Izrael = NEM MENŐ

Úristen, már megint a Közel-Kelet. Jövő héten mi lesz nem menő? A gazdasági világválság? A budapesti tömegközlekedés? Az időjárás? Megértem én a fanyalgókat, mégis arra kérnék most mindenkit, hogy legalább egy cikk erejéig figyeljen egy kicsit a világ legagyzsibbasztóbb régiójára. Nem azért, mert nincs jobb program egy szép augusztusi napon, hanem mert Izraeltől elég sokat lehet tanulni. Már úgy értve, hogy az ő kárukon, kedves náci olvasók, nem kell mindjárt megijedni.

Ritkán hangoztatott, ám ettől még szilárd tény, hogy Izrael és Magyarország nagyon hasonlít egymásra. Például szemben Magyarországgal, Izraelt tényleg egy magyar ember találta ki. Akik pedig felépítették a sivatagban a falvakat és később a városokat, részben szintén magyarok voltak, jórészük ugyanannak a Habsburg monarchiának a romjaiból érkezett, mint a háború utáni Magyarország rendbehozói. A kelet-európai örökség ugyan mára Izraelben valamelyest felhígult, ám aki már talákozott izraeli emberrel, pontosan tudja, hogy magyarként egyáltalán nem olyan nehéz vele szót érteni. Sokkal könnyebb például, mint azokkal a gőgös nyugat-európaiakkal, hiszen hasonló a humoruk, hasonlóan jár az eszük, és hasonlóan rendezik a dolgaikat. És éppen ez utóbbi a baj, mert egyre inkább úgy tűnik, hogy Izrael évek óta egy Magyarországhoz hasonló lejtőn gurul lefelé. Illetve az ő gurulásuk az ő bajuk, viszont nekünk meg lehetne annyi eszünk, hogy tanuljunk közeli rokonaink rossz példájából.

Ha esetleg valaki - egyébként nagyon helyesen - nem követné az izraeli mindennapokat, annak összefoglalnám, mi minden érdekes történt arrafelé az elmúlt napokban-hetekben. Álarcos fegyveres ölt meg két embert Tel-Avivban egy meleg egyesület székhelyén. Korrupció és pénzmosás miatt vádemelést javasolt a rendőrség a szélsőjobboldali külügyminiszer, az egyébként is roppantul kínos Avigdor Liberman ellen. Hiába tiltakozott az egész világ, beleértve az országgal mindig kesztyűs kézzel bánó amerikaiakat, Izrael folytatta a palesztinoktól elfoglalt területeken a zsidó telepek létesítését. Valamint egy izraeli mobilcég olyan reklámot forgatott, amelyen zsidó kiskatonák fociznak a hazájukat a palesztin területektől hermetikusan elzáró fal felett. Látszólag ezeknek a híreknek nincs sok közük egymáshoz, pedig ennek éppen az ellenkezője igaz. Az egyre lehangolóbb izraeli események egy teljesen magatehetetlen, a szélsőségesek által sakkban tartott, erkölcsi tartás nélküli, a végzete felé sodródó nemzet képét sugallják.

Két halott az évtizedek óta polgárháborús állapotokban élő Izraelben nem lenne feltétlenül komoly ügy, ez a mostani két meleg halott azonban sorsfordító jelentőségű. A holokauszt után létrejött országban ilyen gyűlölet-bűncselekményre még nem volt példa. Az ország egyik fele rendkívül toleráns minden kisebbséggel szemben, a másik, a vallásos, konzervatív fél viszont évek óta ágál a homoszexuálisok ellen, megtámadja felvonulásaikat és börtönbe zárásukat követeli. Bár még nincs meg a tettes, nyilvánvaló, hogy most ennek a gyűlöletkampánynak a gyümölcse érett be.

Az izraeli belpolitika tele van fantasztikus intrikákkal és korrupciós ügyekkel, Avigdor Liberman külügyminiszter mostani ügye azonban még így is kirívó eset. Elsősorban azért, mert Liberman kiemelkedően sötét figura, a sötétség legklasszikusabban kelet-európai módján. A Moldovában született és ott is szocializálódott Liberman nagyjából egy Vladimir Meciarba oltott Torgyán József, gátlástalan, populista-nacionalista kiskirály, aki jó érzékkel találta meg népe elkeseredett és sikertelen egyedeinek szavazatait. Akárcsak az említett rosszarcú kelet-európaiak, Liberman is igen nagyvonalú a saját gazdasági bűncselekményeinek értékelésével, ráadásul olyan pozícióban van, ahol szükség van a szavazataira, ezért szinte lehetetlen őt elmozdítani a helyéről. Bármennyire is szúrja bunkósága sok izraeli szemét, Liberman kell a mostani kormánynak, így érinthetetlen, vagy ha egyszer bukik is, felelősségre vonástól nem nagyon kell tartania.

Izrael az 1967-es Hatnapos Háború óta létesít telepeket a palesztinoktól elvett, megszállt területeken, hiába tiltakozik a világ nagy része. Megtehették, mert Amerika mindig tartotta a hátát. Az Obama-kormány elődeinél jóval keményebb hangot ütött meg a zsidó állammal szemben, ám Netanjahuékat ez sem zavarja jobban, mint egy ENSZ-határozat. Amit izraeli politikus a fejébe vesz, annak úgy kell lennie, hiába sikít a világ. Az izraeli nép pedig már meg sem hallja ezt a sikítást.

Az izraeli társadalom ezt az érzéketlenségét a szerencsétlen palesztinokkal szemben kevés dologgal lehetne jobban illusztrálni, mint a katonás-focis reklámmal. Nem is csoda, hogy ekkora volt körülötte a felháborodás, és hogy még válaszfilm is született rá, amely azt igyekszik megmutatni, mi történne, ha a palesztinok igazából is focipályának néznék a választófalat. A reklám létrejöttében az a különösen felháborító, hogy sem a készítő reklámügynökségnél, sem a megrendelő mobilcégnél nem jutott eszébe senkinek, hogy bármit is gondol az ember erről a falról, az már olyan szimbólumává vált egy nép nyomorúságának, amivel otthon sem nagyon illik viccelődni, a tévében meg pláne. Vagy eszükbe jutott, de tudták, hogy a célcsoportjuk csak önfeledten fog nevetni, ami talán még szomorúbb lehetőség.

Izrael ma tehát olyan ország, ahol a sok éve zavartalan gyűlöletbeszéd konkrét gyilkosságokba csapott át, ahol nem csak büntetlenül lophat egy politikus, de abban is biztos lehet, hogy a kollégái majd falaznak neki, és ahol a társadalom többségét egyáltalán nem érdekli a szerencsétlenebbek sorsa, sőt, szívesen űz belőlük gúnyt akár nagy nyilvánosság előtt is. A helyzet, gondolom, mindenkinek ismerős. Izraelnek természetesen nem csak árnyoldalai vannak, lehetne sorolni a nagyon menő dolgokat a világ egyik legfejlettebb IT-iparától a kiülős kávézók térnyeréséig, ezek azonban nem tudják ellensúlyozni a tényt: borzasztó nagy a baj.

Ahhoz, hogy tanuljunk Izrael rossz példájából, először azt kell megértenünk, hogy miért jutottak ide. Természetesen nem minden az izraeliek hibája, hiszen ilyen szomszédsággal és ilyen történelemmel nem olyan könnyű nagyot alkotni, ahogy arról mi is hosszasan mesélhetnénk. Amiről azonban kétségtelenül az izraeliek tehetnek, az egyrészt az önnön felsőbbrendűségbe vetett hit, másrészt a bizonyosság, hogy bármekkora a baj, úgyis lesz valaki, aki majd segít. Az amerikai nagybácsi ugye náluk speciel tényleg amerikai nagybácsi, nevezetesen a legendásan erős washingtoni zsidó lobbi.

Magyarországon is nagyon sokan úgy gondolják, hogy mindig lesz valaki, aki a végső összeomlás előtt a hajánál fogva húz majd ki mindenkit a szarból. Az állam, az Európai Unió, mindegy. A lényeg, hogy szabad a felelőtlenség. És szabad azt gondolni, hogy isten adta jogunk jobbnak lenni a szomszédainknál, és ezt a hitet az sem ingathatja meg, ha ezek a szomszédok már a nyakunkban loholnak vagy már le is hagytak.

Nagyon kevesen vannak ma a szabad világban, akik szívesen költöznének önszántukból Izraelbe. Ha nem állunk meg a lejtőn, hamarosan a mi sorsunk sem kell majd senkinek.