Ambrus
-7 °C
3 °C

Szegénylázadás Franciaországban

2005.11.08. 12:02
Leegyszerűsítés lenne egyszerű faji zavargásnak beállítani a franciaországi lázongásokat. Az okok is mélyebbre mutatnak két tizenéves halálánál. Elhibázott településpolitika, kilátástalanság és burkolt rasszizmus elegye robbant tizenkét napja Párizsban.

Rejtett rasszizmus, megalapozatlan félelem, szegregáció és gettósodás állhatnak a tizenegyedik napja tartó franciaországi zavargások mögött. Nicolas Sarkozy belügyminiszter ugyan a szervezett bűnözők és az iszlám szélsőségesek szervezett akciójaként próbálta beállítani a gyújtogatásokat, az okok ennél mélyebben rejlenek. Valahol a francia településszerkezetben.

Elhibázott újjáépítés

A bajok közvetlenül a második világháború után kezdődtek. Az újjáépítés idején bevándorlók tízezrei érkeztek Franciaországba. A főként észak- és nyugat-afrikai bevándorlók első körben bádogvárosokban telepedtek le, majd az újjáépítés előrehaladtával átköltözhettek az eredendően a középosztálynak épített lakótelepekre.


Szegénység és gettósodás jellemzi a külvárosokat

A háború utáni újjáépítésben a franciák új típusú városmodell szerint építkeztek, ebben a lakónegyedek, az üzleti negyedek és az iparnegyedek jól elkülönültek. Ezzel viszont alvóvárosok sokaságát sikerült Párizs köré építeni, ahol este és a hétvégén gyakorlatilag megszűnt az élet. Ez egészen a hetvenes évekig, a munkanélküliség tömegessé válásáig nem jelentett problémát.

Az első olajválságot követő gazdasági összeomlás természetesen a bevándorlókat érintette leginkább. Így a hetvenes évek közepe óta már legalább két külvárosi generáció nőtt fel úgy, hogy maga körül munkanélküli, tétlen felnőtteket látott - hiszen akinek munkája volt, a városok szerkezete miatt máshol dolgozott. Ehhez társult, hogy a bevándorlók második, harmadik generációja azt tapasztalhatta, hogy szüleik kemény munkával sem tudtak kitörni a nyomorból. Felszínre került a szülőföld - időközben idealizálttá vált - képe és a francia rögvalóság közti különbség is, ami teljes elidegenedéshez vezetett.

Az október 27-én lázadássá fokozódott feszültség tehát hosszú évtizedek óta a felszín alatt lappangott, az előre programozott összeomlásra azonban más tényezők is ráerősítettek.

Szegénylázadás, nem faji zavargás

A gazdagodó francia középosztály a hetvenes években kezdett elköltözni az alvóvárosokból, a bevándorlók beköltözése robbanásszerűen gyorsította Párizs északi elővárosainak gettósodását. A tizenegyedik napja tartó lázongások az egyik ilyen elővárosban, Seine-Saint-Denis-ben robbantak ki, ahol harminc százalék az arabok aránya, és ugyanekkora a munkanélküliség is. A városrész lakosságának a fele 25 éven aluli fiatal, körükben a munkanélküliség is ötvenszázalékos.

Az immár országos zavargások a vidéki nagyvárosokban is a gettósodott elővárosokban törtek ki. A gettó fogalma azonban senkit se zavarjon össze, a francia zavargásokat ugyanis leegyszerűsítő lenne faji zavargásként kezelni. A lázongó fiatalok között portugál bevándorlók gyerekei, sőt tősgyökeres francia fiatalok is vannak, ahogy a lepukkant elővárosok lakóinak is csak egy része észak-afrikai arab vagy nyugat-afrikai fekete. Azaz sokkal inkább szegénylázadás, mint faji zavargás az, ami Franciaországban zajlik.

Ennek legfőbb oka pedig a francia munkaerőpiac szigorú szabályozása, a munkahelyek védelme, a mobilitás hiánya, valamint a szociális segélyezés mértéke lehet. A munkahelyeket védő rendelkezések miatt gyakorlatilag nincs mozgás a munkaerőpiacon, az alacsony képzettségű gettólakók amúgy is nehezen kapnának munkát. Segélyeket azonban igen, ami gyakorlatilag - a munkaerőpiac rugalmatlanságával együtt - ott is tartja őket a munkanélküliségben.

Bukhat a megoldóember

A helyzet tragikuma, hogy a zavargásokba pont az a Nicolas Sarkozy bukhat bele - a rasszizmust súroló megszólalásai miatt joggal -, aki a vezető francia politikusok közül egyedül vetette fel mind a munkaerőpiac, mind a francia asszimilációs politika reformját.

Sarkozy már két éve nyíltan hirdeti, hogy Franciaország jövőbeni nagysága azon múlik, mennyire tudja nyitottá és versenyképessé tenni gazdaságát, ennek pedig alapfeltétele a munkaerőpiaci regulák lebontása. Másik tézise szerint fel kell adni az asszimiláció eddigi erőltetett modelljét, ami szerint aki Franciaországban él, az francia, és punktum.

Sarkozy olyan dogmákat feszeget, mint az állam és egyház szétválasztása, mert véleménye szerint a militáns iszlámot csak úgy lehet visszaszorítani, ha a mérsékelt iszlám irányzatot akár államilag is támogatják. A muzulmánok ugyanis nem voltak olyan szerencsések, mint, mondjuk, a keresztények, akik még az állam és egyház szétválasztása előtt kiépítették saját intézményrendszerüket, vagy mint a zsidók, akik a polgárosodott Franciaországban nem a gettólakók, hanem az egyre tehetősebb polgárság soraiba tartoztak. Az erőszakos asszimiláció jó példája a fejkendőtörvény, az a tavaly életbe lépett szabályozás, ami vallási jelképpé minősítette és megtiltotta a közintézményekben a muzulmán erkölcsi normák szerint a nők számára kötelező kendőviseletet.

A mostani helyzetben azonban már megkésettnek tűnnek Sarkozy elképzelései. Legalábbis egy Molotov-koktéllal a kezében közelítő fiatalt viszonylag nehéz integrálni a társadalomba.

Burkolt rasszizmus


Ami már csak a társadalom miatt sem könnyű. Az elővárosok fiataljai rendszeresen panaszkodnak a rendőrség és a fehér lakosság burkolt rasszizmusára. Példa erre, hogy a nők szorosabbra fogják táskáikat színes bőrű fiatalok láttán, és a rendőrök is inkább őket igazoltatják. A zavargások is egy elfajult igazoltatás miatt törtek ki, három fiatal inkább elmenekült, nehogy a lakossági panaszok szerint a színes bőrűeket gyakorta megverő rendőrök kihallgassák őket. A rendőrség tagadja, hogy a járőrök üldözték volna a fiúkat, azok mégis egy trafóházba menekültek, ahol kettejüket halálos áramütés ért.

A zavargások tehát mélyen gyökerező társadalmi konfliktusokra utalnak. Ez joggal aggaszthatja Európa többi országának politikai vezetőit és társadalmát is. Hollandia már tavaly tapasztalhatta a társadalom egységének megbomlását, a Van Gogh-gyilkosság sokkolóan hívta fel a figyelmet a muzulmánok elidegenedésére.

Nagy-Britannia a legkésőbb idén júliusban, az egymást két héttel követő terrortámadások után szembesülhetett azzal, hogy az iszlám szélsőségesek már országuk területén találhatnak maguknak követőket a bevándorlók második, harmadik generációjában. (Az őszi birminghami zavargások jelen vizsgálatunk szempontjából érdektelenek, a muzulmánok és a feketék összecsapásai egy fekete lány megerőszakolása miatt robbantak ki. Ugyanakkor Birmingham gettósodott külvárosai egy franciaországihoz hasonló zavargáshoz is ideális terepet jelentenek.)

Európa tanulhat

Az uniós politikusok közül elsőként Romano Prodi, az Európai Bizottság volt elnöke, az olasz baloldali ellenzék miniszterelnök-jelöltje kongatta meg a vészharangot. Véleménye szerint az olasz nagyvárosok elővárosaiban hasonló gettósodás, szegregáció figyelhető meg, így csak idő kérdése, hogy mikor törnek felszínre a lappangó feszültségek.

Németországban meg látszólag robbantak is. Vasárnap hajnalban Brémában, hétfőn Berlinben gyújtottak fel autókat. A német politikusok szerint ugyanakkor még elhamarkodott lenne párhuzamot vonni a németországi gyújtogatások és a franciaországi lázongás között.

Ebben részben igazuk is lehet. A brémai gyújtogatás egy elhagyott területen történt, inkább csínytevésnek, mint lázongásnak tűnik. És ugyan Németországban is több millió, főként török bevándorló él, nagy részük nem elkülönült külvárosokban, hanem a németekkel vegyesen. De aki járt már Kreuzbergben, tapasztalhatta, hogy a párhuzamos társadalom Németországban is létező jelenség, igaz, Berlin törökök lakta negyedére inkább a multikulti, semmint a szegregáció jellemző.

De olyan modellországok is bajba kerülhetnek, mint Svédország, ahol szintén nagy számban élnek második generációs bevándorlók. Végül is, Hollandia - ahol az amúgy a liberális, de bevándorlóellenes Pim Fortuyn sikereit is csak kilengésnek gondolták - is a multikulturális társadalom modellje volt Van Gogh meggyilkolásáig.

[A cikk megírásához a New York Times, a Newsweek, a Reuters, a Providence Journal, a Daily Bulletin és a Wikipedia elemzéseit használtuk fel.]