Ilona
16 °C
33 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az idősebbek talán még emlékeznek arra, hogy az Edda nagyon régen még egy teljesen vállalható és energiákkal teli rockzenekar volt, egyike a legjobb magyar rockbandáknak. Aztán 1983-ban feloszlott, mert az énekes, Pataky Attila és a dalszerző/gitáros Slamovits István már nagyon nem bírt kijönni egymással. 1983. december 17-én tartották meg a legendás búcsúkoncertjüket Miskolcon, az eseményt filmen is megörökítették, és koncertlemezen is megjelent egy része.

    Amiről kevesen tudnak, hogy a koncertlemezről lekerült a szaxofon, ami eredetileg szólt a koncerten. Bár állandó szaxofonosa nem volt az Eddának, de ekkor már egy ideje fellépett velük Kegye János szaxofonos (akit azóta leginkább mint „világhírű pánsípművészt” ismer a közönség). Ám a búcsúbulin történt egy kis bibi, és most idézném a Passzió cikkét, mert először ott bukkantam rá erre a sztorira:

    "A szaxofonos Kegye János volt a koncert negatív szenzációja. Már egy éve játszott fúvósként az Eddában, egész addig szépen színesítve a zenét. De a Búcsúkoncerten totál részeg volt és szinte egy értékelhető hangot sem fújt. Az összes szólamot, szólót teljesen melléfújta, ezzel a koncertlemezhez készülő felvételt a kiadás szempontjából használhatatlanná tette. A lemezre kerülő dalokból kínkeserves munkával kivették a szaxofont, a nevét fel sem tüntették a borítón. A koronát produkciójára azzal tette fel, hogy a végén, amikor már a nézők és a zenekar nem tudta visszafogni magát és bőgött, még elfújta a Kacsatáncot. Ezekkel a hangokkal zárult a koncert."

    Egy kis keresés után rátaláltam az eredeti bootleg felvételre, ezt a helyszínen rögzítették. És valóban, 2 óra 13 perctől hallható a háttérben a Kacsatánc, majd kicsivel később szintén, amikor Pataky szavaiból éppen az derül ki, hogy mindenki bőg.

  • Kijött a Bosszúvágy-remake előzetese, tetszik tudni, ez az a film, aminek eredetijében Charles Bronson ideges lesz, mert a feleségét nagyon megverik, a lányát pedig megerőszakolják, így elindul igazságot  tenni, többek között egy sportzokniba gyömöszölt aprópénz segítségével rögtönzött kvázi ólmosbottal.

    Az Eli Roth rendezésében készült., Chicagóba áthelyezett remake-ben Willis feleségét megölik, a lányát megverik, Willis meg a fejére húz egy kapucnit, és elindul megölni minden nem fehér embert, aki szembe jön vele és nem úgy néz ki, mint egy egyetemi tanár. Mindezt a Back in Black című AC/DC-nótára.

  • Már régóta szemeztem ezzel a hirdetéssel, amit Klári küldött az Urbanistának. Dizájnosnak nagyon dizájnos a lakás, de ezt a franciaágy köré épített üvegfalat nem igazán értettem. 

    Aztán amikor tegnap estétől ma hajnalig az egész éjszakámat azzal töltöttem, hogy szúnyog(okat?) hajkurásztam a szobánkban teljesen eredménytelenül persze, akkor megértettem, mi értelme is van egy ilyen üvegkalickának.

    10?c=84541696 10&h=900
    Fotó: Otthontérkép

    Oké, persze ha bemegy oda a kis dög, akkor aztán véged: az üvegen soha nem fogod észrevenni azt, amit fehér falon se szúrsz ki.

    A hirdetés ugyan már nem él, de a galériát még végig lehet pörgetni - nagyon penge kis lakásról van amúgy szó.

    Aki még több érdekes ingatlanhirdetést böngészne, kövesse az Urbanistát a Facebookon!

  • Screen Shot 2017-08-18 at 11.51.05.png

    Két ismert hazai zenei producer kiült a kertbe, hogy kitaláljanak valami újat. "Nyár van" - szólalt meg az egyik. "Mit lehet ilyenkor kitalálni?" "Állj, igazad van, nyár van" - mondta a másik. "Ennyi, mindenki a vízpartra."

    Ezzel meg is született ennek a nyári slágernek az ötlete. A többit sem bízták a véletlenre: kreáltak egy új, trendi gitárhangot, és a tempót a strandokon legjobban élvezhető lüktetésre állították. Kresz Szandra a női vokál. A férfi énekes pedig kérte, hogy a nevét tartsák titokban. A producereket ez annyira felbosszantotta, hogy a készülő album címét is az énekes nevéből kreálták, de olyan módon, hogy az megtámadhatatlan legyen. 

    Így jött létre az EAST1 nevű produkció "Mindenki mindenkivel" című vidám nyári slágere. 

    Na, hogy hívják az énekes faszit?