Levágott kezű lányért és Oscar-jelöltekért izgulhatunk Kecskeméten

2017.05.08. 12:49

A 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF) ezúttal nemcsak magyar versenyprogram lesz látható június 21. és 25. között: a KAFF-fal párhuzamosan, új név alatt fut a 10. Európai Animációs Játékfilm és TV-film Fesztivál, ahol többek között két Oscar-jelölt animációs filmet és tévésorozatokat is bemutatnak.

Kialakult a 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál versenyprogramja. A Balázs Zoltán tervezőgrafikus, a Partiumi Keresztény Magyar Egyetem tanára, Kulics Ágnes vágó, televíziós filmszerkesztő és Pál Nagy Balázs animációs rendező alkotta előzsűri 229 nevezésből 116 animációt válogatott be a versenyprogramba: 36 rövidfilm, 25 televízió-sorozat epizód, 22 diákfilm és 33 alkalmazott animáció lesz versenyben.

A programban szerepelnek az olyan, a a legrangosabb fesztiválokon is díjazott vagy az Oscar-jelölés közelébe került animációs rövidfilmek, mint Bucsi Réka LOVE-ja, A nyalintás nesze Andrasev Nadjától, Dell'Edera Dávid Balkonja vagy Tóth Luca Superbiája, de például Jankovics Marcell is nevezte Arcmás című rövidfilmjét. Jankovicsnak tévésorozata is szerepel a versenyben, olyan szériák mellett, mint a Nyóckert rendező Gauder Áron Kojot és a sápadtarcúja vagy az Egy kupac kufli című népszerű mese adaptációja.

Kapcsolódó
Meghatóan szép animáció, nem feltétlenül gyerekeknek

Meghatóan szép animáció, nem feltétlenül gyerekeknek

Miinden ízében meglepő az Életem Cukkiniként, ami abszolút méltó az Oscar-jelölésre.

A KAFF-fal párhuzamosan, új név alatt futó 10. Európai Animációs Játékfilm és TV-film Fesztivál egészestés animációs versenyprogramjába a háromtagú előzsűri – Csenkiné Túri Edit, a kecskeméti Otthon Mozi vezetője, Orosz Anna Ida filmteoretikus és Lukács Péter Benjámin sound designer – hét, köztük két, itthon korábban már bemutatott, Oscar-díjra jelölt filmet választott. A vörös teknős és az Életem Cukkiniként mellett bekerült a versenyprogramba a francia-belga Fantomfiú, a francia Jean-Francois Laguionie új filmje, a Louise a parton című, a szintén francia Sébastien Laudenbach A levágott kezű lány című Grimm-feldolgozása, a román Anca Damian új animált dokudrámája, a Varázshegy is, valamint a Magyarországon először a KAFF-on látható Ethel & Ernest című családi animációs film, a brit Roger Mainwood alkotása.

Kapcsolódó
Máris itt az év első tökéletes filmje

Máris itt az év első tökéletes filmje

A vörös teknős erőlködés nélkül az ujja köré csavarja a nézőjét. Lehetetlen nem teljesen átadni magunkat ennek a gyönyörű történetnek.

A fesztiválon vetített összes film listája a fesztivál honlapján olvasható

Ne maradjon le semmiről!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.

1 órája

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan

Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

18 perce

  • Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.

1 órája

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

1 órája

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

5 órája

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

4 órája

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Címlapon
Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások

Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások

Amerikai vállalattal köthet üzletet Magyarország második legnagyobb bankcsoportja.

17 perce

Neked ajánlott