Gáz, stratégia, jereváni rádió

Gázos szóviccekből (gáz-Gáza; gáz van, ha nincs gáz és a többi) alaposan föltöltöttük a stratégiai készleteket, ezzel akár még egyszer ezer évig kihúzzuk. Megcsodálhatjuk nap mint nap a testvéri szláv népek sajátos, még a műfaj közel-keleti klasszikusait is messze elhagyó extrém alkudozási stílusát, miszerint a vevő egyre kisebb árat mond, az eladó egyre nagyobbat, majd kontinenseket ejtenek túszul, a plafonba lődöznek, végül aztán mindenki berúg, összecsókolóznak, pezsgőt isznak a primadonna cipőjéből, valaki belehugyozik a versenyzongorába, és elégedetten hazamennek, jövőre meg kezdik előről az egész itákdalsét.

Csodálhatjuk továbbá, nem először, nem másodszor és a legkevésbé sem utoljára a magyar kormány egyedülálló kommunikációs stratégiáját: kedd délután a friss arcú illetékes miniszter arról beszél, hogy egyelőre nem lesz korlátozás, másnap majd átrágják ezt valami válságbizottságilag, és ha lesz is korlátozás, lakossági biztosan nem, de ne fessük az ördögöt a falra satöbbi. Kábé négy óra múlva a Földgázszállító Zrt. bejelenti az első kategóriájú korlátozást. Pedig elég nyilvánvaló volt már délután is, hogy itten korlátozni kell, amikor gáz nem jön, a teljes fogyasztás hatvanmillió köbméter felett lenne naponta, a betárolt készletből meg csak naponta 51 millió köbmétert lehet kinyerni.

A lakosság megőrizte hidegvérét, de ennél a dramaturgiai pontnál mindenki érezte, hogy valamit tenni kell, megszólalt a fejekben a jereváni rádió, le is rohanták a hipermarketek olajradiátor-osztályait. (Ha fejlettebb tőkepiac volna itten, akkor fölszökhettek volna az olajradiátor-forgalmazók részvényei, sőt, olajradiátor-alapok indulhattak volna, derivatív termékek jelentek volna meg, jelentős tőkeáttéttel játszott volna rájuk mindenki, kialakult volna egy olajradiátor-buborék, ami persze kidurrant volna annak rendje és módja szerint, lehetett volna állami segítséget kérni mindenféle pénzintézeteknek, megint. Mit hagytunk ki.) És amikor másnap reggel nyolckor elrendelték a korlátozások második fokozatát is, már mindenki biztos volt benne, hogy itt fagyunk meg, és kész.

Mire egy újabb nap előbb meglengetik, hogy itt még harmadik fokozatú korlátozás is lehet, de a miniszter meg bejelenti, annyira jól állunk, hogy adunk egy kis gázt Szerbiának is. Aztán Boszniának és Horvátországnak. Hagyjuk a kommunikációs vonalat, tényleg kár belé a karakter, tudja mindenki, hogy a magyar szóvivők és politikusok 98 százaléka a már emlegetett jereváni rádió oktatási stúdiójában szerezte a szakképesítését.

Menjünk rá inkább a stratégiai vonalra. Abban tényleg nagyok vagyunk. Az utóbbi hat évben elég sokszor kiderült már, hogy itt aztán mindenki hosszú távra tervez, senki nem akarja fölzabálni a jövőt. Sem az uzsorahitelből plazmatévéző álmunkanélküli, sem az államháztartást negyven évre szétkúró szakpolitikus.

A stratégiai tanulság az, ugyanis, hogy nekünk nagyon fasza óriási gáztározóink vannak, nem úgy mint a lúzer szlovákoknak meg szerbeknek, szopatjuk tárolókapacitásban az egész kisantantot. Másrészt viszont egész Európában egyetlen állam sem függ annyira az orosz gáztól, mint a magyar. A milliárdokért épített fantasztikus gáztározóink is csak bebetonozzák a függőséget. Ha már megépítettük, kell bennük tartani valamit, és azt a valamit csak az oroszoktól lehet megvenni. Egyetlen ország sem volt képes ennyire kiszolgáltatni magát: évekig szarrá támogattuk, és támogatjuk a mai napig, gázt mindenhova, sőt, a közismerten progresszív, termékeny politikai viták egyik kedvenc témája a gázár, a gázárral választást lehet nyerni vagy veszíteni, tényleg erről folyik a szó, az orosz meg röhög, mert nála csengenek a dollárok, eurók. Most sem arról vitatkozunk, hogy hány atomreaktorral (szélkerékkel, napkollektorral, bicikliző négerrel) váltjuk majd ki a gázos erőműveket, hanem arról, hogy hol legyen és mennyi gázvezeték, amin még több és még oroszabb gáz érkezhet. 2009-ben, amikor mindenki az üvegházgázokon aggódik egyébként.

Kibocsátásilag meg legyen elég ez a kis szmogriadó. Jelentkezzen az a lúzer, aki komolyan vette a felszólítást, és vasárnap nem indult el páros rendszámú autóval! A legendásan együttműködő és szabálykövető magyarok bemutatják a világ legnevetségesebb szmogriadóját. Mi még akkor is padlóig tapossuk a napfénytetős, tuningolt, négyütemű Wartburg kombi gázpedálját, amikor már az utolsó előtti magyar is megfulladt a füstben. Virtusból. Adj gázt, hogy hátradőljek, és vért az éhezőknek, ugye és satöbbi.