Vida Ildikó? Most nem ez a téma!

2015.02.19. 18:07

Elég kínosra sikerült a NAV sajtótájékoztatója, ahol a Hvg.hu újságírója arról kérdezte az adóhivatal elnökhelyettesét és szóvivőjét, hogy milyen eredményre jutott a vizsgálat Vida Ildikó NAV-elnök amerikai kitiltásáról, amit Vida Ildikó maga vezetett. Vida tavaly november 5-én beismerte, hogy kitiltották az Egyesült Államokból, és azt ígérte, hogy egy munkacsoporttal kiderítik, miért léphettek ilyet az amerikaiak.

A Hvg.hu újságírója megkérdezte, van-e eredménye a vizsgálatnak és kiderült-e hogy vannak-e a kitiltottak között más NAV-vezetők.

Erre a sajtótájékoztatót vezetők először zavartan egymásra néztek,majd Varga Árpád elnökhelyettes magyarázkodott, hogy ez nem az ő területe.

 Azután azt mondta, volt vizsgálat az amerikai cégekkel kapcsolatban.

Arra kérdésre, hogy végül is mi az eredmény, Varga arról kezdett panaszkodni, hogy több száz cég ügyeit kellett átnézni, mert nem volt nevesítve, melyik amerikai cégnél lehettek olyan visszaélések.  Amikor arról érkezett kérdés, hogy áll Vida Ildikó ügye,  Burillák Attila NAV-szóvivő vágott a kérdező szavába azzal, hogy ez nem kapcsolódik a sajtótájékoztató témájához. Hogy mi lett a vizsgálat sorsa, vagy hogy mikor lehet majd erről valamit is tudni, azt a NAV vezetői nem tudják.