További Energia cikkek
- Törvénybe foglalta a német parlament, hogy be kell zárni a szénerőműveket
- 8 forinttal drágább a benzin
- Magyar kutatók: Gazdaságilag is megéri minél előbb szabadulni a szénerőművektől
- 2021 elején kezdődhetnek a földmunkák a Paks 2 területén
- A járvány miatt kevesebb áramot fogyasztunk, mint ilyenkor szoktunk
A fehérvári labdarúgócsapat tulajdonosához, Garancsi Istvánhoz, illetve az exwallisos Nagy Györgyhöz köthető emberek szerepelnek a feltehetően a magyar állam jóvoltából is rendkívül nyereséges energiakereskedő céget tulajdonló offshore céghálóban.
Mint egy hete megírtuk, a távhősök támogatásának árnyékában offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz az állami MVM kereskedőcége. A szálak kajmán-szigeteki, ciprusi, svájci cégekhez vezetnek.
Hogy levigye az árakat, a kormány rátenyerelt a nyugati irányból érkező olcsó gázforrásra, azt ígérve, hogy abból közintézményeket, megszorult távhőtermelőket segít. Segített is, ezzel egy időben viszont helyzetbe hozott egy homályos tulajdoni hátterű magáncéget is, a MET Magyarország Energiakereskedő Zrt.-t (MET), amelynek korábbi neve Mol Energiakereskedő volt.
Aztán az Átlátszó.hu kiderítette, hogy ciprusi offshore cégeken keresztül az exwallisos Nagy György és a fehérvári labdarúgócsapatot tulajdonló Garancsi István is tulajdonosai a 2012-ben 50 milliárd forintos profitot termelő, MET-nek.
Most pedig szintén az Átlátszó.hu jött elő a Garancsihoz és Nagyhoz képest ugyan elenyésző tulajdonrésszel rendelkező, nagyjából ötvenfős, Nagy György-közeli érdekszövetséggel.
A bonyolult szálakon keresztül a Burnack Ltd. tulajdonosi körében megjelenő közel ötven nevet (ciprusi cégadatok, pdf) közelebbről vizsgálva kiderül, hogy a legtöbbüknek valamilyen módon köze van a Wallishoz vagy Nagy György érdekeltségeihez. Az Átlátszó.hu csak azokat azonosította, akik cégvezetőként vagy tulajdonosként szerepelnek a magyar cégadatbázisban. Az derült ki, hogy többen a Nagy-érdekeltség Café-csoport dolgozói. A legtöbb tulajdonos egyébként egyetlenegy darab részvényt birtokol, ami az Átlátszó.hu szerint a lista heterogén jellegét tekintve arra utal, hogy valaki jutalomból osztogathatja ezeket a részesedéseket. További részleteket az Átlátszó.hu-n olvashat.