Elkezdik építeni az ócsai telepet

2012.10.12. 11:48
Hétfőn megkezdi az ócsai szociális lakótelep első 80 házának építését a meghívásos pályázaton nyertes cég, a VeszprémBer Zrt. – közölte Horváth Tamás, a település alpolgármestere. A házakba a fizetésképtelen lakáshiteles családok költözhetnek majd be.

A szerződést október 3-án írták alá, a területet rá két napra vette át a BMSK Zrt.-től a VeszprémBer. A leendő lakótelep helyét azóta már lekaszálták, s a kivitelező gondoskodik az őrzésről is – tette hozzá az alpolgármester.

A területre felvonultak az ELMÜ szakemberei, így ha minden jól alakul, akkor péntek estére áram lesz az Ócsa határában építés előtt álló telepen, ahol a jövő héten hétfőn megkezdődik a tényleges építkezés.

Az ócsai szociális családiház-építési program első ütemének kivitelezéséről azután született megállapodás, miután az első pályázat mindkét fordulója eredménytelenül zárult. A kivitelezővel megkötött szerződés értelmében az első ütem (az első 80 ház) átadása 5 hónap múlva várható.

A fizetésképtelen lakáshiteles családoknak tervezett telep felépítése folyamatosan csúszott. A kormánynak arról a tervéről, hogy a bedőlt devizahitelesek családok megmentésére házakat építenének, először Orbán Viktor beszélt még tavaly nyáron: a miniszterelnök három elképzelést vázolt fel, köztük a lakásépítést. „Elhelyezzük őket állami tulajdonú lakásokban, ahol bérlők lesznek. Ezeket a lakásokat most kezdjük felépíteni” – mondta akkor.

Az ócsai 66 hektáros területet több hónapos előkészítés után választotta ki a Belügyminisztérium, majd nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé is nyilvánították a lakóparképítést. Az akkori tervek szerint idén tavaszra készült volna el az eredetileg 500 házra tervezett projektből az első 80 ház. Ötletpályázatot is kiírtak a telek- és lakásegységek elrendezésére, amelyet a soproni Archidea K+K Területrendezési és Építészeti Bt. nyert meg. A házak megtervezését az organikus stílust képviselő Kvadrum Építész Kft. nyerte.