A gesztusok hiányában nincs igaza a magyar miniszterelnöknek

Az elmúlt két hétben az egész világot izgalomban tartotta az oroszországi lázadás. Jevgenyij Prigozsin akciója általános megdöbbenést váltott ki a nemzetközi közvéleményben. Az azóta eltelt időszakban százszámra olvashattunk, hallhattunk magyarázatokat a történésekről, de egyáltalán nem állíthatjuk azt, hogy tisztábban is látunk. Újra bebizonyosodott, hogy Oroszországot ismerni és érteni rendkívül nehéz feladat. Amikor még a szovjet birodalom formájában tartotta megszállva Kelet- és Közép-Európát (így Magyarországot is), a kommunista párt ügyeivel, belső mozgásaival foglalkozó elemzők a téma sajátosságaira való tekintettel önálló szakterületet hoztak létre, amit kremlinológiának hívtak.

Erre tett kísérletet viszont a magyar miniszterelnök a német Bildnek adott interjújában. Szerinte Oroszország politikai és gazdasági struktúrái a hadseregre, a titkosszolgálatokra és a rendőrségre alapulnak, és ha a saját logikánk alapján akarjuk megérteni a működésüket, akkor csalódni fogunk. Igaza van. Az erőszakra épülő központosított hatalomgyakorlás évszázados hagyomány a jelenleg Vlagyimir Putyin által irányított hatalmas országban. Erről nekünk is vannak keserű emlékeink, hiszen több mint negyven éven át vazallusi sorban tartottak minket, magyarokat is. A hódítók megfosztottak a nemzeti önrendelkezésünktől és az egyéni szabadságtól is. A rendszerváltással, a demokrácia és a piacgazdaság megteremtésével éppen ezt a kettőt szereztük vissza: az önrendelkezést és a szabadságot. Még ha nem is értjük mindig az egykori „Nagy Testvér“ minden rezdülését, tapasztalatunk van arról, milyen az uralmuk alatt élni. Szenvedéssel, elnyomással és megaláztatással teli. Talán ezért is igyekeztek Kelet-Közép-Európa országai a '90-es években minél gyorsabban csatlakozni a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. Hogy védve legyünk ettől az erőszakra és központosításra épülő, alattvalói magatartást elváró hódító birodalomtól.

Emiatt is kellene több megértéssel figyelnie a magyar kormánynak Ukrajna szabadságharcát. Mi pontosan ismerjük a keleti terjeszkedéssel szembeni fellépés drámai súlyát. A gesztusok hiányában viszont nincs igaza a magyar miniszterelnöknek: egy fuldoklónak is először segítünk partot érni, aztán lehet elemezni, hogy pontosan számolta-e ki a visszajárót és rendesen beszélt-e a gyerekekkel.

Néhány tény, ami egyértelmű és világos

Látjuk, hogy nem tisztázott, miért indult Moszkva ellen Prigozsin, és miért fordult egy nap múlva vissza. Azt sem tudjuk, hogy Putyin gyengült-e üzlettársa váratlan lépésétől. Nem lehet azt sem megmondani még, hogy hatással lesz-e a háború kimenetelére a lázadás. De van néhány tény, ami egyértelmű és világos, ezért érdemes ezeket feleleveníteni ezekben a zavaros napokban.

Először is Oroszország támadta meg Ukrajnát, felrúgva ezzel minden nemzetközi jogi normát. Előzőleg több szerződésben írásban is garantálta Moszkva, hogy tiszteletben tartja szomszédja függetlenségét és határait. Elsőként 1991-ben a Szovjetunió felbomlásakor, aztán 1994-ben a Budapesti Memorandumban. Az utóbbiban Kijev lemondott a területén maradt szovjet atomfegyverekről, cserébe Oroszország, az USA és Nagy-Britannia garantálta az ország függetlenségét, szuverenitását és meglévő határait. (E dokumentum alapján Amerika és a britek jogi felelősséggel is tartoznak az ukrán határokért.) 1997-ben Oroszország és Ukrajna barátsági és együttműködési szerződést kötött, amiben kimondták határaik sérthetetlenségét. Végül 2003-ban egy külön szerződést írt alá a két állam a köztük lévő határ pontos definiálásáról. Tehát az oroszok agressziója azt üzeni, hogy nem számít sem a szerződés, sem a jog, erőszakkal elvesszük azt, amire szemet vetettünk.

Ukrajna és a NATO

Másfelől a nyugat nem csapta be sem Mihail Gorbacsovot, sem Borisz Jelcint. Soha, egyetlen szerződésben sem deklarálták, hogy az egykori szovjet megszállási övezet országai nem lehetnek a NATO tagjai. Mindig világossá tették, hogy ez szuverén döntése az államoknak. Egyvalamit vállaltak 1990-ben, a német egység megteremtésekor: a NATO infrastruktúráját nem fogják kiterjeszteni az egykori keletnémet állam területére. Ehhez azóta is tartják magukat. Tehát nem igaz, hogy az USA és Európa hazudott volna az oroszoknak.

Harmadrészt Ukrajna a háború kitörése előtt nem akart a NATO tagja lenni, és a katonai szervezet sem akarta a tagjai közé felvenni. 2008-ban az Észak-atlanti Szerződés Szervezete kimondta, hogy Grúzia és Ukrajna egyszer, a távoli jövőben majd tagok lesznek, de e téren nem történt semmilyen konkrét lépés. (Orbán Viktor például akkor a két ország mielőbbi felvételét sürgette a szervezetbe.) Ukrajnában az EU-tagság elsöprő társadalmi támogatottsággal rendelkezett, míg a NATO tagságnak nem volt meg a többsége. Tehát nem igaz az sem, hogy az ukrán katonai szervezeti tagság fenyegető valóság lett volna az elmúlt évtizedben. Ezek tehát a tények.

E kritika jogossága mellett viszont nyilvánvaló igazság az is, hogy a pusztítást és öldöklést hozó konfliktus kirobbantásáért Putyint terheli a felelősség. E tények hangsúlyozása, az ukránok irányába tett gesztusok (pl. a miniszterelnök kijevi látogatása) fájóan hiányzó elemek a magyar kormány megnyilatkozásaiból. Pedig a fentiek kimondása mellett ki lehetne állni továbbra is a mielőbbi tűzszünet és béke mellett, szóvá lehetne tenni a kárpátaljai magyarok jogfosztását és lehetne védeni Magyarország gazdasági érdekeit.

Mindeközben Magyarországon

A szomszédunkban kirobbant tragikus konfliktusra nincs befolyásunk, csak a hozzá való viszonyunkat tudjuk mi alakítani. Léteznek viszont olyan ügyek, amelyek teljes egészében a mi döntéseinken múlnak. A magyar belpolitikai viszonyok például közel sem olyan kiismerhetetlenek, mint a keleti nagyhatalom belső viszonyai.

Csodálkozásra persze itthon is van ok. Az elmúlt hét a mikroadomány jegyében telt el nálunk. A Nemzeti Információs Központ jelentése szerint a budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely támogatására létrejött 99 mozgalom számlájára a Párbeszéd egyik önkormányzati képviselője 19 alkalommal összesen 506 millió forintot fizetett be. Az összeg több mint kétharmadát euróban és angol fontban vitték be a bankba. A sajtó érdeklődésére a városvezető azzal védekezett, hogy ezek zárt adománygyűjtő ládák útján gyűjtött mikroadományok, és dollár nem volt köztük. Nehéz helyzetbe hozta magát ezzel a reakcióval a városvezető. Ezt a magyarázatot ugyanis senki sem hiszi el, így még jobban ráirányítja a figyelmet az ügyre.

Itt érdemes is megállni egy pillanatra. Vajon miért van az, hogy a magyar politikai erők az utóbbi években nem tudnak mit kezdeni Budapesttel? Az ország fővárosa gazdátlanul romlik le, hónapról hónapra. Ahogy egy előző írásomban már utaltam rá, a Fidesz azzal, hogy felszámolta a Budapest Fejlesztési Központot, feladta, hogy hazánk szívével törődjön. Láthatóan azt sem tudják még, hogy kit indítsanak a tavaszi választásokon a főváros vezetőjeként. A Demokratikus Koalíció, mint az ellenzék legjelentősebb pártja, szintén nem tudott még önálló jelöltet megnevezni, miközben a Jobbikkal karöltve keményen kritizálja a jelenlegi főpolgármestert. Demszky Gábor és Tarlós István jó vezetők voltak, volt elképzelésük városuk működéséről, fejlődéséről. Ma nem látunk sehol sem gondolkodást az ország legjelentősebb kulturális és gazdasági központjának a jövőjéről. Változtatnunk kellene ezen a helyzeten, ahogy az Ukrajnához fűződő viszonyunkon is, hiszen a most felnövekvő generációk jövőjét nagyban meg fogja határozni ez a két ügy is.

A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Orbán Viktor 2023. május 4-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)