Mária
-7 °C
3 °C

Dugó ellen korán kelés

2005.06.15. 16:52
Nincs általános recept a dugó elkerülésére, vannak bizonyos útci célok, amelyekhez nem juthatunk el idegőrlő várakozás nélkül. A taxisok azért tudnak egy-két trükköt, és a Fővinfrom vezetője szerint hamarosan fellélegezhetünk, mert a dugó és a nyári szünet miatt kevesebb lesz az autó.

A Nyugati pályaudvar oldalában várakozó taxisok szerint nincs általános recept a dugó kikerülésére. Jocó szerint az egyetlen megoldás a koránkelés; ő például minden reggel 7-kor indul el otthonról, de így is egy óra alatt teszi meg a Csepel és a Belváros közötti 17 kilométert, amit rendszerint tizenöt-harminc perc alatt teljesít. Csepelről jövet a Soroksári és a Szabadkikötő út közül választhat, de egyik sem igazán vonzó opció. "Nagyon hiányzik egy híd és a teljes körgyűrű, azok nélkül nem lehet mit tenni" - véli Jocó.

Keressük a torlódást!

Útfelújítási dömping
Május-júniusban kezdődött a főváros nagyszabású útfelújítási programja, ami 14-én, kedden éreztette először igazán a hatását. Ekkor kezdték el ugyanis a munkát a Nagyszőlős úti felüljárón, ami a Margit hídi felújításokkal együtt már sok volt Budának. A budapesti utak 8 százalékát, összesen 82 kilométernyi utat felújítanak. Múlt szombaton kezdődött a 2-es metró középső szakaszának rekonstrukciója is, ami a pótlóbuszok miatt növeli a torlódást. A dugót elvileg szeptemberig, a felújítások befejezéséig kell elviselnie a budapestieknek.
Kollégája Békásmegyerről jár, neki már a reggel hét órás indulás is késő, mert a Szentendrei úton és az Árpád hídon kell végigmennie. Egy másik taxis olyan időpontokban jön dolgozni és jár haza, amikor nincs olyan nagy forgalom, munka közben viszont a párhuzamos utcákra esküszik, mindennap más az alternatív útvonal. Szerinte egyébként az a legjobb út, ahol óriási a dugó, mert az biztosan kiürül egy kicsit két-három nap után, leszoknak róla az autósok. A Keleti pályaudvar környékének feltúrásáról és a körülötte kialakult torlódásról például annyit lehetett olvasni és hallani, hogy végül a környéken messze elmaradt a dugó a várttól.

"Legjobb, ha otthon hagyják az autójukat" - válaszolta a kérdésre a Dózsa György úti droszton várakozó Gyula, ő azonban ezt nem teheti meg. Szerinte sincsen általános megoldás a bajra: a Szentendrei út alternatívája, a Bécsi út is be van állva, a rakpartok is, egytől egyig. Ha a Dózsa György út-Váci út kereszteződéstől a Nagyszőlős utca környékére kellene eljutnia, akkor az Angyalföldi utat választaná, onnan ugyanis rövidebben fel lehet hajtani az Árpád hídra. "Onnan viszont már nincs más megoldás" - mondja.

Ultimate megoldás délnyugatról érkezőknek

Érdi kollegánk viszont megosztotta velünk titkos útvonalát.

Budaörsön át, a Szabadság út - Farkasréti őt-Törökbálinti út irányából közelíti meg Budapestet.
Gazdagréttől északra lyukad ki, a Farkasréti temetőnél a hosszú lámpa miatt kialakult torlódást úgy kerüli ki, hogy egy kis utcán átvág a Sasadi útra, és onnan kanyarodik vissza.
A Németvölgyi úton át megközelíti a Hegyalja utat, ott mehet a buszsávban, mert úgyis kanyarodik, és általában az Avar utcáról a Hegyaljával párhuzamos utcákon szivárog le az Erzsébet hídig.
Onnan a Petőfi Sándor és a József Attila utcán át fordul rá a Bajcsy-Zsilinszky útra, majd a Váci útra.

Ez a recept általában működik, de például a dugulás első napján, kedden ez az út is meghalt, az Őrmező-Váci út etap megtétele egy óra tíz percig tartott, a többi napon viszont működött a kerülőút, ami nagyjából 5 kilométeres pluszt jelent. Pénteken viszont nem volt szükség a kerülésre, minimális ügyeskedéssel hat perc alatt át lehetett jutni az Osztyapenkótól a Nagyszőllős utcai lezárás végéig.

Egy tipp

Buda lebénult, és a Fővinform sem tud alternatív útvonalakat javasolni az autósoknak, mondta Rosta Marian, a Fővinform vezetője. Az M1-es, M7-es közös bevezető szakasza a Nagyszőlős utcai rekonstrukciója miatt irgalmatlanul bedugul, akárcsak az összes szóba jöhető kerülő út. Azt javasolja, hogy még ha nem is akarnak átmenni Pestre, válasszák az autósok az M0-ás és a 6-os utat, mert talán ott egy árnyalatnyival kevesebbet kell várakozni. Sokan próbálják Gazdagréten keresztül, a hegyeken át megközelíteni a városmagot, de ez az útvonal sem az igazi, mert a Farkasréti temetőig ér a sor vége.

Érden lakó kollégánk hazafelé a pesti rakparton szokott menni, onnan fordul rá a Margit hídra. Érdemes a belső sávban maradni, ott gyorsabb a feljutás. A Képviselői Irodaház (Fehér ház) parkolójában meg lehet fordulni.
A budai rakpartról a Fő utcára fordul, onnan két útvonal lehetséges: Vagy a Csalogány utca-Moszkva tér-Kékgolyó utca útvonalon megy el Budaörsig, vagy a Clark Ádám tér-Alagút-Alkotás útvonalat, majd a Németvölgyi utat választja.

M0 és 6-os út

A Margit híd budai hídfője körüli dugó sem kikerülhető Rosta Marian szerint, aki azért a környéken tömegközlekedéssel utazóknak tett egy javaslatot. A Moszkva tér és a Batthyány tér között például nem érdemes mindig az állomáspótló buszt választani, pláne, hogy a Csalogány utca gyakran bedugul. Aki a 11-es busz vonalán lakik, jobban teszi, ha a torlódást kikerüli és inkább villamossal megy a Mechwart térre.

Rosta szerint ugyanakkor hamarosan fellélegezhetünk, mert kezdődik az iskolai szünidő, és a nyaralási szezon is beindul. A Fővinform vezetője szerint hamarosan az autósok is rájönnek, hogy kivételesen jobban teszik, ha a tömegközlekedési eszközöket használják; főként azok, akik nem a város átmenő forgalmát gyarapítják. A Fővinform munkatársa különösen a Pestről Pestre járóknak ajánlja, hogy használják a metróvonalakat és a kettes metró pótlóbuszait. "Különben is örüljünk, hogy végre kijavítják az utakat, hiszen egész tavasszal a kátyúkról beszéltünk" - mondta.