Önállósította magát a magyar Eybl

2009. március 18., szerda 07:27

Önálló, a korábbi osztrák anyavállalattól függetlenül működő cég viheti tovább a magyar Eybl munkásait és rendelésállományt. Miközben az osztrák cég a csőd elkerülésén dolgozik, a magyarok leszerződtek a BMW-vel, és kormánygaranciát kaptak az újrainduláshoz szükséges hitelre.

Az autóipari beszállítóként nagyra nőtt, üléshuzatokat és kárpitokat gyártó Eybl Austriának sikerült megállapodnia legnagyobb hitelezőjével, a Prevenz Grouppal. A 115 millió eurós tartozást felhalmozott Eybl Austria így tovább foglalkoztatja 380 alkalmazottját, miközben a hat európai országban dolgozó többi négyezer munkavállalónak még kétséges a jövője.

A magyarországi leányvállalat ügye ugyanakkor időközben kedvező fordulatot vett. A négy telephelyen 1200 alkalmazottat foglalkoztató két magyar Eybl-cég saját kezébe vette sorsát.

Varga Jenő, a felszámolást vezető Vectigalis Zrt. vezetője a Napinak elmondta, hogy sikerült közvetlen, 6+4 hónapra szóló megállapodást kötniük legnagyobb partnerükkel, a BMW-vel. Mivel a többi nagy vevővel is előrehaladott tárgyalások folynak, jó esély van arra, hogy idén is 20-30 milliárd forint közötti árbevételt érjenek el, illetve megőrizzék a magyar beszállítói kapacitást.

Varga szerint árban is versenyképesek lesznek, hiszen az osztrák - egykori - anyacégtől például negyedáron jutnak egyes alapanyagokhoz. A Vectigalis vezetője kulcskérdésnek tartja a munkaerő megtartását, hiszen regionális gondokat okozna, ha a jánosházai, lenti, körmendi vagy nagykanizsai üzemből el kellene bocsátani dolgozókat.

A társaságnál az év elején még több mint másfél ezren dolgoztak, januárban még úgy vélték, ezer fővel folytatódhat a termelés. Hétfőn lépett hatályba az a kormányhatározat, emely az Eybl tevékenységét újraszervező Inside-Car Kft.-nek biztosít garanciavállalást csaknem 16 millió eurós forgóeszköz hiteléhez.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Csődbe ment az Eybl autóipari beszállító  - 2009.01.06.
Az osztrák cég magyar vállalatát is felszámolják, 1500 ember állása van veszélyben.
Ellehetetlenítik a munkavégzést a Suzukinál? - 2008.12.10.
Januártól 25 településről nem viszik munkába a dolgozókat, akik szerint ezzel azt akarják elérni, hogy ne kirúgni kelljen őket, hanem kénytelenek legyenek felmondani. Ezer embernek december 19-ig nem kell dolgoznia.
Kirúgnak a Suzukitól 1200 embert - 2008.11.28.
Próbaidős dolgozókat már küldtek el. A cég délutánra ígért hivatalos tájékoztatást. Az elbocsátásszámláló 10 000 fölött.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Adókalkulátor

Havi bruttó munkabér:
Gyerekek száma:

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés