További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Egységes arculat, sárga szín, megfelelés a kötelezően előírt műszaki paramétereknek - 2015 július 1-ig a budapesti taxiknak fokozatosan át kell alakulniuk a fővárosi közgyűlés keddi döntése szerint. 30-50 százalékkal emelkedik a tarifa is, ami ezentúl minden taxiban ugyanannyi lesz.
A rendelet szerint 300-ról 450 forintra emelik az alapdíjat, 240 Ft/km-ről 280-ra a kilométerdíjat és 60 Ft/percről 70-re a várakozási díjat. Az összes esetben az eddigi maximált, azaz lefelé változtatható tarifát felváltja a rögzített tarifa, azaz minden taxi ugyanazon az áron fuvaroz, akár telefonos rendelésre érkezik, akár leintik. (Tehát a taxisok nem tüntettek hétfőn hiába.)
A fix tarifa az alapdíj esetében 50%-os, az eddig taxistársaságonként 180 és 220 forint között szórt kilométerdíj esetében 40%-os, a percdíj esetében mintegy 20%-os tarifaemelést jelent.
A rendelet meghatározza azt, hogy 2015-től csak sárga, 10 évnél nem öregebb, minimum 55 kW teljesítményű, meghatározott tengelytávnál és csomagtartó-űrméretnél nagyobbal rendelkező kocsikkal lehet csak taxizni. Március 15. és október 15. között kizárólag működőképes légkondicionáló berendezéssel lehet fuvarozni. A személytaxit emellett bankkártyás fizetésre alkalmas terminállal fel kell szerelni és azt működőképes állapotban kell tartani. A rendelet az összes taxiban megtiltja a dohányzást.
A közgyűlés felkérte a BKK-t, hogy dolgozza ki a nagyobb létszámú, kiterjedt, próbautazásra épülő taxiellenőrzési rendszerre vonatkozó javaslatot is.
Tarlós István a vitában elmondta, hogy szükség van a rendeletre, mert torzított és túltelített a piac, átláthatatlan tarifákkal, sokáig maffiamódszerekkel üzemeltek a taxik. Az ellenőrzés mára saját paródiává vált, ezért is dolgoztatják ki a BKK-val a kiterjedt változatot.
Somfai Ágnes, a Párbeszéd Magyarországért képviselője szerint a Gazdasági Versenyhivatal egyszer már ízekre szedte a fix tarifát, kockázatos most elfogadni. Véleménye szerint a fix tarifa drágítja az utazást, ezért kevesebb utas lesz, a taxisoknak pedig kisebb lesz a bevétele, ezért nem támogatják.
Molnár Gyula, szocialista képviselő elorozva Tarlós sokszor emlegetett jelzőjét rendpártiként, sőt rendeletpártiként határozta meg a frakciót az ügyben. Ugyanakkor hozzátette, hogy a rendelettel a főváros a fuvarszervezők oldalára állt, pedig az utas és a sofőr a lényeg, bármi más csak eszköz a szolgáltatáshoz. A dilemmát az MSZP azzal oldotta fel, hogy tartózkodott a szavazás közben.
Szabó György a Jobbik részéről közölte, hogy a taxik tiszta, egyszerű arculata megnyugvást ad. A rendelet támogatható a Jobbik szerint, jó ha tudja az idelátogató, hogy milyen tarifák vannak. Hozzátette: hiba lenne nem elfogadni, mert fennmaradnának a kaotikus állapotok.