Nem arról van szó, hogy jön Jordán Tamás helyett más igazgató, és kész

„Igaz, hogy a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói pályázatáról és Jordán Tamásról beszélünk, de másról van szó: a társulatról, az elmúlt tíz év alatt befektetett munkánkról, és igazából a jövőnkről is. Itt nem az a helyzet, hogy ha elküldik Jordán Tamást, majd jön helyette egy másik igazgató, és minden megy tovább. Ezt talán még az önkormányzati képviselők sem tudják, de mi sokan nem azért szerződtünk ide, mert munkát kerestünk, hanem hogy

részt vehessünk abban a művészi munkában, amivel Jordán Tamás és az általa idehívott rendezők bíznak meg bennünket, és ha ez véget ér, a legtöbben elmegyünk”

– mondja Mertz Tibor, a szombathelyi színház színésze, a Vineta Köztársaság című előadás egyik szereplője.

A színházban épp véget ért az Ivanov című Csehov-előadás. Egy olyan közegről, ami mindenkit lehúz, ahol már nem is nagyon tudják, miért érdemes élni, meg hogy érdemes-e egyáltalán, és a már megszokott és berögzült helyzet meg a környezet olyan fojtogató, hogy ha van is egyvalaki, aki próbál tenni ellene, aki próbál egy kis színt vinni a begyöpösödöttségbe, az sem tud hatni igazán senkire. Ezt a közeget most épp Szombathelyen látni. A színpadon, mármint.

Tiszta körülmények között

„Nem arról van most szó, hogy mi valami Jordán Tamás-fanclub lennénk. Bár igazán szeretjük Tamást emberileg is, de ami igazán fontos, az a műhely, amit itt tíz év alatt felépített, amelynek beindította a munkáját, és amit folyamatosan fejleszt. Például azzal, hogy elképesztően sokféle ízlésű embert vonz ide az ő hívó szava. Ez az a folyamatosan izgalmas művészi helyzet, ami mellett kiállunk” – ecseteli Bánfalvi Eszter, az Ivanov egyik főszereplője.

Pedig a legtöbben valóban egy igazgató leváltásának vagy le nem váltásának kérdéseként kezelik azt az ügyet, hogy egy végtelenül cinikus, a demokrácia minden értékét és a szakmaiságnak a látszatát is felrúgó eljárás után végül a szombathelyi önkormányzat nem szavazta meg, hogy Jordán Tamás vezethesse tovább az általa kitalált, kiharcolt és megalapított Weöres Sándor Színházat, noha ő volt az egyetlen érvényes pályázó a posztra. A színházi életben szinte ismeretlen Dér András ugyanis korábban visszavonta a pályázatát, miután azt a Nyugat.hu az ő akarata ellenére nyilvánosságra hozta.

A politikusok egy része és a jobboldal felé nyíltan elkötelezett színházi emberek retorikájának fő eleme az lett, hogy ez botrányos körülményeket teremtett, és többen azt állították: a Jordán Tamással szembehelyezkedő Dér Andrást és pályázatának támogatóit megfenyegették. Azóta viszont Dér András és a pályázatot aláíró K2 Színház vezetői is elmondták: soha, senki nem fenyegette meg őket. A kiszivárogtatás miatt is többen feljelentést és bűncselekményt emlegettek, noha egy közintézmény élére szánt pályázat nyilvánosságra hozatala nem büntetőjogi kategória, inkább etikai kérdés.

„A képviselő-testület tagjai felültek azoknak a mendemondáknak, amelyek nem bizonyultak valósnak. Engem is felháborítana, ha azt hallanám, hogy fenyegetőztek, de mivel azóta kiderült, hogy nem történt ilyen, nincs okom azt feltételezni, hogy a jövőben ne lehetnék épp olyan jóban az önkormányzat tagjaival, mint eddig” – mondja az Indexnek Jordán Tamás, hozzátéve: ő elhiszi, hogy a testület, ahogy arra a korábbi ülésen hivatkozott, tiszta körülmények között akar döntést hozni. „Hát erre most már lehetőségük lesz, mert kiderült, hogy minden, amivel engem is vádoltak, alaptalan volt.”

Változtat, rombol

Mindenesetre a pályázat ügye nemcsak a botrányos körülmények miatt mutat túl egy ember – Jordán Tamás – alkalmazásának kérdésén, hanem mert egy színház nem tud úgy működni, mint egy benzinkút vagy egy multicég, amely alapjaiban véve ugyanolyan marad egy vezetőváltás után is. Itt a beosztottaknak saját magukból, fellengzős szavakkal a saját lelkükből kell dolgozniuk, így egy kívülről kényszerített, nem organikus, komoly változás a színház működésének alapjait is meg tudja változtatni, és az egész társulatot érinti. Egy jelentős felmondási hullám után pedig gyakorlatilag egy teljesen más intézmény jön létre ahelyett, amelyik korábban szakmai díjakat nyert, és ahová szívesen jártak rendezni az ország legjobb rendezői. Ugyanez történt meg például Egerben is hat éve, amikor a fideszes alpolgármester férje kapta meg az igazgatói széket: az addig egyre több elismerést és fesztiválmeghívást kapó színházat azóta gyakorlatilag nem jegyzi a szakma, mert nemigen van miért.

„Persze, elvileg jöhet bárki, mindenkinek joga van pályázni. De ha valami működik, ha a színházat támogatja a közönség, a szakma díjakkal igazolja vissza, támogatják a nemzet színészei, kollégák és társulatok országszerte, és ami a legfontosabb, a társulat egésze is jól érzi magát, azt miért kell megszakítani? Én ezt nem változtatásnak, hanem rombolásnak gondolom” – mondja Bánfalvi Eszter. A színészek az ügyben azt is kifogásolják, hogy elmondásuk szerint a másik pályázó, Dér András nem volt kíváncsi rájuk, nem nézte meg az előadásaikat, nem ült le velük a jövőről beszélgetni, nem osztotta meg velük a terveit.

A színház sorsáról döntő, eredménytelen önkormányzati ülés pontosan egybeesett az Ivanov első nyilvános előadásával, a főpróbával. „A portás nézte a tévén az élő adást, nekünk meg konkrétan egymást kellett elzavarnunk onnan, hogy ne nézzük előadás közben, amikor épp nem vagyunk a színpadon” – emlékszik vissza a címszerepet játszó Bányai Kelemen Barna. „Pont akkor kezdték tárgyalni az adott napirendi pontot, amikor az ügyelő bemondta a harmadik figyelmeztetést, és pont a szünetben derült ki, hogy nem született döntés. De az előtte lévő hetek is befolyásolták a közérzetünket,

hiába voltunk azon, hogy csak a próbára koncentráljunk. Nem lehet”

– mondja Bánfalvi Eszter. „De az sem volt könnyebb, hogy a Vineta Köztársaságot addigra már egy hete bemutattuk. A színészek a kulisszák mögött rohangáltak a tévéhez, úgy kellett mondanom nekik, hogy ne nézzék az adást, előbb nyomjuk le az előadást. Aztán amikor kijöttem a jelenetemből, én is rohantam a tévéhez. Egyszerűen muszáj volt, annyira idegesek voltunk” – mondja Mertz Tibor.

A Vineta Köztársaság egy csoport szakemberről és menedzserről szól, akiknek egy vadonatúj várost, Vinetát kell nulláról megtervezniük. Akármilyen elborult őrületbe is fut ki a darab vége, azért van olyan pontja, amiről eszünkbe jut a mai valóság. Például, amikor a szakértők egy része összefog a modernista, környezetvédő mérnök ellen, na nem azért, mert rosszak lennének a természettel organizáló tervrajzai, semmi szakmai ok nincs a háttérben, csak az, hogy a saját pozíciójukat féltik, a szakmai kérdést pedig csak érdekeik érvényesítésére használnák.

A nemzetközi helyzet fokozódik

„A szombathelyi nem ellenzéki színház, legfeljebb nem akar olyan lenni, mint amit egyesek követelnek. A szakmai bizottságból volt, aki azt mondta Jordán Tamásnak: be kellett volna tiltania azt a Facebook-oldalt, ahol 9700 civil támogatását és jókívánságát gyűjtötték össze a közgyűlésig. Betiltani egy netes oldalt: ez egyfajta gondolkodásmód. Ilyesmi nálunk nem szokás, és ezt sokan nem szeretik” – vélekedik Mertz Tibor. Bánfalvi Eszter szerint a Weöres Sándor Színház „igenis kritikus az emberrel, a viszonyokkal, a mindenkori rendszerrel szemben, ahogyan kritikus Molière, Shakespeare és az összes nagy író is. Ez egy színház, ez a feladata.”

Hogy Jordán kinek a tyúkszemére lépett rá, azt pontosan senki nem tudja. „Csak találgatni lehet, de az azért feltűnő, hogy mennyire nem akartak engem” – jegyzi meg Jordán. A színészek felvetik: nagyon kevés olyan vidéki színház van, amely még nem tagja a Vidnyánszky Attila által alapított, magát jobboldaliként meghatározó, nyíltan az évtizedek óta működő, pártállástól független Magyar Színházi Társasággal szemben létrejött Magyar Teátrumi Társaságnak (MTT). Az MTT saját lapjának egy indulatos cikke felveti azt a régi sérelmet is, hogy Jordán, amikor a Nemzeti Színház igazgatója lett, „csuklóból kiütötte a Nemzeti Színház vezetői posztjáért együtt pályázó Vidnyánszky Attilát és Horváth Csabát”. (A cikk másik állítása, hogy Jordánnak nincs diplomája, nem igaz.)

Pedig egyébként eddig a szombathelyi volt talán az egyetlen vidéki színház, amelynek fennállása óta egyetlen konfliktusa sem volt a városvezetéssel, Jordán mindig megtalálta a hangot mindkét oldallal – amióta a színházat vezeti, volt már klientúraváltás, de ez a színházi munkán eddig nem érződött. A színészek elmondása szerint a színházba mindkét oldal politikusai járnak nézőként, de a közönség is vegyes. „És a színház színészeinek és dolgozóinak is eltérő a világnézete. Különbözőek vagyunk, és ez nem baj, sőt! Szoktunk vitatkozni és röhögni, de az itteni munkára egyöntetűen azt mondjuk, hogy ezt szeretnénk csinálni” – szögezi le Bánfalvi Eszter.

A helyiek mindenesetre kiállnak a színházuk jelenlegi működése mellett. A közgyűlés alatt egy-kétezer ember tüntetett az önkormányzat épülete előtt Jordánt támogatva, de a színészek azt mondják, az utcán, a boltban vagy az uszodában is odajönnek hozzájuk, hogy kifejezzék a helyzet miatti felháborodásukat vagy jókívánságaikat. „Ez csodálatosan szép része ennek a szomorú dolognak. Ahogy néztük a tüntetést, és számolgattuk, vajon lesznek-e kétszázan, ötszázan, ezren, aztán kétezren, hihetetlen boldogság volt bennünk a keserűség mellett. Furcsa, hogy miután egész nap együtt dolgozunk a színházban, hazaérve mindig újra magunkba zuhanunk – de legalább együtt éljük ezt meg. Tamás is nagyon elegánsan kezeli ezt a helyzetet, és mindig tájékoztatott bennünket mindenről, nehogy valami rossz pletyka megfertőzze a társulatot” – mondja az Ivanov másik női főszereplője, Hartai Petra, a társulat egyik legfiatalabb tagja.

Jordán Tamás is úgy fogalmaz: „Emberileg azért tudtam jól viselni ezt az időszakot, mert hatalmas erőt és önbizalmat adott az országos kiállás a színház mellett. Nem számítottam ennyi reakcióra, együttérzésre és biztatásra.

Mindenhonnan árad felénk a szeretetet, és ez mindent felülír, ez erősebb érzés, mint a keserűség

afelett, hogy ilyen nehezen megy ez az egész.” Bár azt egyelőre nem tudni, számít-e bármit a nemzet színészeinek és tucatnyi másik színház, társulat, szakmai és civil szervezet támogató nyílt levele a majdani döntésben. „Valamennyit bizonyára számít, mert az ügyből országos botrány lett, ami senkinek nem kedvez” – véli Jordán.

Az önkormányzat várhatóan március 27-én írja ki az új pályázatot; Jordánon kívül egyelőre nem jelentette be senki más, hogy indulna rajta, csak Eperjes Károly mondott erről néhány komolytalan mondatot, miután az ATV-ben kvázi a szájába adták a szavakat. „Az a legnagyobb félelmem, hogy olyan szakmai bizottságot állítanak össze, amelyik csak politizálni akar, és nem érdekli a színház. De ha elfogulatlan szakmai zsűri lesz, akkor bízom benne, hogy a színházalapító múltam, az eltelt tíz év és a pályázatom elég lesz ahhoz, hogy elnyerjem az igazgatói széket” – mondja Jordán.

Mindenesetre azzal, hogy a közgyűlés a hónap elején nem hozott döntést, praktikus és jogi értelemben máris lehetetlen helyzetet teremtett. Ugyanis az ország összes színházában márciusban lezajlanak a szerződtetési eljárások: minden színésznek még ebben a hónapban tudnia kell, kapott-e ajánlatot más színháztól, illetve hogy az igazgatója a jövőben is szeretne-e vele dolgozni, mert áprilisban már minden társulat névsora végleges, ekkor már lehetetlen munkát találnia egy színésznek. Így ha Jordán nem akarja, hogy a színészei esetleg munkanélkülivé váljanak, muszáj úgy lefolytatnia a tárgyalásokat és szerződtetéseket, mintha ő maradna az igazgató szeptembertől is, így pedig ha új igazgató jön, ő is kénytelen lesz kész helyzet elé állni, azaz hiába lenne elvileg ő a főnök, változtatni a megkötött szerződések miatt már nem tudna.

Jordán szavai szerint „ez kényszerhelyzet, amiről nem én tehetek. Én szerettem volna, ha már az októberi közgyűlésen kiírják az igazgatói pályázatot, de ezt elmulasztották megtenni. Úgy kezelem a dolgot, mint egy átmeneti bökkenőt, amin majd túllendülünk. Nem lehet mást tenni, mint úgy tenni, mintha a jövő évad még az enyém lenne, aztán majd meglátjuk. De azért én hosszabb távban gondolkodom.”

Borítókép: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház