Egy újabb sportos mérföldkő kipipálva: kérjük a következőt!

A stadionban és a belvárosi körön minden adott volt a sikeres szerepléshez, de a sportági sztárok közül csak kevesek tudhatták: milyen a magyar virtus, ha kiemelkedő sporteseményről van szó. Nos, most már megtapasztalhatták maguk is.

Talán már másnap folytatnák a versengést, érnének el újabb sikereket, vagy éppen kérnék a visszavágási lehetőséget legyőzőiktől. Budapesten nemcsak a sportág szokásos showmanjei dobták be magukat, hanem a közönség erejét az eggyel visszafogottabb atléták is magukénak érezhették, csinálták, ha nem is a fesztivált – jó, a férfi magasugrásban aranyérmes olasz Gianmarco Tamberi abban is otthonosan tempózott, meg a vizes akadályban is –, a hangulatot mindenképp. Nagyon zárkózott versenyzőnek kellett lenni ahhoz, hogy reakció nélkül tudja le valaki a versenyét.

Ilyen fokú érzelmi töltet nem jellemző minden vb-szereplésre, ezt a hely hangulata hozza ki a főszereplőkből. És most nem azokra gondolunk, akik ezt saját maguknak is képesek előadni, mindenfajta ráhatás nélkül.

Medálpláza – a mérce

A dupla éremátadó szintet emelt az érzelmi fokozaton: a verseny után másodpercekkel a dobogós helyezést elérők máris medáliával a nyakukban pózolhattak a közönségnek és a fotósoknak, és egy estét még ki kellett ugyan bírniuk jól megszolgált érmük nélkül – kivétel az utolsó nap érmeseit –, a másnapi kezdés előtt, a stadion előtti területen külön ceremóniát kerítettek számukra. Méterekre lehettek az épp beérkező tömegektől, mondani sem kell, ez milyen lelki pluszt ad hozzá a sikerükhöz, Budapestről elvitt emlékeikhez. Aligha véletlenül lett a nemzetközi atlétikai szövetség által követendő példaként megjelölve a jövőt illetően.

A Nemzeti Atlétikai Központban a beléptetés gördülékeny és jól szervezett volt, az extra hőségre reagálva a szervezők a céges vizespartner bevonásával azonnal plusz vizespalackokról gondoskodtak a nézőknek – mindezt ingyen –, ezért extra pont jár.

Mint egy keleti bazár, úgy érezhette magát az ember az aktivitások és a néznivalók között, azzal a különbséggel, hogy fizetni itt sem kellett a szórakozásért. Maximum a büfében. Mert azért ott még nem tartunk, igaz, mások sem, hogy a bevételi forrásban alighanem jól látható összeget produkáló étel is alanyi jogon járjon. De ott sem „a külföldön is ennyi, akkor legyen itt is” volt a mérce – példát vehetne róla a főváros más turistákra szakosodott kiemelt színtere, de ott ez még VÁRat magára –, hanem a helyi viszonyokhoz igazították. Volt is fogyasztás rendesen…

A bazári hangulathoz elengedhetetlen volt az országok sokszínűsége, de ahol 202 nemzet képviselteti magát a küzdőtéren és több mint száz a lelátón, ott ebben sincs hiány. A világ legtávolabbi részéről is érkezett néző, a bevállalós ausztrál nyugdíjas csoport mindenképp az élre kívánkozik, ha jobban belegondolunk, az ő teljesítményük is felér egy vb-aranyéremmel. Külföldi érdeklődőből nem volt hiány, a vb fő támogatói közé tartozó technikai partner környező országokból gyűjtötte össze kis buszra való kontaktjait, és szállította Budapestre. Korábban hasonlóra még nem volt példa, pedig nem ma kezdték a szakmát.

Amit a történelem során saját bőrünkön már annyiszor megtapasztalhattunk, és negatív következményekkel járt – jelesül, hogy kelet és nyugat, észak és dél keresztülmegy a Kárpát-medencén –, az ezúttal jól sült el. Elérhető közelségbe hoztuk magunkhoz a világot. Az autóval belátható távolságra lévő országokból kimondottan sok vendéggel lehetett találkozni, azért ilyen rangos esemény a térségben még nem volt, maximum a vizes vb mérhető hozzá. Amit már szintén elhoztunk kétszer a közelmúltban…

Ahol csikorgott a gépezet, kellene az olajozás

Még mielőtt hátradőlnénk kényelmesen, hogy akkor minden rendben és szép, akkor gondoljuk át még egyszer a tömegközlekedési lehetőségeinket és kapacitásainkat. Mert aki azt mondja, hogy hasonló esemény esetén ez nem ér pluszkörös tervezést, az repüljön vissza az időben, és a délutáni csúcsforgalomban egyébként is terhelt 2-es villamosra – ami a Nemzeti Atlétikai Központ egyik fő megközelítési lehetőségét jelentette – próbáljon meg felszállni mondjuk 17 óra magasságában a Fővám térnél. Ja, ne egyedül, hanem gyerekkel (esetleg plusz gyerekkocsival) vagy hatfős társasággal. Ugye, hogy nem megy?

az első szó szerint, hiszen az első versenyszámot a vihar miatt két órával kellett elhalasztani, míg a központban egy órával csúszott a program. A szervezők azonban gyorsan reagáltak a váratlanra és kiválóra vizsgáztak. Fennakadás nélkül vették az akadályt, amit egy nem várt esemény, hanem az időjárás okozott.

A versenyzőket az edzőpályáról a stadionba szállító minibuszok összeütközése azonban – ami valószínű az egyetlen komolyabb rossz pont lehet a nemzetközi szövetség és a sportvilág részéről – kivédhető lett volna.

Mint ahogyan minden bizonnyal elemzik is majd a szakértők, úgy itthon, mint más országban, ahol kiemelt sportesemény rendezésére adják a fejüket: hogyan lehetett volna elejét venni a történteknek. Amelyben szerencsére senki nem sérült meg komolyabban. Ijesztő még az egészben, hogy a két jármű ott és akkor ütközött egymással, amikor ketten éppen arra gyalogoltak. Az ütközésből lehetett volna gázolás is. Borítsunk is inkább jótékony rózsaszín fátylat rá…

A megtérülést most még korai matekozni

A kivitelezés és a rendezés tetemes költségeit illetően mérleget vonni most lehetetlen. Arra csak öt-, tíz-, tizenöt éves távlatban kaphatunk támpontot, és akkor sem lesz egyszerű. Vajon sportszakmai szempontból elérte-e a kívánt hatást, nagyobb számban tudott bevonni fiatalokat, idősebbeket a magyar atlétika, a tömegsport futós része, a felnőtt válogatott tagjai eredményesebbek lettek-e?

Illetve a turisták célpontjai között tényleg tudott-e előrébb lépni az ott éppen eddig sem fehér foltként feltüntethető Budapest?

A rendezés sikeressége még egy nagy kérdést vett fel, ez pedig a következő lépcsőfokot jelentő olimpia, ami immár évtizede egyre erőteljesebben van benne a sportra kiemelt figyelmet, arra ennek megfelelő anyagi áldozatot fordító állami sportvezetésben hazánkban. Annyival mindenképpen beljebb vagyunk most a történetben, mint voltunk akár egy évtizede, hogy azóta elég komoly, nemzetközi elitmércével mérve is jó látható sportlétesítmények épültek:

Bár utóbbinak 20 ezerrel csökken a nézőtéri kapacitása a vb után, de ami lebontható, az vélhetően vissza is építhető. Még mindig kellene természetesen jó pár létesítmény – nem feltétlen állandó –, hogy olimpiát lehessen rendezni, de jóval beljebb vagyunk most, mint voltunk korábban.

Persze az optimálisan meglőtt dátum, 2036 még nagyon messze van, addig tartalommal kellene megtölteni a létesítményeket és a fenntartás, állagmegőrzés sem elhanyagolható szempont.

Merre és hogyan tovább?

Addig is, amíg nem merünk/tudunk túl nagyok lenni, lehetnénk mondjuk közepesek. A felfutóban lévő Európa Játékok vagy az Universiade következő lépcsőfok lehetne a rendezésben. Bár nem lebecsülve ezen versenyek sportszakmai értékét, és a vele járó szervezési munkát, az anyagi ráfordítás ott azért még távolabb van a megtérülő kategóriától, mint a vizes vagy az atlétikai vb esetében.

Ami mégis ezek mellett szólhat, hogy ezek nem egy sportág köré épülnek jellemzően – jó, az atlétika is kijött a központból, a vizes vb-n pedig eleve több sportágról beszélhetünk –, hanem multisportesemények. És mint ilyenek, több helyszín párhuzamos működéséhez kötöttek. A legutóbbi ilyen rendezvényeken nagyságrendekkel több számban hirdettek bajnokot és vettek részt rajta sportolók, mint a két nagyon, amelyeket már sikerrel lehoztunk. Valóban: jóval kevesebb a sztár, kisebb a médiafelhajtás és a világ érdeklődése, de tanulópénznek ideális.

Ha van rá elhatározás, még inkább keret a kasszában. Van?

Újabb, magyar sportsikerekben sűrű napok

Egy hónappal ezelőtt olimpiai sűrűségű hetet tudtunk magunk mögött. Három sportágban öt nap alatt öt olimpiai aranyérmet gyűjtöttek be a magyar sportolók.

Már akkor kíváncsian vártuk a folytatást, amely eredményességben ehhez végül nem ért fel, azért szép sportsikereket hozott, az egy év múlva megrendezésre kerülő párizsi olimpiát illetően pedig kellő bizakodásra adhatott okot:

Az atlétikai vb-n Halász Bence férfi kalapácsvetésben bronzérmes lett, Krizsán Xénia hétpróbában bravúros negyedik helyet ért el, Kozák Luca elődöntős volt 100 m gáton, és lett végül a 13. Közben Valenciában Pigniczki Fanni a magyar ritmikus gimnasztika egyik legnagyobb sikerét elérve karikával bronzérmet szerzett, honfitársnak ez 50 éve sikerült először, egyben legutóbb. A kajak-kenusok 2 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzéremmel zártak Duisburgban a vb-n, ahol ezúttal a csapat összeállítását, így az eredményességét is nagymértékben befolyásolta az olimpiai kvóták megszerzése.

Öttusában a női csapat harmadik, a férfiváltó második helyen végzett Bathban, a sportlövők még mindig tartó vb-jén Péni István az olimpiai programban nem szereplő 300 méter standard puska open versenyszámban lett aranyérmes, míg a női légpisztolyos csapat ezüstérmesként zárt.

Érdi Mária első magyar női vitorlázóként olimpiai hajóosztályban – korábbi Laser, most ILCA – nyert aranyérmet a hágai világbajnokságon, míg pár nappal korábban Vas Kata Blanka a magyar kerékpársport első világbajnoki aranyérmét szerezte, amikor Glasgow-ban a női országúti mezőnyversenyében az U23-as korosztályban legjobb lett.

Köztünk maradjon: azért ez sem volt egy gyenge menet, ilyen alapra bőven lehet és kell is építkezni Párizsra.

Majd azon túl…

A szerző az Index sportrovatának vezetője.

(Borítókép: Nézők érkeznek a budapesti atlétikai világbajnokságra a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 26-án. Fotó: Derencsényi István / MTI)