A villamosvezetők szerint veszélyes a Fővám téri megálló
2009.02.20. 13:10 - Tenczer Gábor
A Szabadság híd felújításával párhuzamosan átépített Fővám téri villamosmegálló a 47-es és 49-es villamos vezetőit képviselő szakszervezet szerint a lehető legrosszabb megoldás volt. Az átalakítást tervező cég szerint a vádak nem reálisak, a szakszervezetet inkább az érzelmek vezérlik.
Az átépített Fővám téri villamosmegálló rengeteg problémát okoz és veszélyhelyzetet teremt mind az utasok, mind a vezetők számára, áll abban a közleményben, amelyet a BKV Fürst Közlekedési Szakszervezet, mint a 47-es és 49-es villamos vezetőinek legnagyobb képviseletével rendelkező szakszervezet juttatott el az Indexhez az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján.
A szakszervezetnél az verte ki a biztosítékot, ahogy a tervező az Index egy korábbi, Szűk a villamosoknak a felújított Szabadság híd című cikkére reagált. Mint írták, megdöbbentek azon, hogy a cég szerint főleg utasbiztonsági okokból volt szükség a Fővám téri középperonos megállóra.
A közlemény szerint a Fővám téren az alapvetően keskeny, középperonos kialakítás a lehető legrosszabb megoldás volt, három szempontból is. Először is, veszélyes, ha a leszálló utas megbotlik és a másik vágányra érkező szerelvény elé esik, vagy valakit az esés következtében elé lök.
Szintén veszélyes, amikor a leszálló utas a szemben lévő járdára szeretne átmenni és körülnézés nélkül lép az érkező jármű elé, mivel nincs fizikai akadálya a közlekedésének. A tapasztalatok szerint a harmadik baleseti lehetőség, amikor valaki a villamoshoz siet a szemben lévő járdáról és az érkező szerelvény elé lép, vagy a gömbsüvegsoron megbotolva az érkező jármű elé esik.
A szakszervezet szerint a régi, egymástól külön fekvő peronok ilyen kockázatokkal nem jártak, sőt védték az utasok testi épségét, hiszen az egyik oldalon maga a jármű akadályozta meg a szabad mozgást, illetve a peron szélén lévő korlátok védték az utasok testi épségét.
A közlemény szerint a mostani rendszer csak pluszkockázatot jelent az utasok számára és többletfeladatot ró a járművezetőre. Csak a járművezető rutinjának és jó helyzetfelismerő képességének, valamint a szerencsének köszönhető, hogy eddig nem történt nagyobb baleset ebben a megállóban. A 47-49-es villamos járművezetői ezért kérik az utasokat, hogy a Fővám téri megállóban sokkal óvatosabbak és körültekintőbbek legyenek.
Keszthelyi Tibor a tervező Főmterv Zrt. közlekedéstervezési igazgatója szerint a szakszervezet – leginkább érzelmek által vezérelt – közleménye alapjában véve a középperon létjogosultságát kérdőjelezi meg, ami azért meglepő, mert Budapest középperonos megállóhelyeinek döntő többsége nagyobb forgalmú vonalakon létesült (nagykörúti megállóhelyek közel fele, a teljes 1-es vonal). Egyetlen statisztikai adat sem mutat ki nagyobb balesetmennyiséget e megállóhelyeken.
Keszthelyi szerint a balesetveszélyt alátámasztó érvek sem reálisak. Ahhoz, hogy egy leszállásnál megbotló utas a tőle 5-5,8 m-re levő vágányra essen, nagyon nagy kezdősebességgel kell a kocsiról leesni. Miért nagyobb ez a veszély, mint a zömmel 1-2 m széles szélsőperonnál, ahol a megbotló utas akadály nélkül a közúti forgalom pályájára eshet? A több száz fővárosi megállóhely nagy részén nincs olyan fizikai akadály, amely a gyalogos szabálytalan mozgását megakadályozná. A szélső peronnál viszont sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a közút mellett lévő szélsőperonon várakozó vétlen utasokat egy szabálytalanul közlekedő jármű elsodorja.
Keszthelyi szerint a közép- vagy szélsőperon kérdését azonban más, kevésbé szubjektív tényezők befolyásolják. A fővárosi úthálózat jellemzően szűk, a megállóhelyek elhelyezése sem egyszerű. Általában a geometria adottságok, a forgalom nagysága, napi eloszlása határozzák meg a megálló célszerű elrendezését. A középperon akkor célszerűbb, ha az utasforgalmi méretezés alapján kevesebb helyet igényel, mint két szélsőperon. Aluljáróba való csatlakozás legtöbbször középperonnal van megoldva, mert a minimális lépcsőszélesség szélesebb oldalperonokat igényel. Szélsőperont kell építeni, ha a középperonhoz szükséges vágányszéthúzásra nincs lehetőség.
A Fővám téren a középperon létesítését egy speciális körülmény határozta meg. A szabályozási terv előírta, hogy a korábban a Sóház utcánál elhelyezett gyalogátkelőhelyet mint egy 20 m-rel eltolva, a Váci utca torkolatába kell áthelyezni, a csarnok bejáratával szemben , a Váci utca teljes szélességében. Az új gyalogátkelőhely közvetlenül a Vámház körút torkolata elé került, ahol a rendelkezésre álló hely már 8,0 m-rel kevesebb mint az eredeti helyen.
Az itt elhelyezett gyalogátkelőhely kapcsolatát a megállóhellyel csak középperonnal lehetett biztosítani. Szélsőperon esetén a peron végének szélességére már csak néhány cm állt volna rendelkezésre, de gyalogátkelő híd felőli oldalán sem érte el az 1,5 métert. E keskeny peronszakaszon való várakozás jelentett volna rendkívüli balesetveszélyt az utasok számára, itt fordult volna elő, hogy a keskeny járdáról az utasok a villamos vagy a gépkocsik elé lépnek-esnek.

Kommentek
2009.02.21 09:39:14cso zsi
"stanmore
Marhaság,épp annyira mint mikor a Heti hetesben a visszapillantó tükrök összeakadása ellen Hajós azt javasolta ,hogy a jobboldalon tegyék egy kicsit lejebb a másikon meg feljebb a tükröt.Csak az a kár ,hogy az azonos oldalak találkoznak:))"
Miért találkoznának az azonos oldalak?
Ez itt két "villamos" eltolt tükrökkel.
'H, 'H,
A gáz, hogy a jármű egyik oldalán mindkettőt odébb kéne rakni, így a vezető menetiránytól függően más tükörmagasságot kell, hogy használjon. De ez azért is nonszensz, mert meg kell határozni, hogy a jármű a remizből csak melyik irányba mehet az egyik vezetőállással.
Bár a 3-as metró vonalán van egy szerelvény, amelyikben az egyik kocsi "fordítva" van felmatricázva, így menetiránynak ellenkező megállóneveket látni, holott a szerelvénybeillesztéskor fordítva került be a kocsi, és azóta sem babrálják.
2009.02.21 09:57:39erogén zónapörkölt
"bomboclaat"
Vannak helyzetek, ahol a combino adja a jó megoldást. Itt a körúton viszont egy kalap szar. A régi "hatosra" felfért kb 540 ember. Tolókocsis ugyan egy sem, de anya, gyerekkel, vak, özvegy, satöbbi, igen. A combínóra felfér kb 350. Már ott gond van, ha az üléseket meg akarod közelíteni, vagy pláne el akarsz közöttük menni. Ott egy ember tud állni (mondjuk 3) és passz! Nem tudsz átmenni mellettük, legfeljebb átgázolni rajtuk. Akinek megmutatták, az nyilván tizedmagával szállt fel a próbapályán. Na úgy persze nem gond.
A két vágány közé helyezett megállóról meg (mindenki számára) az a véleményem, hogy akkor is kényelmesebb, ha mondjuk összesen 20 centivel keskenyebb, mint kettő darab a két oldalon. Lehet ezen elgondolkodni. A tantárgyat úgy hívják, hogy matamatika. Lehet, hogy ebből az ellenzők fel voltak mentve.
2009.02.21 10:05:06erogén zónapörkölt
Még egy, rövidke megjegyzés. Az idiótákkal nincs mit tennünk, minél előbb halnak ki, annál jobb! Ők azok, akik a megállóba épp beérkező villamoshoz átrohannak a piroson, miközben néhányukat elüti az autó. Annyi eszük ugyanis nincs, hogy a villamosnak nem lesz ideje elindulni, mert amire mindenki le- és felszáll, a villamosnak piros lesz a lámpa. A gyalogosoknak meg - épp ezért - zöld!
2009.02.21 10:35:16cso zsi
"erogén zónapörkölt
Vannak helyzetek, ahol a combino adja a jó megoldást. Itt a körúton viszont egy kalap szar. A régi "hatosra" felfért kb 540 ember."
Kicsit beleestél a túlzásba, rég lerágott csont ez.
http://www.praktikusvaros.hu/application/eventvw.php?pmEventId=425
Tévhit: A Combinóba kevesebben férnek be, mint az eddigi villamosokba. A szomorú igazság: Az erről szóló statisztikákban rendre összehasonlítják a Combino mai mérőszámokkal, azaz 4 fő/négyzetméter "utassűrűséggel" számolt értékeit a Ganz csuklósok harminc éve, az akkor bevettnek vett 7 fő/négyzetméterrel számolt befogadóképességével. Ha viszont utóbbit is csak 4 fő/négyzetméterrel számoljuk, akkor ugyanoda lyukadhatunk ki, mint Intersziti barátom: "Na jó, előkerestem egy régi BKV-s kiadvány fénymásolát, aszondja, Villamos vasúti járművek típusai, azok jellemző műszaki adatai a címe, 1976. december 31-i állománnyal benne. Ebben vagyon írva a következő: CSMG2 (értelemszerűen előbb az 1300-asok, utóbb az 1400-asok értéke vagyon megírva): Ülőhely: 32 / 40 Állóhely (7 fő/nm): 240 / 222 Összesen: 272 / 262 A fentiekből következik, hogy az állóhely alapterületét 34,28 / 31,71 nm-nek számolták. Beszorozva 4-gyel: Állóhely (4 fő/nm): 137 / 127 A fentiekből következik, hogy az ICS férőhelye 4 fő/nm-rel számolva: 169 / 167 fő. Csatolt ICS a legjobb esetben is, ezek szerint, 338 fő, a Combino 350. Kéretik bebookmarkolni, elmenteni, bekarikázni a monitoron stb., de többet ez már ne jöjjön fel kérdésnek..."
2009.02.22 09:20:16városjáró
Srácok! Most őszintén, ez a peron nem egy ideiglenes cucc? Hát látni, hogy a szegélyét sínszállal támasztották meg és a burkolata is hidegaszfalt. Ez volna a végleges verzió?!
2009.12.16 12:17:47mrc7777
kurva egyszerű lenne a megoldás: a peron közepére kirakni hosszában egy korlátsort, vagy egy olyan plexifalú "megállót" (azt a fajtát, amin nincs ülőhely, és a 4-6vonalon van végig), az felfogná a lerepülő utasokat.
2009.12.30 21:47:31Steer
"Most nezem, mit csinal az a noci a bringaval a megalloban??? OMFG :D"
Ha a cikk galériájának 7. képére gondolsz: vár valakit, aki villamossal érkezik oda. A szemét.
Ha a holland képre gondolsz: át fog kelni a villamossíneken, amint a szerelvény elhaladt. Mindkét kezével a bal oldalon fogja a kormányt, tehát tolja, nem pedig rajta ül. A szemét.
Ja, a holland kép, hogy ne kelljen szkrollozni, ha valaki ránézne: http://lh5.ggpht.com/_AlgzypEKGxQ/RfSlvJ2ctXI/AAAAAAAAAD8/8ffCf-0Gc-M/IMG_0118.JPG
2010.01.04 17:45:31nudlee
Steer, cso zsi
Eddig még nem láttam bringát a villamoson... szép is lenne, megy a villamos mellett a kerékpárút a Múzeum körúton a nénnye meg a cekkerekkel-bringával fenn a többiekkel :D Ezzel az erővel kismotort is fel lehetne tenni...
Én is 4x meggondolom, hogy vajon felrakhatom-e a sífelszerelést vagy a koszos kutyát/egyéb nagyobb cuccot egyszer-egyszer, sok helyet foglal és retkes is, erre kiderül, hogy utcai járművek simán bepakolhatók :)
2010.01.05 20:15:40Pucca.Cat
Én ehhez a cikkhez szeretnék hozzászólni:
http://index.hu/belfold/budapest/2010/01/05/kedden_is_fennakadasok_varhatoak_a_bkv-nal/
És hogy rohadjanak meg a bkv-sok és legalább ne azt a buszt ne inditsák ami amugy is fél óránként jár hanem azt ami 5 percenként!!!
1 órán keresztül vártunk jó néhány munkatársammal és a párommal hogy jöjjön az egyik olyan busz ami gyálra megy és majd szétfagytunk!!!!
2010.01.06 10:06:08tiborc2008
"A szabályozási terv előírta, hogy a korábban a Sóház utcánál elhelyezett gyalogátkelőhelyet mint egy 20 m-rel eltolva, a Váci utca torkolatába kell áthelyezni"
Akkor itt van a dolog elqrva.
Lehet szidni az(oka)t a degenerált barmo(ka)t, aki a szabályozási tervet készítette.
2010.01.06 10:06:52tiborc2008
aki(k), készítette('k)
2010.01.06 18:40:21Spiro
Én eleve azt nem értem, hogy miért nem szüntették meg a 47, 49-es járat pesti oldalát, amikor az ott lévő 4 megálló az új metróval és átszállással, vagy gyalog percek alatt elérhető. Illetve a 7-es busszal is el lehet jutni Budáról az Astoriához.
???????
2010.01.06 19:13:55Crytech6
Regisztráljatok Ti is az eRepublikra! Magyarországnak most mindenkire nagy szüksége van!
Ingyenes internetes játék, regisztrálni:
http://www.erepublik.com/en/referrer/Crytech06
2010.01.06 20:37:46stanmore
Spiro ugye viccelsz?Először is hol van még az új metro,másodzsor pedig épp elég zsúfolt így is a 7-es busz,agyaloglás meg esetleg egy távgyaloglónak ajánlhatnád de nem siető vagy idős embereknek.
harmadszor még a Deák tér- Nyugati szakszt is megbánták ,hogy megszüntették ,mert kurvára komplikált átszálni a metrora ,amikor jól beváltan működött a villamos a Nyugatiig.
2010.01.07 16:44:37Grace Park
Tehát meg kéne szüntetni a 47-49 pesti oldalát? Bizonyára közlekedési mérnöknek készülsz, ha ilyet irsz.... Elmebeteg vagy!
Szerintem meg szüntessék meg a 4-es 6-ost, mert aki nagyon akar, az gyalog is odaér a céljához, ennyi erővel
2010.01.07 17:42:27DonBandi
szerintem meg az egész város veszélyes. árt az egészségnek, elsősorban az agynak. észrevettétek, mennyi hülye rohangál odakint?
2010.01.08 09:58:45HerrDoom
Szerintem meg az emberekben kéne valamit átalakítani: nem ugrálunk a villamos elé, a villamosmegállót a zebrán közelítjük meg, stb... igen, mint az óvodában! Ha ez megvanm egyből nincs probléma a középperonnal! Persze mindehhez 1-2 véres jelenetre volna szükség!
2010.01.09 13:55:42brand_boy
"A régi "hatosra" felfért kb 540 ember." "
Én nem akarok számháborúba bocsátkozni, mert lehet, hogy a Combinóba ugyanannyian férnek, mint a Ganzba, de hogy aki felment annak a fele max a végállomáson tud leszállni az tuti. :O
Gyombirnyó villamos, görcsbe rándul a hasam, ha fel kell szállnom rá. Na ilyen régen biztos nem volt !
2010.01.09 21:37:21szlan
brand_boy: határozottnak kell lenni, kinyitni a szád ha le akarsz szállni, ennyi. Pont az ilyen félelmek miatt van, hogy a Combinoban mindenki az ajtóban áll meg és nem mer beljebb mászni.
2010.01.12 18:14:19tutti
szerintem a BKV elleni népharag az már a tetőfokán van, szóval nem nagyon kell itt a menedzsmentnek ettől félnie -> sztrájkra reagálva
2010.01.12 21:45:32picinéni
Hogyan kellene egy szimpátia tüntetést tartani a BKV mellett? Gyertek! Érvényes bérlethajigáló versenyt tartunk tegnap este a Szabadság-híd közepéről! Futóverseny ülőkalauzoknak. Örkény egypercesek felmutatásával ingyen utazhat Budáról Pestre. (Útmegszakítás tilos!)
2010.01.12 22:38:20Valleypond
Érvényes bérletem ugyan nincs(lejárt,és még nem volt dolgom Pesten;ám ha lesz,sem fogok venni.Véget ért a 4 éves konformizmus!),de benne vagyok!
2010.01.12 23:13:46ZBR
@picinéni
rohadt kevesen lesznek.
2010.01.13 01:04:24tutti
adni kellene minden sztrájk alatt érvényes bérletnek +2 napot vagy ameddig tart
2010.01.13 07:55:56zolcsi69
Remélem az összes BKV-s buszsofört kibasszák és külső cég oldja meg a buszközlekedést
2010.01.13 08:39:56Kiwicake
Mocsokságnak, a "hatalmukkal" való visszalésésnek tartom, hogy a saját bérvitájukkal egy egész várossal kitolnak. Csak azért tehetik meg, mert a káosz miatt előbb-utóbb akkora lesz a nyomás, hogy engedni fognak nekik.
13%-os béremelés idénre? Én négy éve nem hogy árat nem tudtam emelni, de néha még olcsóbban kényszerülök dolgozni, mint korábban.
De én tudom, hol van a forrás a béremelésre: rendet kéne tenni a BKV nevű szemétdombon, kirúgni a sok tolvaj, magát zsírozó vezetőt, és akkor majd nem folynak el milliárdok kézen-közön.
Tízezer forint egy buszbérlet? 300 egy vonaljegy? Nehogy már ennyiből ne lehessen megoldani egy ember utaztatását. A feleségemnek és a gyerekeimnek is megvettük a bérletet, és tessék gyalog járnak harmadik napja. Az pont a hónap egytizede, kíváncsi leszek, milyen ellentételezést kapunk majd érte (csak vicc volt, tudom, hogy low fax lesz a hátsónkba, nem ellentételezés).
Az egész bagázst ki kéne rúgni, élén a fővárosi vezetőkkel, akik ezt eltűrik.
2010.01.13 08:55:29zolcsi69
Ezek a szarháziak háborognak mikor 100000 forintos telefonon nézegeti a pankrációt unatkozás közben? Neki telik rá és vajon hányunknak nem?Háborognak mellette nem csak nekik hanem egész családjuknak jár az ingyen BKV bérlet az akkor egy családban 400 000 forint béren kivüli juttatás pluszban évente . Kérdem én hol kapunk mi ennyit??? ÉBRESZTŐ EMBEREK
2010.01.13 09:35:42Notria
Ezért tart itt ez az ország, miért nem lehetne most összefogni, ez értelmesebb lenne mint köveket hajigálni.Ezért nem keres senki szart sem mert mindenki befogja száját. Nem tudom nyugaton MIÉRT működik a sztrájk? Igaz ott többet el is érnek vele.
Kiwicke:
Nem béremelésért küzdenek, hanem, hogy megmaradjon az ami volt. Talán utána kéne olvasni , mielőtt ilyeneket állítasz.
Ja és semmi közöm a BKV-hoz.
Csak valamit tenni kell már itt.
Gyerünk dolgozók(BKV, MÁV, POSTA, és mindenki aki bérből él ) ELÉG VOLT a sok hülyítésből.
2010.01.13 11:11:45milkabögre
Sziasztok!
Telekocsis topikot indítottam, lehet jelentkezni utasoknak, autótulajoknak:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9198341
2010.01.13 11:59:22Miizu
Hát én azt mondom, ha elérnek valamit ezzel a sztrájkkal, akkor már megérte. Emberi közlekedést, biztonságos buszokat, új vezetést a BKV-nak!
2010.01.13 12:23:14hatR
az utasokat ki fogja kartalanitani?
en mostmar eljutottam addig hogy mar nem is a ugy egyben a bkv-t utalom, hanem a kurva dolgozoikat. ha ez volt a cel a szaros sztrajkjaikkal, akkor sikerult elerni, gratulalok.
remelem fejek fognak hullani, kirugjak az azokat akik ezt a sztrajkot szervezte, akik mas karara sztrajkolgatnak.
az se erdekel ha csaladja van, miert nem gondolt erre sztrajk elott.
(gaskorol mar nem is beszelek, szolidalitas, haha, szerintem nem ismeri a szo jelenteset)
2010.01.13 12:23:53kistopp
Volna egy kérdésem.Hol a túróba vín az ország miniszterelnöke?
2010.01.13 12:26:30kistopp
Gaskó úr, tipikus esete a "Könnyű más f...ával a csalánt verni" mondásnak. De hát ebből él, és amint látni rajta jól, él, már elég sok ideje.
2010.01.13 12:27:43hatR
tovabba nekem minimum 20 ezerrel fog csokkenni a fizetesem,
ezek meg kaptak emelest is, es van pofajuk sztrajkolni.
vegyek mar eszre magukat
2010.01.13 12:56:31kistopp
kiváncsi, ezt a sok baromságot tanultad, vagy csak úgy jön belőled?
2010.01.13 13:19:14kriszta1975
hatR, az a baj , hogy csak a médiából merítitek az infót, ami mint mindig most sem tájékoztat rendesen és akkor még finom voltam.
Nem fizetes emelést akarnak a bkv-sok, csak azt szeretnék, hogy az egyébként is 15-20 ezerrel csökkenő fizujuk (adózás miatt) ne csökkenjen még további 15-20 ezerrel.
Ha ezt nem érted meg akkor hasonló jókat kívánok
2010.01.13 13:33:29kistopp
Krisztina, azok akik egy egy munka megbeszélésre nem tudnak oda érni, vagy teszem azt kirugják az állásából, mert nem ér be..azokkal mi lesz?Azoknak nem 15-20 ezer forog kockán egy negyed milliós fizetésből.
És egy kérdés, hátha találkozott valaki ezzel az állatfajjal.Láttatok a két nap alatt ellenőröket?Mert ők biztos nem sztrájkolnak.
Viszont adni kéne nekik rendesen, ugyanis az utasok jogai megvan csonkítva, akkor mire ellenőrizgatnek????
2010.01.13 13:38:41kistopp
Amúgy Kriszta, a média, arra van, hogy informáljon. Szerinted, honnan kéne venni az infókat?
Talán csak nem közvélemény kutatást tartani a sztrájkolók közt.
ha jól értem, nincs jelenleg kollektív szerződésük.Az is bizonytalan, hogy milyen szerződésük van.
Ma olyan világot élünk, hogy ha megbetegszel, mire vissza mész dolgozni felmondanak, és egy ember helyett százat vesznek fel.
A tisztelt sofőrök nem tartanak semmitől?
2010.01.13 13:41:52kriszta1975
Nem vagyok BKV-s és semmi közöm hozzájuk, nem védeni akarom Őket, de amikor a BKV vezetők 100 milliókat lopnak el, akkor ne azokat büntessék -mert elfogyott a cég pénze - akik dolgoznak.
Úgy gondolom, ha van olyan tetű főnök, aki amiatt kirúg valakit, mert nem ért be dolgozni, azt keményen meg kell torolni.
2010.01.13 13:43:46kriszta1975
A médiának meg az lenne a dolga, hogy tisztességesen mondjon el minden részletet, ne arra törekedjen hogy a fél információkkal felbújtsa az embereket
2010.01.13 14:20:49Notria
Tipikus agy mosott itthon nagyon sok ember. Mindenki hisz a médiának, pedig ott azok nyomják a híreket akiknek érdeke és van pénze.
Ezek az Urban legendek, hogy 250 ezret keresnek, meg a többi csak a szaros vezetésnek áll érdekében terjeszteni,
havi 125 nettóért dolgozik egy sofőr 180-200 órát, 20-30 év után és persze veszélyes buszokkal,
Az összes dolgozó embert még jobban lehúzzák, mint valaha, ezt pedig együtt tudjuk megállítani.
Kivancsi: teljesen igazad van, ...
aki élt már, vagy jelenleg is külföldön él az látja, hogy az ilyen kistopp félék miatt nem változik semmi és marad az ország egy rakás tehetetlenség.
2010.01.13 14:38:50imádjukárpit
Ha van véleményed a sztrájkról, és egyet értesz vele, mondd el itt:
http://bkvsztrajk.blog.hu/
2010.01.13 15:16:41kriszta1975
Notria teljesen egyetértek veled
2010.01.13 15:30:58Valleypond
Notria,kriszta1975:én meg nem.
Talán nem annak kéne rinyálnia(önkényesen megbénítania a várost),akinek van munkája.
Meg talán nem ebben a helyzetben kéne "kiállni a magasabb fizetésekért ebben a kibaszott országban?" Ami nem kibaszott,de mindegy..
Tudomásul kéne venni,hogy nem minden munka egyenlő hasznosságú,és egyenlő fizetésbeli értékű.Ne akarjon már egy MÁV-os jegykezelő 200ezres fizetést a lyukasztgatásért.
Amíg ezek az ostobák "kiállnak a magasabb fizetését",mi is van azzal a rengeteg emberrel,akik kint várnak a hidegben,mert nem jön busz,troli,de nem tudnak munkába/könyvtárba/orvoshoz menni,a vizsgázókkal,akiknek emiatt tolódnak egybe a vizsgáik,a gyerekekkel,akik nem tudnak iskolába menni stb.
És akik közül sokan érvényes bérlettel rendelkeznek..
Ha a MÁV,BKV,Posta nem lennének monopol helyzetben,egész más lenne a helyzet.
2010.01.13 15:34:07Valleypond
Bocsánat,így akart kezdődni az üzenet:Kiváncsi,kriszta1975...
2010.01.13 16:17:38Mikola56
Ha rajtam múlna, a régi módszert alkalmaznám:
"lehet ezt katonaként is csinálni..." Ha meg nem: statárium. Szégyen, hogy néhány felforgató az egész országot meg tudja bénítani!
2010.01.13 17:06:53hogyaneljuktuljazmint
Valleypond, egyetértek.
A többieknek meg jó számolgatást:
http://www.bkv.hu/kozlemenyek/1033.html
2010.01.13 18:42:25kistopp
Valleypond, teljesen igazad van.
Amúgy, meg már nagyon kéne valaki aki ezeket a sztrájkokat,utcai balhékat összeszámolja. Mi pénzbe kerül ez.
Ráadásul, a mi pénzünkbe.
Magántulajdonba kéne, hogy kerüljön a bkv, és a vasút is. Aki rinyál menjen a francba. Miért különb emberek ők mint mások??
Miért kéne, nekik, sokkal több fizetést kapni mint másoknak.
Ki ezt tanulta, ki azt.
Ez ilyen egyszerű. Akinek nem tetszik keressen magának,más állást.Munkanélküliség van, minden munkahelyre többen várnak, így a busz, villamos sofőri helyre is.2 nap alatt fenekestől felforgatni egy várost....hagy ne mondjak rá semmit.
Ja bocs, nem kistopp féle vagyok, hanem, csak így egyszerűen:kistopp
2010.01.13 20:09:39treffhetes
nem tudom hányan dolgoztak az itt comment-elők közül folyamatos üzemben (hétvégén, ünnepnapokon, éjjel, stb). 30-80 ember életéért folyamatosan felelősen. De szerintem aki ilyet csinál igenis jogosan háborodik fel, ha az ő kontójára akarják csökkenteni a "költségeket". Főleg, ha a "tárgyalópartnerek"-et nem igazán érinti a csökkenés.
Van egy angol nyelvű példabeszéd a csirkéről és a disznóról. Éttermet nyitnak és a csirke felveti, hogy csináljanak szalonnás tojást (ham and eggs), amit a disznó, nyilván, ellenez.
Na itt a vezetés a csirke, a disznók meg a sofőrök.
2010.01.13 20:12:35treffhetes
kistopp: tudod mi lenne, ha elmennének a francba? pontosan az ami miatt most ennyien sírnak. Nem lenne egy ideig tömegközlekedés. Utána meg lenne más, aki gagyi minőséget szolgáltat drágán.
Mondd meg mennyivel lett jobb pl. az áramszolgáltatás? És mennyivel drágább? A privatizáció önmagában semmit nem old meg.
2010.01.13 20:27:02Kerek Perec
gömbsüvegsor:Ez egy gyönyörű szó!
2010.01.14 01:02:22Rwindx
Notria:
A 125 netto az kb 230 bruttó.
Szó sincs urbanlegendről csak sokan keverik a nettót és a bruttót.
2010.01.14 09:11:04kriszta1975
Az a baj, hogy akik itt szidják a sztrájkolókat nem goldolkoznak el azon, hogy ha Ők lennének a helyükben akkor nem ugyanezt csinálnák-e.
Akkor visznek haza 120-130 e Ft-ot a BKV-sok, ha minden hétvégén és ünnepnapon is dolgoznak, és nem napi 8 órát, hanem pl. 12-t.
Mielőtt támadtok valakit jó lenne ha gondolkodbátok is és informálódnátok.
Könnyű véleményt mondani olyan dologról aminek nem vagy részese és osztani az észt.
2010.01.14 09:49:15zolcsi69
http://homar.blog.hu/2010/01/07/a_wc_t_hasznalni_tilos_egy_villamosvezeto_vallomasa_arrol_amit_egyetlen_utas_sem_lathat
Utaspanasz: ha valakire utaspanasz érkezett akkor az 8-10.000 Forint fizetéscsökkenést jelenetett alapból vizságlat nélkül, mivel úgy gondolkodtak, hogy csak az ir panaszt, akinek komoly problémája volt. Az e-mailben érkező panaszoknak soha utána nem jártak, azzal sem törődtek, hogy a feladó freemail-es, sulinetes vagy valami iskola email szerverét használta. Utaspanasz akkor mínusz ennyi és ennyi. Utána kivizsgálták az ügyet, ami abból állt, hogy meghallgatták a járművezetőt akinek a szabadidejét kellett erre áldoznia, majd megállapitották, hogy a panasz valós, még hozzácsaptak a büntetéshez pár ezer forintot. A panaszt tevő utast SOHA nem keresték meg.
TEHÁT RAJTA IRJUK AZ UTASPANASZOKAT ÉS MEGLÁTJUK ÉRDEMES VOLT E VELÜNK SZÓRAKOZNIUK
2010.01.14 10:18:17Z_Z_
Kriszta drága, próbálj meg máshol sztrájkolni, az volt az utolsó munkanapod egyrészt.
Másrészt ha a többi ember marha sok pénzt keresne akkor megérteném hogy sztrájkolnak. De ember itthon a legtöbben éhbérért dolgoznak nem? Vagy csak én? :D
Lényeg hogy nem kéne bunkózni a többi emberrel, mert csak a munkába járó többiekkel tolnak ki de nagyon.
Mert a munkaadót nem érdekli hogy sztrájk van és nincs kocsid, őt az érdekli hogy ott legyél időben a helyeden.
Szóval krva nagy kbszásnak tartom amit csinál a BKV és a MÁv.
Erről ennyit.... nem érdemelnek több pénzt ez miatt.
Vagy tudjátok mit? Szrájkoljon mindenki! És akkor mi lesz?
Unalmas már a téma, érvényesítsék máshogy a bérigényüket.
2010.01.14 10:23:25kriszta1975
Kedves Z_Z_, még mindig nem hiszem el, hogy nem fogjátok fel, Ők nem több pénzt akarnak, hanem nem akarnak 15-20 eFt-al havonta kevesebbet hazavinni.
Vannak ötleteid a máshogyanra??
2010.01.14 10:26:33hrgy
@04kriszta1975: reszben egyet ertek Z_Z_-vel, masreszrol pedig viszont el kene gondolkodni ket dolgon: 1) amennyi love elsikkadt mar a BKV-nal, abbol nem lenne gond kifizetni a sztrajkolokat, lehet szolni a mostanaba hirbe kerult emberkeknek, hogy be lehet faradni a penztaba es becsengetni a premiumot meg az egyebeket 2) en havi 180 bruttot keresek, ok havi 250-et, innentol kezdve nem tudom sajnalni oket. Raadasul ok valoszinuleg tobb beren kivuli juttatast kapnak mint en.
Hab a tortan, hogy mind a buszsoforok viselkedese, mind a BKV mint ceg viselkedese boven hagy kivannivalot maga utan. Nem tudom, miert kellene rokonszenveznem veluk, amikor ok semmifele alapot nem is probalnak nyujtani ehhez.
2010.01.14 10:30:32Z_Z_
De van egy másik ötletem, mi károsultak fogjunk össze, és nyújtsuk be kártérítési igényünket a BKV és MÁV felé.
Az óvónőnek taxival kell munkába mennie? Ha jól tudom ők sem keresik agyon magukat...
2010.01.14 10:35:43Z_Z_
Kriszta: vannak ötleteim a máshogyanra, igen. Pl. menjen el máshová dolgozni ha ott nem tetszik. Másrészt, többi ember egyetemi diplomákkal keres annyit (sem)...
Miután nem egy kolléganőm szenvedett munkahelyi balesetet a bkv sofőr miatt azért mert szeretne még átslisszanni a sárga lámpán és megy mint a meszes, de a lámpa átvált pirosra és tövig nyomja a féket és mindenki borul amerre tud. Köszi, ezeket az embereket nem támogatnám.
2010.01.14 10:39:00kisQtya
Egyetértek hrgy-vel. A BKV munkatársai normális munkamenet mellett úgy viselkednek az utasokkal, hogy nem szolgáltatnak alapot a rokonszenvezésünkre.
A BKV-sok pontosan úgy viselkednek, mint a melegek a pride-on, akik provokálják és blaszfémiával köpik arcul azokat, akiknek a megértésére apellálnak.
2010.01.14 11:30:02Shalamoon
Azokkal értek egyet, akik nem szimpatizálnak a sztrájkolókkal. Egyrészt nem a BKV-nak okoznak kárt, hanem az utasoknak. Másrészt ha valóban csak a juttatásokért harcolnak, azt elérhetnék úgy is, ha lehetővé tennék, hogy ha lassabban is, de mindenki eljusson oda, ahova akar.
De ez az egész politikai megrendelésre történik, nem véletlen akart Gaskó tovább rontani a helyzeten, szerencsére csekély sikerrel.
2010.01.14 11:44:14Ody Nob Ody
Engem az zavar, ha megkapják a sztrájkolók amit akarnak, akkor valahonnan azt el kell venni,pl. egy hónap múlva megemelik a bérlet árát (ami persze nem érinti a sztrájkolókat hiszen ingyen van nekik)... Felőlem sztrájkoljanak, de akkor ne engem károsítsanak többszörösen.
2010.01.14 12:35:45zolcsi69
Olyan ez a BKV szakszervezetis dolog mint egy felemás sakktábla elöl áll valaki aki királynak képzeli magát előtte meg a sok sötét paraszt
2010.01.14 13:19:42Pucca.Cat
mért nem lehet már befejezni ezt a rohadt sztrájkot??? nem csak én, hanem jó pár ismerősöm nem tud eljutni a munkahelyére mert nem inditottak arra buszt (pl.GYÁL) . Sőt, egy osztálytársam még vizsgára se tudott bejönni...
Tehát most már igazán jó lenne ha abbahagynák és nem korlátoznák az embereket abban hogy eljussanak oda ahova szeretnének!!!
2010.01.14 13:22:08Pucca.Cat
és ha már pár járatok inditottak, akkor igazán járhatna gyakrabban is és ne fél óránként (pl 6-os villamos) mert addig az ember odafagy a megállóba...
de mért kell minden évet igy kezdeni amugy, sztrájkkal? érdekes nyáron nem sztrájkolnak csak télen jön rájuk ez a szemétkedés
2010.01.14 14:14:55Z_Z_
Azért mert ilyenkor tudják a legjobban kihasználni a sztrájk 'erejét, mert ilyenkor fagysz oda a megállóba és stb...
Pont ez az ütőkártyájuk.
Egyébként pedig felteszem a kérdést: ilyenkor a politikusok azt figyelik mekkora az emberek tűrőképessége és még mi mindent lehet velük megcsinálni????
Szerintem ilyenkor kéne egy felháborodás felvonulás, nem nyáron a kretén parádéknak...
2010.01.14 14:40:00szolidaris
Sziasztok!
Végig olvasva hosszú út vezet a villamos perontól a sztrájkig vagy éppen rövid. Mindenki szeretne több fizetést, mégse teheti meg hogy sztrájkol. A postán dolgozó 29 embert kirúgták. Velük kitörödik? Mikor hasonló indokkal sztájkoltak MÁV dolgozók nem rugtak ki senkit.
A BKV már nem ezen a héten kezdte hisz múlt héten is elég rendes káoszt csináltak már az év első napján. Szerintem aki dönthet a dolgaikban azoknak a háza előtt álljanak ők, és fagyoskodjanak kicsit. Miért lenne attól nekem jobb hogy ők sztrájkolnak?? Hol érvényesül az Ő sztrájkjuk miatt az én bérem? Bármi van a BKV-nál közlik hogy az utasoknak kell megfizetni.
Ebben az országban aki közpénzből van fizetve, senki sincs megfizetve. Kivéve a BKV vezetőségét, mint a példa mutatja :P
Ha valaki tud egy világ vagy csak egy ország megváltó megoldást szóljon, támogatom.
2010.01.14 16:08:09bullseye
lesz itt felháborodott felvonulás ha így megy tovább, sőt a szokott utcaköves/gyújtogatós balhé is lesz. csak kérdés, hogy ki ellen. BKV fejesek, szakszervezeti fejesek, vagy mindkettő?
2010.01.14 18:23:12Pucca.Cat
a bérletet érdekes ilyenkor nem kérik mert bent rohadnak a meleg irodában és nem csinálnak semmit!!!! SZEMÉT BANDA BKV
2010.01.14 19:39:05semmiérzelem.
Kedves kriszta1975
CSak hogy tudd az a 12 óra munkában benne van 4 óra pihenőidő ugyanis egy Buszsofőr egyhuzamban maximum 4 órát dolgozhat! Apám Buszos ugyhogy tudom!
Semmilyen joguk nincs arra a BKVsoknak hogy megbénítsanak egy állítólagos világvárost!Ilyenkor nem a bliccelők járnak rosszul hanem azok akik becsületesen megveszik a jegyeket majd közlik velük hogy semmilyen kártérítést nem kapnak és pluszban fagyoskodhatnak az utcán. Ezekután az összes hiradó bemutatja h a Drága Sofőrök meg egy meleg szobában kártyázgatnak és nem csinálnak semmit... Gratulálok Magyarország! Ilyenkor hol vannak a drága politikusok és a " Huligánok"?
2010.01.14 19:54:12ejszi
Akkora egy kamu szöveg a BKV-sok bérnövekedése.
Bárki aki tisztességesebb bruttóval rendelkezik, annak növekszik a nettója az adó szabályok változása miatt. Erre való hivatkozás a legnagyobb gyökérség mivel cserébe jövedéki adó és áfa növekedést kaptunk.
De azért a BKV-s propaganda cikk végén (www.bkv.hu -n) ezt olvashatjuk: bérnövekedés "a legalacsonyabb pedig a vezetők állománycsoportjában várható 1,5% (6 749 Ft/fő/hó). " nyugodtan vissza lehet számolni, hogy mennyi az átlag nettó bére a busz sofőrnek és egy vezetőnek.
Az meg hogy valaki jobb bruttóval rendelkezik, mint más valaki már rohadjon meg nem állhat ki a semmiért?
u.i:
semmi közöm a bkv-hoz. csak utazom vele
2010.01.14 22:28:11NiceFire
A béren kívüli juttatásokkal együtt szerintem egyáltalán nem panaszkodhatnak a jövedelmükre a bkv dolgozók.
Nem értem, miért nem kötnek egy olyan megállapodást, hogy mondjuk elfogadják két évig ezt a mostani ajánlatot a bkv menedzsmentjétől, viszont akkor amikor a két év letelik ezeket az elmaradt összegeket is fizessék ki nekik, vagy legalább is egy részét.
Ez a Nemes nevű b**i meg hülyének néz mindenkit. Azt mondja, hogy hogyan kérhet a bkv 90% minimum szolgáltatást a sztrájk idejére, amikor egyébként sem megy ki az összes jármű még akkor sem amikor nincs sztrájk. Érdekes is lenne ah mind kimenne, mert akkor aztán végképp nem lehetne karbantartást csinálni, illetve a lerobbanó járműveket pótolni.
Utána elmagyarázta, hogy a járulék változással a bkv 2 milliárdot spórol, így igazán kifizethetné az 1.3 milliárdos pluszt. Azt nem tette hozzá, hogy 70 milliárdos tartozásuk van. Biztos nem a sofőrök tehetnek róla, de vonuljanak fel a menedzsment lakhelyei elött túráztatva korszerűtlem busz motorjaikat.
Végül a bkv összes dolgozója térden állva köszönje meg az ország lakosságának, hogy időnként az adójából konszolidálja a bkv-t, mert ha ez nem történne meg munkahelye sem lenne ennek a sok "szegénynek". Utána álljanak fel és takarodjanak dolgozni, amiért fizetik őket ...
2010.01.15 08:39:20Alapvető élelmiszer
Remélem, mindenki nézte az RTL Klubos "Házon kívül" műsort, mert ugye a legtöbb BKV-s arra verte a mellét, hogy abban majd megmutatják a sanyarú BKV-sok életét. Nos kérem, kiderült, hogy egy BKV-s pénzbeli ellenértékre átszámolva (mert ugye 4000 kajajegy = 4000 forinttal végső soron) nettó (!!!) 195 ezret visz haza átlagosan egy hónapban. Alapfizetés ált. nettó 150 ezer, erre jönnek a juttattások, meg a sokféle pótlék.
Nos, kedves tapló BKV-sok, sok embernek nem a nettója, a bruttója 195 béren kívüli juttatás nélkül.
Úgyhogy csatolakozom Zolcsi69-hez, ha végetér a sztrájk, igenis, a legapróbb gondot is teesék utaspanaszként feljelenteni. Rendszámmal, időponttal, járatszámmal. Hiszen ha a szakszervezet megyegyezik a céggel, az ugye azt jelenti, hogy jó lesz a műszaki állapot és a fizetés is rendben van, hiszen most ezért a kettőért sztrájkolnak.
2010.01.15 09:29:41salander
Pucca.Cat: Akkor kell sztrájkolni, amikor nyomást tudsz gyakorolni.
Ha nyáron sztrájkolnának, akkor alapból nem érinti az iskolásokat; kellemesebb sétálni...stb. Ha meg nem kellemetlen a sztrájk az utasokra nézve, akkor nincs nyomás a vezetőségen. Nem világos? :D
2010.01.15 09:59:00nferi
salander: Itt van a kutya elásva. A bibi csak az, hogy nagyon más egy lehetőséggel élni és egy helyzettel visszaélni.
2010.01.15 11:26:27geri415
Ha már a büntető törvényben a társadalom kiemelten védi a közfeladatot ellátó személyeket, ideje volna plusz elvárásokat beletenni a jogrendszerbe a közfeladatot ellátó személyekkel szemben, mint társadalmi akaratot. Elég az állandó sakkban tartásból! A garanciákat meg nem sztrájktörvényen keresztül kellene biztosítani, találjanak ki valami mást!
2010.01.15 14:57:10elég.volt
Veszélyes valamennyi budapesti gyalogátkelőhely, mert ha a lámpa előtt véletlenül megbotlik egy gyalogos az érkező autó elé eshet, esetleg mást lökhet elé, mivel nincs fizikai akadálya a lelépésnek.
Tessék inkább a villamosvezetéssel foglalkozni és úgy megközelíteni a megállót, hogy időben sikerüljön megállni, ha valami gond van. Sztrájkoló mocskos banda.
2010.01.15 17:41:17milkabögre
http://colabs.hu/bkvpotlo
2010.01.15 19:40:32Pucca.Cat
SALANDER : de világos :D
Csak az nem világos még mindig hogy GYÁLra még mindig nem indítanak buszokat!!!!
2010.01.15 19:41:28Pucca.Cat
Nyáron meg sztrájk helyett metróépítés van...
2010.01.16 16:45:46zolcsi69
http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=12245997
Ujabb BKV-s szószóló adatlapja telefonszámmal
2010.01.16 22:28:23zolcsi69
Hócipő: Igaz, hogy a szakszervezeti vezetők havi 840 ezret keresnek, és azért nem fogadták el a kollektív szerződést, mert abban nem szerepelt a korábbi 50%-os menedzserprémiumuk, azaz évi 15 helyett csak 10 milliót keresnének?
Földényi György: Ez így csak egy aprócska részlet a számtalan...
2010.01.17 14:01:47Pucca.Cat
Azt hallottam hogy megvertek egy BKV-st mert ő már befejezné a sztrájkot csak a többi nem hagyja...
2010.01.17 20:38:24Shotogirl
A BKV sztrájkban számomra legfelháboritobb többek közt, hogy mig a sztrájkolok a meleg, kényelmes szobában a seggüket meresztik és a tv-ben bámulják a hireket, meg csocsoznak és neteznek, addig az emberek a minusz fokokban ácsorognak és fagyoskodnak kint. Az összes kib.szott sztrájkolot ki kéne zavarni az udvarokra és fagyoskodjanak kint ök is. Majd meglátjuk akkor mennyi kedvük lesz hozzá....
Azonkivül ne panaszkodjanak itt, az adó törvények változása miatt 10-20 ezer forinttal nö a fizetésük nettoban, kivéve persze hogy ha annyit keresnek hogy felülröl verik a kereseti plafont...Akkor miért is sztrájkolnak????
Plusz csipőböl havi 30-40 ezer forintot sporolnak az ingyen bérlettel....más család bezzeg kénytelen meg ven a bérletet ami mondjuk havi 160-200 ezer össz család jövedelem esetén nem kicsi tétel...
Kezd tetszeni a "panaszoljuk be a soföröket" ötlet, csak sajnálnám azt aki esetleg dolgozz a sztrájk alatt...
2010.01.17 21:47:36mary23
Az ilyen szűklátókörű bugyuták miatt tartunk itt. Nem a sorozatokat kellene a tv-ben nézni, akkor tudnád miről van szó. Senki nem élvezte ezt az egészet,mint ahogy te gondolod. A tolvaj népség az ilyenek miatt tudja pofátlanul szétlopni az országot. Maradj otthon, és nézd tovább az RTL-t, az való neked.Nem véletlenül írtam kisbetűvel!
2010.01.17 21:51:23mary23
ALAPVETÓ ÉLELMISZER
Menj el te is buszt vezetni, van felvétel, ne a szád járjon!
2010.01.17 22:04:05kohnkill
Kedves Shotogirl!
Szívesen megvitatom veled, hogy szerintem miért buta és önző az indulatos véleményed. Akár itt a fórumon de tőlem zártabb körben is.
Ha úgy gondolod, hívj fel a 0630 9902894-en Kelemen Csaba vagyok.
(ez volt az Indexen az "utolsó komment"ek egyike, amit a főoldalon kihelyeztek, biztos más hozzászóló is hasonló nézeteket vall, velük szintén vállalom a vitát)
2010.01.17 22:47:33Pucca.Cat
HURRÁ VÉGE
A SZTRÁJKNAK
És most következhet a bérlet jóváírás!!
2010.01.18 17:05:25nanque
Szisztok!
Akkor most szeretnék én is beállni a "szűklátókörű bugyuták" sorába, ha nem baj, (Csabi nem hívlak írj PM-et ha akarsz :D) Én nem értem meg a sztrájkot, hiszen mások is keveset keresnek. Persze azt sem értem miért nem mentek munkaidő után tüntetni, első lépésnek jó lett volna. nem mindjárt azokkal kiszúrni akikből élnek. A szó szoros értelmében!!! Persze ebből jól látszik, hogy menyire érdekli őket a mi (utasok)helyzetünk.
Ezen azért érdemes elgondolkodni!
Amúgy + az is érdekes, hogy addig nem érdekelte őket, hogy szétlopják a céget (, és azt mi fizetjük ki) amíg nem érintette a fizetésüket.
Tudom, szubjektív vagyok. Megértem, nehéz helyzetben vannak (hangsúlyozom) ők is...
De azért lássuk be, hogy az sem állapot hogy 1 veszteséges cég akinek a dolgozóit, az utasok mellett az adófizetők tartják el (lásd állami támogatások) még sztrájkol is. Nem örülnek annak, hogy mi "többiek" fizetünk annyival többet, hogy neki még legyen hol dolgozni.
Mert most ez a helyzet.
2010.01.19 09:35:05igen-igen
12 NEM SZTRÁJLKOLÓ SZAKSZERVEZET???
MEG A SZTRÁJKOLÓK AZ ÖSSZESEN MENNYI.
HÁNY SZAKSZERVEZET VAN A BKV-NÁL?
LÁSSUNK MÁR TISZTÁN-KÉRHETEK EGY CIKKET ERRŐL?
ÉRDEKES LENNE
ADDIG IS TALÁLGATTUNK :
BUSZSOFŐRÖK SZAKSZ.
VILLAMOS VEZETŐK
TROLIVEZETŐK
METRÓ VEZETŐK
JEGYKEZELŐK
ELLENŐRÖK
SZERELŐK
VILLÁSKULCSOS SZERELŐK
CSAVARHÚZÓS SZERELŐK
A-C BETŰSÖK
... SZAKSZERVEZETE
2010.01.19 09:36:47igen-igen
12 NEM SZTRÁJKOLÓ SZAKSZERVEZET???
MEG A SZTRÁJKOLÓK AZ ÖSSZESEN MENNYI.
HÁNY SZAKSZERVEZET VAN A BKV-NÁL?
LÁSSUNK MÁR TISZTÁN-KÉRHETEK EGY CIKKET ERRŐL?
ÉRDEKES LENNE
ADDIG IS TALÁLGATTUNK :
BUSZSOFŐRÖK SZAKSZ.
VILLAMOS VEZETŐK
TROLIVEZETŐK
METRÓ VEZETŐK
JEGYKEZELŐK
ELLENŐRÖK
SZERELŐK
VILLÁSKULCSOS SZERELŐK
CSAVARHÚZÓS SZERELŐK
A-C BETŰSÖK
... SZAKSZERVEZETE
2010.01.19 18:57:51Sevy
Aki többet keres, mint a mentősök, tűzoltók, és "csak" egy szaros buszt kell vezetnie (nem emberéleteket ment a szarból hóban-fagyban) az ne dumáljon, hanem mélységesen szégyellje el magát.
Én most LEGALÁBB 6 napig NEM VESZEK új bérletet. Akárhogy is akarnak kárpótolni. Nem kell. Dugják fel maguknak.
Pá
2010.01.19 18:58:57Sevy
U.i.: amelyik ellenőr meg akar b@szni emiatt, az is feldughatja magának. Köszi. Pá
2010.01.19 19:00:35Sevy
Még valami: a bérlet árát kéretik nem növelni. Vagy esetleg sztrájkoljunk mi is? Persze, nem tehetjük meg, ez az egy szerencséje van a drágalátos BKV-nak és a szeeegény szerencsétlen dolgozóinak. Az legyen a kártalanítás, hogy egy évig nem emelik a díjakat, hanem inkább az eddig befolyt összegből ÉLHETŐ körülményeket biztosítanak.
2010.01.25 12:17:01fantaboy69
Szarok a békávénak, a dolgozóinak,a családtagjainak az ellenőreinek meleget.
Ne csodálkozzanak, ha szembeköpi őket bárki.
A villamos, metro, és buszsofőrök nem mások, mint HUGYOS FASZÚ KAMIONSOFŐRÖK ingben.
Okkor mit várunk?
Azért sztrájkolnak, mert megtehetik. Mert valami marha lehetőséget teremtett rá, hogy egy fővárost lebénítsanak, ha kevésnek találják a 150.000 Ft os fizetésüket! A megoldás az lenne, hogyha sztrájkba lépnek, azonnali elbocsájtás és a helyükre újakat felvenni. Ők meg mehetnek a válság közepén munkát keresni érettségivel meg fullos jogsival. Esélytelen lenne.
Üdv értelmiségi
2010.01.31 14:07:56Sword
Ahhoz mit szóltok, hogy a bkv vezérigazgatója szerint azért nem javítják a régi buszokat, mert nincs értelme és bonyolult?!!!
Ez most komoly??? Egy volvo biztos bonyolult, mert a mechanika felét kicserélték elektronikára, a maradék mechanika elemei meg mind spéci alkatrészek.
De egy ikarus?? Az egész úgy lett megtervezve, hogy az országban meg a SZU-ban akkoriban fellelhető csereszabatos cuccokból rakták össze a lehető legegyszerűbb meg legtartósabb módon. Nevetséges indok.
Jobb helyeken azzal gazdálkodnak, ami van, azt próbálják üzemben tartani, nem a csodára meg a hitelekre várnak, hogy majd lesz új
(aminek ugyanez lesz a sorsa).
2010.02.08 08:03:06inventor63
fantaboy69
Szarok a békávénak, a dolgozóinak,a családtagjainak az ellenőreinek meleget.
Ne csodálkozzanak, ha szembeköpi őket bárki.
A villamos, metro, és buszsofőrök nem mások, mint HUGYOS FASZÚ KAMIONSOFŐRÖK ingben.
re: hasonló állagú és hőmérsékletü végterméket kívánok neked is, te "értelmiségi"
2010.02.08 19:37:57emhem
cso zsi, lol :D
én még nem láttam egy villamost másikat előzni, de ha szerinted ez gyakori, valóban alkalmazhatod a 'H, 'H, felállást.
az a helyzet, hogy az egymással szemben a szabadsághídnál mászkáló villamosoknak a bal oldala van belül, mint ahogy magyarországon kétirányú forgalomnál szinte minden járműnek..