Judit
3 °C
6 °C

Orbán Viktor mélyrepülése

2006.04.27. 10:18
Orbán Viktor a választások legnagyobb népszerűségi vesztese, a Fidesz vezére tizenegy helyet esett vissza a Szonda Ipsos népszerűségi listáján. Ennek megfelelően a nagy nyertes Gyurcsány Ferenc lett, aki Dávid Ibolyát és Sólyom Lászlót is megelőzve zárkózott fel a listavezető Szili Katalin mögé.

A Népszabadság csütörtöki számában megjelent közvélemény-kutatási jelentés szerint a választások első (április 9-én tartott) fordulója módosította a politikusok népszerűségi rangsorát. A Szonda Ipsos szokásos reprezentatív felmérésében a két forduló között kérdezett meg 1500 embert, a kapott válaszok elemzése után pedig megállapították, hogy Gyurcsány Ferenc, Hiller István és Herényi Károly megítélése javult legjobban: 4-4 pontot.

A lista élén a parlament korábbi elnöke, Szili Katalin áll 58 ponttal, őt a második helyre ugró Gyurcsány Ferenc követi 57 ponttal, a bronzérmes pedig az MDF elnöke, a második helyről leszoruló Dávid Ibolya lett 56 ponttal. Az elemzés megemlíti, a rendszerváltás óta csak egyszer - 2002 őszén - fordult elő, hogy a miniszterelnök megelőzi az államfőt, akkor Medgyessy Péter és Mádl Ferenc között volt hasonlóan szoros eredmény. Most Sólyom László 56 pontja csak a negyedik helyre lett elegendő (tekintve, hogy az ugyanekkora népszerűségi indexszel bíró Dávid Ibolyát jóval többen ismerik).

Orbán 11 helyet esett vissza

Az adatok alapján Orbán Viktor a választások legnagyobb népszerűségi vesztese: a Fidesz elnöke 3 pontot vesztve 44 pontjával a lista fideszes sereghajtói közé került, a korábbi hetedik helyről egészen a 18. helyig zuhant vissza. Olyan MSZP-s politikusok előzték most meg, mint Kiss Péter, Baráth Etele vagy Gráf József, de még Kóka János és Demszky Gábor is jóval előtte szerepelnek a sorban.

A Szonda rámutat, hogy a sikertelen választásokat követően az ellenzék frontemberei általában a középmezőnyben tudtak maradni: 1994-ben Orbán Viktor 47 ponttal a 10., 1998-ban Horn Gyula 50 ponttal a 9. volt, míg Kovács László 71 ponttal a lista másodikjaként kezdte az ellenzéki politizálást. 2002-ben Orbán Viktor népszerűsége egyenesen javult a választásokat követően: 55 ponttal a negyedik helyen állt.

A nagy nyertes Gyurcsány

Az általában elmondható, hogy a fideszesek kivételével a listán szereplő csaknem összes politikus megítélése javult, a választásokon vesztes nagy párt prominensei közül egyedül Rogán Antal tudott egy pont emelkedést produkálni. Az elemzés rámutat: miközben majdnem mindenkinek javultak a pontszámai, az időszak nagy nyertese Gyurcsány Ferenc, akit a 4 pontos emelkedés a korábbi 4. helyről a 2. helyre röpített, az elért 57 pont eddigi legjobb eredménye, amivel minden korábbinál jobban szerepel a listán. A Szonda szerint egyértelmű, hogy Gyurcsány népszerűségi indexének emelkedése alapvetően a kormánypárti szavazóknak köszönhető, körükben ugyanis 6-7 ponttal nőtt a rokonszenvet kifejező mutató.

Szintén nyertesnek tekinthető az MSZP elnöke is, Hiller István a plusz 4 pontjával az 50 pont közelébe rukkolt, ez pedig az előkelő a tizedik hely megszerzéséhez volt elég.

A parlamenti választások meglepetéspártja, az MDF is javított megítélésén, Herényi Károly 4 ponttal húzott bele míg Dávid Ibolya egy pontot javított (bár ez kevés volt a száguldó kormányfő megállításához).