Jusztina
6 °C
20 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 13 éves korában gyógyíthatatlan izomsorvadással diagnosztizálták Rufino Borregót egy lisszaboni kórházban. 43 évig élt tolószékben, mígnem 2010-ben egy neurológus rájött, hogy valójában myastheniában, azaz izomgyengeségben szenved. A portugál férfi történetet nemrég hozták le az újságok.

    Borrego az új diagnózis után járni tanult, egy évre rá már el tudott sétálni kedvenc kávézójába. A most 61 éves férfi teljes életet él, évente mindössze kétszer kell fizioterápián részt vennie. Elmondása szerint nem neheztel a kórházra, hisz az 1960-as években az orvostudomány nem sokat tudott a myastheniáról.

  • Az augusztusi olasz földrengés romjai alól vasárnap került elő egy macska. A Rocco nevű állatra 32 nap után találtak rá a helyi tűzoltók, és még aznap visszajuttatták gazdáihoz.

    Ez a 32 nap új túlélési rekord. Eddig egy Pietro nevű cicáé volt A Leghihetetlenebb, Csodával Határos Megmenekülés, ő 16 nappal a földrengés után került elő élve a törmelékek alól. (Local)

  • Most tessék kapaszkodni, írta a helyreigazításában a főszerkesztő-helyettes.

    A Metropolt a metróból kiszorító mai Lokálban a hétvégi NB I-es eredmények helyett a tavaly október 24-i eredmények kerültek.

    "Nem hivatkozunk a nyomda pajkos ördögére vagy technikai hibára. Nem ez történt. Itt mi hibáztunk, amiért olvasóinktól elnézést kérünk" - tették fel a netre.

    Nem tudom, mekkora a keresztolvasottsága a lapnak és a honlapnak, de nyilván annyira bosszantó volt a hiba, hogy így is jelezni kellett, mennyire sajnálják.

    Ha az évszám nem is, az évszak legalább stimmelt.

  • Mert ha igen, és akad mellé még 8 merevlemez és két scanner, olyan helyre kis szimfonikus zenekart eszkábálhat belőlük, ami a nyolcvanas évek legnagyobb hajmetál-slágerét is eljátssza:

  • Ausztrália második legnépesebb régiójában akkora probléma a seggvillantás, hogy már állami beavatkozásra volt szükség. Victoria államban ezentúl 2 hónap börtönre számíthat az, aki óvatlanul előrántja a fenekét. A visszaesők pedig akár fél évre is rács mögé kerülhetnek.

    Az ausztrál jogszabályokban mooningnak, a dunántúli szakközépiskolákban pedig bálnázásnak nevezett fenékmutogatás mellett több mint 50 megbotránkoztató cselekedetet szabályoztak, például obszcén dalokat sem szabad ezentúl közterületen énekelni. (BBC)

  • Egy fekete kaliforniai papnak, Ron Bufordnak elege lett a rasszista rendőri túlkapásokból, ezért úgy döntött, hogy megpróbál tenni valamit a dolog ellen a saját közösségében. A pap szerint a probléma sokkal nagyobb annál, hogy csak a rendőrséget érintse, a rasszizmus megszűnéséhez a teljes amerikai társadalomnak meg kellene változnia.

    "A rendőrség olyan, amilyen az össztársadalom. Ha mi mindannyian megváltozunk, akkor a rendőri egységeink is jobbak lesznek" – mondta.

    A pap csoportos beszélgetéssorozatot indított a templomában, ahová bárki elmehet és őszintén elmondhatja, hogy miért vannak előítéletei. A foglalkozást Anonim Rasszisták Klubjának nevezte el.

    Buford szerint fontos, hogy mindenki őszintén beszélhessen a saját előítéleteiről, ugyanis a tabusítás, a kibeszéletlenség nem változtatja meg az emberek hozzáállását egymáshoz, az őszinte beszélgetések és az új tapasztalatok viszont igen. A rasszisták nem szándékosan rosszindulatú emberek, csak olyan hétköznapi emberek, akik úgy nőnek fel, hogy a társadalomban lévő sztereotípiákat magukévá teszik, mondta a pap. Sokszor azt sem tudják, hogy a viselkedésük miért sértheti a különböző kisebbségek tagjait. Vagy épp a többséget, ugyanis a gyűlésre nem csak fehérek járnak, hanem például olyan feketék is, akik a fehér amerikaiakkal, vagy az ázsiaiakkal szemben előítéletesek.

    A klub azóta más egyházi közösségek érdeklődését is felkeltette, az Anonim Rasszisták Klubját már 3 templomban szervezik rendszeresen Kalifornia és Florida államban. (KQED)

  • Jövőre lesz 25 éves a Sziget, ezért most egy 25 órás akció keretében akciósan lehet bérletet vásárolni a jövő évi fesztiválra. A kedvezményes belépő mellé ajándékcsomag is jár, amely egyedi szigetes cuccokat tartalmaz. A jegyvásárlók ráadásként egy sorsoláson is részt vehetnek, ezen VIP-csomagot lehet nyerni.

  • jh

    Nagy szerencse, hogy emberélet nem került veszélybe, az anyagi kár viszont jelentős. A Saab Gripent formázó sugárhajtású repülőgépmodell a szakértők szerint azért szakadt szét a levegőben, mert a földről irányító pilóta megfeledkezett arról, hogy a gép csak külsőre hasonlít a svéd vadászgépre.

    Az 1:2 arányú, brazil festésű, behúzható futóművekkel is rendelkező gép ugyanis nem olyan teherbíró anyagokból készül, mint az igazi repülők, hanem, ahogy látszik is a videón, nagyjából fából és műanyagból, így egy-egy bemutató során csak áthúzásokkal és nem túl gyors fordulókkal szabad elkápráztatni a közönséget. Ahogy 1:50-nél látni, a pilóta egyszerűen túltolta, pörgött, forgott, aztán jött a baj: először a gép farka nem bírta a rá nehezedő nyomást, és miután az darabokra tört, a gép többi részére sem várt más sors.

  • A középkor, a reneszánsz és úgy Napóleonig jelentős hajós birodalom Velence lakói kiborultak a turistahajókra. Napi 30 ezer ember érkezik tengerjárókon, ez pedig a legkevésbé sem tesz jót a cölöpökre épült városnak: a nagy hullámok ártanak az épületek állagának, a tömeg pedig kényelmetlenné teszi az emberek életét. Több száz kis csónak, fáklyákat égetve, transzparenseket lengetve tiltakozott egy nagy vízkiszorítású hajónál, írja a BBC.

    Venetians try to block cruise ships - BBC News
  • Nem vicc, ez a rendőrségi fotó jelent meg a westpfalzi rendőrkapitányság honlapján. Nem technikai hiba történt, tényleg Miki egeret kapták el. Egy 22 éves nő ebben a jelmezben lépett be egy kaiserslauterni DM-be, ahol egy körömvágót és egy sampont rejtett a jelmezébe, és persze nem fizetett. A lopós kedvű turistát már jól ismeri a rendőrség, így elég hamar elkapták. Bevitték a kapitányságra, és ahogy ilyenkor lenni szokott, lefényképezték. A westpfalzi rendőrség mindenkit megnyugtat: Miki egér szabadlábon védekezik. (via Bild)

  • A kormányhoz közel álló Magyar Idők arról ír, hogy a kormányhoz közel álló Nézőpont Intézet egy ezer fős közvélemény-kutatása szerint

    a magyarok 81-89 százaléka retteg.

    Na nem csak úgy, éjszaka az ágyban a kopogó manóktól, vagy az egyetlépőtől, hanem természetesen a migránsoktól - méghozzá pártszimpátiától függetlenül.

    Kevésbé (81%) attól, hogy a következő egy évben újabb bevándorlási hullám éri el Európát, jobban pedig attól, hogy (89%) a közeljövőben ismét terrorcselekmény áldozata lehet Európa.

    Gyorsan emlékeztetnek is rá, hogy a kormányhoz szintén közel álló Századvég szerint a magyarok 78 százaléka ezért nemmel fog szavazni a kvótareferendumon.

  • A gengsztereiről elhíresült város fenyegető jellege nem valami régmúlt romantika része, hanem a mai napig élő és valós dolog. Ezen a hétvégén péntek este és vasárnap hajnal között hét ember halt meg lövöldözésben, és legalább 36-an sebesültek meg, közülük egy ember válságos állapotban van. 

    Az ABC7News ebben a cikkben részletesen beszámol a lövöldözésekről.  


  • A volt autóversenyző, Michael Fröhlich több mint 50 veteránautót gyűjtött össze a németországi Neandervölgyben fekvő telkén, köztük néhányat szándékosan törtek össze. Az autóritkaságok közt Jaguar XK120, Porsche 356 és Buick is található. A legnagyobb ritkaság egy B.F. címerrel ellátott Rolls Royce. Hogy mi lesz a jobb sorsra érdemes gyűjteménnyel, nem tudni.

  • Egy halom csővel a platón próbált meg rácurükkölni a kompra egy valószínűleg orosz sofőr, de a mutatványból bűvésztrükk lett. A komp elúszott a helyéről, a kamion, a csövek és a plató pedig meglepő kecsességgel süllyedtek el néhány pillanat alatt.