A magyar celofánszex tarolt Karlovy Vary-ban

IMG 8343-3
2014.07.12. 19:23

Amikor bejelentették, hogy három magyar film is meghívást kapott a Karlovy Vary-i filmfesztiválra, örömünkben azt a címet adtuk, hogy "Idén is lehet magyar fődíjas Karlovy Varyban", utalva arra, hogy 2013-ban Szász János A nagy füzet című filmje nyerte a fesztivál fődíját, a Kristályglóbuszt. A szombat este a Thermal Hotel nagytermében tartott díjátadón kiderült, nem is tévedtünk olyan nagyot: összesen három díjat nyert Pálfi György Szabadesés című filmje a Karlovy Vary-i filmfesztiválon. 

Szabadesés - előzetes

A Szabadesés nyerte a zsűri nagydíját, amelynek értéke 25 ezer dollár, a rendező Pálfi György és a producer Pusztai Ferenc osztozik az elismerésen.

Szabadesés

20140626szabadeses-plakat

rendező: Pálfi György
szereplők: Hőrich Nóra Lili, Nagy Zsolt Molnár Piroska, Benedek Miklós, Tenki Réka, Parti Nóra, Trill Zsolt, Schmied Zoltán, Jordán Tamás, Hegedűs D. Géza, Gera Marina, Gosztonyi Csaba, Kiss Diána Magdolna

Pálfi György nyerte a legjobb rendezés díját is, a stábjának mondott köszönetet, mert nélkülük nem állhatna a színpadon a legjobb rendező szerepében. 

Már korábban bejelentették, hogy a Szabadesés nyerte a European Cinemas Label elismerését is, erről négy európai forgalmazó döntött, egy görög, egy litván, egy cseh és egy belga. Ez a zsűri nagyon dícsérte a Szabadesés erős vizuális stílusát, a groteszk, szürreális és abszurd elemeit, amik erősen kritizálják a modern társadalom képmutatását és megmutatják az emberek legmélyebb félelmeit.

A Szabadesést az Index is szerette: "Már a kezdő képkockákból egyértelmű volt, hogy noha alacsony költségvetésből, rohamtempóban, digitális technikára készült a Szabadesés, Pálfi György bármit csinál, egyszerűen nem tud hibázni. (...) Éppen ezért valahol egyszerre szomorú és csodálatos, hogy ez az ujjgyakorlatként, pótcselekvésként, időtöltésként készült Szabadesés milyen komoly minőséget képvisel magyar filmes viszonylatban. "

A fesztivál közönsége is jól fogadta a Szabadesést: a többséget zavarba hozták a látottak, és hirtelen nem is tudták, hogy mit mondjanak, de volt aki egyenesen a Szabadesést tartotta a fesztivál legjobb filmjének. 

Sokkoló, Tízpontos, Nem értem - így reagált a közönség Szabadesésre

A Szabadesést a Karlovy Vary Filmfesztivál versenyprogramjában mutatták be csütörtökön este, a teltházas vetítésre az Index is alig tudott bejutni, olyan nagy volt az érdeklődés a Hukkle és a Taxidermia rendezőjének új munkájára. A filmet elkísérte a cseh fürdővárosba a rendező, Pálfi György, a forgatókönyvíró Ruttkay Zsófia, a producer Pusztai Ferenc, valamint Szentirmai Csilla koproducer. A színészek közül pedig Búza Tímea, Gera Marina és Hőrich Nóra Lili vonult fel a vörös szőnyegen, így:

Így vonult fel a Pálfi-stáb a vörös szőnyegen

Toldi helyett Szabadesés

"Fontos, hogy ki tud bejutni egy A kategóriás fesztivál versenyprogramjába, mert az egy olyan szelekció, amitől elkezdenek érdeklődni a filmvásárlók, más fesztiválok. Tíz ilyen A kategóriás fesztivál létezik a világon, az egyik a Karlovy Vary-i. Ha ezek közül valamelyiken el tud indulni egy film, akkor nagy valószínűséggel be tudja járni a maga útját, sok más fesztiválra eljut, és az ezekhez kapcsolódó piacokra is, hiszen az ilyen típusú filmeket így lehet eljuttatni a közönséghez." - mondta a fesztiválszereplésről nekünk korábban a rendező.

25654-default-katalog 2014 selection-comp szabadeses wf-1
Fotó: kviff.com

A Karlovy Vary filmfesztiválon összesen 13 film szerepelt a versenyprogramban, ezek közé válogatták be Pálfi György Szabadesés című filmjét, amelynek érdekessége, hogy ugyan magyar színészek szerepelnek benne, de teljes egészében dél-koreai pénzből készült, a jeonjui fesztivál szponzorálásában. A Jeonju Digital Project program keretében évi három filmet támogatnak 100 ezer dollárral: ami nagyon kevés egy egész estés nagyjátékfilm elkészítésére, de Pálfinak volt kedve belevágni a dologba. Legfőképpen azért, mert még mindig nem sikerült dűlőre jutnia a Magyar Nemzeti Filmalappal a készülő nagyszabású Toldi-film finanszírozását és kivitelezését illetően. A rendező úgy döntött, a nyilvánosság elé viszi Andy Vajnával folytatott vitáját, erről itt írtunk.

25655-default-katalog 2014 selection-comp szabadeses wf-2
Fotó: kviff.com

A díjátadó után elkaptuk a rendező Pálfi Györgyöt pár szóra, aki elmondta, hogy nem is számított semmilyen díjra, hiszen a Szabadesés nem egy tipikus fesztiválfilm olyan értelemben, nehéz pontosan megfogalmazni mi is. "Nem egyetlen nagy történet vagy karakterfejlődés van, hanem hét különböző történet, ami szét is eshetett volna, de ezek szerint nem esett. Ez egy nagyon bátor zsűri volt, most beszélgettem néhányukkal itt a díjátadón, és mertek egy teljesen szokatlan filmet díjazni, ráadásul kétszer is." Pálfi nemzetközi porondon nem szokott beszélni a Filmalappal kapcsolatos konfliktusairól, szerinte a zsűri ismeri a Toldi körül kialakult helyzetet. "Egyébként is szeretném, ha ez a díj a Szabadesésről szólna, és lehetne végre örülni. Ugyanakkor persze remélem, hogy végre elegendő bizonyíték lesz a Filmalapnak, hogy tudok filmet készíteni, és végre megbíznak majd bennem annyira, hogy ez a hároméves huzavona végetérhet." 

Ilyen volt a díjátadó:

Pálfi: A 3 legfontosabb díjból 2 a miénk!

Magyarokról szólt Karlovy Vary

Az elsőfilmeket bemutató East of the West szekcióban két magyar film szerepelt: Zomborácz Virág Utóélet című filmje volt az egyik nyitófilm, illetve Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című diplomafilmje került még be a válogatásba. Ennek főszereplője, Ferenczik Áron, nemcsak színészként érkezett Karlovy Varyba: a filmrendező kisfilmjét, a Miért vannak olyan távol a székek a HÉV-megállóban?-t beválogatták a Promosing Six - The Fresh Selection nevű kisfilmes programba. Sajnos az East of the West szekcióban végül egy orosz film nyert, az Klass Korrektsii amit azért sajnálhatnak nagyon a magyar filmesek, mert a díjjal 20 ezer dollár is jár. 

A fesztivál fődíját, a Kristályglóbuszt egy grúz film nyerte, a Corn Islands (Simindis kundzuli), a legjobb színésznő Elle Fanning, az amerikai Low Down című filmben nyújtott alakításáért,  a legjobb férfi színész az argentin Nahuel Pérez Biscayar lett, aki leginkább a foci vb döntőjével volt elfoglalva a díj átvételekor.