Ezek az ország kedvenc fagyizói
Legalábbis a NÉBIH szavazásán ők nyertek.
Legalábbis a NÉBIH szavazásán ők nyertek.
Ötven százalék, hogy átverték, ha evett eperjoghurtot mostanában.
A Nébih vizsgálata megerősítette, hogy valóban az egri kistermelő pestoja okozta a júniusi megbetegedéseket.
A Nébih cáfolta a Weborvos.hu értesüléseit.
37 eze liter külföldi tejet foglaltak le, de nem az áfa, hanem a nem megfelelő eredetjelölés miatt.
Nyáron eddig négyezer ellenőrzést folytatott a Nébih, ne de mennyi bírságot szórtak ki?
Az volt az összes bűnük a gyümölcsöknek és zöldségeknek, hogy nem írták rá, honnan jöttek.
A Póker Extra 80 WDG nevű gombaölő nemcsak a gombát, hanem a méheket is megöli. A Nébih betiltotta.
Hatvan nappal meghosszabbították a vizsgálatot, így akár őszig is eltarthat a júniusban indult botulizmus-gyanús pesto-ügy. Megkérdeztük a Nébihet, hogyan zajlik a vizsgálat.
A NAV rászállna a pancsolt borokra, pontosabban a külföldiekre. Indul a "Prés 2014" hadművelet.
Bár a vizsgálat még tart, ezt már bejelentette az élelmiszer-hatóság.
Tiszafüred környékén elhullott állatok nyomán jutottak a hatóságok a feltételezett góchoz.
Nem igazán szereti a magyarországi klímát, csak nedves helyeken számíthatunk az előfordulására.
Keksz Zsolt kistermelő termékeitől már négyen megbetegedtek botulizmusban, ami halálos kimenetelű is lehet.
A hatóság lecsapott a halkonzervekre, négyet gyorsan ki is vontak a forgalomból.
A szakemberek kiemelten figyelik a helyzetet.
A Nébih munkatársai koszban, penészben, egérürülékben és meztelen csigák között előállított tofukat foglaltak le Budapesten.
Éjszakai razzián csapott le az üzemekre az élelmiszerbiztonság. Éttermekbe szánták a tofut.
Milliós bírságra számíthat a MAR-NE-VÁLL Kft. Két tonna lejárt húst is találtak a gyártóüzemben.
Ehető a penész? Jobb a magyar termék, mint a külföldi? Hány fok van a hűtőben? Gyerekek az élelmiszerbiztonságról.
90 napig horgászhat vele egy bottal. A Nébih honlapján egy teszt kitöltése után lehet megvenni.
A Lidlnél az ellenőrzés után ki is vonták a "magyar friss tojás" jelölésű lengyel árut.
A magyar friss tojásként árusított termék valójában pont semennyire sem volt magyar. Merthogy Lengyelországból származik.
Több mint két tonna terméket foglaltak le egy árus Nógrád megyei telephelyén. A húsokat rozsdás eszközök között, koszban készítette elő.
A feketén behozott disznók terjeszthetik, két hét alatt 500 állatot öltek le.
A Pest megyében működő szervezet raktáraiban lejárt szavatosságú élelmiszereket címkéztek át, hogy újra eladják. Több száz tonna élelmiszert foglaltak le, egy rendőr is lebukott.
Szlovák és belga húsokból valamint lejárt szavatosságú kínai pirospaprikából készült a kiváló hazai sonka Komárom-Esztergom megyében.
11 bébiételt vizsgáltak meg, egy tartalmazott rovarirtószer-maradványokat. Az elmúlt öt év alatt két almalé és hat bébiétel akadt fent a rostán.
Az Ovko termékével már megint baj van, túl sok volt benne a rovarölőszer. Már nincs a polcokon.
A Lettországból és Észtországból származó sprotnikban túl magas volt a benzolszármazék.
Ön tudta, hogy benzolszármazék lehet a halkonzervben? Jön az átfogó sprotniellenőrzés.
A „Tutti Holland kakaópor” hamisítványokat elsősorban piacokon és kisebb boltokban árulják.
Ha nincs a Hatóság, ön is ehetett volna belőlük.
77 ezer 160 grammos halkonzervet hívtak vissza Magyarországon túl sok benzolszármazék miatt.
Majdnem kétszáz tonna élelmiszert kivontak a forgalomból.
A tejfölökben például van liszt, de ezt általában nem írják rá. Ételallergiásnak életveszélyes is lehet pultból vásárolni. Az eladók általában semmit nem tudnak a termékről, a kézműves ételekről csak találgathatunk.
A magyarok fele csendben visszateszi a polcra, ha lejárt terméket talál a boltban. Pedig szólni kéne.
A Gelato Italiano és a Massa Bajnai Gesztenye Feldolgozó Kft. termékeiben talált krumplit és rizslisztet a NÉBIH vizsgálata. Nagy mennyiségben.
Csak az a baj, hogy a szabályok tiltják az ilyesmit. Két gyártó tizennégy termékét betiltották.
Menzás szakácsok mérték össze az erejüket, tíz csapatból nyolc nyert valamilyen díjat.
A hobbilovakat kivonják a forgalomból, a legkisebb lovardákat ellehetetlenítik. Saját lovas stratégiája ellen dolgozik a kormány.
Ezt akarják kideríteni az országos menzaversenyen.
Átcsomagolásra váró őrölt paprika, aszalt gyümölcsök, mák és lencse is volt az illegális csomagolóüzemben.
130 tonnás fogása volt a szakhivatalnak. Zűrös zöldségek, gyanús gyümölcsök övezik a rejtélyt.
Az e-útdíjrendszer adatainak segítségével követnék a szállítmányokat, és pontosabban ellenőriznének.