Zoltán
19 °C
32 °C

Tényleg lebontják a Nyugati téri felüljárót?

2017.06.08. 16:58
Nagy szakmai értetlenkedés fogadta a főpolgármester bejelentését a Nyugati téri és a Rottenbiller utcai felüljáró elbontásáról, amit elmondása szerint a kormány javasolt neki. Mindeközben a 3-as metró felújítása irracionális irányba fordult.

Tarlós István elment a szerdai kormányülésre 30 milliárdnyi pluszpénzért a metrófelújításra, hozott helyette a szatyrában két irreális felüljáróbontást, egy teniszcsarnokot és egy biodómot. A pénzhiány miatt megfordítják a 3-as metró felújítását is: a régebbi, rosszabb állapotú déli részek helyett a később épült északi szakasszal kezdik a rekonstrukciót.

Ez olyan, mintha egy akut agyvérzést térdműtéttel gyógyítanának.

– vélekedett egy magas rangú műszaki szakember a főváros tömegközlekedési cégénél.

Tarlósnak egy magyarázata volt a fordulatra: nincs pénz a déli szakaszon a 30-50 százalékkal elszaladt kivitelezői árajánlatokra, és az északi rész olcsóbb.

Egyelőre azonban még a kormány által ígért uniós keret sem biztos: mint Lázár János kancelláriaminiszter csütörtökön közölte, Tarlós István és a kormány arról állapodott meg, hogy közös tárgyalódelegációt küldenek Brüsszelbe azért, hogy megszerezzék az Európai Bizottság jóváhagyását az eredeti beruházási összegnek számító 137,5 milliárd forinton felüli kiadásokra. Brüsszel egyelőre nem adott írásos jóváhagyást a beruházás eredeti költségeire sem.

Plusz pénzt tehát nem kapott Tarlós az égetően szükséges metrófelújításra, hiába fenyegetőzött korábban, kapott viszont javaslatot a metróhoz képest tökéletesen súlytalan beruházások finanszírozására.

1. Nyugati téri felüljáró elbontása

A főpolgármester szerint a kormány úgy tűnik, ezt támogatná pénzzel, amúgy is csúnya, tehát miért ne? 

A felüljáró elbontása utoljára a 2006-os kampányban merült fel komolyan, de gyorsan elvetették, mert óriási forgalmi káoszt okozna. Azután a BKK 2014-ben pályázatot írt ki a Nyugati tér áttervezésére, amiben számoltak azzal is, hogy visszaállítják a Bajcsy-Zsilinszky úti villamost, azzal is, hogy lebontják a felüljárót, és azzal is, hogy minden marad, csak felújítják majd a felüljárót. Hogy végül mi lett a döntés, ki döntött, és mit, arról nincs kommüniké, beszédes viszont, hogy a BKK 2016-os közbeszerzési tervében ez szerepel: a Nyugati téri felüljáró felújítása. Mivel azonban ki se írtak rá tendert, úgy tűnik ez a feladat idáig nem volt fontos a BKK-nak.

A szerdai kormányülésen azonban Tarlóst megkínálták vele, mint ahogy a Keleti pályaudvarnál levő Rottenbiller utcai felüljáró lebontásával is. Állítólag darabonként 3-4 milliárd forintból megvolna az egész, amit a kormány szívesen kifizetne. Információink szerint Orbán Viktor régi rögeszméje a két felüljáró eltüntetése, és ennek többször hangot is adott. A miniszterelnök ugyanis a kommunizmus jelképének látja még mindig őket. A felüljárók elbontása azonban mindig élénk tiltakozásra késztette a fővárosi autóslobbit, mert óriási forgalomcsillapítással, és dugókkal járna.

Az, hogy a Nyugati téri felüljárót nem akarják bántani, már akkor kiderült, amikor nemrég az egész Nyugati teret felújította a főváros. A felüljáró elbontása, a forgalmi áttervezés szakértők szerint hosszas tervezést igényelne még, nyilvánvalóan inkább közelebb lenne a 10 milliárd forinthoz, mint a 3-hoz, persze villamosátvezetés nélkül. Azaz: nincs égető szükség a bontásra, nagy bonyodalommal és felháborodással járna, és jó drága lenne. Ilyen beruházásra kapott javaslatot Tarlós István a kormánytól a metró plusz pénze helyett.

2. A Rottenbiller utcai felüljáró

A Rottenbiller utcai felüljáró ugyanaz, mint a Nyugati téri, annyi különbséggel, hogy még problémásabb. Alatta nemrég építették át a Baross teret, szó sem volt sosem a most emlegetett aluljáróról, amit a felüljáró kiváltására építenének. Az aluljáró számos akadályba ütközne, és az ára bontással együtt meghaladná szakemberek szerint a 10 milliárd forintot. Még egy megkérdőjelezhetően szükséges, kényelmetlen beruházás, amit Tarlós a kormánytól kapott a metrópénz helyett.

3. Biodóm és teniszcentrum

Tarlós büszke arra is, hogy a kormányülésen közölték: 20 milliárd forintra emelték a Fővárosi Állatkertben építendő Biodóm támogatását is. Mindenki egyetért abban, hogy a Biodóm értékes beruházás, de hogy arra ad 20 milliárdot a kormány, a 3-as metró felújításától meg sajnál 30 milliárd forintot, az legalábbis furcsa. Csakúgy, mint az, hogy 10 milliárd forintért teniszcentrumot építene a kormány a Margitszigeten, miközben a főpolgármester 30 milliárd forintért gazsulál, hogy a város leglerohadtabb, balesetveszélyes metróvonalát fel tudják újítani.