Rosszabbul élünk: 30 százalékkal kevesebb napfény

2006.03.14. 08:53
Gigantikus Gyurcsánnyal kampányol az MSZP a fővárosban, a panelházon látható hatalmas plakát harmadával csökkenti a fényt az ott élők lakásaiban. veszélyben vannak a főváros fontos fasorai, körülbelül nyolcezer fa hiányzik, a pótlásra szánt összeg azonban jóval kevesebb mint tavaly. A Nemzeti Nyomozó Iroda jól szervezett magyar kerítóhálózatot számolt fel.

Az MSZP-é a legnagyobb plakát

Gyurcsány Ferenc 1700 négyzetméteres - egyes vélemények szerint meglehetősen nyomasztó - plakátja feszül a XIV. kerületi Kassai tér tizennyolc emeletes épületén. Közép-Európa legnagyobb portréja múlt hét csütörtök óta magasodik a környék fel, derül ki a Magyar Hírlapból. A hirdetés havi 1,2 millió bevételt hoz a háznak, az elhomályosított kilátásért cserébe a lakók a pénzből fel tudják újítani a lifteket, az elektromoskábel-rendszert és kifesthetik a folyosókat. A közös képviselő ötlete nyomán kihelyezett hatvan méteres lepel hálós anyaga a napfény hetven százalékát ereszti át, a 30 százalékos fényveszteséghez a lakók több mint fele írásban is hozzájárult. Maga a lepel az év végéig marad, abba azonban nincs beleszólásuk a lakóknak, hogy mit hirdetnek a házukon - így kerülhetett az MSZP miniszterelnök-jelöltje a felületre. A közös képviselő saját bevallása szerint jobban örült volna egy telefonreklámnak vagy egy sörös hirdetésnek, bár a ház másik oldaláén egy háromszáz négyzetméteres, "Rosszabbul élünk, mint négy éve" szövegű fideszes hirdetés látható.
A Magyar Hírlap cikke>>>

Pusztulnak a budapesti fasorok

Körülbelül nyolcezer fa hiányzik a főváros fontos fasoraiból, a pótlásra szánt összeg jóval kevesebb mint tavaly, így csak a töredékét pótolhatják a hiányzó növényeknek, írja a Népszabadság egyik keddi cikke. A fákat elsősorban a városi ártalmak, főként az egyedülállóan környezetromboló téli útsózás és a rossz levegő tizedelik. A városházi költségvetésből 2005-ben százmillió forint jutott pótlásra, amiből 1100 új fát ültettek, 2006-ban a tavalyi összeg alig harmadát: 30 millió forintot költhetnek e célra, írja a napilap. Bánsági György, a környezetvédelmi bizottság elnöke úgy nyilatkozott a Népszabadságnak, hogy a jelenlegi jogszabályok szerint akik erdőként nyilvántartott területen vágnak ki fát, csak erdősítés címén és keretében tudnak a pótlási kötelezettségüknek eleget tenni. A jogszabály-módosítást kezdeményező Bánsági szerint ha a jog engedné, hogy fasorokba is ültethessenek, akkor a pusztulás és a telepítés egyensúlyba kerülhetne.
A Népszabadság cikke>>>

Kerítőket fogott a Nemzeti Nyomozó Iroda

Másfél év alatt negyven prostituáltat közvetített Párizsba, Rómába és Zürichbe az a hat magyar állampolgár, akik ellen üzletszerű kerítés gyanújával indított eljárást a múlt héten a Nemzeti Nyomozó Iroda, írja a Népszabadság. A jól szervezett hálózatot egy még bujkáló svájci férfi és magyar állampolgárságú partnere hozta létre másfél éve, a prostituáltakat hirdetések útján keresték, nem titkolva, hogy milyen munkára várják a jelentkezőket. Ennek megfelelően, csak prostituáltak jelentkeztek speciális bárban és színvonalas szállodákban végzendő munkára. A futtatók interneten reklámozták a lányokat, a szolgáltatásuk iránt érdeklődő férfiak hívását a "cég" budapesti központjában diszpécserszolgálat fogadta. Egy óráért háromszáz eurót kértek míg egy egész napos együttlét 1500 euróba került, a fizetésük felét leadó call-girlök hetente harminc-negyvenezer ezer eurót kerestek a szervezetnek.
A Népszabadság cikke>>>