Bajnai: nem lehet szavazatszerzésre használni az antifasizmust

2009. december 9., szerda 17:07

Ahogy a szélsőjobboldallal szembeni hallgatás, úgy a politikai érdekből történő hangoskodás is elítélendő, jelentette ki a magyar-zsidó együttélés konferenciáján tartott beszédében Bajnai Gordon. A miniszterelnök szerint a pártok dolga, hogy a múltbeli hibák felemlegetése helyett összefogva tegyenek a szélsőjobb előretörése ellen.

A szélsőségek magyarországi előretöréséről és a politikai pártok ebben játszott szerepéről mondott beszédet szerdán Bajnai Gordon a magyar-zsidó együttélésről rendezett konferencián, melynek díszvendége volt a Nobel-díjas író, Elie Wiesel is. Bajnai beszédében mindkét nagy politikai tábort felelőssé tette a szélsőségesek előretöréséért - bár a baloldal miniszterelnökeként a jobboldal felelősségét jobban részletezte.

Beszéde leglényegesebb mondataiban azonban a politikai elit összefogását sürgette.

"Az egyik legnagyobb hibánk, nekünk, demokratáknak, jobb- és baloldaliaknak, hogy hagytuk az antifasizmus ügyét a politikai szembenállás egyik újabb frontjává válni [... hogy] politikai hovatartozás legyen megítélni a szélsőségeseket" - mondta.

"Nem lehet szavazatszerző technikának tekinteni a szélsőségesekkel szembeni kiállást vagy hallgatást [...] hogy az egyik politikai érdekből hangoskodik, a másik politikai érdekből hallgat" - üzente a pártoknak.

Mivel a szocialistáknál és a Fidesznél is volt példa ilyenre, az is mindkét pártnak szóló üzenetként értelmezhető, hogy a miniszterelnök szerint "súlyos hiba, ha egy parlamenti párt soraiban megtűrik azokat, akik nyíltan és büszkén bélyegeznek másokat, zsidókat és cigányokat".

Az viszont hogy "súlyos hiba, ha valaki akár a helyi hatalomban, akár kormányon nem csak elfogadja, de egyenesen igényli a szélsőjobboldal támogatását", egyértelműen a Fidesznek szóló üzenetként értelmezhető.

Mondandója lényege ugyanakkor az volt, hogy összefogásra van szükség a szélsőségesek ellen. "Nem azt kell nézni, hogy a múltban ki mit hibázott, hanem azt, hogy most és a jövőben kiben bízhatunk [...] Ne legyen több hezitálás, ne legyen több kétfedeles politika, ne legyen több félreérthetően megfogalmazott mondatt, kétértelmű tett" - mondta.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Zsidózott is a cigányozó polgármester - 2009.10.09.
Molnár Oszkár a magyar érdekeket helyezné előtérbe a zsidó nagytőkével szemben.
Felfüggesztették a Molnár Oszkár elleni eljárást - 2009.10.06.
A rágalmazás miatt indított vizsgálatot a képviselő mentelmi jogának felfüggesztése után folytathatják.
Visszakozott az edelényi polgármester - 2009.09.23.
Tanúi félnek kiállni mellette, ezért nem tesz feljelentést magzatkárosítás miatt romák ellen, mondta.