Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMFej nélkül maradt az állami sajtó
Péntek délután több mint öt órán át ülésezett a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma, hogy a közmédiák élére vezérigazgatókat válasszanak, ám munkájukat nem koronázta siker. Egyik szervezet élére sem sikerült új vezetőt választani, mert egyik jelölt sem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást. A szavazás titkos volt.
A Magyar Televízió élére Nagy Attilát, a köztévé jelenlegi gazdasági igazgatóját, és Szabó László Zsoltot, az Echo TV vezérigazgatót jelölték.
A Magyar Rádió élére Belénessy Csabát, az MTI stratégiai alelnöke, és Klein Juditot, az MTV kisebbségi műsorok szerkesztőségének vezetőjét javasolták
A Duna Televízió vezérigazgatói székére Dobos Menyhért, az MTV műsorigazgatója, és Kálomista Gábor filmes produce volt esélyes.
Az MTI élére pedig Toót-Holló Tamást, az MTI belpolitikai szerkesztőségének vezetője, és Wéber Ferencet, Sólyom László volt köztársasági elnök sajtófőnökét jelölte Szalai Annamária, az NMHH elnöke.
A kuratórium nyolc tagjából hatot a parlament választott. Közülük hármat a Fidesz, egyet-egyet pedig az ellenzéki pártok jelöltek. A testület további két tagját a médiatanács nevezte ki. A médiatanács döntött a vezérigazgató-jelöltek személyéről is az NMHH elnökének javaslatai alapján. A médiatanács az ORTT jogutódja, és a testület összes tagját a Fidesz jelölte, és a parlament választotta meg.
Kamu jelöltek
A közszolgálati médiák működését szabályozó új törvény értelmében az első fordulóban az MTV-t, a Magyar Rádiót, a Duna Televíziót és az MTI-t felügyelő kuratóriumnak kétharmados többséggel kell megválasztania az intézmények vezetőit. A második fordulóban azonban már elegendő az egyszerű többség.
Információink szerint a most a kuratórium elé került jelölteket éppen azért nevezték meg, mert valószínűtlen volt, hogy megkapják a kétharmados többséget, a második fordulóban tűnnek fel a valódi jelöltek, akiket egyszerű többséggel meg is választ majd az ellenzéki és kormánypárti tagokból álló kuratórium.
A Magyar Televízió vezetője várhatóan Medveczky Balázs, a köztévé jelenlegi ügyvezető alelnöke lesz, míg az MTI-t Belénessy Csaba vezetheti majd, akit az első fordulóban a Magyar Rádió vezérigazgatójának jelölt Szalai Annamária, a Nemzeti- Média és Hírközlési Hatóság elnöke.