Tegnap véget ért a népszámlálás, de aki kimaradt, néhány napig még pótolhat. Munkánk végén jött a szomorú tanulság, és közben pénzt is számlálgattunk. Megspóroltunk néhány százmilliót, mégsem tudtunk őszintén örülni.
Három nap múlva befejeződik az idei népszámlálás, az ország több mint negyvenezer számlálóbiztosa – akik egyike én voltam – elvileg befejezi a tevékenységét, nagyjából négy és félmillió lakást, nagyjából tízmillió embert megszámlálását. Lesz még egy póthét, november 1-je és 8-a között, hogy azok, akik kimaradtak a nemzeti leltárból, bepótolhassák a mulasztást. De akkor már nem mi megyünk, nekik kell bemenniük a polgármesteri hivatalba, hogy jelezzék a mulasztást, és hogy elkerüljék az esetleges szabálysértési procedúrát.
A számlálóbiztosok többsége persze arra hajt, hogy sikerüljön hétfő estig minden címet bejárnia.
Csúszások persze, hiába minden gondos tervezés, akadhatnak. Mert a tervek nem mindig tarthatók, gondoljunk csak a viharsebes magyar gyorsnaszád, a Lakinger Jobbkezem György zsebcirkáló elmúlt másfél éves félelmetes kalandjaira.
De hogy ne politizáljunk mindig, mesélek inkább.
Az egyetemi kollégiumban négy évig egy szobában laktam R-rel, egy szakra is jártunk. A decembereink és a májusaink eleje ugyanúgy telt: leültünk a nyilvánosságra hozott vizsgarenddel, és megterveztük, hogyan zúzzuk le az összes vizsgát lehetőleg január (június) 10-ig, hogy legyen három-négy szabad hetünk a következő szemeszter kezdetéig.
Ha nem tudnám, hogy nem ő szinkronizálta a GPS-eket, simán elhinném, hogy ő volt, egyetlen szóból. Újratervezés, újratervezés, újratervezés – ahányszor a GPS újraszámolná egy labirintusban eltévedt vak egér útját, annyiszor számolta ő újra a saját vizsgarendjét, hogy aztán február elején, utóvizsgacsekkekbe burkolva mindennapjait, valahogy átvergődjön a következő félévbe.
Azt a könyveskálmánját!
Találkoztam egy igazi, élő boszorkánnyal. Épp telefonált, de ezt leszámítva nagyon kedves volt, csak a cicára panaszkodott, hogy mindent összeszőröz.
Hamarosan elmesélem.
Előbb azonban jöjjenek módfelett fontos közszolgálati tudnivalók.
A tízévenkénti nagy nemzeti rovancs idei felvonása, a 2011-es népszámlálás túl van az egyharmadán, már csak 19 nap, és az ország lakossága és lakásállománya szépen megszámláltatik. Sőt, aki önszámlálni akar, akár papíralapon, akár online, annak már csak napjai vannak hátra, ezekre ugyanis csak október 16-ig van lehetőség. Aki addig nem vallott, az 17-től már a negyvenezer számlálóbiztos valamelyikével fog találkozni, ezek egyike vagyok én.
Aki viszont önjáró volt, az különösebb kalandok sorával szórakoztatta a számlálóbiztost, vagy szórakoztatta ő az online felület, mint Brad Pittet a magyar rendőrség. Legalábbis ez derül ki a Népszámoshoz beérkezett levelekből.
De mielőtt közzétenném ezekből készített válogatáscsokromat, egy komoly önkritikával kell kezdenem.
Lassan véget ér az október 31-ig tartó népszámlálás első hete, a nemzet tízévente esedékes nagy rovancsa. A negyvenezer számlálóbiztos egyikeként múlt szombat óta járom az országot, pontosabban a fővárost, egészen pontosan annak is egy kis szegmensét. A körzetembe tartozó valamivel több mint száz lakás túlnyomó többségében már jártam, több mint negyven kérdőívvel már végeztem is.
Az ezekből, illetve a számlálóbiztosoktól és "adatszolgáltatóktól" – magyarán az általunk felkeresett vagy éppen fel nem keresett emberektől – kapott száznál több emailből szerzett tapasztalatok alapján úgy érzem, eljött az ideje annak, hogy megírjam, hogyan estem pofára a matekérettségin.
Tudják, mi történt 196...-ben egy budapesti szakközépiskolában, amikor április elsején tanítási nap volt? Egy, a tanterem ajtaját mindig lendületesen feltépő, a terembe mindig rohanva érkező, a naplót már az ajtóból asztalra dobó tanárt egy több mint harmincfős lányosztály úgy fogadott, hogy egy nagy kétajtós szekrényt állított az ajtóba. Amikor megérkezett a tanár, a szokásos dinamikus mozgásával, egy kisebb és egy nagyobb dübbenést hallottak – ahogy berepült a napló, majd utána berohant a tanár a szekrénybe –, amit egy hatalmas ordítás követett: "ti hülye kurvák, engedjetek ki!". És állítólag a következő tanévben már nem tartottak rendes tanítási napot április elsején.
És tudják, hány havi közös költséggel tartozik XY a n-edik szintről?
És tudják, mit művelt a hetvenes években a ... úti társasház gondnoka, amikor esténként már "kocsisrészeg" volt?
És tudják, hogy X az n-edikről – egy másik épület másik n-edikjéről – ügynök volt, és besúgó, és mindenkiről jelentéseket írogatott?
És tudják, mi történt, amikor nyolcvanvalahányban az a kamionos váratlanul megjött X-néhez, aki, khm, épp nem volt egyedül?
Én már tudom.
És még ezenkívül néhány tucatnyi érdekes hírt, meghökkent történetet, elképesztő életrajzot. Pályakezdő írók, akik regényeiből morózus szerkesztők azt a bizonyos életszagot hiányolják, bátran menjenek el számlálóbiztosnak, csak legyenek kellően türelmesek.
No, kezdjük egy gyors önkritikával. Kettővel.
Egyfelől az online kitöltések ügyében csúnyán elszámoltam magam. A fél nap alatti több mint 21 ezres online kitöltést nem a tízmilliós népességgel kellett volna összevetnem, hanem a 4,4 millió háztartással. És akkor az jön ki, hogy bő fél nap alatt – szombat kora délutáni adat volt a 21 ezres – a kérdőívek 0,47 százalékát töltötték ki interneten. Erre október 16-ig van lehetőség, ha félnaponta folytatódik ez a 0,47 százalékos kitöltési hajlandóság, akkor 15,3 százalék lesz jövő vasárnapig.
Másfelől: az előző poszt egy mondatában sikerült keszekuszábban fogalmaznom, mint Szijjártó Péternek az egytöbbkulcsos szja-ról. Úgyhogy akkor némi közszolgálat.
Tehát: ha valaki a papír alapú önkitöltést választja, az általa elkészített kérdőívet a számlálóbiztos – a negyvenezrek egyike vagyok én – önhatalmúlag egyetlen pontban sem módosítja, nem írja át, nem javít bele, nem tesz hozzá, nem vesz el belőle.
De.
Az így kitöltött kérdőíveknél, én, ha csak tehetem – persze van, amikor nem, mert például a gondnoknak, házmesternek adják oda, hogy adja ide –, arra kérem a kitöltőket, hogy nézzük át együtt a válaszokat. És bizony ez nem is árt.
Lassan véget ér az idei népszámlálás második napja, negyvenezer számlálóbiztos – köztük én is –, mint eső előtt a sok kis szorgos hangya, tegnap reggel ellepte az utcákat. Pontosabban már múlt héten ellepték, amikor kézbesítették a kérdőíveket, szombat reggel óta viszont már kérdeznek, kérdezünk is.
És Matolcsy György-i értelemben vett fiskális nemzetmentő büszkeséggel tapasztaljuk, legalábbis tapasztalom én, hogy a magyar ember otthonosabban mozog az internetes világháló jelentette információs szupersztrádán, mint egyszeri elempés egy nemzeti parkban. A KSH adatai szerint már szombat délutánig több mint húszezren választották az internetes népszámlálás kínálta lehetőséget (közszolgálat következik: ezzel a lehetőséggel és a papíralapú önálló kitöltéssel október 16-ig lehet élni, 17-től már csak a mi kérdéseinkre válaszolva lehet megnépszámlálódni), Ez, ha elfogadjuk, hogy hozzávetőleg tízmillió ember él az országban – ennél valamivel kevesebb a magyar, egy részünk ráadásul kitántorgott, viszont laknak itt külföldiek is szép számmal –, azt jelenti, hogy már az első nap felénél a megnépszámlálandók 0,2 százaléka választotta az online kitöltést.
A mindenre elszánt számlálóbiztosok izgatott nyugtalansággal töltik a péntek éjszakát, valami vibráló feszültséggel, mint Overdose és a nyergébe pattant Talmácsi Gábor, ha zabbal kevert benzinszagot éreznek. Tudják, hogy közel az Igazság Pillanata. A megmérettetésé. Önmaguké is – hogy jól felkészült számlálóbiztosok-e, szerte az országban negyvenezren, köztük én –, és az országé is.
Szombaton nulla órakor elindult a népszámlálás, ekkortól működik az online felület, szabad kitölteni a kérdőíveket, reggel már bárhová bekopogtathat valamelyikünk a negyvenezerből. És egy hónap múlva ilyenkor elvileg már kérdőívek millióin számok tíz-, sőt, százmilliói várják azt, hogy belőlük néhány hónap múlva mindenki tudja, milyen országban is él.
Legalábbis annak mérhető adatait tekintve.
Szombaton kezdődik a népszámlálás, lassan mindenki megkapja a két kérdőívet és egy tájékoztató levelet tartalmazó adatszolgáltatási csomagját az adott körzet számlálóbiztosától. Ilyenből nagyjából negyvenezer van az országban, ezek egyike vagyok én, mi vagyunk Az Emberek, Akik Becsengetnek Önhöz. Akikkel megoszthatják kétségeiket, félelmeiket, aggodalmukat.
Ilyenekből van bőven.
Aztán ezek a félelmek fel is erősödnek, amikor megkapják, kézbe veszik a csomagot (akár a számlálóbiztostól, akár a postaládából). Mert miközben azt hallják, hogy a népszámlálás anonim, azt látják, hogy a csomagban lévő lakáskérdőíven pontos cím van (az esetek többségében).
És akkor ezt így most hogy? – teszik fel nekünk a kérdést félénken, zavartan, dühödten. Volt, aki visszaadta, hogy ő nem ide van bejelentve, volt, aki visszaadta, hogy "névtelenségről volt szó, bazmeg", volt, aki csak nézett furcsán, "honnan tudják, hogy itt lakom, még be sem jelentkeztem".
Pedig a dolog voltaképpen épp így garantálja az anonimitást. Ugyanis nem az egyes emberek bejelentett lakcímére küldik a csomagot, hanem minden, a központi nyilvántartásban lakásként szereplő címre, függetlenül attól, hogy van-e ott bejelentett lakó, és ha igen, hány, és hogy tényleg azok laknak-e ott, akik papíron, vagy hogy valójában tök üres-e az a lakás. Szóval a lakásokat pontosan nyilvántartják – nekem egyből az első lépcsőházam második szintjén kellett visszakérnem egy borítékot, amit egy másik emelten kellett volna odaadnom –, nem úgy az ott lakókat.
Szombaton kezdődik az október 31-ig tartó népszámlálás, de már tegnap megkezdődött – és legkésőbb péntekig befejeződik – a kérdőívek és egy tájékoztató levél, hivatalos nevén az adatszolgáltatási csomag kézbesítése. Ezt a számlálóbiztosok végzik, Battonyától Nemesmedvesig mintegy negyvenezren, köztük, a fővárosi XIII. kerületében, én is.
A minimális elvárás az, hogy a pontos cím szerint, postaládákba dobjuk be a csomagot. Azonban több szempontból is érdemes már most beszélni a lakókkal (de még nem kérdezni, és az önkitöltőket újra és újra megkérni, hogy ők se töltsenek szombatig), így én is ezt teszem. Mert például már látom, melyek a rossz címek, az üres vagy nem létező lakások. És mert így már tudunk előre időpontot egyeztetni azzal, aki az én segítségemmel akar kitölteni. Vagy olyannal, aki azt kéri, hogy csak jöjjek majd vissza a kérdőívért, "három diplomám van aranyoskám, csak elboldogulok magam is" vagy, az eddigi kedvencem: "én még az adóbevallásom is kézzel töltöm ki, ezt elintézem, míg megfő a leves".
Szóval ezért is jobb a személyes átadás, mint a postaládázás. Mert sokkal szórakoztatóbb.
A népszámlálás lényegében elindult – bár az adatgyűjtés csak október 1-jén, szombaton fog –, az A/4-es, zöld színnel nyomott boríték mostantól kezdve bármikor felbukkanhat a postaládánkban. Vagy belenyomhatják a kezünkbe, mint korábban írtam, előbbi a szabvány, utóbbi a praktikusabb, mármint a számlálóbiztosnak. Köztük nekem is, aki a családokat felkereső negyvenezrek egyikeként fog adatokat gyűjteni a következő hetekben.
Ahogy közeledik október 1-je, egyre többen paráznak azon, hogy bizony a népszámlálás tökéletes alkalom arra, hogy kiadjuk magunkat az államnak, az adóhivataltól a nemzetbiztonságig mindenki beláthat az adatainkba, és ha egy kicsit is óvatlanok vagyunk, bármikor felkerülhetünk egy Kubatov-listára. Vagy bármilyenre.
Ennyi a népszámlálás. Egy nagy belemerevedés. Egy tízmilliós, össznemzeti csoportkép (vagyis nem tízmilliós és nem össznemzeti, de erről majd később).
Az adatgyűjtés egy hónapig tart ugyan, de ez ne tévesszen meg minket.
A szombaton kezdődő népszámláláson ugyanis mindenkinek olyan adatokat kell megadnia, függetlenül attól, hogy október 1-jén vagy 31-én kérdezik-e majd meg, amilyen adatok október elsején – még pontosabban a szeptember 30-ról október 1-jére forduló nap éjfélén, illetve nulla órájában – igazak voltak rá.
Vagyis ha valaki október 1-jén reggel 7-kor elköltözik otthonról, hogy új életet kezdjen Galapagos-szigeteki hajóskapitányként, attól őt még a népszámláláson úgy fogják figyelembe venni, mint aki otthon lakik. Ha valaki október 1-jén délután megházasodik, akkor ő még hajadon/nőtlen lesz. Ha egy kisbaba október 1-jén 0 óra 1 perckor születik meg, akkor ő még nem fog szerepelni az adatgyűjtésben, ha valaki ugyanekkor hal meg, ő viszont még igen.
Számlálóbiztos vagyok, a nagy nemzeti összeírás-sorozat, a 2011-es népszámlálás országos léptékben szinte láthatatlan kis porszeme, egy a negyvenezer szorgos kis hangyából. Aki azonban nem országos, hanem emberi léptékben igenis látható lesz, a legláthatóbb: én leszek az Ember, Aki Elmegy Önhöz.
Október 1-jétől népszámláláson lajstromozódik az ország, hogy a legszélesebb skálát érzékeltessem, Gyurcsány Ferenctől Orbán Viktorig, Kertész Ákostól Vona Gáborig, Matolcsy Györgytől Bokros Lajosig, Zimány Lindától Vizi E. Szilveszterig tényleg mindenki. (Közbevetett kérdés: tudják, hogyan számolják meg azokat, akik most a Való Világ X-edik szériájának villájában népszórakoztatnak minket? Olvassanak rendszeresen, és megtudják.)
Szóval, jövő szombaton megkezdődik, és 2011. október 31-ig tart az idei népszámlálás – elvben, bár bizonyos szempontból hamarabb kezdődik és tovább tart, de ezekről később –, amely során mi, negyvenezrek becsengetünk, bekopogunk, bedübörgünk, bekiabálunk, becsörömpölünk minden lakott és lakható lakásba és minden lakott nem lakásba, és jól megszámolunk mindenkit. Anélkül, hogy bárkiről bármit is tényleg pontosan megtudnánk: a népszámlálás egyik csodája ugyanis, hogy idén, a történelemben először, anonim lesz.
Felhatalmazom önöket – természetesen csak annak a nagyjából száz lakásnak a lakóit, ahová én megyek –, hogy bátran csapjanak fejbe egy méretes szívlapáttal vagy egy péntek este lehulló műholddarabbal, ha bárhol bárkinek a nevét felírom, és azt a papírt magammal akarom vinni. A saját nevemet leszámítva, természetesen.