Ma 21 éve történt a magyar vasút történetének egyik legsúlyosabb balesete
Méghozzá Szajolban, ahol a Nyíregyházáról a Nyugati pályaudvarra tartó gyorsvonat szenvedett tragikus balesetet délután háromnegyed ötkor. A vonat második kocsija siklott ki, majd a kocsik nagyjából 110 km/órás sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak. A tragédiát, amelyben a helyszínen 27-en, a kórházba szállítás után még négyen haltak meg, és több mint félszázan megsérültek, emberi mulasztás okozta. A baleset előtt negyedórával ugyanis az első vágányon szabálytalan tolatást végeztek, és az a szerelvény a váltókat átállította a másodikról az első vágányra (a gyorsvonat a második vágányra érkezett, és ott is kellett volna áthaladnia.
A bíróság 1996-ban három MÁV-dolgozót ítélt el halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlan veszélyeztetésért, a MÁV csaknem száz embernek fizetett kártérítést, esetenként több millió forintot. Az esetet egy csaknem tízperces filmben így rekonstruálták.