti. Én nem hiszem, de ha mégis bekövetkezne, Kína akkor sem modell lenne, hanem fenyegetés. Ha az amerikai, a liberális demokrácia modell elbukna, akkor a világ legnépesebb országa az űrkutatásban és a távközlésben elért nagy eredményeire épülő fegyverkezésével, a gondolkodást is ellenőrizni képessé váló technikájával Orwell rémálmát a hatványon valósítaná meg. Ki akarna egy ilyen rendszerben élni?

A novemberi választásokon Biden győzelmével

sőt egyre több republikánus politikus fordul el a vereségét elismerni nem akaró, politikailag és morálisan is leszerepelt elvtelen szerencselovagtól.

Simonyi András, washingtoni nagyköveti posztomon utódom, aki ma a Fehér Ház közeléből figyeli az amerikai és a világpolitikát, a minap a Hírklikknek adott interjújában azt mondta, hogy „az Egyesült Államok ma a demokrácia őre a világban, az utolsó védőbástya a szabad világ és a kínai típusú egypárti diktatúrák nyomulásának megfékezésére. Titáni harc készülődik a nyugati demokráciák és a keleti tekintélyuralmi rendszerek között, s ebben Orbánnak, Magyarországnak előbb vagy utóbb állást kell foglalni, választani kell, hogy kivel tart. … a két rendszer közötti harcban nem az EU, hanem az USA lesz a döntő szereplő. És ebben az összefüggésben kell nézni azt is, hogy Magyarország hol helyezkedik el ebben a térben.” Szinte szó szerint hasonlókat olvasok Káncz Csaba világpolitikai és gazdasági elemzéseiben.

Katonailag és gazdaságilag az Egyesült Államok továbbra is biztosan őrzi első helyét a világban, a technológiai újítások, a tudományos felfedezések terén továbbra is verhetetlen.

le kell szerelnie az elmúlt hónapok szélsőbalos, szobordöntögető rendbontó mozgalmait, de megőrizve a szociális változásokat, egészségügyi ellátást jogosan igénylő szavazók támogatását. Csökkenteni kell a rendkívül megnőtt vagyoni és jövedelmi különbségeket, de nem fékezve a gazdaságot, sőt azt serkentve elősegíteni a fiatalok és a csak szociális támogatásból élők munkába állását. Egyesíteni kell a Trump által mélyen megosztottá tett társadalmat. Legalább ilyen nehezek a külpolitikai feladatok. Meg kell erősíteni az Európával vészesen meglazult szövetségesi viszonyt, meg kell akadályozni az ázsiai diktatórikus államok gazdasági és politikai terjeszkedését, valamint az iszlám fundamentalizmus új hullámát. Az eddig jelek szerint mindehhez kitűnő, józan, mérsékelt gondolkodású személyekből válogatta ki a csapatát a rövidesen beiktatásra kerülő elnök. Egyelőre inkább balról bírálják, épp azért, mert nem akarja, hogy a következő négy év olyan legyen, mint egy harmadik Obama-adminisztráció. 

Mi várható az új amerikai vezetéstől magyar vonatkozásban?

Hazánk ugyan csak egy kis pont a világpolitikában, és ezen pusztán hangerővel, feltűnést keltő lépésekkel nem lehet változtatni. De Biden és külügyminisztere jobban ismer bennünket, mint elődei. Az új elnök 14 évesen élte át 56-os forradalmunkat, és az érthetően nagy hatást gyakorolt külpolitikai nézeteire. Ezt személyesen is tapasztaltam nála. Politikai karrierjét a magyar Szent Koronát visszaadó Carter elnöksége alatt kezdte, akinek nemzetbiztonsági tanácsadója a lengyel születésű és a kommunista rendszerek lebontásában komoly szerepet játszó Zbig Brzezinski volt. Az 1975-ben Helsinkiben kezdődött folyamat keretében az amerikai külpolitika élharcosa volt az emberi jogok érvényesülésének, élesen bírálta a szovjet tömb országaiban a nemzeti kisebbségek diszkriminációját. Biden szenátor is ott volt barátja, Tom Lantos mellett az Antallt 1990 januárjában esélyes vezetőként, októberben pedig miniszterelnökként lelkesen üdvözlők között.

Tudja, hol van Magyarország, feleségével, a leendő first ladyvel nászúton a Balatonnál járt. Mindez jó előjel lehetne a közeljövő magyar–amerikai viszonyához, vannak azonban bökkenők. 

Nem volt jó ötlet a magyar kormány részéről hangosan drukkolni Trumpnak, tapintatlanul megtámadni Bident, majd a győztesnek csak a sikeres választási kampányhoz gratulálni. De Tony Blinken, a jövendő külügyminiszter, a korábbi budapesti amerikai nagykövet fia, nem ennek alapján fogja alakítani a Magyarországgal szembeni külpolitikát, hanem a tettek nyomán.

A bírálatokat még amerikai fegyverek vásárlásával sem lehet majd semlegesíteni. Amerika békésebb hangú külpolitikát fog folytatni, mint Trump, megerősíti az atlantizmust és általában a szövetségesi kapcsolatokat. Ismét nagy figyelmet fog fordítani a jogállamiságra és az emberi jogok betartására. Ezt ígéri az Európai Unió is. Konfrontatív politikájában a magyar kormány egyre kevésbé számíthat a visegrádi partnerekre, és Lengyelország is a minél szorosabb amerikai viszony híve. Százhúsz éve még a világhatalma csúcsán álló Anglia sem engedhette meg magának a „fényes elszigeteltség”-et. Egy kis közép-európai ország jogos céljait csak barátok, szövetségesek támogatásával érheti el. Különösen érvényes ez a kárpátaljai magyar közösség elleni fenyegetések elhárítására, ennek a kulcsa is Washingtonban van. 

Nem csak Amerika, az egész világ érdeke, hogy Joe Biden elnöksége sikeres legyen. Remélem, hogy ezzel Budapesten is számolnak.

A szerző Magyarország egykori külügyminisztere, volt washingtoni nagykövet.