Nagy baj lesz!

DeDi-elemzés 4.

2010.02.19. 15:22
Informatikai partnerünk az index.hu.
A Fidesz elkezdett arról beszélni, hogy nagyon nehéz lesz majd a kormányzás, igyekeznek hűteni a túlzott várakozásokat. Bajnai Gordon ugyan nagykoalícióról álmodik, sok mindenben hasonlókat állít, mint Orbán Viktor szokott. Az MSZP óvatos ígéreteket kezdett csepegtetni, a Jobbik meg csendben építkezik. A Demokrácia és Dilemma Intézet ismét heti bizonyítványt oszt.

A Fidesz ezen a héten fontos új üzenettel kezdte előkészíteni a terepet a kormányalakításhoz. A párt meghatározó politikusai nem mondtak beszédet anélkül, hogy valahogy bele ne szőtték volna mondandójukba, hogy „nehéz lesz talpra állítani az országot”.

A túlzott elvárásokra már cikkek sorában figyelmeztették a pártot, még külföldről is, és úgy tűnik, hogy a Fideszben is felismerték, hogy nem szabad beleesni egy olyan csapdába, mint amit az MSZP ásott magának irreális ígéreteivel. Ugyanakkor a módszer arra is jó lehet, hogy megragadja azoknak a szavazóknak a figyelmét, akiknek szimpatikus volt az MDF–SZDSZ „nagy a baj” típusú, Bokros Lajost válságelhárító talizmánként beállító üzenete.

07

Baj van, baj

A héten Orbán Viktor azt mondta, hogy „a választások utáni kormánynak lesz egy nagy dilemmája. El fog jönni ugyanis az igazság pillanata, amikor meg kell mondani, hogy valójában milyen a gazdaság állapota, melyek a valós gazdasági, államháztartási adatok. Ezt pedig úgy kell megtennünk, hogy az igazság a belénk vetett bizalmat ne veszélyeztesse. Fogalmam sincs, hogy ezt hogyan kell majd csinálni.”

Varga Mihály arról beszélt, hogy látni kell a leltárt a választás után, akkor dől el, hogy mit és mikor tehet meg a kormány, mert súlyos dolgok derülhetnek ki. Navracsics Tibor Hódmezővásárhelyen azt mondta, hogy „nehéz időszak vár az országra, melyet nem lehet leküzdeni a jövőbe vetett hit nélkül”. Kövér László arról beszélt, hogy annyira mélyen vagyunk, hogy a politikusok egyedül képtelenek lennének úrrá lenni a problémákon, „az emberek nélkül nem fog menni”. Vagyis a Fidesz máris türelmet, megértést kér, és elkezdett a nehéz örökségre mutogatni.

Bajnai is józan ésszel jött

E visszafogott, már a választás utánra készülő hangulat előkészítésében váratlan szövetségesre lelt a Fidesz Bajnai Gordon kormányfőben. A kampánytól eddig magát alapvetően távol tartó miniszterelnöktől egy interjú (Mozgó Világ) és egy hosszabb cikk (Népszabadság) jelent meg a héten.

Ezekben elsősorban saját kormányának eredményeit veszi sorra, de közben jelzi, hogy kényszerpályán van az ország, és józan észre van szükség. A józanészezés Orbán Viktor évértékelőjének egyik kulcsmotívuma volt, és azóta is beleszövi minden hosszabb megszólalásába a kifejezést.

De nem csupán a hasonló fordulat érdekes, ez a szómágia inkább csak a DeDi munkatársaihoz hasonló retorikai sznobokat izgathatja. Az sokkal érdekesebb, hogy Bajnai is azt üzeni, hogy mindenképpen nehéz lesz, és nagyon fontos, hogy munkahelyeket kell teremteni. A Fidesznek a nehézleszezésen kívül „az egymillió új munkahely” volt még a heti mantrája.

Még tovább menve Bajnai azt is kifejtette, hogy kétharmados többséget maga mögött tudó kormány lenne az ideális. Ugyan ő nagykoalícióval tartaná ezt üdvösnek, és nagy nemzeti kiegyezést szorgalmaz, de azért az alapfeltevésben itt is hasonlót mond Orbán Viktorral, akinek ebben a kampányban vesszőparipája, hogy a kétharmados többség az új kormány mögött nagyon kívánatos volna.

IV0C4574

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy Bajnai a DeDi szerint a Fidesz szekerét tolná. Utalhat ez arra, hogy Bajnai komolyan igyekszik venni, amit hatalomra jutásakor ismételgetett, hogy nagyobb konszenzusra van szükség, túl hisztérikus az acsarkodás, és most példamutatóan nem csinál úgy, mintha ne lehetne hasonló véleménye erről vagy arról, mint a Fidesznek. A keleti és nyugati mentalitás közt feszülő civilizációs küzdelemre szabott gondolatmenete a cikkében értelmezhető a Fidesznek szánt figyelmeztetésnek is, de lehet az őt támogató párt egyes köreinek megleckéztetése is.

Utalhat viselkedése egyszerre arra is, hogy nem akar a Fidesz-kampány céltáblája lenni, technokrata hangot akar megütni, mert talán még visszatér a politikába, és ezt nem Gyurcsány örököseként vagy az MSZP-hez hozzáégettként akarja megtenni.

Bajnait a héten megtámadták az MSZP frakciójában, mert az új kormány megalakulásáig befagyasztotta a közbeszerzési döntéseket. A Fidesz viszont az elmúlt időszakban jóval többet szidja Gyurcsányt és Verest, mint Bajnait. Holott a kampány bevezetőjekor még a bilincsben ábrázolt Zuschlag János és Hunvald György közé tették egy plakátra. Bajnai hétfői évértékelése után biztosan lesz szócsatája a Fideszszel, szó sincs összeborulásról. Még az is lehet, hogy itt-ott feltűnik labdázni MSZP-sekkel a következő hetekben, de az világos, hogy nem viselkedik úgy, mint egy MSZP-s kormányfőnek kampány idején kéne.

Mosoly az IMF-re

A Fidesz jövőre készülő másik fontos gesztusa volt, hogy úgy tárgyaltak az IMF-fel, hogy a nagy hitelező képviselői bizakodón szóltak a későbbi együttműködésről. Ez persze kötelező udvariassági kör, de azért az nem lehet véletlen, hogy James Morsink delegációvezető azt mondta, hogy a Fidesz szigorú költségvetést ígért neki. Orbán pedig csütörtökön a német külügyminiszter-helyettessel tárgyalt. Ezek hangsúlyos kommunikációja (Orbán félórás késését a gyáriparosoktól a német tárgyalás elhúzódásával indokolta tucatnyi újságíró előtt, Varga részletesen kommentálta az IMF-tárgyalást) alkalmasak arra is, hogy előre kivédjék a baloldal egyik kedvelt támadási taktikáját, ami szerint Orbán nyugaton ciki, a párt gazdaságpolitikája pedig ésszerűtlen.

Kisbusz, széles sáv

Az MSZP is magához tért valamelyest, még ha a hétvégi antifasiszta megmozdulás közel sem vonzott annyi embert, mint Gyurcsány hasonló gyűlései korábban. Az MSZP viszont elkezdett ígérni. Az „elérhető árú internet 2014-ig” az „ingyenes nyelvoktatás harmincöt év felettieknek”, illetve az „ingyenbusz kistelepüléseknek” ígéretek ugyan nem tűnnek nagy dobásoknak, de ellenzékbe készülve furcsa is lenne hatalmasakat álmodni.

Mesterházi Attila a Hollán Ernő utcában rendezett antifasiszta tüntetésen
Mesterházi Attila a Hollán Ernő utcában rendezett antifasiszta tüntetésen

A havi másfél milliónál többet keresőket sújtó ötvenszázalékos adókulcs tipikus balos felbuzdulás, és ellenzékbe tartva félni sem kell attól, hogy a pártot támogató gazdagoknak nem tetszhet. Mesterházy azzal is jelezte mértékletességét, hogy csak háromszáz új rendőrt ígért, szemben Orbán háromezres bejelentésével. A nagyon nagy jóléti ígéretektől ezúttal a baloldal is tartózkodik, ennyi tanulságuk mindenképpen volt az elmúlt éveknek.

MSZP–Jobbik–Fidesz-koalíció

Érdekes nagykoalíció alakult ki a földmoratórium körül. Jövőre lejár az EU-nál a csatlakozáskor kijárt kedvezmény, ami tiltja a nem magyar állampolgárságú EU-s polgároknak termőföldvásárlást. Az MSZP, a Fidesz és a Jobbik is a moratórium meghosszabbításáról beszélt a héten, ami azért érdekes, mert a kormány már korábban is jelezte, hogy ezt akarja. Ugyanakkor mindhárom párt úgy csinál, mintha csak ők akarnák.

A Fidesz annyiban ment túl a közös ígéreten, hogy előbb Semjén Zsolt, majd Orbán Viktor is jelezte, hogy ha kell, akkor trükközni fognak. Semjén fejtette ki, hogy ez azt jelentheti, hogy például Magyarországon szerzett szakirányú diplomához kötnék a földvásárlást. Érdekes, hogy a Fidesz eheti legradikálisabb ígérete, (amelyben azt hangsúlyozzák, hogy ha kell, hát ők dacolnak az egész világgal), egy olyan ügyre vonatkozik, amivel lényegében a többi párt és a kormány is egyetért, és már az EU is hónapok óta tud a magyar igényről. A kardcsörtetés így inkább hangos, mint meghökkentő.

Pálinkás jó kampányt!

A DeDi kedvenc heti témája mégsem a földügyi párhuzamos kampány, hanem a pálinka. Orbán Viktor legalizálná a kis mennyiségű otthoni főzést, amit az MSZP óvatosan támadott. Mindkét párt szerencséje, hogy a nagy ellátórendszerek vagy az önkormányzatok átalakításáról egyikük sem akar beszélni, így el lehet bohóckodni italozásról vagy a facebookon közzétett gyalázkodóversikékről.

Jön fel a Jobbik

A Jobbik elképesztő szorgalommal, rendületlenül tartja lakossági fórumait, rendet, a cigánybűnözés megállítását és a multik megrendszabályozását ígérik leginkább. A legfrissebb kutatás szerint a fiatalabbak között már népszerűbbek az MSZP-nél. A Jobbiknak sikerült rákényszerítenie a többi pártot is, hogy nagy rendteremtéseket, több rendőrt ígérjenek ők is, miközben a statisztikák szerint nincs drámai bűnözési hullám. Mivel ebben a témában a Jobbik leghangosabb, aligha bírják a mérsékelt erők a versenyt ezen a fronton.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke beszél a párt lakossági fórumán Nagykanizsán
Vona Gábor, a Jobbik elnöke beszél a párt lakossági fórumán Nagykanizsán

Teljesen megváltozott a Jobbikkal kapcsolatos felállás az EP-választás óta. Nyáron még az MSZP ijesztgetett a Jobbikkal, most a Fidesz visszatérő, ezen a héten is sokat ismételt üzenete, hogy a jobboldaliak ne szavazzanak a Jobbikra. Nem csoda, hogy a Fidesz tart tőlük: a párthoz közel álló Nézőpont Intézet szerint négyszázezren gondolkodnak a Fidesz-táborban azon, hogy megosszák szavazataikat a két párt között.

Bokros nem bújt ki a bőréből

A héten Bokros Lajos pénzügyminiszteri önmagát idézte, amikor lemondással fenyegette meg az MDF-et. Bokros féltucatszor mondta Horn Gyulának, hogy otthagyja a kormányt 1995-ben, most az MDF vezérkarát riogatta. Van oka aggódni, mert a párt jelöltállítása problémás, az ajánlószelvények egyre fogynak (a Fidesznek állítólag már egymillió van), nem világos hogy ki a párt tagja, ki van kizárva, melyik szervezet legitim, mi van az SZDSZ-es megállapodással. Múlt héten azt írtuk, hogy innen nehéz lesz felállni. Most már úgy véljük, hogy kisebb csoda kellene az országos lista felállításához.