Egyre több légiós játszik a Fradiban, de számít ez?

Számít ez még igazából?

Az első kérdés, ami felvetődik az emberben az ez, hiszen egy londoni drukker akkor is tud őszintén örülni csapata győzelmének, ha az Arsenal vagy a Chelsea angol játékos nélkül áll ki, de a Bajnokok Ligája döntőjében a Real Madridban csak Dani Carvajal volt spanyol a kezdőben (Dani Ceballos a 90. percben állt be), a Liverpoolban pedig csupán Trent Alexander-Arnold és a kapitány Jordan Henderson képviselte a „háromoroszlánosokat”.

Nem kirívó esettel találkozhattunk, tavaly a „színangol” döntőben összesen hét hazai játékossal állt fel a Chelsea (3) és a Manchester City (4), és ugyanennyi volt két évvel korábban a Liverpool (2) Tottenham (5) elleni meccsén is.

Igazából a valódi nagycsapatok közül talán csak a Bundesligát teljesen uraló Bayern Münchent (6 német a 2020-as BL-döntőben) lehet kivételként tekinteni, és ameddig a csapat győz, addig úgyis mindegy a szurkolók túlnyomó részének.

A bajok nyilván akkor kezdődnek, ha vereség van, mert akkor mindenki mindenért is hibás, és a szurkoló könnyebben át tud lépni azon fiatal rontásán, aki évekig a klub utánpótlásában pallérozódott, és gyakorlatilag „egy közülünk”, mint egy légiós gyenge játékán, aki ekkor már nem lesz több az emberek szemében, mint „egy túlfizetett zsoldos”.

A Fradi visszatérése és felemelkedése

A 33-szoros magyar bajnok a 2000-es évek közepétől kezdve történelme kevéssé kiemelt szakaszát élte (az okokba most nem megyünk bele), a nemzetközi porondra 2011-ben tért vissza négy meccs erejéig, majd 2014 óta állandó indulója az Európa-ligának és a Bajnokok Ligájának.

Az elitsorozatban 2019 óta próbálkozhat megszakítás nélkül, a fejlődés pedig szemmel látható, hiszen egymást követő három évben is bejutott az egyik csoportkörbe – és igazából erre még mindig nagyon jó esélye van most is. 

Az elmúlt évek eredményei tehát önmagukért beszélnek, és amíg ezek jönnek, addig a drukkerek döntő többsége ezeknek örül – amikor viszont jön egy olyan presztízspárharc, mint a Slovan elleni, akkor egy vereségnél újra felerősödnek a negatív hangok.

Dollnál kilencen is voltak kezdők, Rebrovnál négy volt a max, Stögernél már gyakran csak Dibusz

Ennek függvényében most nézzük meg, hogy a nemzetközi porondon hogyan alakult át a zöld-fehérek összetétele.

A 2014-es visszatéréskor Thomas Doll együttesében a Dibusz Dénes, Bosnjak Predrag, Gyömbér Gábor, Busai Attila, Böde Dániel és Nagy Dániel hatos képviselte a magyar színeket a Sliema elleni kezdőcsapatban – csereként pedig a tegnap a Slovanba is a végén érkező Holman Dávid érkezett.

A visszavágón is kezdett öt honfitársunk, Dibusz, Bosnjak, Gyömbér és Busai mellett Ugrai Roland, hozzájuk pedig a két Dániel jött be a padról, a Rijeka elleni első meccsen már csak négy (Dibusz, Bosnjak, Gyömbér, Ugrai), a másodikon pedig újra öt (Dibusz, Bosnjak, Gyömbér, Gera Zoltán, Ugrai).

Egy évre rá a Go Ahead Eagles elleni párharc mindkét felvonásán hat magyar játékos kezdett (Leandro és Varga Roland is bemutatkozott), ráadásul mindkét meccsen mindhárom csere hazai játékos volt. A Zeljeznicar ellen sikerült növelni is a mennyiséget, hiszen a szarajevói összecsapáson Dibusz, Gyömbér, Leandro, Gera, Varga és Böde mellett Hajnal Tamás (7) is ott volt a pályán az első percben, és még a padról is érkezett Radó András és Busai – más kérdés, hogy sima zakó lett a vége.

A 2016-os idény két meccsből állt, a Partizani elleni meccseken is hét magyar futballista futott ki a pályára (kint Dibusz, Leandro, Gera, Pintér Ádám, Lovrencsics Gergő, Nagy Dominik és Radó, itthon Dibusz, Leandro, Gera, Pintér, Lovrencsics, Varga és Böde).

Az új szezonra új rekord is érkezett, a Jelgava ellen már 9 magyar volt a Fradi kezdőjében (Dibusz, Lovrencsics, Otigba Kenneth, Leandro, Botka Endre, Gera, Varga, Radó és Priskin Tamás), a visszavágón is akadt még nyolc, a Midtjylland ellen hét és nyolc hazai játékost küldött pályára Doll.

A német tréner 2018-ra a skála másik vége felé kezdett húzni, a Maccabi Tel Aviv ellen öt, majd csak három magyart játszatott az első perctől kezdve, de ez a próbálkozás sem tudta megmenteni az állását.

Jött Szerhij Rebrov, és vele 2019-ben az áttörés és a csoportkörös szereplések. Első nemzetközi meccsén a Dibusz, Lovrencsics, Priskin triónak szavazott bizalmat, a Ludogorec elleni BL-visszavágón is ez a hármas játszott, a Valletta elleni találkozókon pedig már csak előbbi kettő. A duó a Dinamo Zagreb ellen Sigér Dáviddal egészült ki, lőtt is gyorsan egy gólt az odavágón, a hazai felvonáson viszont ő sem tudott segíteni. Az El-csoportkörben kétszer is négy magyar jutott szóhoz, Dibusz, Lovrencsics és Sigér mellett egyszer Botka, egyszer Varga kezdett.

2020-ra Dibusz maradt az állandóság, jobbhátvédként Lovrencsics és Botka váltogatták egymást, és többnyire a szűrő Sigér jutott szóhoz (a Molde és a Juventus ellen mindkét védő játszott, így ekkor négy magyar is a pályán volt).

Tavaly nyáron érkezett Peter Stöger, nála az első összecsapáson Dibusz mellett még a nem sokkal később súlyos sérülést szenvedő Sigér volt kezdő, a következő három meccsen viszont csak a válogatott kapusnak szavazott bizalmat. A Zalgiris elleni vilniusi találkozón Csontos Dominik, a Slavia elleni prágain és a Young Boys elleni svájcin Botka jutott még szóhoz kezdőként, de többnyire csak Dibusz képviselte a magyar színeket a pályán. Az El-csoportkörre jött még Vécsei Bálint (olyan meccsek is akadtak, amin Botkával hárman voltak egyszerre kezdők), a Celtic ellen Bogdán védett a koronavírusos Dibusz helyett, de ennyi.

Így érkeztünk meg a mostani BL-idényig, ahol a Tobol otthonában Dibusz és Botka, itthon és a Slovan ellen pedig már ismét csak a kapus kezdett Sztanyislav Csercseszovnál, de mint láttuk, ez a tendencia már korábban is megfigyelhető volt, csak tavaly ezzel együtt is megvolt a csoportkör, így ekkor ez nem volt annyira hangsúlyos téma.

Persze, lehet, hogy az újabb csoportkörbe jutás kicsit tompítaná ezúttal is az elégedetlenkedő hangokat.

Utánpótlás, külföldi játék, olcsó légiósok, eredmények, válogatott

Mik lehetnek az okok?

A legtehetségesebb magyar futballisták általában szeretnék magukat külföldön kipróbálni, a honi viszonylatokban a gárdák azért ritkán szeretik legjobbjaikat a riválisoknak értékesíteni (vagy csak igen borsos áron), így ha a saját utánpótlásokból nem kerülnek be feltörekvő fiatalok, akkor ilyen helyzet előfordulhat.

Mint említettünk, ebben igazából semmi újdonság nincs, számos külföldi példát látunk arra, hogy a kiemelkedő klubok inkább kész futballistákra áldoznak akár óriási összeget is, hogy már az első naptól kezdve húzóértékeik legyenek csapatuknak, mintsem hogy az utánpótlásban csiszolgassák a gyémántokat.

A klubcsapatoknak elsősorban a jó eredmények a fontosak, és azt, hogy ezt lehetőleg költséghatékonyan tudják elérni, és ha egy légiós könnyebben megszerezhető, és sikeres vele a csapat, akkor pontosan ezt fogják tenni, ebben a folyamatban aligha lesz változás.

A szerző az Index sportújságírója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Dibusz Dénes a Ferencváros kapusa a második szlovák gól után a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában játszott Ferencváros–Slovan Bratislava-mérkőzésen a Groupama Arénában 2022. július 20-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)