Kis győzelem, nagy bukás

Szokatlanul konkrét kijelentést tett a minap Gulyás Gergely, a Fidesz egyik alelnöke, a kormánypárt új frakcióvezetője: ha a jövő évi választáson a Fidesz–KDNP száz vagy annál több mandátumot szerez, az siker, ha száznál kevesebbet, az kudarc. Gulyás azzal indokolta az általa felállított sikerességi kritériumot, hogy a 199 fős parlamentben száz szavazat kell ahhoz, hogy megválasszanak egy miniszterelnököt, és önállóan kormányt alakítsanak.

Ha a Fidesznek nincs száz mandátuma, akkor kompromisszumos megoldást kell keresnie, egyezkedésre kényszerülne az ellenzékkel, ami a dolgok mai állása szerint szinte biztosan azt jelentené, hogy

A parlamentbe jó eséllyel bejutó pártoknak (MSZP, Jobbik, DK, LMP) nyilvánvaló érdekük, hogy megbuktassák Orbánt: ha bármelyik hajlandó lenne akár csak kívülről támogatni egy kisebbségi Fidesz-kormányt, azt racionálisan gondolkodva nem köthetné más minimumfeltételhez, mint hogy a miniszterelnököt ne Orbán Viktornak hívják.

A frakcióvezető kijelentése viszont további érdekes kérdéseket is felvet. Szüksége van-e a Fidesznek kétharmados felhatalmazásra? Reális, hogy a Fidesz „kudarcot valljon”, és száznál kevesebb mandátuma legyen 2018-tól? Ezekre próbálunk meg válaszolni.

Nagy győzelem, nagy változás

Az őszi parlamenti szezon előtti kihelyezett frakcióülésen Orbán Viktor az ATV szerint azt mondta a Fidesz–KDNP képviselőinek, hogy a 2018-as győzelem „rendben van”, viszont arra kérte őket, hogy konkrét százalékokról, esetleges kétharmadról ne beszéljenek. Hasonlóról számolt be a Hvg.hu is: Orbán szerint butaság lenne konkrét célt kitűzni, mondjuk azt, hogy a Fidesz szerezzen ismét kétharmadot, hanem „győzni kell és kész” – idézték a miniszterelnököt.

Szembetűnő változás ez Orbán retorikájában, aki a 2010-es és a 2014-es választások előtt is bátran beszélt (nem csak házon belül) a nyilvánosságban is arról, mekkora győzelmet szeretne. „Kis győzelem, kis változás, nagy győzelem, nagy változás” – hangzott el számtalanszor a Fidesz vezetőjének szájából. (Azt is elmondta párszor, hogy „nagy győzelem, nagy jövő, kis győzelem, kis jövő”.) 

A legutóbbi választások előtt egy nappal pedig az akkor még kormánypárti Hír TV-ben például az alábbi beszélgetés zajlott le:

Hír TV: Nézőink elkötelezett része már vereségként élné meg az abszolút többséget is, annyira szeretnék a kétharmadot újra. Nyugtassa meg őket, hogy azért lehet kormányozni abszolút többséggel is.

Orbán Viktor: Most, hogy 2010-ben volt egy kétharmadunk, mindenki azt gondolja, hogy ez a mérce, de ez csalóka. Ez olyan, mint a magasugró kimerevített képe. Akkor fotózzák le, amikor a léc fölött van. De nem lehet mindig a léc fölött lenni, az élet nem ilyen. Föl is kell ugrani, és le is jön az ember. (...) Egy egyszerű többséggel is lehet kormányozni, azonban a többség aránya sem mindegy. Minél erősebb lesz a kormány és a parlamenti többség, annál inkább képes lesz állni az ország hajója a viharokat. (...) Fontos, hogy erős, nagy többség legyen az Országgyűlésben.

Ehhez képest most Orbán nem szeretne az esetleges győzelem mértékéről beszélni, Kövér László is csak annyit mondott egy interjúban, hogy szükségük lenne még négy, esetleg nyolc évre a hatalomban, de arra nem tért ki, hogy nagyjából mekkora felhatalmazás kellene az eddigi eredmények megvédéséhez.

Orbánnak kevés lett volna, ha csak a parlament fele fideszes

Felmerülhet a kérdés: a Fidesznek szüksége van-e egy újabb kétharmadra, vagy innentől kezdve elég lenne nekik az abszolút többség is?

Orbánék 2015. februárig viszonylag kényelmesen, számottevő politikai ellenállás nélkül kormányozhattak, a miniszterelnök politikai akarata úgy ment át a parlamenten, mint éles kés a meleg vajon. A veszprémi időközi választás azonban sok mindent megváltoztatott, kétharmad híján pedig Orbán azóta többször is falakba ütközött:

• Nem sikerült felállítani a közigazgatási bíróságokat (ezt később Áder is vétózta, és az Alkotmánybíróság (AB) is több ponton alkotmányellenesnek találta).
• Feles törvénybe kellett szuszakolniuk az ellenzék politikai plakátjait ellehetetlenítő új szabályt, mert nem lett volna meg a kétharmad (az ügy itt is az AB előtt).
• A Jobbik támogatása híján nem jött össze az alaptörvény hetedik módosítása. Emlékezetes, hogy Vona feltételt szabott Orbánnak a támogatáshoz, Orbán nem ment bele, és miután elbukott az alkotmánymódosítás, a Fidesz ígéretéhez híven, nekiesett Vonának.

Ugyanakkor volt olyan eset is, amikor a Fidesznek sikerült egyezkednie az ellenzékkel. Az alkotmánybírók megválasztásánál kompromisszumos megoldást találtak az LMP-vel, amiért utóbbi párt támadásokat kapott az ellenzéki térfélről.

A 2015. február óta eltelt időszak tanulsága, hogy Orbán nem igazán szeret kétharmad nélkül kormányozni, és jól jönne neki 2018 után is a szinte korlátlan hatalmat adó felhatalmazás. Hiába tűnik úgy, hogy a Fidesz már túl van a nagyobb, rendszerszintű átalakításon, az alaptörvény mégsem annyira gránitszilárdságú, mint mondták, bármikor terítékre kerülhet egy újabb módosítási terv, ha úgy hozza az élet. És ha a miniszterelnök belpolitikai érdeke úgy kívánja (mint a plakátügy a Simicska elleni harcban), akkor sem árt, ha kéznél van a kétharmad.

Egyébként arról, hogy Orbán hogyan látja a helyzetet kétharmad nélkül, de abszolút parlamenti többséggel a háta mögött, érdemes felidézni, hogy mit mondott egy héttel a 2014-es választások előtt, szintén a Hír TV-ben: „A jobboldalnak úgy kellene nyernie, hogy közben az ország is nyerjen. Ez azt jelenti, hogy a jobboldal képes legyen a választások után olyan kormányt adni, amely a kitűzött célokat képes nemcsak képviselni, hanem eredményesen is képviselni. (...)

Hiába feles törvény egy adótörvény a bankokról, vagy feles törvény egy multiadóról bevezetett új szabályozás. Ha csak 50 százalék körüli többségem lett volna, egyiket sem tudtam volna megvalósítani

– monda a kormányfő. Azt is hozzátette, hogy „rossz esetben, ha a következő kormány gyenge”, bár fideszes, akkor még az addig elért eredményeket sem fogják tudni megvédeni. 

A választókerületekben történhetnek meglepetések

Visszatérve Gulyás Gergely nyilatkozatára: mennyire tűnik reálisnak, hogy „kudarcot” valljon a Fidesz, és száznál kevesebb mandátumot szerezzen a következő parlamentben? (Legutóbb 133 jött össze nekik.) 

A kormányközeli közvélemény-kutatók hónapról hónapra kétharmad közelében mérik a Fideszt, ami a listára leadott szavazatokat illeti. Viszont a frakcióvezető úgy látja, a választás az egyéni választókerületekben fog eldőlni, ahol a határon túl szavazatok nem dobhatnak a Fideszen. A választókerületekben pedig 2014 után úgy tűnik, valóban lehetnek meglepetések, köszönhetően annak, hogy a Jobbik és a baloldali szavazók többször átszavaztak, ha ezen múlt a fideszes jelölt legyőzése. Erről részletesen ebben a cikkünkben írtunk. 

2014 után különböző konstrukciójú ellenzéki együttműködéseknek köszönhetően fontos időközi választásokat bukott a Fidesz (Tapolca, Veszprém, Salgótarján, Újpest), míg a kormánypártok a nagyobb időközik közül csak a paksi polgármester-választást tudták behúzni. Nem meglepő, hogy ezek után az ellenzéki térfélen sokan hangsúlyozzák, hogy koordinált jelöltállítással legyőzhető a Fidesz, de a kétharmad meggátolása mellett akár Orbánék 50 százalékos többségének megakadályozása is elérhető. Igaz, ehhez az kellene, hogy a Fidesz legalább 60-70 választókerületben ne győzzön – számolta ki a Corvinus egyik oktatója. 

Bár a közvélemény-kutatások alapján nem tűnik úgy, hogy a Fidesznek különösebben aggódnia kellene a választások miatt, beszédes, hogy a kormány második legfontosabb embere, Lázár János nem tűnik annyira elkötelezettnek az Orbánnal való kormányzati munka mellett, míg Navracsics Tibor a kormányfő legfontosabb politikai üzenetével kapcsolatban jelezte, hogy az csak egyszerű kampányfogás.

Az is beszédes, hogy a Fidesz holdudvarában egyre többen fogalmaznak meg nyílt kritikát egy-egy ügy vagy az egész rendszerrel kapcsolatban. Legutóbb Martonyi János korábbi külügyminiszter és Stumpf István alkotmánybíró szúrt oda Orbánnak. De például Fábry Sándor is finoman jelezte, hogy nem tetszik neki a konstans sorosozás, majd pedig Lázár János mondta azt kérdésünkre, hogy neki is vannak olyan barátai, akik nem biztos, hogy 2018-ban is a Fideszre fognak szavazni. 

Elrettenti a fideszest, feltüzeli a bizonytalant

Érdekes ellentmondás, hogy míg Orbán nem szeretné, hogy a fideszes képviselők kétharmadot emlegessenek a 2018-as választásokkal kapcsolatban, addig a fideszes kutatócégek alapján a fideszes médiában szinte hetente kiraknak arról egy vezető anyagot, hogy harmadszor is összejöhet a kétharmad. 

Orbán kérése több okból is logikusnak tűnik. Egyrészt ha célként tűzik ki a kétharmadot, majd nem jön össze, akkor azt nehéz lesz elhelyezni a sikert sikerre halmoz című fideszes narratívában. (Bár az érvénytelen októberi népszavazást is megpróbálták valahogy.) 

Orbánék összességében elég bonyolult helyzetben vannak. Ha 2010-hez és 2014-hez hasonlóan ismét erős felhatalmazást kérnek, az két oldalról is visszaüthet:

• Otthon tarthat olyan, elsősorban a Fidesz megmaradt értelmiségéhez tartozó választókat, akiknek már most sem tetszik a kormánypárt túlhatalma, harmadszorra pedig pláne nem szeretnék, hogy kétharmaddal kormányozzanak.
• Feltüzelheti, mobilizálhatja az ellenzéket és a bizonytalan szavazókat, akik nem igazán elkötelezettek, de ha az a tét, hogy harmadszor is kétharmaddal nyerjen a Fidesz, akkor inkább elmennek választani.

A magas részvétel pedig nem kedvez Orbánnak, mert míg a Fidesz népszerűsége valószínűleg nem tud érdemben növekedni a ciklus közben folyamatosan felpumpált állapothoz képest, van egymillió bizonytalan szavazó, akik 2018-ban leváltanák a Fideszt.