Natália
-3 °C
7 °C

Bátyja szeme láttára lőtték le a horgosi házaspár kislányát

2005.02.05. 10:52
A jegyzőkönyvek szerint két bérgyilkos ölhette meg a hattagú magyar családot Horgoson. A nagyszülők védekeztek, a házaspárral és a két gyermekkel egy-egy golyó végzett.
Több lap is beletekinthetett a horgosi családirtás jegyzőkönyveibe. A Vecernje Novosti szerint a fiatal családfő karján lévő óra január 26-án öt órakor állt meg, amiből arra lehet következtetni, hogy aznap vagy néhány órával előtte történhetett a gyilkosság. Horgoson két szomszédos családi házban február 1-jén találtak rá egy magyar család hat tagjának holttestére, közöttük két gyermek tetemére. Az áldozatokat feltételezések szerint 6-7 nappal korábban gyilkolták meg. Bővebben > > >

Ketten követték el a gyilkosságokat

A lap szerint a bűncselekményt valószínűleg ketten követték el, és egymástól külön gyilkoltak a nagyszülők és a fiatal házaspár házában. Az utóbbi lakásban a jelek szerint "profi" hajtotta végre a bűntényt, mivel mind a fiatal házaspár, mind a gyerekek életét egy golyóval oltotta ki. A Blikk szerint a nagyszülők védekeztek, a nagypapát a késsel leszúrták, a nagymamát viszont összekaszabolták, és a nyakát is elvágták. A családi házban a fiatal anyuka és férje fel sem ocsúdhatott, egyből végeztek velük. A két kisgyermek közül viszont a 12 éves Dávid valószínűleg végignézte kishúga meggyilkolását, aztán a fürdőszobában keresett menedéket, de őt is leterítette a gyilkos.

A tettesek 7,65-ös kaliberű fegyvert használtak. A legfontosabb nyom, amit eddig talált a rendőrség, az kétféle cipőnyom a ház udvarában.

Orosz bűnbanda?

A Vecernje Novosti szerint a horgosi családot a fiatal férfi üzleti ügyei miatt irtották ki. Feltételezések szerint a bérgyilkosok Magyarországról érkeztek, a magyar maffia megrendelésére hajtották végre a gyilkosságot. Bővebben > > >

A lap névtelen informátora szerint az, hogy gyerekeket is meggyilkolták, arra utalhat, hogy a család ismerhette az elkövetőket, leginkább egy orosz bűnbandára gondolnak, amely bizonyos ideje a térségben tevékenykedik. Felmerült ugyanakkor, hogy a jugoszláviai háborút is megjárt veteránok az elkövetők.

Embercsempész volt a családfő?

Noha pénteken Berta László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi igazgatója azt mondta, hogy a család meggyilkolásával kapcsolatban egyelőre nincsenek Magyarországra vezető szálak, az MTI beszámolója szerint a magyar hatóságok 1997 óta a fiatal családfő nyomában voltak, miután a Szeged melletti Kiskundorozsmán életét vesztette N. Z. nevű társa. Vele az autója alá szerelt pokolgép végzett. Közvetlenül a pokolgépes támadás előtt az áldozat a most meggyilkolt horgosi férfival együtt volt. A Vecernje Novosti úgy tudja, hogy a fenti információkon kívül a magyar hatóságok a fiatal családfő alkoholcsempészettel kapcsolatos tevékenyégéről is eljutatták az információkat a szerb hatóságokhoz.

A lap szerint a családnak Szeged elit negyedében, a Bal fasor utcában volt ingatlanja, és Domaszéken is. A rendőrök gyanúja szerint az utóbbi házból szervezte az illegális bevándorlók, jobbára kínaiak átcsempészését a határon. Jelenleg a rendőrség azt vizsgálja, hogy a családfő tagja volt-e egy szélesebb nemzetközi embercsempész-hálózatnak.