A Prodigy jövő héten gyalulja atomjaira Debrecent
Coming out: hiába jár szinte haza a Prodigy, nekem még egyszer sem volt szerencsém(?) élőben látni őket. Ezt annak ellenére bánom, hogy nem igazén olyan zenét tolnak, amit szívesen hallgatok, de mióta láttam a Faithlesst rendes hangszerekkel, dobossal koncertezni, azóta elhiszem, hogy lehet ezekben a muttudomén minek nevezett (talán nemmetál?) műfajokban is olyan koncertet adni, amitől nem akarok Kiskunhalasig szaladni zokniszandálban.
A Campuson jövő héten pénteken fellépő zenekarról én annyit tudok, hogy Smack My Bitch Up, szóval nem sokat, így az alábbi, 10+3 dolog a Prodigyról , amit nem is sejtettél típusú lista minden pontja egy-egy kisebb releváció erejével hatott rám. Nem feketeöves rajongóknak való kontent.
- A The Fat of the Land albumuk 1999-ben Guiness rekorder lett a leggyorsabban fogyó dance album az Egyesült Királyságban kategóriában (vajon hány induló volt?), mivel egy hét alatt elnyomtak belőle 317 000 példányt.
- A Prodigy volt az első elektronikus zenét játszó formáció, akiknek sikerült az Egyesült Államokban a Billboard 200 lista első helyén nyitni. Vajon melyik lemezzel?
- Volt még Guiness-rekordjuk: 1996-ban 10 daluk szerepelt egyszerre a UK Top 100 listáján.
- Az első, 1990-es bulijukra 250-en voltak kíváncsiak.
- David Bowie és Madonna is szeretett volna velük dolgozni, de a Prodigy nem kért belőlük.
- Liam (az egyik tag, mint kiderült) szerint a Spice Girls-tagok kocsmai kabaréénekesek, Keith (ő is tag) meg a Boyzone-t rühelli. És?
- Állítólag Paul McCartney nagy rajongójuk. Szóval, ami McCartneynak jó, az neked is az legyen!
- Nahát, öten voltak, volt pl. egy csaj, valami Sharky, de neki túl mainstream volt, hogy lemezkiadóhoz szerződtek PÉNZÉRT, és kilépett. Azóta nem hallani róla.
- A Smack My Bitch Up kislemezborítóját Diana hercegnő halála miatt megváltoztatták (egy fának rohant, összetört Volkswagen Beetle szerepelt rajta), mert kegyelet is van a világon. A lemezmegjelenést egyébkét Diana halála miatt elhalasztották.
- Több mint 30 millió lemezt adtak el. Na bumm, az AC/DC meg 200 milliót.
- Legutóbbi lemezük, a The Day Is My Enemy 2015-ben jelent meg, és ha minden igaz, nem is lesz több.
- Rühellnek interjút adni. Hálistennek, elég lesz nekem a kritika is.
- Az Anonymus hackereinek nem jött be, hogy Keith újabban odáig van a rókavadászatért. KI NEM SZARJA LE?