Hivatalosan négyezer munkahely szűnt meg az elmúlt két hónapban

2008.12.03. 21:34
Idén november végéig 27 ezer munkahely megszűnését jelentették be hivatalosan a Magyarországon működő cégek, ez 10 ezerrel több, mint tavaly összesen.
A kabinet szerdai ülésén hallgatta meg a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) tájékoztatását az eddigi csoportos munkahely-megszűnésekről és a kormányzati feladatokról, közölte Tukacs István a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára szerdán. Hozzátette: közel 80 szervezet 10 ezer munkahely megszűnését jelezte októberben-novemberben, de hivatalosan csak hetven gazdálkodó szervezet jelentette be négyezer állás megszüntetését.

Az Index elbocsátás-számlálója szerint:

A hivatalos adatok még nem tartalmazzák a Suzuki és a Foxconn tervezett elbocsátásait sem. Az SZMM azt ajánlotta a kormánynak, hogy forduljon az Európai Bizottsághoz, és kezdeményezze az úgynevezett de minimis szabály felfüggesztését, közölte a kormánymegbízott.

Eszerint azok a társaságok, amelyek nem feltétlenül piacvesztés miatt kerültek nehéz helyzetbe, és csökkentett idejű munkavégzést ajánlanak a dolgozóknak, a különbség kompenzálására bértámogatásért fordulhatnak a kormányhoz, e támogatás határa azonban ma 200 ezer euró cégenként.

A munkaügyi tárca kezdeményezte, hogy a kabinet gyorsítsa fel az állami nagyberuházásokat a pótlólagos munkahelyteremtés érdekében - mondta az államtitkár. Kiemelte: a javaslatokról szakmai egyeztetés kezdődik a kormányon belül.

A kabinet döntött arról: a munkaügyi központok segítségével kiépít egy információs rendszert, hogy minél gyorsabban értesüljenek az elbocsátásokról, közölte Tukacs István. Az elmúlt hetekben a gazdasági válság következtében több Magyarországon működő vállalat jelentett be létszámleépítést, volt olyan nap is, amelyen több mint háromezer dolgozó elbocsátásáról adtak hírt a cégek.



  • Hírek
  • Bankszámla