Rendőrség vizsgálhatja a parkolási bevételeket

Parkolás

2009.06.12. 12:33 - Tenczer Gábor

Közérdekű adattal visszaélés miatt feljelentést tett a rendőrségen az LMP ismeretlen tettes ellen az Index május 21-i cikke alapján.

A cikk arról szólt, hogy a LátKép Egyesület szerint - amely egy közérdekű adatok szolgáltatása miatti perben jutott a Centrum Kft. bevételi adataihoz -, a Centrum nem valós adatokat adott a fővárosnak és cégének, a Parking Kft.-nek az elmúlt évi bevételeiről. A különbség évi 0,5-1 milliárd forint. A Parking és a Centrum szerint viszont az adatok jók.

Schiffer András, az LMP főszervezője elmondta, hogy a feljelentést közérdekű adattal visszaélés miatt tették. Azt várják a vizsgálattól, hogy tisztázódjon ez az ügy, amelyben egy fontos fővárosi közgyűlési döntést (a parkolási rendeletmódosítását) megalapozó tanulmány adatairól van szó.

Schiffer szerint a fővárosi parkolási cégek bevétele körüli vita az egyik legfelháborítóbb ügy a fővárosban. Úgy gondolja, hogy mivel kétszeresen is közügyről van szó, egyszer azért mert közterületet hasznosítanak, másodszor pedig azért mert a bevétel közpénz, elvárható, hogy a cégek gazdálkodása teljesen átlátható legyen.

Hasonló eljárás indult nemrégiben a BKV ellen is. Mint arról az Index korábban beszámolt, közérdekű adattal visszaélés vétsége miatt a Budapesti VII. kerületi Rendőrkapitányságon indult bűnügyben vádat emelt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Dányi József, a BKV volt gazdasági vezérigazgató-helyettese ellen a VI. és VII. kerületi ügyészség.

A bíróság ugyanis közérdekű adatnak minősítette a BKV és a Peron Reklám Kft. által kötött reklámszerződést, amelyet a BKV nem akart kiadni.

Kommentek

  • 2009.06.12 13:25:31alien

    nem szolgáltat, de közterületet közlekedési céllal vesznek igénybe, ennek lehet díja is, de azért számos nyitott kérdés marad az autós és a társaságok jogviszonyával kapcsolatban.

  • 2009.06.12 13:26:53Pelydzs

    "De akkor miből fogja fizetni a lízingelt Ferrarit a parkolóscég igazgató????"

    Konkrétan leszarom!

  • 2009.06.12 13:27:30nincsde

    Ez csak egy ócska politikai fogás! Az LMP szeretne szerepelni. Elolvastam a májusi cikket, abból az tűnik ki, az LMP nem érti, miről van szó!!! MIndent összevéve, csalódás, hogy az LMP is beáll a sorba...

  • 2009.06.12 13:28:19kasaf

    nem arról van itt "nagyba szó", hogy többek között az index is futtatja ezt az új kreálmányt? (lmp)

  • 2009.06.12 13:30:08kasaf

    leszarom, akadjanak fel rocco lécén.

  • 2009.06.12 13:30:38Transylvanianmixedgrill

    Sátán meg a Jocó

    az SZDSZ kármentő szervezetének önreklámozó akciója csupán, senki se dőljön be nekik.

    Hogy reszketnek a jobberek a 2,6%-os LMP-től, aki egyébiránt ez ügyben a lehető legtörvényesebb eszközt választotta: bíróságra vitte az ügyet. Nem zászlólengetés, ökölrázás és kordonbontás diszkontsör hatása alatt az ügyintézés egyetlen létező formája, de jogállamban talán ez is megteszi...

  • 2009.06.12 13:30:39Pentvalley

    @Sátán meg a Jocó
    OK, nem dőlök be nekik! Tudod mit, inkább vonják vissza a feljelentést, hiszen bizonyítottan szdsz kármentő szervezet!
    Basszus, mikor állunk már le arról, hogy mindent pártszimpátián keresztül vizsgálunk?! Ember, itt lopják a te meg az én pénzem, ez itt a lényeg!

  • 2009.06.12 13:33:32mucibak

    A kérdés az elvtársak, hogy miért nem az önkormányzat szedi a sarcot, miért a haveri kutyák?
    A kérdés persze költői.

  • 2009.06.12 13:34:58Timil

    most nem tök mindegy, hogy mi az lmp célja ezzel? nyilvánvaló, hogy a népszerűségüket akarják növelni, de hol érdekel ez engem, ha közben pár korrupt rohadékot elkapnak? csak lenne már egy politikai erő, amelyik az ilyesmit szisztematikusan felvállalja, de úgyse lesz, mert amint hatalom közelébe kerülnek, ők is korruptak lesznek...

  • 2009.06.12 13:35:30archibald

    Parkolási díjra szükség van. Mi lenen a városban, ha ingyen lehetne parkolni Budától Pestig? Csak a bevételeknek nem öncélúnak kellene lennie, hanem fejlesztésekre kellene fordítani.

  • 2009.06.12 13:43:14Transylvanianmixedgrill

    archibald

    Ma Bp-en a parkolási díj végeredményben védelmi pénz. Ha befizeted, nem bántják a lerakott kocsidat, nem vegzálnak, nem jelentek fel, nem bírságolnak meg, ellenben semmiféle pluszszolgáltatást voltaképpen nem kapsz. Milyen módszer ez?

  • 2009.06.12 13:43:14Wonderland

    "Baromság. Közterületet vesz igénybe az autós, aminek ára van.
    (Más kérdés, hogy a befizetett pénzzel mi lesz.)"

    Na ne szórakozzunk már! Akkor a járdán állásért is fizetnem kell?

    "Parkolási díjra szükség van. Mi lenen a városban, ha ingyen lehetne parkolni Budától Pestig? Csak a bevételeknek nem öncélúnak kellene lennie, hanem fejlesztésekre kellene fordítani."

    1. Mért, most mi van?
    2. A legtöbb vizsgálat szerint egy jottányit sem csökkent a parkolások/parkolók száma.
    3. A pénz NEM megy fejlesztésekre. (Viszont remek Ferrarikat lehet érte kapni)

  • 2009.06.12 13:45:17Wonderland

    Már a járdán állás alatt a járdán való gyaloglást értettem. Amúgy, ha mondjuk a gyerekeddel játszótérre mész, akkor is közterületen vagy, közterületi bútorokat veszel igénybe. Azért is fizetni kéne?

  • 2009.06.12 13:52:57magyar állampolgár

    Schiffer Andrásnak sem szabad hinni. Kis köpönyegforgató.

  • 2009.06.12 13:54:56viktor134

    Pelydzs: konkrét infókat, és visszük végig

  • 2009.06.12 13:55:01Transylvanianmixedgrill

    magyar állampolgár

    Egyetértünk, hogy Schiffer Andrásnak sem szabad hinni. Ezért bízunk a királyi magyar rendőrség és bíróság eredményes munkájában az ügy kivizsgálását illetően. Ne egy Schiffer András mondja már meg mi a törvénytelen, mi nem.

  • 2009.06.12 13:55:33nudlee

    szerintem Wonderland ötlete nem elvetendő.
    Van, amelyik anyuka óóóórákig játszóterezteti mindkét gyerekét PLUSZ a többi anyukával pletyizik a padon.
    A szerelmespárokról a margitszigeten nem is beszélek, tőlük külön pénzt kérnék a "heverészésért". Babakocsit tolunk közterületen? Ide a pénzt.

  • 2009.06.12 13:55:54átlátó

    Én az akasztás híve vagyok.

  • 2009.06.12 13:55:59MagyarParaszt

    majd kapnak 1000 forint pénzbüntetés "azt csá" :D

  • 2009.06.12 13:58:05marx karcsi

    Kibaszottul korrupt ország ez, legyen már vége ennek a mocsoknak és sittre az összes disznóval.
    ...és lehet ártatlan szemmel csodálkozni a radikálisok nagyarányú térnyerésének.

  • 2009.06.12 14:07:43nudlee

    Tomi from Space tttte okos gyerek, érted a témát látom

  • 2009.06.12 14:09:08valakitalánvagyok

    Komolyan, neki kell menni az LMP-nek mert egy furcsa dolognak a végére akarnak járni????
    Tiszta röhely!
    Annyira undorító, hogy egy-egy hozzászólásból kiderül ki hova szavaz és nem tud elvonatkoztatni a politikától.
    Esküszöm, kár belétek!

  • 2009.06.12 14:10:11valakitalánvagyok

    A Tomi féléket meg élve kéne elásni, javíthatatlanok...

  • 2009.06.12 14:14:27nemecsekerno_007

    Nem tudom mit csodálkoztok ezen?!

    Az egész ország gyakorlatilag erre épül. A közbeszerzésben dolgozó vállalkozások így mûködnek és már bekalkulálták az árba az állami tisztségviselô lefizetésének költségét. Utána szombaton vígan sütögetik a kolbász és hörpölik a sört a kerti partin a gyerekekkel.

    Magyarán így élünk b*sszátok meg. Ki mondja meg nekik, hogy ez így nem jó! Az egész egy hazugság amire a családod és a magad egzisztenciáját építetted?!
    Persze ez nem ok a tétlenségre :( Csak k*rva nehéz.

  • 2009.06.12 14:24:31Fhmen

    akkor nem izrael a zsidó ország?

  • 2009.06.12 14:35:38weisz manfréd huba

    Vigyázatok senki ne döljön be a Centrum az index és az általal futatott LMP kreálmánya!!!
    nem vetétek még észre, hogy minden centrumos parkolóőr kravmagázik?
    Ezek a kommentek, hogy ne döljetek be az Index fizetett kommentezői, akiknek a célja, hogy azt a látszatott, keltésg mintha nem tenne jót az LMP, és ezzel feléjük bilentsék a szimpátitát.
    Tehát ne pereljen be senki illegálisan müködő állami pénzből futó válalalatokat, és utána ezt ne írják meg, sőt alapból azt se ha törvéntelenül müködnek, mert ez az SZDSZ kármentése.
    Érted?????????????
    NEEEEEEEEEEM
    ÉRTED?????

  • 2009.06.12 14:40:46OftF

    na megjelentek az szdsz-es bértollnokok, az lmp lejáratása most már az egyedüli üdvözülésük :-)

  • 2009.06.12 14:42:12Redzs

    Fizetni a parkolásért jó dolog, mert sok az autós. A rossz, hogy a sok gyökér mivel nem akar fizetni, feláll a járdára, kerékpár útra, őket megbirságolni százezer forintokra jó. Az hogy nem tudni, a parkolásért befolyó összegek hova mennek, nem jó. Az hogy tudjuk, hogy a parkolási összegből Ferrari lesz, és lófaszt sem lehet ezek ellen tenni, az a legrosszabb.

  • 2009.06.12 14:43:41i hate the police

    A kezdeményezés helyes, de sajnos előre boritékolható a végeredménye

  • 2009.06.12 14:46:07Alf

    falhoz

  • 2009.06.12 14:46:45nudlee

    Redzsnek nincs autója és ez rossz. neki.
    Redzs olyan ügyben kommentol amihez ezért nincs köze és ez neki jó, nekünk nem annyira.

  • 2009.06.12 14:54:35archibald

    Transylvanianmixedgrill

    De, ha nem lenne parkolási díj, akkor képzeld el el mekkora lenne a most sem kicsi forgalom. A legjobb megoldás, ha nem lenének parkolóhelyek. Nincs miért fizetni, nincs mit lenyúlni...

  • 2009.06.12 14:57:43nincsde

    Valakitalánvagyoknak:
    Hidd el, az LMP semminek nem akar a végére járni. A Látkép Egyesület akart, a Parking akart, talán még az MDF is 2 éve, de Schiffer és bandája biztosan nem. AKkor nem most csatlakozott volna a témához. Bocs, de az milyen már, hogy az index májusi cikkét olvasva tesz feljelentést június közepén?! Ne nézzen már hülyének. Ja és még valami. Igen, ellenőrizni kell a parkolási cégeket, igen, a Centrumot ki kell onnan túrni. De ebbe ne szólon má' bele egy LMP!!

  • 2009.06.12 14:59:08peetmaster

    a járdadíj-mentesség a gyaloglás egyik versenyelőnye az autóhoz képest. Ezt a várost, az amerikaiakkal ellentétben, még az automobil feltalálása előtt építették. Sokkal azelőtt.
    Ha a város alkalmas lenne autózásra, nem lenne semmi, amiért érdemes lenne ideautózni. Csak a könnyű és ingyenes parkolás, valamint a 2x8 sávos utak miatt (amikhez le kellett dózerolni a várost) senki nem fog autózni.

    Ja, és hogy a 100-as iq alattiak dolgát megkönnyítsem az érveléshez: hajrá LMP!

  • 2009.06.12 15:00:17Góliát2

    Transylvanianmixedgrill! Attól még, hogy ebben az ügyeb helyen jártak el az LMP politikája a kifulladóban lévő SZDSZ politikájára hajaz. Rengeteg az átigazolás most, hogy a Szadesznak befellegzett.

  • 2009.06.12 15:00:59Góliát2

    I mean helyesen

  • 2009.06.12 15:02:55weisz manfréd huba

    @nincsde akkor kérlek értelmezd a PTK és a BTK kifejezést.
    A látkép polgári peres eljárásban ahogy ezt az LMP közleménye jelezte is, elérte, hogy nyilvánosak lettek az adatok.
    Az LMP pedig most büntetöpert inditott.
    Enyi a különbség, nem fogom kikeresni az akkori mélt a fiókomból, de akkor is volt az LMP-nek közleménye csak lófaszt nem érdekelt.
    Pert meg nem fog inditani ha más megtette helyete, na az lett volna a bullshit ez nem az.

  • 2009.06.12 15:03:31kicsi11

    Pénzt csak ott kellene/lehetne szedni, ahol sok az autós, kevés a hely. Különben a "szemfüles magyar" 7-kor elfoglalná a saját kis közterületét, és estig el sem mozdulna, aki meg később jön az meg egész nap fizetheti a parkolóházat. Persze ez a tetű városvezetés a költségvetését tömi a parkolódíjjal.

  • 2009.06.12 15:04:22weisz manfréd huba

    góliát2 bizonyits mert hazudsz, az LMP beléptetési eljárást nem hiszem, hogy a szadeszosok átudnák lépni.

  • 2009.06.12 15:04:58zahor103

    Igazából ez az egész ügy a magyar rendőrségről ad erkölcs(telenség)i bizonyítványt, mert a cikk alapján már rég meg kellett volna tenni hivatalból.
    Az lmp meg el akarja érni jövőre az 5%-ot na. Hadd teperjenek már. :)

  • 2009.06.12 15:05:19sz_

    @kasaf, @nudlee:
    A közterület nem azt jelenti, hogy ott mindenki azt csinál, amit akar. A közpénz se azt jelenti, hogy abból mindenkinek jár egy bizonyos mennyiség.

    A közterület drága, a közterületi parkolók jelentős része - ahol fizetni kell érte - például aszfaltozott, az se volt ingyen, abból is jelentős pénzt el kellett muttyantani :))

  • 2009.06.12 15:09:55belekotty

    Jaj! Mit nyafogtok? A hiányzó pénz a demszkynek kell az isztriai villája bővítésére, meg a KÓKAdtkának az új helikopterére, mind2 állástalan lesz a következő választás után.

  • 2009.06.12 15:13:15Góliát2

    weisz manfréd huba! Csak ha hülyék nem látják! nincs itt mit bizonyítani. LMP=SZDSZ 2.0

  • 2009.06.12 15:15:46weisz manfréd huba

    Góliát már megint a hülyék vannak többségben.
    mellesleg sajnálak, hogy csak a kurunc.ifo-t és az indexet tudod bepötyögni a gépbe.
    ajánlom még: lehetmas.hu

  • 2009.06.12 15:16:37szemüveg

    közterületet az autós az utcán haladva is foglal, és számos nem fizetős helyen. Mi a különbség? Le a parkolási díjjal. Gyarmati Zoltán szerint a parkolási díj forgalomszabályozó eszköz. Ennek ellenére a forgalom nem csökken, a parkolóhelyek sem szabadultak fel... Szóval ez egy szimpla adó, ami magánzsebbe vándorol.

  • 2009.06.12 15:21:01Netremete

    Góliát2: én kicsit ismerem a hátterét az LMP-nek és biztosíthatlak, hogy semmi köze nincs a pártnak a szadeszhez. De végül is teljesen mindegy, hogy te mit gondolsz...

  • 2009.06.12 15:23:05Góliát2

    weisz manfréd huba! Nyugi máshonnan is tájékozódok. Tekintsd meg mit várhatnánk az LMP-humanista tömörüléstől, ha hatalomra kerülnének:
    Csak nem a Váradytok van a videóban? csak nem?

    http://www.youtube.com/watch?v=3Kw3Qjf-U0k

  • 2009.06.12 15:23:47leonaprofi

    Le kéne már szállni az autósokról, mert tényleg elfogy a türelem és elszakad a cérna. Lesz blokád és akkor a városházára csak bringával mehet a hagyó, meg a demszky, ha nem fogják őket leszállítani út közben valahol...:)

  • 2009.06.12 15:24:19stav79

    Ez aztán a logikus érvelés! "Csak a hülyék nem látják!" Remélem azért még vannak emberek akik gondolkodnak is...

  • 2009.06.12 15:25:25Góliát2

    Netremete! Én azt gondolom, hogy aki leszbikus esküvőket tart a Duna parton, az nincs messze a Szadesz által képviselt "elvektől". Különösen a klezmer zene jó a végén...

  • 2009.06.12 15:26:20Góliát2

    stav79! Ez az érvem arra is, hogy az ég kék, a fű zöld stb.

  • 2009.06.12 15:34:31B29

    Góliát2 a maga agyament gondolatvilágával erősen rátelepedett a placcra. Amúgy végre valaki csinál valamit, és nekem tök mindegy, hogy ez klezmer zenés buzi/leszbikus, vagy ősmagyar szittya paraszt... Mutyis gecik takarodjanak!

  • 2009.06.12 15:35:35Hablaty303

    Egy másik ügy csak hogy legyen mit fikázni:

    "Az Alkotmánybíróságon támadja meg a Lehet Más a Politika (LMP) azt az egri rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy a pártok az önkormányzati ingatlanokat kedvezményes áron béreljék. Egy friss számvevőszéki jelentés szerint a legtöbb kerületben és megyeszékhelyen az önkormányzatok egy alkotmánybírósági döntés ellenére is lényegében sokszázezres és milliós adományokat nyújtanak a pártoknak."

    Persze a neten nem nagyon van nyoma mert senkinek sem érdeke...

  • 2009.06.12 15:37:02Góliát2

    B29! a mutyis gecik takarodjanak dologgal én is egyetértek, ami azonban a gondolatvilágomat illeti cáfolok. :-)

  • 2009.06.12 15:38:53kiskutyuska

    miert kell ebben az orszagban mindenkinek enyire ertenie a politikahoz? Es miert hiszi mindenki azt, hogy o aztan tenyleg tudja mi megy a hatterben. Sajat magat egeti az aki a kimeletlen mely magabiztossagaval allitja, hogy marpedig o tud mindent es erti a rendszert. Konyorgom oruljetek mar hogy van akit idegesit hogy enyi penz megy el a parkolasra ami aztan kidobodik a kukaba. Igen, egy kulturalt orszagban egyaltalan nem ritka hogy politikai partok es politikai szemelyek tesznek jot az allampolgarok erdekeben. Igen a nepszeruseg okan es az kit erdekel minek okan? A lenyeg, hogy oruljetek ne fikazzatok mar b*zmeg. A masik meg, lehet hogy a politika tenyleg lehet mas, de ebben az orszagban az emberek miatt az atlag viselkedes mar nem lehet mas. Szomoru...

  • 2009.06.12 15:40:35Lastres

    És még decemberben:

    "Alkotmánybírósághoz fordul az LMP a zárt ülések miatt

    Ne lehessen "üzleti érdekből" kizárni a nyilvánosságot!

    A Lehet Más a Politika (LMP) társadalmi kezdeményezés arra kérte az Alkotmánybíróságot, semmisítse meg az önkormányzati törvény egyik rendelkezését, amely „üzleti érdekre" hivatkozva lehetővé teszi a képviselőtestületeknek, hogy a közvagyon sorsáról döntő üléseikről kizárják a nyilvánosságot."


    http://lehetmas.hu/allasfoglalasok/83

  • 2009.06.12 15:44:17pentye

    ugyan már. m.o.n az a sikk, ha valaki nem ért a másikkal egyet, az vagy zsidó, vagy cigány, vagy buzi... aztán merj ellent mondani... Meg lehet újjal mutogatni, hogy ki mekkora köpönyeg forgató..., kivétel nélkül minden pártban lehet ilyet találni. Aki értelmiségiként vagy fél értelmiségiként áll hozzá egy dologhoz az mehet a süllyesztőbe...

  • 2009.06.12 15:44:25vermeer

    Ezt már körülbelül tíz évvel ezelőtt meg kellett volna csinálni..

  • 2009.06.12 15:48:34Hablaty303

    vermeer Igazad van!!!
    Már csak azt nem értem, hogy akkor mért azt fikázzák aki tenni akar ellene és nem azt aki 10 éven nem csinál semmit esetleg haszonélvezője a helyzetnek?

  • 2009.06.12 15:59:07Góliát2

    Hablaty303! Nem fikázta őket senki. Jól tették, amit tettek. A párt hátterének megvilágítása nem fikázás. :-)

  • 2009.06.12 16:14:29nincsde

    Weisz Manfrédnak: Bocs, de olvasd el figyelmesen, amit írtam, ahhoz a Polgári és a Büntető Törvénykönyvnek semmi, de semmi köze. Megismétlem, mert nem éééérteeeed, hogy míg a Látkép éveket feccölt abba, hogy nekimenjen a Centrumnak, addig az LMP semmit sem tett, megpróbál most meglovagolni vmit, amihez semmi, de semmi köze. És az a véleményem, hogy éppen a felületesége okán, hogy csak megkaparja a felszínt, többet árt, mint használ. Miért nem annak néz utána, hogy mit tesz a VI:, VII., VIII. kerület idén, amikor lejár a Centrummal kötött szerződése. Miért nem ezt feszegeti? He?

  • 2009.06.12 16:15:27alterways

    be ne vegyétek már, hogy parkolási díjra szükség van, ezzel altatják a sok birkát. én az V. kerületben lakom, sokat járok VI-ba, VII-be, de mindenhol mindig tele van az összes parkoló, sokszor egyszerűen otthon, a lakásom körül sem tudok megállni. mennyit segít ezen a parkolási díj?

  • 2009.06.12 16:17:10alterways

    egyszerűen arról van szó, hogy a semmiért elveszik sok ezer ember pénzét, s azt sajátjukként kezelik, mint egy malacperselyt, amit sosem kell összetörni, mégis dől belőle a lé

  • 2009.06.12 16:25:21alterways

    ja, és gratulálok az alternatív parkolási lehetőségekhez, a belvárosi mélyparkolókban havi 80-100 ezerért lehet bérletet venni, tök jó, hogy félmilliós fizetéssel is majdnem egy hetet csak azért dolgozol, hogy parkolhass

  • 2009.06.12 16:30:32kiscsókos

    Írd ide bazdmeg a rendszámát, ha már a képről lemaradt! Gyökér sün a seggébe!

  • 2009.06.12 16:30:43weisz manfréd huba

    hehe goliát betude linkelni a kurucon olvasott youtube videókból is király.
    Szerinted a melegérdeképiselet egyetlen letéteményese az SZDSZ?
    Akkor téged is átbasztak a szadik :D

    nincsde bocs tényleg a kurucos bandához soroltalak első kommented alapján, bocsánat.
    Én úgy emlékszem akkor is adott ki közleményt az LMP, ha nem akkor arra is mea meg culpa, de 99%-ék.

    Ez meg most egy teljesen más bírosági eljárás, de lehet, hogy belerondit nem látok bele.
    De azt fogad ell, hogy a szándék jó, és nem hiszem, hogy ne egyeztetek volna a látképpel.

  • 2009.06.12 16:36:27a.tom

    @Góliát2: te itt kizárólag a saját retardáltságodat világítod meg

  • 2009.06.12 16:36:58Góliát2

    weisz manfréd huba! Nagyon könnyen beskatulyázod az embereket. Gondolom aki nincs az LMP-vel az már rögtön ellenetek van. Na erről ennyit...

  • 2009.06.12 16:38:04Góliát2

    a.tom! jól van Tomika, nagyot mondtál mehetsz a Schifferhez kockacukorért. :-)

  • 2009.06.12 16:42:48midas

    Aki olyan hülye, hogy kifizeti hát hajrá, ahelyett BKV-ra vagy bicóra ülne. Csak egy évig ülne minden ember parkolás helyett a BKV-ra. Pikk-pakk becsődölni az összes parkolási társaság, nem kell ide per. Elég a bojkott.

  • 2009.06.12 16:43:29a.tom

    na nem kell mindjárt Schifferezni, én csak egy egyszerű tényre mutattam rá ;)

  • 2009.06.12 16:44:43Bartoki

    "Parkolási díjra szükség van. Mi lenen a városban, ha ingyen lehetne parkolni Budától Pestig?"

    Pedig nincs rá szükség. Szlovákiában is megszüntették, aztán mégsem hallani hogy összedőlt volna Pozsony közlekedése.

  • 2009.06.12 16:48:23Góliát2

    Tomika! Én pedig csak egy ellenmondásra mutattam rá, ami úgy szól: Lehet más a politika (elhasználódott SZDSZ-es pofákkal.)

  • 2009.06.12 16:54:34a.tom

    @Góliát2: igen, és ahogy láttam ezt abból vezetted le, hogy az ég kék, a fű meg zöld. brilliáns eszmefuttatás lehetett :)

  • 2009.06.12 16:56:52Góliát2

    Tomika! A funkcionális analfabétizmusodon nem tudok segíteni. Talán pereld be az általános iskolát, ahol a szövegértelmezést kellett volna megtanítsák neked. :)

  • 2009.06.12 16:59:20a.tom

    @Góliát2: na gyerünk, ennél a dedós szövegnél tudsz te jobbat is :)

  • 2009.06.12 17:06:16p68

    Hagyjuk már ezt az LMP=SZDSZ dolgot.

    Az LMP ezen a választáson azzal a Humanista Párttal állított közös listát, amely anno ellenezte az SZDSZ által támogatott tb-privatizációt, az LMP többsége a civil szférából jött, nem a korrupciótól bűzlő alakok. Mutassatok nekem olyan embereket akik fontos szerepet töltöttek be az SZDSZ-ben és most LMP-sek...

    Tény, hogy bizonyos társadalmi kérdésekben liberálisok, és gondolom egyeseknek az fáj, hogy nem a liberalizmus fog eltűnni Magyarországról, hanem csak az SZDSZ és az ő értelmezésük a liberalizmusról.

  • 2009.06.12 17:20:47Surko

    Nem értem sokak hozzászólását itt. Miért a feljelentő személyével (LMP) foglalkoztok a szóban forgó ügy részletei helyett?

    Mit számít az, hogy az LMP kihez húz, vagy milyen ideológiát képvisel?
    Vagy egyáltalán az, hogy "csak önmaga népszerűsítésére" használja az akciót?

    Végre van egy szervezet, aki felemeli a szavát a jogsértés ellen. Van valaki, aki nem a cigányság kiírtásával oldaná meg a problémákat, hanem demokrata módon jogi úton.
    Végre valaki az ÜGYEKKEL foglalkozik és nem ideológiákkal. Nem jobb vagy baloldali megközelítésben, hanem a jogszerűség és igazságosság pártján állva.

    És mit számít akkor, hogy amúgy "népszerűségre" hajtanak? Bár minden politikai erő ilyen módon, a jó ügyek felkarolásával és a problémás ügyek megoldásával próbálna szavazatokat szerezni. Máris előbbre tartanánk...

    Aki meg ilyenkor is "pártpolitizál" és a feljelentést tevő személyével van elfoglalva a konkrét ügy helyett, az csak örüljön annak, hogy nem Más, hanem éppen Ilyen a politika.

  • 2009.06.12 17:35:13élő szövet a belső mészvázon

    Az LMP még nem korrumpálta magát és még nincs elkötelezve annyira különböző érdekcsoportoknak, hogy ne tudjon/merjen/akarjon bizonyos dolgokat feszegetni. Ezt ki kell használni és valóban kissé tisztábbá, átláthatóbbá tenni a közéletet és a közpénzeket. Ha ez megvan, akkor már lehet vitatkozni a szabályzások értelméről. Most nincs miről, akkora a katyvasz és simlizés.

    Tehát nem arról van szó, hogy ki nyírja le a füvet, meg kell-e fű, hanem hogy le legyen végre nyírva.

  • 2009.06.12 18:15:21sztár

    Milyen érdekes emberek vagyunk mi, ha valaki foglalkozik egy simlis üggyel, akkor azonnal gyanusnak tűnik a dolog, és sikerhajhászást látunk mögötte. Jó lenne már egy normális országban élni, ahol nem mindenki gyanus. Nagyon jó, hogy az LMP ezzel foglalkozik. Az egész parkolótársaság és a parkolás a díjak, parkolási lehetőségek stb. Budapest szégyene.

  • 2009.06.12 18:31:15sztár

    Az azért egész érdekes, hogy valakiknek az az érdeke, hogy az LMP-t lejárassák úgy, hogy az SZdsz-hez lökik. Szóval az SZDSZ is meglepődött azon, hogy a párt népszerűsége és elfogadottsága már sehol sincs. Az LMP pedig már ezelőtt az szdszes "meglepetés előtt" is létezett. Szóval, akkor miért is akarjátok az LMP-t az SZDSZ-szel azonostani? Nyilván ez csak azoknak az érdeke, akik félnek attól, hogy a poltika porondján talán egy más párt is megjelenik, aki "nem velük egyívásu", talán nem amortizálódtak sem erkölcsileg, sem morálisan, nem korrumpálódtak, stb.
    Szóval örüljünk ennek. Én egyébként annak is örültem volna legalább így, ha ezt a fidesz, vagy az mszp teszi/tette volna. De nem tette, kérdézzétek meg őket, hogy Tisztelt Nagypártok, ÖNök miért nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Miért, azért mert a két párthoz tartozó, közeli rokonok ülnek a vezetői székekben. Szóval néha nem ártana látnia a fától az erdőt is.

  • 2009.06.12 18:43:01Supi*DH

    Én örülnék, ha minden kormány a népszerűségre törekedne és ezt ilyen módokon valósítaná meg. Adócsökkentés, adósságcsökkentés mellett, munkalehetőségek, örök élet, ingyen sör. Én népszerűségre törekvő pártokat szeretnék.

  • 2009.06.12 18:45:53Supi*DH

    Ha én népszerű párt lennék nem is lenne magánkézben a parkolósdi

  • 2009.06.12 19:14:12atlbilbaoo

    Idézet: "Nemrég üzleti úton jártam Szlovákiában és ott arra lettem figyelmes,
    hogy az összes parkoló automatára egy nylon zsák van ráhúzva és le van
    ragasztva! Kérdeztem a tárgyaló partneremtől, hogy hol lehet fizetni a
    parkolást. Na most figyelj! Az egész országban megszüntették a
    parkolási díjat, mert alkotmányellenesnek bizonyult, ugyanis semmilyen
    szolgáltatást nem nyújt az emberek pénzéért!
    A kormány kiadott egy új rendeletet, mely szerint csak őrzött
    parkolóhelyen lehet pénzt szedni a parkolásért! Még egy érdekesség: az
    imént is említett baloldali, szocialista kormányuk eltörölte a vizitdíjat, mert értelmetlennek bizonyult!"
    http://www.parameter.sk/regio/torvenytelen-az-utcai-parkolodij

  • 2009.06.12 19:23:15durbintss

    Transylvanianmixedgrill és sokan mások: Ugyan milyen plusz szolgáltatásra gondoltatok ? Lemossa az autódat a Centrum, vagy biztonsági őrt állít mellé. Na ne vadítsatok már! Ez egy álságos vagy nagyon buta szöveg.
    Parkolási díj nélkül bedugulna a város, senki nem tudna parkolni. Sok-sok ráérő idióta otthagynáa verdáját örökös foglalással, a többi dolgozó (ténylegesen) ügyét intéző pedig hoppon maradna. Erre lenne szükség? Ám legyen. Én úgyis bringára váltatnék. Inkább azt kellne elérni, hogy a bevétel legyen igazságosan felhasználva.

  • 2009.06.12 19:31:04durbintss

    Furcsa hely ez a Szlovákia. Mostanában midenki onnan szállít példákat. Először az adórendszerrel jöttek (legyen egységes 19 %), aztán most meg a parkolási díjak eltörlésével. Meciár, Fico nem kellene nektek véletlenül ? Pozsony jóval kisebb város. mint Bp., ne hozzuk már közös nevezőre egy félmillás és kétmillás várost. Mások a nehézségek. Azért kíváncsi lennék arra, hogy egy kisebb városban hogyan oldják meg a parkolást díjak nélkül.

  • 2009.06.12 19:55:23valakitalánvagyok

    Én annak örülnék a legjobban, ha az LMP mással sem foglalkozn a egy évig, csak felderítene ilyen ügyeket és bíróságra vinné.

    Többen azt emlegetik, hogy az LMP-ben Szadeszesek vannak. Neveket, nevek nélkül lufi!!!

  • 2009.06.12 20:05:59ColT -- http://korbely.freeblog.hu/archives/2009/0

    Én azt szeretném inkább tudni, hogy a feljelentésből lesz-e büntetés.
    És hogy elég lesz-e ahhoz hogy a felelősök egyszer és mindenkorra koldusbotra / börtönbe jussanak.

    Ennyi ember szopatásáért, ahogy itt a parkolótársaságok szívatnak minket, megjárna!

  • 2009.06.12 20:25:44kovi1970

    A parkolási díj egy valamire jó. Ha valaki leparkol az autójával, akkor siet minél rövidebbre fogni a parkolási időt. Így esetleg más is le tud parkolni, ha felszabadul a hely. Ennyi.
    Mellék tényező, hogy az így befolyt összeg kit illet? Naná, hogy az önkormányzatot, ha már ilyetén a közterületét sarcolja meg. Ha ki is adják egy társaságnak a működtetést, akkor maximum a működtetés költségei maradhatnának (szigorú elszámolás mellett) egy ilyen cégnél. Ha nem így történik, akkor szerintem erősen bűncselekmény gyanús a helyzet.

    Akik pedig bárkit amiatt csesztetnek, mert az állampolgári kötelességét teljesíti, szégyelljék magukat. Csak nem közük van a parkolási pénzekhez?

  • 2009.06.12 20:55:42Sade Bárki

    az lmp nyilvánvalóvá tette, hogy volt szdszes arcoknak nincs bejárat.

    http://lehetmas.blog.hu/2009/06/08/az_ancien_regime_hajotorottjeinek

    aki ezután lmp=szdsz-t ír, az simán csak hazudik, ennyi.

    és baj, hogy nekiment a közpénzeket elsíboló parkolócégeknek? ki szerint baj? gondolom a parkolócégekből megtollasodó arcoknak baj. másnak kinek baj még?

  • 2009.06.12 23:27:30Supi*DH

    Ez a parkolótársaságos mutyizás már elég régóta köztudott, nem is értem, hogy miért csak most lett hírértéke. A parkolótársaságok vezetőinek arcát a világűrből is látni lehet, de a zsebüket még a KGB sem tudná megközelíteni. Remélem az LMP eléri, hogy ne csak egy két hétig legyen téma. Precedens értékű intézkedéseket kellene kieszközölni. Amúgy nem változna semmit a helyzet szerintem, ha ingyen lehetne parkolni, ha nem, de ha már fizetünk érte akkor igenis ne védelmi pénzt fizessünk, hanem legyen ellenértéke. Az összes parkolót önkormányzati kézben kellene tartani és a befolyó összegekből elég csinosan lehetne tartani a közterületeket, kamerázni az utcákat, kinek mi tetszik. Az biztos, hogy jót tenne a közhangulatnak is, nem úgy mint a ferrárival, járó parkolóőr.

  • 2009.06.12 23:32:29Supi*DH

    Így haladva nemsokára fekáliasúlyadót kell majd fizetnünk, az utcákon meg egymás hegyén hátán állnak majd a vécésnénik Bugattikkal.

  • 2009.06.13 00:36:40OftF

    Góliát úr te nekem gyanúsan szadeszos vagy, csak savanyú a szőlő :D
    Gondolom azt is lenézed, aki nem csal adót.
    Magyarországon, aki tenni akar valamit, egyből fikázzák, túl sok az ellenérdek.
    Ez a tragédia.

  • 2009.06.13 07:21:52pizsama

    Tényleg jó lenne tudni, hogy merre van az a pénz, és akkor talán valami értelmes dologra lehetne költeni.

    Amúgy meg kevesebb parkolóhely és keskenyebb bevezető utak kénének. Nagyon P+R parkolók, normális BKV-s tarifarendszer (akár külön P+R bérlet), meg hát normális tömegközlekedés. Amíg nem kényszerítjük rá az autósok egy részét arra, hogy kiszálljanak a kocsiból, addig ez nem lesz jobb. De ez a "rákényszerítés" sem kezdődhet el addig, amíg nem kínálunk megfelelő alternatívát ezeknek az autósoknak. Ehhez viszont beruházások kellenek, meg sok pénz. Na, erre lenne jó a parkolási díjak bevétele, hogy abból alternatívát teremtsünk az autósoknak. Még a dugódíj se lenne hülyeség, ha pl. a Könyves-Hungária-Róbert körútak menték lennének nagy parkolók, és onnan befelé kéne fizetni, vagy lehet tömegközlekedni, persze utóbbi lenne az olcsóbb!

  • 2009.06.13 19:09:49porter01

    Én a Zuglói polgármestert is feljelenteném Közfeladatokat Ellaátó Személy által elkövetett pénzügyi visszaélés miatt, mert az 56-osok terén mgakarja szüntetni az ingyenes parkolást,környezetvédelmi okokra hivatkozással, sorompót akar kicsit sem korrupt biztonsági őrökkel, ezzel a cselekedetével a környékbeli utcákra rázúditva az eddig ott parkoló autókat, ami napi több ezer darab. Majd a sorompón belüli őrök a pénzszedés melett elszivják a kormot és nehézfémeket.Viszont azt a pénzt ami összejött az elmult négy évben a parkolási társulások általi 20%,amiröl legjobb barátja és párttársa/SZDSZ/ a föpolgármester egy elborult pillanatában ugy rendelkezett ,hogy a befolyó pénzt a kerületek a P+R parkolás fejlesztésére köteles forditani. Nem látom ,hogy új parkolók épültek volna a tömegközlekedési csomópontokon, viszont úgy látom, hogy zsákmányként, prédaként banik a befolyt pénzzel, és nagyivben szrik a törvényi rendelkezésekre, és a polgári ,társadalmi érdekekre, mert mondvacsinált okok miatt tömegesen birságol, kerékbilincsel az 56-osok terén, számára a parkolásba való invesztálás annyit jelent ,hogy legyártat még kétszáz kerékbilincset, és 150 kiló birságcédulát !!

  • 2009.06.13 19:28:16porter01

    Még csak annyit, a parkolási törvény arra épül, hogy a Demszki elfogadtata a közgyüléssel, hogy "aki közterületet saját céljaira használ köteles fizetni érte". Gondolt már valaki arra, hogy a parkoló mőrök nem közfeladatokat ellátó személyek ,hanem egy profitorientált korrupt magáncégnek szolgálnak és melettük a kerékbilincses autók is és mégsem fizetnek érte,de ne beszéljünk a francia ELMÜ-röl, vagy a részben külföldi tulajdonú Gázművekröl,a teljes parkolási mentességet kapott kormányközeli cégekröl.

  • 2009.06.15 11:32:30nincsde

    Május 21. óta vajon mit csinált ez a tisztakezű Schuffer? Ja és milyen már, hogy egy cikk alapján tesz feljelentést. MIért nem néz utána? És persze várom, hogy amikor vége a vizsgálatnak, és esetleg mégis, valahogy a Centrumnak lesz igaza (mert ilyen is előfordulhat, még ha disznó egy banda is a C.), akkor vajon Schiffer mit fog mondani? Kijön a száján az, amitől lehet más a politika: bocsánatot fog kérni??? Naná, hogy nem. Ez a Schiffer roszabb, mint atöbbi, ez még nem lophatott eleget, ez csak most kezd majd igazán lopni... Ceterum censeo, az LMP kell a francnak

  • 2009.06.15 13:34:32deuce_bigalow

    minek ne dőljek be?
    mit?
    mikó?

  • 2009.07.18 12:12:42auth.gabor

    Ilyet látnék egyszer:
    http://vicclap.hu/static/media/200904/pic74915.jpg

    :)

Mi ez?

Október elején elkezdődött az iratismertetés Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és húsz társa (több BKV-s vezető, valamint a főpolgármester-helyettes munkatársai) ellen indult eljárásban.

Tovább
Dokumentumlista:

Parkolási szégyenfal

Friss kommentek

Keresés