Miklós
-7 °C
4 °C

Bocsánatot kér a homofób prédikátor

2004.09.23. 10:54
Jimmy Swaggart, a 80-as években népszerű prédikátor szerdán nyilvánosan kért bocsánatot azoktól, akiket megsértett szeptember 12-i beszédével. Akkor a melegek házasságáról mondta el a jogvédő szervezetek szerint gyűlöletkeltő véleményét.
Jimmy Swaggart amerikai prédikátor szerdán elnézést kért korábban tett megjegyzése miatt. Egy, a tévében közvetített istentiszteleten ugyanis azt mondta, hogy megöli azokat a melegeket, akik romantikus pillantásokat vetnek rá.

Durva volt és nyers

Az egyházfi és Baton Rouge-i gyülekezete több, a szeptember 12-ei tévés elszólása ellen tiltakozó levelet is kapott meleg szervezetektől. A prédikációban Swaggart a melegek házasságával kapcsolatos ellenvéleményének adott hangot, amikor is azt mondta: "Még életemben nem láttam olyan férfit, akit elvettem volna."

Ez önmagában talán még nem adott volna okot a meleg jogvédőknek tiltakozólevelek megfogalmazására; de a prédikátor szájából elhangzott egy jóval provokatívabb mondat is: "Durva leszek és nyers: ha egy férfi úgy néz rám, akkor megölöm és megmondom Istennek, hogy meghalt." A gyülekezetből nevetés és taps hallatszott.

Swaggart szerdán elmondta, hogy a "megölöm és megmondom Istennek, hogy meghalt" formulát igen gyakran használja, és természetesen ironikusan érti, valójában senkit sem szeretne megölni. Amennyiben azonban valakit mégis megsértett, úgy attól bocsánatot kér.

Tiltakozó jogvédők

Egy jogvédő csoport tiltakozó levelet küldött a kanadai rádiós-tévés szabályozással foglalkozó szervezetnek, miután egy torontói székhelyű csatorna leadta a nagy felháborodást kiváltott istentiszteletet.

Swaggartnak minden amerikai egyenlőségéért kellene imádkoznia, nyilatkozta Cheryl Jacques, a washingtoni központú Human Rights Campaign vezetője. "A bocsánatkérések nem szerelik le az erőszakot - a tettek igen. Reméljük, hogy megteszi a szükséges lépéseket" - mondta Jacques.

A prédikátor piszkos múltja

A prédikátor az 1980-as években nagy népszerűségnek örvendett egészen egy 1987-es botrányig. A férfiról akkor kiderült, hogy egy New Orleans-i motelben együtt volt egy prostituálttal.