9 milliárdot kap 3 hónapra a BKV

2012.01.25. 11:08 - Tenczer Gábor

A fővárosi közgyűlés a Fidesz-frakció többségi szavazataival elfogadta a BKV finanszírozásának ideiglenes rendezéséről szóló rendeletet. Ezzel a közlekedési cég 3 hónap haladékot nyert, május 1-jétől azonban Tarlós István főpolgármester szerint forrás és szerződés hiányában leállhat.

A 12 pontból álló előterjesztés lényege, hogy a fővárosi önkormányzat 9 milliárd forintos, április 30-ig visszafizetendő, áthidaló tulajdonosi kölcsönt nyújt a BKV-nak, hogy a január végén lejáró 9 milliárd forintos bankhitelét ki tudja fizetni, és ne jusson csődbe. Ezen felül 6 milliárd forint további támogatást nyújt a közlekedési cégnek.

Távolról sincs vége, olvasson még»

A vasgolyó érthetőbb a Vaskefénél

2012.01.23. 18:11 - Index

"Megállapítottam, hogy az 1956-os sortűz áldozatainak emlékjele a Földművelésügyi Minisztérium épületének árkádjai alatt és a Vaskefe egyaránt hasonló jellegű elemekből: geometriai testekből áll össze. A minisztérium falára erősített gömbök vagy golyók jelentése egyértelmű, egyszerű asszociáció segítségével érzelmi és gondolati cselekvésre készteti az embereket; az az arra járók egy-két pillantásból is megértik az üzenetet. Ellentétben az 1956-os emlékmű üzenetével, ami még többszörös absztrakció után is erősen félreérthető: «...milyen erőviszonyok voltak a forradalom pillanataiban. Hogy a magyar közösség óriási hatalmat támadott meg. Nekiment és léket ütött rajta.» - alkotói gondolat a szemlélődőkben egyáltalán fel sem merül."

Az idézet Németh Szilárd, a fővárosi közgyűlés kulturális és idegenforgalmi tanácsnokának 2010-2011-es  beszámolójában található, amit szerdán tárgyal a testület. Az öt oldalas beszámoló tartalmaz még nyolc kiállításlátogatást, 4-5 tárgyalást kulturális és turisztikai szakemberekkel, díszpolgári cím eltörlésére vonatkozó előterjesztéseket, valamint azt a felismerést, hogy fejleszteni kell a sport- egészség- és barlangturizmust.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Elfogadták a fővárosi költségvetési koncepciót

2011.12.14. 14:59 - MTI

A gazdasági válság miatt 10 milliárd forintos bevételkieséssel számol a főváros. Megváltozott kilenc közterület neve is.

Elfogadta Budapest 2012-es költségvetési koncepcióját a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A képviselők 18 igen, 10 nem és 2 tartózkodással döntöttek erről.

A főváros 2012. évi költségvetési koncepciója az idei évhez képest tízmilliárd forintos folyó bevételi kieséssel számol. Ennek egyik okaként a gazdasági válság folytatódását jelölte meg a városvezetés.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Schmitt: Rémálom Budapest feldarabolása

2011.12.14. 09:13 - Index

Schmitt Pál beszéde elején ecsetelte, mennyire szereti a nemzet fővárosát és felméréseket citált annak bizonyítására, hogy BUdapest milyen előkelő helyen szerepel turisztikai és egyéb szempontok alapján a világranglistákon.

Felidézte a kilencvenes évek elejét, amikor a fővárosiak a város megerősödését, fejlődését várták, és hozzátette, hogy most, 21 évvel később a budapestiek még mindig kivénhedt járműveken utaznak, a várost még mindig világháborús sebek borítják, jelentős az adósságállomány.

Schmitt Pál, utalva sportolói mivoltából fakadó optimista, előretekintő természetére, kijelentette: ennek ellenére lát kiutat. A köztársasági elnök szerint mindig is a helyi ügyek megoldásában segített az összefogás, hiszen az utak állapota pártsemleges. A polgárokat hidegen hagyja a pártok vitája, a főváros-kerületek ellentéte, nekik az a fontos, hogy a városban rend legyen és minél több jó színvonalú szolgáltatás, ne legyen bűnözés viszont és korrupció.

A megoldás tehát Schmitt szerint az együttműködés, éppen ezért egyenesen rémálomnak nevezte azt a nemrég napvilágot látott tervet, hogy a fővárost 23 részre, 23 kerületre darabolnák fel. Véleménye szerint a választók 2010-ben erős felhatalmazást adtak Budapesten a rendcsinálásra, mert egy erős Magyarország erős fővárosában akarnak élni.

Végezetül a főváros fejlesztési terveit tartalmazó zöld könyvből idézett, amely három fő csapásirányt fogalmaz meg: először a rendteremtést, azután a válságcsökkentő azonnali intézkedéseket, majd a hosszútávú tervek megalapozását.

Schmitt szerint Budapest elindult az úton, a rendbetétel megkezdődött, ennek hatására megtakarítások keletkeztek. A köztársasági elnök a mondandóját azzal zárta, hogy boldog karácsonyt és boldog új évet kívánt a fővárosnak.

Tarlós nem kapott jutalmat

2011.12.07. 21:09 - Index

A Fővárosi Önkormányzat munkáját igazgató vezetők között decemberben 54 millió forintot osztottak szét. Ebből az összegből az öt főpolgármester-helyettes: György István, Csomós Miklós, Bagdy Gábor, Szentes Tamás és Hutiray Gyula; Sárádi Kálmánné főjegyző, valamint a főosztályvezetők és az osztályvezetők részesültek – közölte a Blikk megkeresésére a Városháza sajtóosztálya. Tarlós István főpolgármester ugyanakkor nem kapott jutalmat.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Tarlós felemelte mutatóujját

2011.12.02. 12:17 - Tenczer Gábor

Tarlós István főpolgármester közleményben kelt ki az ellen, hogy a BKV szakszervezeti vezetői sztrájkot helyeztek kilátásba a kollektív szerződés felmondása miatt. Hogy súlya legyen szavainak, megüzente: kíváncsi a szakszervezeti vezetők juttatásaira is, akiknek tíz-, sőt akár százmilliós nagyságrendben fizethettek ki végkielégítéseket. Nem ez az első eset, hogy a főpolgármester ügyes beszólással a vitapartner torkára forrasztja a szót.

Budapest vezetése a BKV kollektív szerződésének felülvizsgálatával nem a járművezetők, vagy a szerelők zsebében kíván kotorászni. Azt sem gondolja, hogy önmagában a kollektív szerződés felülvizsgálatával a cég helyzete stabilizálható lenne, áll Tarlós István főpolgármester lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Kivilágítanak több budapesti szobrot

2011.11.15. 11:03 - MTI

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. apportálásáról, a Fővárosi Cigány Önkormányzat többlettámogatásáról, valamint a Budapesti Egészségügyi Központ Zrt. átnevezéséről és alaptőke-csökkentéséről dönt a többi között a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén. Az ülés napirendjén előzetesen huszonhat javaslat szerepel.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Most Tarlós BÖSZ-teti a polgármestereket

2011.09.23. 11:18 - Index/MTI

Eszkalálódni látszik a főpolgármester és a kerületi polgármesterek közötti háború. A múlt héten a kerületek szövetsége hozta kellemetlen helyzetbe Tarlóst a javaslataival, most a főpolgármester stresszeli a testület tagjait.

A kerületi önkormányzatok stressztesztjének elvégzését javasolja a főpolgármester az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ), emellett pedig egy 15 milliárd forintos pénzügyi keretet különít el, hogy "kerületi csőd esetén is biztosítható legyen a kerületiek ellátása".

Távolról sincs vége, olvasson még»

Félmilliót akar Gergényitől a főváros

2011.09.21. 13:45 - Tenczer Gábor

A főpolgármesteri hivatal jogászai vizsgálják, hogy lehetne visszakapni Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitánytól azt a pénzt, amit azokért az elismerésekért kapott, amiket most visszavont a fővárosi közgyűlés, mondta lapunknak Szűcs-Somlyó Mária, a városháza szóvivője.

Gergényi Péter összesen bruttó 500 ezer forint pénzjutalmat kapott 2006. november 17-én "a főváros közbiztonságának megszilárdítása érdekében végzett intenzív és innovatív munkájáért", és "a főváros rendvédelmének és közbiztonságának megteremtésében vállalt kiemelkedő és sikeres vezető tevékenysége elismeréseként".

Távolról sincs vége, olvasson még»

BÖSZ: Tarlóst nem éri inzultus

2011.09.15. 15:29 - Tenczer Gábor

Régen fordult elő az MTI történetében, hogy egy hírt egymás után háromszor is módosítani kellett, de a szerda esti BÖSZ-ülésről szóló nyilatkozattal ez most megtörtént. Bár az érintettek általában bagatellizálják az önkormányzati reform Budapestre vonatkozó része miatti főváros-kerületek konfliktust, a fenti eset mutatja, hogy igen kényes politikai kérdésről van szó.

Ártatlan dolog, egyszerű technikai hiba, így jellemezte lapunknak Ríz Levente, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) vezetőségi tagja, XVII. kerületi polgármester a szerda esti malőrt. Egy javított mondat benne maradt a hírben, ez okozta a problémát, tette hozzá.

Távolról sincs vége, olvasson még»

2014-re részben megújulhat a volt Moszkva tér

2011.08.31. 17:40 - MTI

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a Széll Kálmán tér átépítésével kapcsolatos koncepciót és arról is döntöttek, hogy módosul a Móricz Zsigmond körtér területrendezése, a jelenleg folyó munkákat azonnal felfüggesztik.

Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes Széll Kálmán térről szóló előterjesztését a képviselők 24 igen szavazattal, 10 tartózkodás mellett fogadták el. Az előterjesztő a vitában azt hangsúlyozta, hogy a korábbi több tízmilliárdos tervekkel ellentétben a pár milliárd forintból megvalósítható programmal szeretnék megoldani a Széll Kálmán tér területrendezési problémáját.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Tarlós: Létezik hajléktalanbűnözés

2011.08.29. 16:00 - Tenczer Gábor

Tarlós István nem hóhér, létezik hajléktalanbűnözés, közlekedési adót akar a főváros, ezek voltak a legerősebb mondatai annak a sajtótájékoztatónak, amelyen a főpolgármester bemutatta a ciklus első 10 hónapjának eredményeit összefoglaló, úgynevezett Zöld könyvet.

D SOS20110829001

Nem hóhér vagyok, hanem főpolgármester, mondta Tarlós István azzal kapcsolatban, hogy nem említ neveket sem a korábban kiadott, a múlt örökségeit tartalmazó Fehér könyvben és a tájékoztatón bemutatott Zöld könyvben sem. Az erről a helyről letölthető Zöld könyv Tarlós István elmondása szerint arról szól, hogy mi az, amit az új városvezetés elért az elmúlt tíz hónapban.

A 26 oldalas, inkább füzetre emlékeztető kiadvány területek szerint tagozódik. A pénzügyi részből megtudható, hogy az előző városvezetés egy stratégia nélküli, rendezetlen ügyekkel és beárazatlan kockázatokkal teli, pénzügyi válsághelyzetben levő Budapestet hagyott örökül. Ezen az új vezetés a gazdálkodási fegyelem helyreállításával és átfogó "priorizáláson alapuló" költségcsökkentéssel segített. A városüzemeltetés átalakításával pedig 4,5-5 milliárd forintot spóroltak.

Távolról sincs vége, olvasson még»

A Fidesz meghekkelte a fővárosi FBI-t

2011.08.25. 14:41 - Tenczer Gábor

A Tarlós István főpolgármester és Pető György fő-közterületfelügyelő által gründolt Fővárosi Biztonsági Iroda (FBI) közszolgáltatási szerződését, valamint az azt megborító, utolsó pillanatban benyújtott kis módosító indítványt minden feltűnés nélkül fogadta el legutóbbi ülésén a fővárosi közgyűlés, ám néhány embernek biztosan csikorgott a foga. A módosítás pont azt húzta ki az FBI feladatai közül, amire éppen létrehozták: a fővárosi tulajdonú cégek vagyon- és információbiztonsága fölötti őrködést.

A budapesti FBI ötlete a fővárosi cégeknél korrupciógyanúval végigsöprő nyomozások miatt vetődött fel Tarlós Istvánban, még az előző ciklus végén, az önkormányzati választások előtt. A Fővárosi Biztonsági Iroda Nonprofit Kft. tavaly októberben, egyik első döntésként alapította mag a fővárosi önkormányzat, a cég élére Pető Györgyöt nevezte ki a főpolgármester.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Az LMP kijelölte Budapest főterének helyét

2011.07.27. 15:54 - Tenczer Gábor

Ne építsék be a budapesti Városháza elkerített udvarát ás a mellette fekvő Városháza parkot, legyen a helyén szabad terület, köztér, park, de hogy milyen, azt mondják meg az emberek, javasolja a fővárosi LMP-frakció.

Írjanak ki ötletpályázatot a közösség bevonásával a Városháza park átalakítására, áll a főváros LMP-frakció területhasznosítási javaslatában, amit szerdán mutatott be sajtótájékoztatón. Az ötletpályázatot viták, majd nyílt tervpályázat követné, és a terv két év múlva léphetne a megvalósulás útjára.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Felleginél akadt el a Rákóczi híd átnevezése

2011.07.19. 10:13 - Tenczer Gábor

A fővárosi önkormányzat április végén döntött huszonhat közterület átnevezéséről, valamint arról, hogy javasolja az ügyben illetékes Földrajzinév-bizottságnak a Lágymányosi híd átnevezését Rákóczi híddá. A testület egy hónapja visszadobta a javaslatot azzal, hogy a híd új nevére csak a fejlesztési miniszternek van joga javaslatot tenni. A minisztérium eddig nem volt aktív az ügyben, mint ahogy más fővárosi kérés intézését sem kapkodja el.

A Földrajzinév-bizottság június 21-én ülésezett, a napirenden szerepelt a Lágymányosi híd átnevezése, tájékoztatta lapunkat a testületet felügyelő Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztálya. A bizottság azonban nem tudott érdemben foglalkozni a kérdéssel, mert a névváltoztatást kezdeményező előterjesztés jogilag nem volt megfelelő, tudtuk meg.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Tarlós kiadta a főváros Fehér könyvét

2011.07.06. 13:25 - Tenczer Gábor

Budapest örökségének 50 legsúlyosabb problémáját ecseteli a főpolgármesteri hivatal a most kiadott, úgynevezett Fehér könyvben. Eszerint várhatóan nagy pénzügyi terhekkel jár majd az Alstom-ügy, a CET, a kórházi adósságállomány, a tűzoltóság és a temetkezési cég kockázata, valamint az elöregedett metrókocsik cseréje.

Tarlós István a könyv bemutató sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a várt eredményeket viszonyítani kell valamihez, ezért született ez a könyv a korábbi városvezetés által itt hagyott örökségről. Hozzátette, hogy a tényanyagot a hivatal állította össze, azok a szakemberek, akik korábban is ott dolgoztak.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Tarlós: Ha majd Moszkvában lesz Budapest tér

2011.07.06. 13:08 - Tenczer Gábor

Lesz Budapesten Moszkva tér, és Moszkvában is elneveznek egy teret Budapestről, mondta lapunknak adott interjújában Tarlós István, aki szerint valószínűleg magyar politikusok mószerolták be az országot az oroszoknál. A főpolgármester beszélt még Rejtő Jenőről, sült halként hallgató közlekedési hatóságról, balett-táncosokról és a menesztett cégvezetőkről is.

t01
Tarlós István (fotók: Barakonyi Szabolcs)

Majd megmutatja a könnyed, vicces arcát az új közgyűlésben, ezt nyilatkozta tavaly, a megválasztása után. Van ok a jókedvre?

Kicsit félve mondom, mert ha kiejtem Rejtő Jenő nevét a számon, az ultraliberálisok rögtön azt mondják, hogy Tarlós „csak” Rejtőt olvas. Ami persze nyilvánvaló baromság. De amit itt találtam az átvétel után, meg amilyen állapotok a fővárosi önkormányzatnál voltak, azt tényleg csak rejtői szemmel tudom minősíteni. Mégiscsak meglepő, hogy a szocialisták némelyike olyan széles, szoborszerű vigyorral  kéri most rajtunk számon a saját hagyatékát, hogy az bármilyen, tompasággal járó elmebaj kísérő tünete is lehetne. Komolyra fordítva: a helyzet nehéz, de nem reménytelen. Túl sok segítséget a főváros eddig nem kapott.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Felhatalmazásunk van minden változtatásra

2011.07.06. 09:29 - Tenczer Gábor

Budapest vezetése felhatalmazást kapott a választóktól, hogy változásokat vigyen végbe, valóságosakat és szimbolikusakat egyaránt, mondja Németh Zoltán, a fővárosi közgyűlés FideszKDNP-frakciójának vezetője. A politikus szerint Tarlós Istvánnak erős a pozíciója. Interjúsorozatunkban a fővárosi közgyűlés frakcióvezetői értékelik Budapest elmúlt szűk egy évét.

Úgy alakult ez az év, ahogy várták?

01
Fotók: Barakonyi Szabolcs

Nem egészen. Azt sejtettük, hogy sok csontváz lesz a szekrényekben, de hogy ennyi, az még az elképzeléseinket is felülmúlta. De amit a programunkban megígértünk, azt elkezdtük: a Budapesti Városüzemeltetési Központ és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kialakítása jól halad.

Mégis azt hallani a BKK-val kapcsolatban például, hogy döntik bele a pénzt, de előrelépés nincs.

Ha a BKK-nak forrásokat szavaz meg a közgyűlés, akkor ezek forrásátcsoportosításokat jelentenek a közlekedési ágazaton belül, és nem pluszpénzt. Az elmúlt hónapokban számos olyan projektet hagyott jóvá a városvezetés a BKK javaslata alapján, ami meghatározza a következő években a városlakók életét.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Ősszel indul Tarlós tévéje

2011.07.04. 15:33 - Tenczer Gábor

Információink szerint több kábelszolgáltató céggel folytat tárgyalást a főpolgármesteri hivatal az új fővárosi tévé közvetítési jogairól. Úgy tudjuk, hogy a tárgyalások hamarosan lezárulnak, és októbertől vagy novembertől megkezdi működését a budapesti tévé, aminek nevéről egyelőre csak annyit lehet tudni: biztos, hogy nem Budapest TV lesz.

Szűcs-Somlyó Mária, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója megerősítette, hogy tárgyalnak több kábelszolgáltatóval a fővárosi tévé műsorszolgáltatásáról. Hozzátette: ha minden a tervek szerint halad, az új tévé késő ősszel megkezdi a működést.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Ezer gyerek támogatását felezi a főváros

2011.06.22. 13:37 - spirk

A fővárosi önkormányzat szerdán tárgyalja a sajátos nevelési igényű gyermekek és tanulók támogatási összegének csökkentését javasló előterjesztést. Az autista, magatartászavaros, testi, érzékszervi fogyatékos gyerekek neveléséhez eddig fejenként havi 40 ezer forinttal járult hozzá Budapest költségvetése, ha elfogadják a javaslatot, felére csökken az összeg. A szolgáltatást végző intézmények azt állítják, ha jön a megszorítás, bezárhatják a kapukat.

Kilenc milliárd forintjába kerülne a fővárosnak, ha teljes egészében át kellene vennie a sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglakozó intézményeket a fenntartásukat jelenleg végző alapítványoktól.

A riasztóan magas finanszírozási prognózis abban a közgyűlési előterjesztésben szerepel, amely elengedhetetlenül fontosnak és hiánypótlónak minősíti az alapítványok tevékenységét, ugyanakkor azt is javasolja, hogy csökkentsék felére a főváros által nyújtott eddigi hozzájárulás összegét.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Megújulnak a parkok és a játszóterek Budapesten

2011.06.22. 12:15 - MTI

Állagmegóvó és minőségjavító fenntartási feladatokra, valamint a szabványváltozás miatt szükséges játszótéri átalakításokra 460 millió forint többletforrást kap a Főkert Nonprofit Zrt. Erről szerdai ülésén döntött a Fővárosi Közgyűlés, a képviselők egyhangúlag támogatták a javaslatot.

György István, városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint a korábbi forráshiány miatt a Főkert nem tudta kellő gyakorisággal elvégezni az ilyen jellegű feladatokat, emiatt a parkok állapota látványosan romlott. Mint mondta, a városvezetés az ígérete szerint próbálja láthatóvá tenni a változást, hogy az itt élők és az ide látogatók komfortérzete javuljon.

A többlettámogatásból lehetőség nyílik egyebek mellett a zöldterületek gyakoribb gondozására, a hiányzó fák pótlására, illetve hat helyszínen komplex minőségjavításra. A feladatok ellátásához idény jellegű létszámbővítés, valamint további alvállalkozók foglalkoztatása is szükséges.

A határozat szerint felújítások, kismértékű átalakítások lesznek a főváros közterületi játszóterein is a 2008-ban szigorított szabvány miatt. A játszótereken többnyire alkatrészcserék lesznek, illetve bővítik az ütéscsillapító burkolatokat.

Elfogadták Budapest új zászlóját

2011.06.22. 11:50 - Index, MTI

Elfogadta Budapest új zászlaját a Fővárosi Közgyűlés 21 igen és 2 nem szavazattal szerdán. Az MSZP képviselői nem nyomtak gombot a szavazásnál. Az új zászló fehér színű, nemzeti színekből összeálló háromszöges díszsorral szegélyezett, közepén az eddigi címer szerepel ezután is. Szakértő szerint az új zászló olyan mint egy katonai lobogó. Olvasóink számos zászlótervet küldtek be pályázatunkra.

Tarlós István főpolgármester előterjesztése szerint Budapest eddigi zászlaja más zászlóval könnyen összetéveszthető a nagyfokú hasonlóság miatt. A vörös, arany(sárga), égszínkék zászló ereklyeként, mellérendelt feladatkörben kap szerepet ezután a Fővárosi Közgyűlés ülésein és más ünnepi alkalmakkor.

A képet az előterjesztés mértani ábrája alapján az Index állította össze

Horváth Csaba, az MSZP frakcióvezetője a vitában azt kifogásolta, hogy a városvezetés úgy változtatja meg Budapest szimbolikáját, hogy sem szakmai, sem civil szervezeteket nem vont be a döntés előkészítésébe. Azt kérte, hogy a főpolgármester vonja vissza az indítványt, egyeztessen és szeptemberben hozza vissza a testület elé a javaslatot.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Rendkívüli ülés lesz az Alstom-ügyben

2011.06.22. 11:12 - MTI

A Fővárosi Közgyűlés július elején várhatóan rendkívüli ülést tart az Alstom-metrókocsik ügyében - jelentette be Tarlós István főpolgármester szerdán a testület ülésén.

Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, milyen konkrét kérdésben kell döntenie a közgyűlésnek, de addig várhatóan ismét találkozik az Alstom és a magyar főváros vezetője.

Kedden, több hónapig tartó vita és a francia bíróság által hozott, a BKV számára kedvező döntés után Budapesten tárgyalóasztalhoz ült Tarlós István és Patrick Kron, a francia Alstom-csoport elnök-vezérigazgatója. A találkozó után a főpolgármester úgy nyilatkozott, hogy rendkívül közel kerültek a megoldáshoz. Patrick Kron pedig azt mondta, Tarlós István meghívására néhány hét múlva visszatér Budapestre, és lezárhatják a megbeszéléseket.

A BKV tavaly október 20-án bontotta fel az Alstommal a szerződést, amelyet még 2006-ban a 2-es és a 4-es metróra szánt szerelvények gyártására kötöttek. A felmondás oka az volt, hogy az Alstom nem szerezte meg határidőre a szerelvények gyártásához szükséges típusengedélyt.

A Fidesz és a Jobbik megszavazta a főváros új zászlóját

2011.06.22. 10:09 - MTI, Index

Elfogadta Budapest új zászlaját a Fővárosi Közgyűlés 21 igen és 2 nem szavazattal szerdán. Az MSZP képviselői nem nyomtak gombot a szavazásnál. A Tarlós István által tervezett új zászló fehér színű, nemzeti színekből összeálló háromszöges díszsorral szegélyezett, közepén az eddigi címer szerepel ezután is.

Tarlós tervezte az új fővárosi zászlót

2011.06.17. 15:33 - Tenczer Gábor

Tarlós István maga találta ki, milyen legyen Budapest új zászlaja, de közreműködött benne György István főpolgármester-helyettes és Bojár Iván András, tudtuk meg a főpolgármesteri hivataltól.  Az eddigi piros-sárga (arany)-kék lobogót 1873 -ban alkották meg. Az indoklás szerint azért kell megváltoztatni, mert könnyen összetéveszthető más zászlóval.

Budapest új zászlajának fehér háttérszíne a tisztaságot és a semlegességet szimbolizálja, a 48-as nemzeti színű háromszögek a zászló szélén pedig azt jelképezik, hogy Budapest Magyarország fővárosa, mondta Szűcs-Somlyó Mária, a városháza kommunikációs igazgatója.

Távolról sincs vége, olvasson még»
Címkék:

Mi ez?

Október elején elkezdődött az iratismertetés Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és húsz társa (több BKV-s vezető, valamint a főpolgármester-helyettes munkatársai) ellen indult eljárásban.

Tovább
Dokumentumlista:

Parkolási szégyenfal

Friss kommentek

Keresés