Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Fejmossák az ebtartókat

2004.12.19. 14:17
Összehangolt támadást indítanak a budapesti önkormányzatok és a főváros az utcai kutyapiszok ellen. A kerületekben szigorodnak az ebrendeletek, a jövő évre pedig még több ingyen nejlonzacskót és fejmosást ígérnek az illetékesek, a főváros decemberben 90 millió forintot osztott szét az önkormányzatok között.
"Az élhető város - kulturált ebtartás" program keretében a főváros közgyűlése 90 millió forintos pályázati támogatást hagyott jóvá, nyolc kerület és öt civil szervezet kutyafuttatót, kutyaürülék-gyűjtőt, zsákokat és mosóautót vásárolhat.

A tudat átformálása

Budapesten a számítások szerint 200 ezer kutya él, így körülbelül 40 tonna kutyapiszok keletkezik naponta. Szakértők szerint az ebtartás Magyarországon szokatlanul elterjedt, az ebtartás kultúrája viszont annál kevésbé. A témában a fővárosi illetékes, Tőkés Ágnes az Indexnek elmondta, a helyzetre jellemző, hogy a kutyák fele még bejelentve sincsen, annak ellenére, hogy ez kötelező volna.

Ha 2003-2004 a kutyapiszok eltakarításával való próbálkozás éve volt, 2005-re az ebtartók szemléletének megváltoztatását ígéri a főváros és a kerületek. A nagy tudatformálást ingyenesen osztogatott ürülékgyűjtő zacskókkal és lapátokkal, a kutyásoknak eljuttatott szórólapokkal, lakossági fórumokkal, illetve tavaszi, kutyás rendezvényekkel képzeli a fővárosi önkormányzat.

Zacskókat, lapátokat kérem

Az igazán hatékony tudatformálást valószínűleg azonban az egyes kerületek közterület-felügyelői gyakorolhatják majd azokon a kutyásokon, akik vagy nincsenek tisztában azzal, hogy jogsértést követnek el, ha nem takarítanak kedvencük után, vagy tesznek az egészre.

A VIII. kerületben például novemberben szigorították az ebrendeletet, ami szerint akár pénzbírságra is büntethető az, aki kutyasétáltatás közben nem tud felmutatni kislapátot és nejlonzacskót a maradékok eltüntetésére.

A vasszigorról terjedő rémhírekre rácáfolt a Józsefvárosban a VIII. kerületi közterület-felügyelet vezetője, Biál Csaba, aki az Indexnek elmondta, "nem a büntetés a cél, egyelőre figyelmeztetjük az ebtartókat, és mi osztogatunk nekik lapátot és zacskót, valamint megismertetjük a jogszabállyal".

Jövőre azonban már büntetnek is. A szabálysértési törvény, illetve egy kormányrendelet (218/1999) már 1999 óta szabja meg a büntetés mértékét. Helyszínen 500-10 000 forintig terjedő pénzbírságot, feljelentés esetén akár 50 000 forintot büntetést lehet lenyelni, ha az ebtulajdonos "az állat által közterületen okozott szennyezés megszüntetéséről nem gondoskodik".

A párizsi kemény, a pesti folyékony

A nyugati tapasztalatokat (nem a takarítás, hanem a tudatformálás segít) más szempontból is nehéz hasznosítani Budapesten. A VI. kerületi önkormányzat sajtóreferense elmondta, a kerületnek van ugyan több utcaporszívója,  de a Párizsban egyébként bevált gépek nem tudnak megbirkózni a nyúlós, folyékony kutyaürülékkel, amit a pesti állatok azért hagynak maguk után, mert nem olyan jó minőségű kutyatápot esznek, mint gazdagabb francia társaik.

A kerület egy másik próbálkozását - a kutyapiszkot megvásárolta volna az önkormányzat - az ÁNTSZ torpedózta meg mondván, a kutyapiszok veszélyes hulladék. A kerületben jövőre minden parkolóórára kerül tasakadagoló, a zacskókhoz ingyen lehet majd hozzájutni. A Terézvárosban - hasonlóan Budapest más kerületeihez - jelenleg is vannak helyek, ahol térítésmentesen lehet zacskóhoz juti, de a sajtóreferencs elmondása szerint szórványos az érdeklődés.

A járdák tisztítását ezért a jóval költségesebb, 25 millió forintos locsolókocsiknak kell elvégezniük, amik csak minden harmadik nap jutnak el a mellékutcákba. Hasonló a helyzet a VII. kerületben is, ahol éppen a napokban döntenek az ebrendelet szigorításáról. Erzsébetváros kapta egyébként a kerületek közül a legtöbb pénzt, a 2005-ös keretből 40 milliót költhetnek a kutyapiszok elleni harcra. 

A közeljövőben látványos intézkedéseket ígérnek tehát a városi vezetők, a legtöbb kerületben ingyen fogják osztogatni a gyűjtőzacskókat, egyre több sarokra, park mellé került gyűjtőedény és a tervek szerint szaporodik a futtatók, kutyaszigetek (köztéri alom), illetve a takarítógépek száma is.