Kard által vész

2005.05.23. 07:55
Mégsincs fasiszta veszély, elnézést kívánok. Ugyan aki akarja, most is észreveheti az itt-ott ólálkodó nácikat - ételmaradékot nem elölhagyni, ablakpárkányt vegyszerrel kezelni! - , de speciel Józsikát mégsem az ordasbarnák szúrták le. A felemelő Moszkva téri tüntetést visszamenőleg sztornózzuk, a liberális értelmiség pedig egy hétig köteles bután nézni maga elé. Pedig már megmozdult odabenn az a jó kis Charta-nosztalgia.

valódi nyilasok masíroznak rohamsisakban, és kardélre hánynak minden színesbőrűt
Mennyi friss tanulság. Végre rájöttünk, hogy egy embert száz ürüggyel le lehet szúrni, és ha a sértett véletlenül cigány vagy krisnás vagy zsidó vagy polgári körös nénike, akkor már százegy ok adódik a megszurkálására. De ha megtörténik, még egyáltalán nem biztos, hogy kisebbségi mivoltával érdemelte ki az agressziót. Még akkor se, ha ő maga szívesen vállalja, hogy a gonosz fasiszták bántották, minden ok nélkül.

Hogy a szerepjátékok vonzzák az ideggyenge bolondokat, az nem újdonság, csak ismereteink frissítése. Szerepjáték alatt mindenesetre nem kizárólag a pajzsos-kardos műfajt értjük. Ahol szerepet lehet játszani, pláne jelmezzel, ott hemzsegnek az idióták.

Aztán az sem akármi, hogy - a fentiek ellenére - a rendőrség bizonyult a legokosabbnak, pedig már szembe kellett nézniük olyan vádakkal is, hogy egyenesen védelmezik a nácikat. Nyilván azért, mert ők maguk is nácik, különben nem hordanának egyenruhát és fegyvert.

az egészért természetesen Orbán Viktor a felelős
De a legfontosabb mégis az, mennyire könnyű általános támadást vezényelni akár álhírek alapján is - na ja, Irakban már működött. Pár nap alatt belehergelte magát minden magát szalonképesnek és európainak tartó értelmiségi abba, hogy itt bekövetkezett a netovább, hogy íme, beérett a szélsőjobbos szennyezés gyümölcse, valódi nyilasok masíroznak rohamsisakban, és kardélre hánynak minden színesbőrűt. Eddig még viszonylag egyszerű, ugye, úgynevezett paranoia.

Csakhogy azt is megtudtuk azonnal és több forrásból, hogy az egészért természetesen Orbán Viktor a felelős úgy személyesen, mint testületileg, mert ha ő elhatárolódott volna időben, akkor biztos nem lenne egyetlen náci sem, tudniillik a náci olyan fajta, hogy ha már Orbán Viktor sem szereti őt, akkor hüppögve hazakotródik, és megszaggatja zubbonyát. Innentől már nemcsak a paranoia, hanem a politikai érdek is tapintható a náciellenes népfelkelés mögött, fel is áll a miniszterelnök és csatlósai, és finoman sejtetve beviszik az ütést az ellenzéknek, hadd lássa mindenki, hogy ők tenyésztik a nácikat Sárazsadányban. Ha pedig az offenzíva mögött érdekek is vannak, akkor az attól még nem áll le azonnal, hogy hamisnak bizonyul a vád. Pont a nácik mutattak erre példát a Reichstag felgyújtása alkalmából. Horváth Aladár már megtalálta a megoldást: ha a támadó is roma, attól még igenis lehet rasszista bűncselekmény, mert szegény elkövető maga is áldozat, aki meg akart felelni a mélymagyar elvárásoknak. És mivel azt látta nap mint nap a 21-es buszon, hogy a mélymagyarok rohamsisakban szurkálják a romákat, hát beszállt ő is.

Mindenesetre a mélymagyarok szégyellhetik magukat akkor is, ha a Moszad szúrta le Józsikát. Mert éppenséggel ők is leszúrhatták volna, csak még lusták is amellett, hogy fasiszták.

Aki nem szereti tiszta szívből a cigányokat, az bizonyára ki akarja őket irtani, saját kezűleg.
Nyilván nem lenne kóser - kóser a legkevésbé! -, ha egyenruhás náci partizánok szurkálnának meg lövöldöznének az utcán. De ha annyira rettegünk ettől, hogy hazudozni is hajlandóak vagyunk emiatt, attól nem erős lesz a köztársaság, hanem nevetséges, mint most is.

Ez a hazugság sem újfajta, ahogy a hamis vádból kovácsolt hisztéria se. Az a veleje, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van. Aki nem szereti tiszta szívből a cigányokat, zsidókat, melegeket, arabokat és arisztokratákat, az bizonyára ki akarja őket irtani, saját kezűleg. Ennek alapján lett illendő egy kalap alá venni a parasztgazda kedélyes antiszemitizmusát, a budai polgár ironikus különbségtudatát, a frusztrált proletár irigységét, a tapasztalatból általánosított sommázatokat és a sima tudatlanságot a tevékeny népirtással. Hazugság. Az előítélet nem olyan fene egyszerű jelenség, hogy akinek van, az mind automatikusan szadista náci. Sőt, attól még nagyon is rosszul eshet neki, ha lenácizzák, megbélyegzik, és féltik tőle a hazát. Lehet, hogy az átlagmagyar keveset tud a cigányokról, zsidókról, arabokról és egyebekről, de az átlagmagyar előítéleteit érintetlenül hagyják a holocaust-beszámolók, mivel neki esze ágában sincs elgázosítani vagy akár megütni bárkit is. A békeidők előítéleteit is lehet, sőt kell is vitatni, de nem háborús módszerekkel, mert a háborúban mindent szabad, és azt úgyis az agyonvédett kisebbségek szívják meg legelőször.