Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMSimicskáék azonnal fizettek is a TV2-ért
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Természetesen sok pénzbe került nekünk, hogy megszerezzük a TV2 Media Group Holdings Kft. 100 százalékos üzletrészét
– mondta az Indexnek Fonyó Károly.
Simicska Lajos üzlettársa azt nem akarta elárulni, hogy cége, a Megapolis Media Zrt. Yvonne Dedericknek és Simon Zsoltnak utalta-e a pénzt. Fonyó szerint „egyelőre korai lenne” nyilvánosságra hozni a tranzakció pontos menetét, de mint mondta,
minden dokumentálva van arról, hogy hogyan zajlott az adásvétel.
A magát a TV2 új tulajdonosának és ügyvezetőjének tartó üzletember – aki péntek délutánig nem vette át a tévé operatív irányítását – azt viszont megerősítette, hogy a kedden lebonyolított ügylet során az eladó szerepét a Dederick és Simon cége töltötte be. Az eladáshoz azonban nem kellett a hozzájárulásuk, sőt jelenlétük sem, mert egy régebben, 2014 elején létrehozott szerződéses konstrukció ezt lehetővé tette. Így történhetett meg, hogy egyetlen napon belül Dederick és Simon kétszer is eladhatta a kereskedelmi csatornát, amelynek a papírforma szerint 2013 decembere óta voltak tulajdonosai.
Fonyó szerint akkor léptek, azaz akkor érvényesítették meglévő vásárlási jogukat, amikor hétfőn megjelent a sajtóban, hogy Andy Vajna komoly vevőként jelentkezett be a TV2-re. Simicska embere nyilván neki és – bárki legyen is az – a mögötte állóknak tartott be azzal, hogy megtorpedózta a vásárlás sima lebonyolítását.
Más cégről beszél Vajna, másról Fonyó
Érdekes, de a tegnapi két esemény kommunikációjában nem ugyanarról a cégről beszélnek, legalábbis elméletileg:
- Fonyó Károly a TV2 Media Group Holdings Kft. 100 százalékát szerezte meg.
- Andy Vajna a TV2 Média Csoport Kft. 100 százalékos üzletrészét és a CEE Broadcasting Limited alaptőkéjének 100 százalékát megtestesítő részvényeit vette meg.
A cégbírósági adatok szerint a TV2 Média Csoport Kft. tulajdonosa a TV2 Media Group Holdings Kft. aminek tulajdonosai egyben a CEE Broadcasting Holding Kft. tulajdonosai is: Simon Zsolt és Yvonne Dederick. A Pro7Sat1-tól ún. management buyout, azaz eladói hitelkonstrukció segítségével jutottak a tévéhez 2013. december végén, ami annyi tesz, hogy túl nagy összeget nem kellett letenniük érte, így a vételár java részét az eladó meghitelezte a vevőknek, akik garanciát vállaltak arra, hogy a tévé reklámbevételeiből törlesztenek.
A 2013-as ügylet körül már a kezdetektől fogva voltak pletykák. Nehezen volt hihető ugyanis, hogy a ProSiebenSat.1 a csatorna addigi vezérigazgatójának és a korábbi gazdasági igazgatónak adta el a milliárdokat érő tévét. Bár a németek is azt állították, hogy hitelt adtak a vásárláshoz, sokáig tartotta magát az a szóbeszéd, hogy a valódi tulajdonosok nem ők, hanem Simicska Lajos érdekeltségébe került a tévé. Ezt látszik most erősíteni Fonyó Károly, Simicska üzlettársa, aki szerint az opciós szerződést már 2014 elején megkötötték.
Simon és Dederick: Nem adtuk el Simicskáéknak a tévét
A TV2 tulajdonosai, Simon Zsolt és Yvonee Dederick abszurdnak tartja azt, amit Fonyó Károly állít. Szerintük még mindig ők a tulajdonosok, Andy Vajnával tartják a kapcsolatot. Bővebben erről itt olvashat.
Sok találgatás volt
Később voltak olyan találgatások is, amelyek erre az üzletre vezették vissza Simicska és Orbán Viktor miniszterelnök kapcsolatának megromlását, mert az érdeklődők között már akkor ott voltak Habony Árpádék is. Sokan erre az üzletre vezették vissza azt is, hogy a kormány kemény reklámadót akart kivetni a tévékre, csakhogy az végül nem a TV2-n csattant volna igazán, hanem az RTL Klubon, kormányellenessé téve a csatornát.
Mások szerint viszont Simonék az elmúlt másfél évben mindig is azt állították, hogy – bár tervezték – végül nem kötöttek semmilyen alkut Simicskával. Tény, hogy a Simicska–Orbán-háborúban a TV2 – szemben az RTL Klubbal – szinte egyáltalán nem hozott olyan sztorikat és nem foglalt el olyan politikai álláspontot, amely gyaníthatóvá tette volna, hogy a kegyvesztett milliárdos lehet a háttértulajdonos.
Vajnáéknak tudniuk kellett róla
Mindenesetre kizárható, hogy Simicska vagy Fonyó lehetséges tulajdonszerzéséről Vajna, illetve a mögötte állók nem hallottak még. Ezért az adásvételről szóló tárgyalásokon is biztosra vehető, még ha Vajna el is bóbiskolt néha, hogy szóba került a téma. Ha megállnak Fonyó állításai, akkor vagy szándékos átverés, vagy félresikerült taktikázás vezethetett oda, hogy hirtelen két tulajdonosa is lett a csatornának.
Információink szerint a csütörtökön késő délután robbantott bombahír miatt a TV2-ben is komoly káosz alakult ki. Senki nem tudja pontosan, hogy ki birtokolja és vezeti a céget, hiszen Dedericket és Simont Fonyó még csütörtökön azonnali hatállyal kirúgta, és Vajna is bejelentette, hogy Dirk Gerkenst, az RTL Klub előző főnökét ülteti a helyükre.
Igaz, pénteken köremailben nyugtatták a munkatársakat, arra kérve őket, ne higgyenek a rémhíreknek, folytassák a napi munkát. A levél megismétli a korábbi közleményt is, amelyben leszögezték, hogy Vajna cégének, a Magyar Broadcasting Co. Kft.-nek adták el a csatornát, valamint azt, hogy Dederick és Simon vezeti a tévét a tranzakció teljes lezárultáig.
Kérdések sokasága, amire nincs válasz
A szövevényes ügynek nem tudni, mikor lesz vége, de amíg az ügyvédek igyekeznek rendbe tenni a dolgokat, van pár gyakorlati kérdés, amire még senki nem válaszolt, pedig nagyon jó lenne:
- Kell-e a GVH jóváhagyása a Simicska-féle ügylethez is?
- Most akkor ki a tulajdonosa a TV2-nek? Ki gyakorolja a munkáltatói jogokat?
- Mennyit fizetett Fonyó Károly cége a TV2-ért? Ha a 2014-es opciót érvényesítették, az akkor megállapított vételár és a cég mostani értéke mennyiben tér el egymástól, és milyen irányban?
- A TV2-nek elméletileg több millió dolláros lejárt tartozása van a németek és nagy amerikai stúdiók felé. Ezt fizette ki Fonyó Károly? Ha nem, akkor Vajna? Ha ő sem, akkor ki?
- Milyen üzleti tervet adott le vajon Andy Vajna? Szerepel benne az az eshetőség, hogy nem kapnak terjesztési díjat? Túlélhet enélkül a TV2?
- Mit szól a kutyakomédiához a Pro7Sat1? Ők vállaltak garanciát a TV2-ért az amerikai stúdiók felé, és elméletileg a 2013-as szerződésben szerepelt egy visszavásárlási jog is, netán ezzel éltek és adták el gyorsan a céget Fonyónak – Simonék háta mögött?
- Kellett a német cég jóváhagyása az üzlethez? Ha igen, mindkettőre rábólintottak? Andy Vajna cége tárgyalt a németekkel, neki nem szóltak, hogy egy harmadik félnek opciós szerződése van a cégre?